Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1903

30 „S majd ha eljön győzedelmünk napja, A szabadság dicső ünnepe, Így kiált föl millióknak ajka: Aki kezdte, az végezte be." Petőfi forradalmi lázban égő lelko megérezte a közelgő vihart, mely irtózatos pusztítással fog végig söpörni a hazán, de meg volt győződve arról, hogy a küzdelemből diadalmasan kerül ki a magyar. S mikor a vészes orkán csakugyan kitört, s a haza ellen még önfiai: a nemzetiségek is föltámadtak, Petőfi élethalálharcra szólit föl mindenkit a jogért, az igazságért, s hogy szava annál lelkesítőbb legyen, a nagy ősök ítéletére hivatkozik : „Egy ezredév néz ránk ítélő szemmel Attilától egész Rákócziig." (Elet vagy halál!) Íme tehát Petőfi fölfogása szerint Rákóczi a határkő, mely a mult dicsőcségét bezárja; előtte nagy volt a magyar, nagyságát bámulva nézte a világ, utána csak tengődés, gyáva tespedés az élete, melybe a Rákócziféle ősök emlékének kell újra tettvágyat, erőt önteni. Mig Petőfi a lirikus lángoló lelkesedésével üdvözli az új időket s az új időkben Rákóczi szellemét, addig a népies iránynak másik nagy költője, Arany János, egyéniségének megfelelően epikus motívumot keres a kuruc-világ eseményeiben s balladát ír Rákócziné-ról. Nem mondhatjuk, hogy a költemény Aranynak e nemű legjobb alkotásai közé tartozik, de szerencsésen megválasztott tárgya a szerkezet drámaiságával s az előadás tiszta népiességével hatásossá, valóban korszerűvé tette e darabot. A népdalok alapos tanulmánya mutatkozik a költemény hangjában, ritmusába egyaránt: ,Mi lelt téged bús gilice madárka?' „ Párom után nyögdécselek bezárva: Vas kalitkám csillog-ragyog, aranyos; De a lelkem, Hejh I a lelkem Fenekéig zavaros." Rákócziné szivét keserűség tölti el, hogy férjétől, „viaskodó oroszlányijától elszakítva, foglyul tartják őt büszke Bécsnek várában. Pedig