Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1903

18 kovácsot, fordítsa meg a patkót hódos paripáján, hogy vissza ne fordulhasson: úgy sem jön ő. már többé vissza Magyarországba. Elbúcsúzik két országától, istenhozzádot mond pataki és munkácsi várainak, mert nem látja többé édes hazáját, szép Magyarországot. Pedig érzi,-hogy népe megátkozza még ezt a keserves órát; súlyos lesz neki az idegen nemzet járma és visszasíratja régi vezérét, aki vér volt az ő véréből s mindig csak javát akarta. Az érzés és gondolat azonban még magasabb fokra emelkedik, szemei előtt megnyílik a jövő, s csodás víziójában szinte prófétás hangon folytatja: „Szeret Magyarország, Óhajt Erdélyország, S holtig szán, holtig bán, — Még a gyermekük is, Tudom, visszakíván ! Mikor rég elmentem, Visszasóhajtatok! Mikor rég megholtam, Akkor is sirattok. Haló porombul is Feltámasztanátok, — Összveszednétek még Porhanyó csontimat ..." „A merre tenger zúg, A merre a szél jár, Csillag lehanyatlik, Ott nyugszom meg én már." Rákóczi elmondta búcsúját, a fenséges tragédia befejeződött, de a messzeség nem tudja eltakarni a gyászos képet s a rézdobok szava bánatosan siratja el a vesztett hazát: Be szomorún szól a Rákóczi rézdobja, Nem mondja már: Rajta ! Rajta, rajta, rajta! Hanem azt dobolja, Messzéről zokogja : „Szülőföldem, bölcsőm, Te bús Magyarország!