Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1902

lehet tüdejök van, mégis a víz alatt hosszú ideig tudnak ellenni, mert nagy fokú bőrlélegzésük helyettesíti a tüdők munkáját. Majd gyikszerű, itt-ott cafrangos hátú úszkáló alakokat veszünk észre a vizben. Ezek a tarajos gőték. Amint kezünkre fektetünk egyet közülük, rögtön felötlenek a hason az élénk narancssárga és fekete foltok, sőt a kisebb alakok fejének két oldalán még kopoltyúkat is láthatunk: átmeneti alakjai a gőtének! Egy szomszédos kis pocsolyában szunyog-álcák lebegnek a víz felszínén. Egyik-másiknak feje lefelé fordult, míg testök csillagalakú szőrcsomókkal díszített vége a víz színe felé. Ha közelebbről megtekintjük az álcák testét, látjuk, hogy a test vége előtt egy farkforma nyúlvány rézsútosan kiágazik. Ez a rézsútosan kiálló nyúlvány a lélekző cső, melynek segélyével a szabad levegőből vesznek lélekzetet. Persze mivel a lélekző cső a test hátulsó végén van, a küllevegőt csak úgy szívhatják vele magukba, ha fejjel lefelé fordulnak és a farkforma szívócső szájadékát mintegy odafüggesztik a víz színéhez. Ebben találjuk meg az okát, hogy ez alakok az annyira tisztátalan, piszkos, kis pocsolyákban is megélhetnek. Hisz az álca, amint teste helyzetéből látjuk, étvágyát is egész könnyedén kielégítheti a korhadásnak induló apró szervezetekből, meg egyúttal akadálytalanul végezheti a lélekzést is. Ezt a helyzetet csak addig tartják meg, míg lélekzetet vesznek. Mihelyt ezt megtették reszkető, vibráló mozdulatokkal letűnnek megint a viz fenekére az újabb lélekzetvételig. Vannak azonban olyan alakok is, a melyeknek gömbszerű tömege a felszínen van, míg a test vége a felszíntől távolabb esik. Ezek a szunyog-bábok, melyeknél a fej mögött a háti részen két fülforma függeléket, a lélekző csőveket látjuk. Ugyan mire való ez a berendezkedés : Tudjuk, hogy a szúnyog bábállapotban már nem táplálkozik; és amint ezen állapotából kilép, a levegőre, igazi elemébe kell jutnia; ez pedig csak eme fordított helyzetben lehetséges. Vessünk egy pillantást a szúnyogra, mely oly sok tekintetben emlékeztet bennünket a lepkékre. Inkább csak lebeg, mint repül. Szárnyai gyengék, lábai hosszúak, csápjai is megnyúltak, s mindez gátolja a gyors repülésben. Nincs is reá szüksége. Karcsú testalakjának kiváló előnyei vannak. A lebegő szúnyog nehezen vehető észre és így annál könnyebben juthat zsákmányhoz. Gyönge végtagjait bőrünkön alig érezzük meg. A madarak és más rovarevő állatok is aligalig veszik észre. Amint a fűzfák alatt tova haladunk, valamennyiünknek feltűnik, hogy, jóllehet az idő derűit és a legmosolygóbb kék ég borul ránk, mégis valóságos esőcseppek hullnak ruhánkra és arcunkra. Tanulóink nem tudják mire vélni a dolgot és majd a derült, felhőtlen égboltra, majd ránk vetik kutató pillantásukat. Hogy aggályukat eloszlassuk és kíváncsiságukat kielégítsük, felhívjuk figyelmüket a fűzek fiatal hajtásaira, leveleire