Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901
T. Raffaello Sanzío falfestményei a Vatikán egyik termében. Igaza van Jean Paulnak: az életút mindkét oldalán annyi a pihenő, hogy bámulni lehet azon, ki elfárad rajta. Nem is említve a vallásnyújtotta vigaszokat, úgy a természet, mint a művészet bőségesen szolgál ilyenekkel. Mikor a Rigi ormán lepihentem a kakukfüves pázsitra és tekintetem bejárta a hegy lábánál elterülő remek tavakat, a hóval borított Pilátus hatalmas jégmezői mellett az üde fenyveseket, a pompás villák árnyékában a kicsiny pásztorkunyhókat, — édes béke költözött szivembe és az a kellemes érzés, hogy végre én is lepihenhetek a nyugalom párnájára, melyet oly sokszor kirántanak fejünk alól az élet izgalmai . . . S valóban, a szép természet legtöbbször akkép hat reánk, ha az élet kábító zajából jóleső csöndjébe és biztos enyhet adó magányába menekülünk, hogy „Részt véve zordon töprengéseinkben, Hegyes fulánkjok' észrevétlenül, Gyöngéden ős szelíden lopja el" ; — azután pedig gyönyörű képeivel és jelenségeivel ihleti meg lelkünket úgj r, hogy szinte érezzük az Alkotó közelségét. Ámde abban az édes érzésben, melybe egész lényünk mintegy önfeledten beleolvad a természet ölén, testünk is osztozkodik; míg a művészet mindent feledtető Lethe-vizében csupán lelkünk fürödhetik ! És minő csodálatos egy ilyen fürdő hatása! Lelkünk feledi a lét keserűségeit, megtisztul és leveti földi vonásait. A földi salaktól megtisztult lélek pedig természetszerűen fölfelé tör, 1*
