Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

'29 Az iskola feje, Pythagoras, az a szép és komoly férfiú mily elmélyedten szántja stílusával, íróvesszejével a betűket! Talán éppen a lélek halhatatlanságáról elmélkedik vagy hogy mikép tisztul meg a lélekvándorlás utján ?! Fia, Tclanqcs egy a hangviszonyokat feltüntető ábrát tart eléje, ezzel is jelezve a krotoni pythagoreusok sarktételét, a harmóniát, mely a páros és páratlan számokat, az az szerintök a dolgok velejét, mivoltát, összhangba hozza, ellentéteiket elsimítja. Mellette jobbról az az összeránezolt homlokú, kopaszfejű öreg, Árchytas, a nagy hadvezér és államférfiú, ki a mathematika terén is maradandó nevet szerzett magának. Az oszlopnál a szép Theanót, Pythagoras feleségét és a turbános Averrhoest láthatjuk, a hires arab tudóst, ki Aristoteles bölcseletét népe irodalmába átültette. Mögötte a tizenkétéves II. Federigo, Mantua herczege látszik. A mily meleg érdeklődéssel merül a mohamedán bölcselő tekintete Pythagoras titokzatos iratába, éppen oly közönynyel halad el az iskola mellett az a gyönyörű ifjú, kiben a kortársak Urbino szép herczegének, Francesco Maria dalia lloveré-nek vonásaira ismerhettek. Bizonyára hatalmas rokonának, II. Gyula pápának köszönhette e kitüntetést. Pythagoras előtt ül egy kőpadra támaszkodva, egyedül, elhagyottan, mint életében, a mélyeszű Heralcleitos, Pythagoras nagy tisztelője, kit „homályos"-nak neveztek el, mert senki sem értette meg. Közte és a mester között áll könyvére mutatva Anaxayoras, ki az első görög természetbölcselők közül legmagasabbra tudott emelkedni. Míg kézmozdulatával saját bölcseletébe vetett erős hitét, meggyőződését fejezte ki, arcza gúnymosolya megvetően beszéli: ugyan hogy lehet, Pythagoras, a számokat a dolgok mivoltának mondani ? Élettelen viszonyt oda állítani a létezők végső okául, mikor a mindenségben észlelhető sok mozgást az egyszerű, mindenható, czélszerűség szerint intézkedő, mindentudó, örök, test nélküli erő, a gondolkozó szellem működéséből is elég kimagyarázni ? Mily kevéssé törődik e nagy kérdésekkel az az oszlopra támaszkodó derült, gondtalan arczú ifjú, ki vagy az örök-mosolyú Damokritos vagy — a mi hihetőbb! - az oly sokszor félreismert Epikurus! Hányszor oda vágják a fejéhez, hogy ő szentesítette a gyönyöröket! Pedig csak azt tanította, hogy csupán akkor lehetünk boldogok, ha a fájdalmat mentül távolabb tartjuk magunktól. Ezért kell vigyáznunk testünk egészségére, az élvezetekben való mértékletességre, visszavonulnunk a közügyektől (innét nevezik „magister otii", azaz a nyugalom tanitómesterének) és törekednünk az igazán becsületes életre! Mily bizalommal tekint rá az az öreg ember, hogy karján tartott kis gyermeke számára valami jó jövendőt olvasson ki a sors könyvéből!