Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

30 Végül rátérhetünk a legérdekesebb csoportra, Archimedesi iskolájára. A kopasz mester a földre hajol és tanítványai elé mértani alakokat rajzol. Nagy tisztelete jeléül Raffaello Arkhimedes arczán a renaissance egyik legünnepeltebb építészének, a nagy Bramanténak vonásait örökítette meg és magát is oda rajzolta környezetébe. Hogy a hatalmas termetű tanító előtt álló ifjak kiket ábrázolnak, arra nézve nagyon eltérők a nézetek. Nem lehetetlen, hogy ezen ifjak is akkor élő előkelő emberek fényképszerű hűséggel megrajzolt másai; de hihetőbb, hogy ezen alakok arczán inkább a megértés különböző fokozatait akarta feltüntetni a kiváló művész. Az a térdelő, göndörhajú fiúcska például minden vonásával elárulja, hogy semmit sem ért a magyarázatból. A másik már mintha sejtené, míg a harmadik nyugodt, biztos tekintete és a negyedik örömtől sugárzó arcza minden kétséget kizárólag bizonyítja, hogy teljesen átértették a tanító előadását. Mögöttük látjuk az ó-kori csillagászat és földrajz legnevezetesebb képviselőit: Ptolemains Klaudiost, ki hihetőleg a hires egyiptomi királyi családdal, a Ptolemaidákkal való névrokonsága miatt viseli fején a koronát, és ugyancsak egy földgömbbel kezében a perzsa vallásalapítót, Zoroasztert; továbbá magát Raffaellót és előtte kedves tanító-mesterét, Peruginót, fején a festők jellemző sapkájával. E csoport fölött, a fal mellett egy térdén író fiatalt vehetünk észre. Az általánosan elfogadott magyarázat szerint az eklektikusok (válogatók) iskoláját képviseli, kik tudvalevőleg minden rendszerből válogattak és a mit kölcsönöztek, a saját czéljaikhoz képest átalakították. Gúnyos mosolylyal hajol írása fölé a mindenben kételkedő, skeptikus Pyrrlio. Mellette az a hosszúruhás ősz alak Arkesilaost, az új-akadémeia megalapítóját ábrázolja, ki a skepticismushoz hajolva kimondotta az akatalepsia (megfoghatatlanság) elvét, vagyis hogy az igazi észrevevés lehetetlen, tehát a dolgok felfoghatatlanok. Egész magatartása, révetegtekintete és keserű arcza is elárulja, hogy legfeljebb a valószínű ismeretben hisz. Hogy azonban kit-mit jelent az a kép szélén tova rohanó ifjú, vagy az a botos és Arkesilaos felé közeledő „vándor-bölcselő", még csak gyanítanunk sem lehet. Egészen külön, a csoportok közepén, a lépcsőn elterülve fekszik a czinizmus hírhedt megtestesítője, Diogenes. Elhanyagolt külseje, félig mezítelen alakja éppen nem vonzóan hirdeti a czinikusok gyönyörű elvét: az a legboldogabb ember, ki a legkevesebbel beéri; mert az közelíti meg legjobban az isteneket, kik semmire sem szorulnak. Ha hitelt akarunk adni a legújabb bölcseleti kutatásoknak, melyek a czinizmust jogosan megillető magaslatára akarják visszahelyezni, el kell felejtenünk a czinikus szónak modern jelentését.