Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

27 nevezgetni, a kik Shakespere-re is rá merik mondani, hogy „Isten vitán legtöbbet teremtett." Sokrates, a nagy tanitó, ki nem írt semmit sem, mint mondá, a kutyák bőrére, mert minden oktatását az emberek szivébe akarta vésni. Szobrászi vésőjét is azért dobta el, hogy a hideg márvány helyett inkább a melegen érző szivet, az emberi lelket alakíthassa, gyúrhassa át. Tanítása áttetsző egyszerűségét mutatja az a közönséges gesztus is, melylyel a képen tanítványai elé áll és ujjain számlálja el bizonyítása sarktételeit. Arcza, alakja, szürke, kopottas felöltője Raffaello festményén-is hagyományosan rút, hasonlóan azon Silenus — szobrokhoz, melyek felnyithatók és belsejökben istenképet rejtenek. (Platón.) Előtte állnak hallgatói. Ott szélről egyik legkedvesebb tanítványa, Alkibiacles áll, ki annyi dicsőséget és oly nagy szégyent hozott ősz mesterére. Raffaello festménye után könnyű elhinnünk, hogy a daliás katona a legszebb férfiú volt kortársai között. Ragyogó ékesszólásán kivül jó részben ennek köszönhette nagy sikereit is, hiszen a görögöknél szépsége erényszámba ment, Thersites rútságát pedig olyan bűnnek tekintették, melyet Homéros sem tudott elhallgatni. A deli Alkibiades mellett álldogáló egyszerű kézművesek meg arról tesznek bizonyságot, hogy Sokrates mindenkivel szóba állott, kinek fölvilágosításra volt szüksége: gazdaggal és szegénynyel, öreggel és ifjúval ép úgy, mint városbelivel avagy idegennel. Nem sajnálta, vagy mint mondani szokta, nem irigyelte senkitől sem tanításait. Ott is volt mindenütt, hol szükség volt rá. Nem hivatta magát. Majd Parrhasios, a híres festő műtermébe nyitott be és így beszélt hozzá: „A szép testek ábrázolásánál nemde úgy jártok el, hogy sok emberről válogatjátok össze a minden egyesben sajátos szép vonásokat, mivel bajos olyan embert találni, kiben minden kifogástalan és így tüntetitek föl szépnek az egész testet?" És ezzel megtanítá az eszményítés mibenlétére. Majd Klejton szobrászhoz fordult be és mélyreható kérdései során kifejté előtte, hogy a képfaragónak a szobrokkal á lelki állapotokat is vissza kell tükröztetnie. Vagy Pistias jeles pánczélkészítőt tanítá meg mestersége egy-egy elhanyagolt mesterfogására. De legsűrűbben a testgyakorló gymnasionokat és a piaczot kereste föl, hogy irányítsa a tévelygőket, ingyen, fizetés nélkül, csupán a szivében székelő istenség szavának engedve. Tanítványai sorát Xenophon, Platón után a mester legszeretettebb növendéke, zárja be, kit valósággal úgy fogott tanítványai közé. Egy kedves anekdota szerint ugyanis Sokrates egy szűk utezában találkozott össze először a gyönyörű ifjúval, kinek rendkívül vonzó arcza annyira lebilincselte a külsőre különben igen keveset adó bölcselőt, hogy botjával útját állta és ezt a kérdést intézte hozzá: „Megtudnád-e, fiam, mutatni,