Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

26 kodás titánjai, a görög tudás lángelméjű bajnokai mind ott vannak a gyönyörű képen, egy középponti eszme, az igazság köré csoportosítva. Összeránczolt homlokuk, lázas nyugtalanságban égő szemük, itt-ott a meggyőződés derűjétől tündöklő arczuk minő ellentétben állanak a Disputa (lel Sacramento boldogságtól ragyogó, isteni békét élvező, nyugodt tekintetű alakjaival! A háttérben egy gazdag renaissance-épület lépcsőzetes belseje látszik. Csarnoka eléggé tágas és derült ugyan, de első tekintetre látható, hogy természetes megvilágítása korántsem versenyezhet a Disputa meg­nyílt égboltjának szemkápráztató, túlvilági fényével. Itt nem árad a Megváltó lényéből és sebhelyeiből mennyei ragyogás a földre, hogy fel­világosítsa és megerősítse a véges emberi elmét, csupán a földi nap hinti szét sugarait. Ezek szelíd fényénél tépelődnek a nagy tudósok és vágyakozó szemmel keresik, kutatják az igazság napját, mely ott a másik képén már teljes pompájában tündöklik, nekik pedig még föl sem kelt. .. Ha a kép közepén függélyes tengelyt vonunk, az a tért két egyenlő részre osztja. A tengelytől jobbra és balra áll a jelenet két fő alakja Platón és Aristoteles. A .magasztos tanaiért „isteni"-nek nevezett Platón tekintetével és kezével az ég felé mutat, mint egy éreztetve, hogy minden onnét felülről, az ideák hónából származik és oda tér vissza. Szinte hallani véljük beszédes ajkainak gyönyörű hasonlatát : „Barlangban lelánczolva ülünk, emberek, háttal a nyílás és a rajta beszűrődő világosság felé. A szemben lévő falon alakok és jelenetek mutatkoznak, miket mi hajlandók vagyunk valóknak tartani, pedig hát nem egyebek, mint künn, a fényben mozgó alakoknak oda vetődő árnyékai ..." Csak egy az igazi létező: az eszme, az idea! Mellette áll lángeszű tanítványa, Aristoteles. Mintegy jelezve szeretett mesterével szemben elfoglalt álláspontját, egyik kezével a földre mutat, a látható dolgok, a tapasztalás világára, melynek kutatása és megismerése révén kell az igazsághoz fölemelkednünk. De másrészt arczán és minden mozdulatán látszik a hódoló tisztelet, mely ősz mestere iránt eltölti. Körülöttük nevezetesebb tanítványaik láthatók. 2 3) Platón oldalán van az a feltűnő csoport is, melynek középpontja Sokrates, az „ó-kori Krisztus 1', mint azok a vakmerő túlzók szokták 23) A művészettörténelem sok kitűnő búvára, pl. Platner, Trendelenburg, Passavant és mások igyekeztek a két fő alakot környező tanítványokat is meg­nevezni. E szerint Platón oldalán ott látjuk először is unokáját, Speusippost, azután Menedemost, Phaidrost és Agathont; Aristoteles mellett pedig Theoprastost, Eudemost, Dikaiarehost és Aristoxenest.

Next

/
Thumbnails
Contents