Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

19 valónk eme legnemesebb alkotó elemét a gyerekes éretlenség idejekorán kiölje társai lelkéből. Vigyázni kell továbbá arra is, hogy e gyűlések tárgysorozata határozottan nevelő hatású legyen. S e tekintetben — sajnos — nem egyszer fordulnak elő olyan jelenségek, melyek nagyon is képesek lelohasztani az önképzőkörökért való lelkesedésünket. Az etikai szempont sokszor nem részesül abban a figyelemben, melylyel neki minden az iskolához csatlakozó intézmény föltétlenül tartozik. S a vezető tanárokat is megejti itt-ott az a tévedés, hogy az ifjúság működésének megítélésében a tudományos és esztetikai elveket igyekszenek kizárólag érvényre juttatni. Ennek a fölfogásnak megfelelőleg semmi szavuk nincs az ellen, ha az ifjúság - talán a hires nevek varázsától is félrevezetve — oly térre megy át, mely fejletlen koruknál s még eléggé meg nem szilárdult erkölcsi érzéküknél fogva csak romboló hatással lehet rájuk. Nem szabad visszariadunk attól, hogy klasszikus iróink műveinek megválasztásában is óvatosságra intsük növendékeinket, s bizonyos nemtelen szenvedélyek túlságosan kiszínezett rajzát, bármi remek legyen is az lélektani szempontból, rájuk nézve veszedelmesnek tartsuk. Van a tudománynak számos oly kérdése s az irodalomnak számtalan oly alkotása, mely nemcsak az értelmet képes fejleszteni, hanem a szivet is a legszentebb érzelmek ápolásával nemesíti. A természet szépsége, a vallás magasztos elvei s a hazaszeretet megragadó tényei oly tárgyak, melyeknek művelő, termékenyítő hatása emberi valónk legmélyén gyökerezik. S bizonyos, hogy a fogékonyság mind ezek iránt vele jár az ifjúkor idealizmusával s jól fölhasználva megedzi lelküket mind a szenvedélyek bekövetkező viharával, mind pedig az élet önző küzdelmeivel szemben. Természetes, hogy e tekintetben az iskola is megteszi a magáét. De ép ezek az eszmék és érzelmek oly fontosak, hogy fölkeltésükre és mélyítésükre minden alkalmat mohón kell megragadnunk. S az iskolai előadás a maga megkötöttségével alig képes az ifjak szivét annyira lángra gyújtani s minden érzésüket annyira egy eszme szolgálatába szegődtetni, mint az önképzőkörnek ünnepségei. Mennyire fölemelők s a nemzetiségés hazaszeretetnek mily megbecsülhetetlen tényezői azok a dísz-gyűlések, melyeket a kör tagjai ifjú szivük önkéntes lelkesedésével szentelnek történelmünk egyes kiemelkedőbb mozzanatainak megünneplésére! Nem kell attól tartanunk, hogy ily módon esetleg a párt-politika szolgálatába szegődik az ifjúság. Mert, bár egyes események jelentőségének megítélésében eltérők lehetnek a nézetek, a vezető tanár bölcsesége könnyen megtalálja a történelem tényeiben az egyetemes igazságokat, melyek a párt-fölfogáson fölül emelkedő, tiszta hazafias érzésnek nyújtanak táplálékot. Különben is az ifjúkor érzése nem hamu alatt lappangó parázs; ha lelkesül, lelke2*