Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1898

70 mígnem a pusztulás, az enyészet kiterjesztette szárnyait a múlt e megszentelt maradványaira s Boldogasszony templomának romba dőltével feledésbe ment azok emléke is, kik ott választottak maguknak az élet fáradalmai után pihenő helyet. Századok multak el ismét, midőn 1848-ban egy különös esemény vonta magára az egykori koronázó város közönségének figyelmét. A régi székesegyház területén végzett ásatások alkalmával ugyanis az ős királyi sírboltokban III. Bélának és hitvesének vörösmárvány koporsójára bukkantak. A föltalált drága ereklyék az ország fővárosába kerültek, hol az embertani intézet tudós igazgatója tudományos vizsgálatnak vetette őket alá. A nemzet óhaja azonban egyre hangosabban nyilvánúlt, s azt kívánta hogy a nagy király maradványai emlékéhez méltó pompával s az egész nemzet részvéte mellett temettessenek el. Ekkor történt, hogy fölséges Urunk kinek szive oly hamar megérzi a nemzet szivének minden dobbanását, dicső előde iránt való kegyeletből kijelentette, hogy III. Bélának és hitvesének saját költségén díszes síremléket emeltet s gondoskodni fog arról, hogy ereklyéinek sirbatétele királyi fénynyel és pompával történjék . . . És áll a ravatal. A budavári főtemplom ékes csarnokai gyászmezet öltöttek s az ország bíboros főpapja körülvéve a gyászoló nemzet képviselőinek, ezreitől a harangok fájó zúgása között helyezi örök nyugalomra a nagy királyt, hogy folytassa édes álmait, miket régi sírjában —- még elfeledve is —hazája nagyságáról, boldogságáról álmodott. És ez a sír mindenkor szent helye lesz a magyar nemzetnek. Ide zarándokol el a honfi, ha szívét kétség és fájdalom tépi. Itt, a múlt nagyság emlékénél keres vigaszt és gyűjt erőt a küzdelemhez, ha viharfelhők tornyosúlnak hazája fölé. S ha majdan eljön az idő, mikor mind az a forró vágy, mely a nemzet millióinak szivében él, beteljesül; ha a remény, mely sokat szenvedett édes hazánkat a jövő távolában dicsőnek, boldognak látja, valóra vál: óh akkor ismét eljönnek az utódok, hogy e sirnál mutassák be szivük hálaáldozatát a nagy Istennek, kinek végtelen irgalma »annyi balszerencse közt s oly sok viszály után« is megőrizte és fölvirágoztatta a magyar nemzetet. Ápril 11-én ünnepeltük az 1848-ik év korszakát alkotó törvények szentesítésének évfordulóját. Reggel 8 órakor ünnepélyes istentiszteletet tartottunk; mise végeztével az ifjúság az ünneplő közönséggel egybegyűlt az intézetnek feldíszített tornacsarnokában, hol az énekkar elénekelte a Hymnust; utána dr. Dowbi Márk tanár beszélt a 48-iki törvények keletkezéséről; majd Pollerman Artúr VIII. o. tan. elszavalta E.rődi Dániel • Nemzeti könyörgését,' mire az énekkar Bogisich Király hymnuszát adta