Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1898

71 elő; Schwarcz Oszkár VIII. o. tan. elszavalta Tompa »Ikarus«-át. Végül az igazgató záróbeszédében az ifjúságot hazaszeretetre buzdította. Az ünnepély a Szózat elénekelésével ért véget. dr. Dombi Márknak beszéde a következő: Mélyen Tisztelt Közönség! Kedves Ifjak! A nagy ősök emlékére mindenkor áhítatos kegyelettel tekint vissza a romlatlan szivű utód. S teszi ezt kettős okból. Először azért, mert szive parancsolja, hogy legalább ily módon rója le hálaadóját munkás és áldozatra kész elődei iránt; másodszor, hogy a mult tanulságain okulva, a magasztos példákból erőt merítve lankadatlan kitartással munkálkodjék a haza boldogságán a jelenben s ez által megvesse a jövőnek is szilárd, biztos alapját. Főleg nekünk, magyaroknak, van nagy szükségünk arra, hogy nemzeti életünk nagy alakjai folytonosan tiszta és eszményi ragyogásban álljanak lelki szemeink előtt. A magyar, ez az elszakadott testvértelen ága nemének, beékelve idegen, sokszor ellenséges törekvésű népek milliói közé, önmagára hagyatva, önerejére támaszkodva kénytelen megvívni azt a harczot, mely szellemi és anyagi réren a nemzetek életerejének próbaköve, s fönmaradásának biztositéka. Erőre van tehát szükségünk, ha élni akarunk, ha a népek versenyében nem akarunk eltiportatni. S ezt az erőt történetünkben kell keresnünk, — gyászos lapjain ép úgy, mint dicső eseményeiben. Alig van hazánk törénetében korszak, melyben fény és árny, tespedés és eszményi törekvések oly szembetűnően nyilvánulának, mint a jelen század első évtizedeiben. Európa egy új s boldogabb kor hajnalát üdvözölte ez időtájt, melynek törekvései izgalomba hozták a népeket, mámorba ringatták az emberi nem haladásáért lelkesülő szellemeket. Uj eszmékkel volt tele a levegő, s ez eszmék varázsa, a szabadság és testvériség álma megreszketteté a világot. A hatatmas áradat, melynek első gyűrűi a Szajna partján támadtak, hozzánk is elhatott és véres salakjától megtisztulva tevékeny hazaszetetetre s az újkor szellemében való haladásra serkentette nemzetünk jobbjait. Tövekvésük éle nem fordult a mult ellen oly módon, mint a mozgalom szülőföldjén, Francziaországban. Ott a gyom kedvéért a virágot is kitépték s a visszaélések, valódi, és képzelt jogtalanságok, melyek a népre nehezdtek, elfelejtették a francziákkal a múltnak minden nagyságát, minden dicsőségét. Jövőt akartak teremteni a nélkül, hogy a multat tekintetbe vették volna, s a már meglévő és kipróbált alapokra akarnának tovább építeni. Nem így a mi nagyjaink. Volt szemük fölismerni a mult emlékei közt a maradandó becsűt s az ősök alkotásában szent ereklyét látva nem akarták azt egyszerűen sutba dobni, hanem az újkor szellemében tovább