Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

27 Vigyázzunk, hogy a föltétlen engedelmességnek határvonalát ne szabjuk ki a második fokozat rovására. Mert ugyan kérdezzük csak meg önönmagunktól, mit is jelent ez a szó: meggyőződés, lelkiismeret ? Ha ezek már gyökeret vertek és megerősödtek is a serdűlő gyermekben, még mindig követeljük meg egy ideig a föltétlen engedelmességet; mert ez csak hasznára válik és csak annál jobban megerősíti helyességéről és szükségességéről. A mint a gyermek megérti a parancs vagy tilalom okát, a mint belátása növekszik, legyen bánásmódunk is egyéniségének mind inkább megfelelő. A-gyermek hamar hajlik könnyelműségre, pajkosságra, féktelenkedésre, modortalanságra, akaratoskodásra. A nevelői tapintat megkívánja, hogy az engedelmességet többé ne egyszerűen, szigorúan megköveteljük, hanem vezessük rá a növendéket arra az elhatározásra, hogy óhajunknak meggyőződésből tegyen eleget. Néha ezzel is beérhetjük: tanácsolom neked«, vagy: »szeretném, ha ezt megtennéd", vagy esetleg hozzátehetjük: >nos mivel már látom, mily nehezen adod rá a fejedet, hát ezennel parancsolom, ez így lesz és nem másképen«. Rossz, ha a szülő-nevelő túlságos gondoskodásával, fölösleges aggódásával valósággal terhére van gyermekének, kínozza s így önmaga ad okot engedetlenségre, önfejűségre. Mert a gyermek napról-napra kora reggeltől napestig pórázon tartva, végre is elkeseredik s föllázad. Legyen rajta a nevelő, hogy lassanlassan szinte fölösleges legyen. Lassankint ugyanis rájön a gyermek, egy napon egyszerre csak arra ébred, hogy hiszen nem is engedelmeskedik és megteszi vagy elhagyja, a mit tőle kívánunk vagy a mit neki megtiltunk, mert belátja, hogy így kell lennie. Az engedelmesség harmadik fokán szeretetből, tiszteletből és bizalomból fogad szót a növendék. A helyesen szoktatott gyermek ezt önként és szívesen teszi; kényszerítésről itt már szó sincs. Teljes odaadással végez mindent, hallgat a tanácsra és kegyelettel igyekszik a beléje helyezett bizalomnak megfelelni. így szövődik a szép viszony a szülő-nevelő és növendéke között, mely jótékony hatását sohasem veszíti el és csak újabb meg újabb benső örömnek és mély hálának lesz forrása. A jellemképzés szempontjából azonban mindenek előtt arra kell törekednie a fegyelemnek, hogy a rossz vágyak ébredését meggátolja, elnyomja, kielégítésöket lehetetlenné tegye. Ha a rossz vágyaknak szabad folyást engednénk, ha akadálytalanúl uralkodhatnának a tudatban, nehezen tudnánk a növendék akaratának oly irányt adni, mely őt a jó, az erkölcsi jó felé vezetné. A rossz vágyaknak, a rendetlen gerjedelmeknek gyakori kielégítése könnyen gonosz hajlamokra és szokásokra vinné a növendéket. E rossz hajlamok és megszokások pedig a vallás-erkölcsi akaratképzésnek legnagyobb ellenségei. A jellemképzésnek érdekében van tehát mind eme helytelen