Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

28 vágyakat leküzdeni és elfojtani. És ez csak abban az esetben sikerűi a fegyelemnek, ha a növendék természetes szükségleteiről előre gondoskodunk. Azonban nem csak azon kell lennünk, hogy a gyermek természetes ösztöneit jókor és kellőképen kielégítsük, hogy ne legyenek a rossz vágyak forrásai; hanem a módról is, rnikép tegyük. A ki gyermekét éhezteti, szomjaztatja, a ki nem gondol vele, hogy fázik, a ki nem tartja tisztán, a ki megtagadja testétől a kellő mozgást, a ki nem ad lelkének megfelelő foglalkozást: az ne csodálja, ha rossz útra téved. A gyermek éhségét tehát ki kell ugyan elégítenünk, azonban nem oly dolgokkal, melyek ínyét csiklandozzák, nyalánkság- s torkosságra viszik. Öltözködése legyen megfelelő, tiszta és rendes, de ezek kielégítésében ne menjünk annyira, hogy ezzel egyszersmind a tetszésvágy, hiúság, nyegleség csíráit átültessük szívébe. A gyermeknek joga van hozzá, hogy pihenjen, üdüljön, szórakozzék, azonban ne vezessen ez sem elpuhúltságra, sem koraérettségre, sem az élet megúnására. Szóval: ösztönei kielégítésében legyünk mindig tekintettel a gyermek jogos egyéni szükségleteire. Mert ha ezt az egyéni sajátosságát figyelembe veszszük, ritkán ébrednek majd föl lelkében a rossz vágyak és nem lesz oka, hogy nevelője iránt bármikor is más legyen, mint nyilt és őszinte. A gyermek ugyanis rendszerint olyankor folyamodik a hazugsághoz és tettetéshez, ha valamely vágyának tiltott kielégítésére tör, vagy ha e vágya kielégítésének esetleges kellemetlen következményeit magáról el akarja hárítani. Világos eszerint, hogy a jellemképzést az olyan fegyelem mozdítja elő, mely erőszakos alárendeléssel nem idegeníti el magától a növendéket, hanem a mely jogos egyéni szükségleteinek szeretettel enged s magához föl is emeli. Nem föltétlen szolgai, automata engedelmességet követel a növendéktől, hanem olyant, mely szereteten, bizalmon, becsűlésen és ragaszkodáson alapszik. Mert »nincs nevelés tisztelet nélkül, nincs tisztelet tekintély nélkül, nincs tekintély törvény nélkül,« mondja Kant. Hogy ez sikerűijön, kettőre van szükség. Először, hogy a nevelő tekintélyének saját erkölcsös példájával adja meg a szentesítést, és hogy már a kicsiny gyermekben is ébredező egyéniség iránt bizalommal, tisztelettel és szeretettel legyen ; hiszen minden hatás közvetítője két ember között a rokonszenv. Továbbá, hogy már korán kötelezze és szoktassa a növendéket oly határozott életrendhez, mely erkölcsös megszokásokat teremt, akaratát fölvillanyozza, munkásságában és az önmegtagadásban erősíti. A nevelés czélja a szabad önelhatározás. Erre oktatás útján képesítjük a növendéket. A fegyelem és az oktatás egymást kölcsönösen támogassák. E végből három dolgot kell a nevelőnek ismernie. 1) Ismerje önmagát, mert a nevelés legfőbb sikere a nevelő egyéniségétől függ. Szeresse a növendéket és soha se szűnjék meg magát tökéletesíteni. Legyen mindenkép