Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

92 napnak 50 éves évfordulójára, a szokottnál nagyobb mérvben, a nagy közönség bevonásával díszgyűlést tartott. Az ünnepélyek lefolyását a VI. fejezetben találja az olvasó. Április 16-án ünnepeltük az 1848-iki törvények szentesítésének félszázados évfordulóját. Reggel 8 órakor szt. misére mentünk; 9 órakor kezdődött az ünnepély az intézet tornacsarnokában. A Hymnus elhangzása után dr. Dombi Márk tanár lép az emelményre és következő eszmékben gazdag beszédét mondta: »Mélyen Tisztelt Közönség ! Kedves Ifjak 1 Csak pár hete múlt, hogy e helyen összegyűlve örvendő szívvel ünnepeltük meg a magyar alkotmányos szabadság hajnalhasadásának félszázados évfordulóját. S most ismét itt vagyunk, hogy ugyanazon magasztos eszmétől lelkesítve üljük meg azt a napot, melyen a márcziusi ifjúság sokak előtt ábrándosnak tetsző óhaja a nemzet közkincsévé vált, melyen a hajnalhasadást a szabadság napjának ragyogása váltotta föl. Nem akarom ismételten fölsorolni azokat a szomorú tényeket, melyek a múlt század végén s a jelennek elején nemzetünk állapotát sötét-sivárrá, jövőjét kétségbeejtően reménytelenné tették. Elég annyit mondanom, hogy a költők, kikben a nemzet őrző szelleme virrasztott, égő keservvel, bánatos megadással hirdették, hogy a magyarnak napja leáldozott s csak pár lépés választja el a sirtól, a sötét, néma, jeltelen sirtól. »Már láttuk a bús nemzetölő veszélyt, Setét őzönként jönni fejünk fölé; Hallók ijesztő harsogással Zúgni: > Magyar! te ki vagy törölve !« (Vörösmarty : V. Ferdinánd királyhoz.) »De, mely a népek álmait virasztja, Elhagyni a szelid ég nem kivánt; Széchyenyit küldé végtelen malasztja E holt tetembe érző szív gyanánt.« (Arany : Széchenyi emlékezete.) S a nemzet, melyet inár nem csak ellenségei, hanem öngyermekei is félholtnak tartottak, megmozdult: Széchenyi biztató szavára fölébredt benne az életösztön, s hideg borzadály futott végig tagjain a megsemmisülés gondolatára. »S lőn új idő — Reményben gazdag, tettben szapora.« (Arany : Széchenyi emlékezete.)