Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

73 Ó, ki mondja meg, mit érezhetett a költő, mikor e sivatag korszak szemléletén kihangzott a honszerelem jaj-szava mélyen érző szívéből ? 1 Kegygyei teljes, de búsan Tűnik fel képed, ó hon! Mint Róma Caesar álmain. 0 szent, O szent 1 De fájdalomnak érzete, Mely rólad sugárzik reám! . . . Micsoda megszentel; volt a fájdalom, mely ajkain kitört, mikor a hazafi Szerte nézett s nem leié Honját a hazában! ! A szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könye luíil Árvánk hő szeméből .... Kinzó rabság könye hullott Árvánk, édes Hazánk bőszeméből; mert fiai rabságba, az idegen bálvány imádásának rabságába merültek. Valóban, mikor 18-századi történetünk derekához jutunk, lehetetlen, hogy el ne fogúljon a szívünk, ha él még benne csak egy szikrája is nemzete szeretetének. Hová lett az a nagy buzgóság, az a kitörő lelkesedés, az a bámulatos odaadás a nemzeti ügy iránt? Kivesztek a lélekből! De lám. micsoda nagy szeretettel ápolnak őseink mindent, a mi idegen! Soha veszedelmesebb hatással nemzetiségünkre idegen befolyás nem volt, minta XVIII. század szelleme, benyúlón a XIX. századi magyar életbe. Megengedem, hogy egyesnek sok-sok esetben hasznot hajthat az idegen szellem : de az egyetemesnek legtöbb esetben veszedelmes. Egyetlen esetet tudok, mely arról tanúskodik, hogy az idegen a nemzeti sajátságoknak emelője: Perikies korát. De egyetlen nép is volt, melyhez az egész világ tanúlni járt: tudományt, művészetet, az élet finomságát. . . . Oly nép azóta sem támadott, valószínű nem is támad soha! Ám, történjék a jövőben bármikép, nekünk a múlt keserű tanulságul beszédes tilalomfa az idegen szellem ellen, mert nemzetiségünkre szinte halálossá vált Költőkre hivatkozni lehet csalódás; de mikor jellemben oly kifogástalan, nemzeti érzésben oly feddhetetlen, emberies gondolkozásban oly nemes