Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

74 és egyetemes két alak, milyenek Berzsenyi és Kölcsey, kétségbeesve emlékezik a nemzeti hanyatlásról: a sülyedést szomorú valóságnak kell vennünk. S ó, bárcsak a költői fantázia előtt volt volna ilyen! . . . Művelődés történetünk tanúskodik róla, hogy hűtlenek voltak elődeink nemzetiségökhöz. Kedves volt az idegen előttük nyelvben, erkölcsben, szokásban, ruházatban: megvetett mindenben, valami csak nemzeti volt. A mi miatt Berzsenyi szívét elfogta a fájdalom: Romlásnak indult hajdan erős Magyar! A mi miatt Ányos panaszkodik: levetkőztünk magunkról minden nemzetit; — a mi könyeket csalt a nagy Széchenyi István fenkölt szellemű atyjának szemébe; a mi örök hálára lekötelező tisztes egy társaságot (Baróti Szabót, Bucsányit, Karinczyt) mélyen elszomorított, — hogy többeket ne említsek: —• csak ne kételkedjünk, az idegen szellem ránk nézve veszedelmes kórnak hordozta magvát méhében. Nyelvünk, nemzetiségünk a sír szélére jutott . . . Alkotmányunk, rendi alkotmányunk szervezetét szú emésztette. Ezer baj mindenfelé! Gyönyörű zengésű nyelvünk a szegény pórnép gúnyhójába szőrűit; nemzetiségünk belefúlt az idegen erkölcs-áramlatba; a szegény jobbágynép,' kirekesztve az alkotmány védelméből, igavonó módjára tengette életét s esengett segítség után hasztalanul! Nyelvünk nyomorúságos állapotának hű képe Kazinczy erőfeszítő nyelvújjításában tükröződik; a nemzettest nagy-nagyrészének szolgai viszonyairól Fáy, br. Eötvös József, Wesselényi »Bálit életei" rajzolnak elszomorító képeket. Nem is hinnők, mily semmibe sem vette a szívtelenség, mikor az a nyomorúlt jobbágynép verítéket izzadott s izzadása fejében csak lélekzenie is nehéz volt szabadon. Csak egyet említek. Felsőbükki Nagy Pál, az emberi jogoknak lelkes védője, mikor 1807-ben a pozsonyi országgyűlésen felemelte szavát, hogy a jobbágyság nehéz sorsán enyhítsenek : odadörögték: insanit, eszelősködik ... Ez a nép állandó nyomorúságban tengődött. Anyagilag idegen államnak voltunk gyarmatos országa, politikailag abszolút kormány nehezedett reánk, a szellem fejlődésének pedig gátat vetett a minden szellemi szabadságnak halálos ellensége: a ceiisura. Csak kereteiben jeleztem mindennemű bajunkat. Legnagyobb bajnak a nyelv és nemzetiség szomorú állapotát tartották ; méltán, mert minden nemzet nyelvében él; s nemzetiség nélkül népegyéniség — puszta álom. Mindennemű jogot visszaszerezhet egy nemzet, ha életre való : de, ha nyelvéről lemondott: kitörülte nevét az élő nemzetek sorából. . . . Ez az igazság szülte azt a félszázados izzó munkát, melyet nyelvreformnak nevez az irod. történet. Eredményei mutatkoztak is. A mint a nemzeti eszme ébredezett, ime, a 25. években feltűnik a