Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897
36 akár a családi körben akár az iskolában történjék, ha valaki a gyermek előtt a vallást sértő módon nyilatkozik, ha saját egyháza vagy más felekezet szertartásai, szent szokásai s hagyományai fölött bármily alakban gúnyolódik. A saját vallása és egyháza iránt való közönbösséget, a vallástalanság ez első csiráját, amúgy is igen gyakran és sokszor akaratlanul ülteti át az élet, még a családi élet is a gyermek lelkébe. A valódi jámborsággal .elválaszthatatlanul egybe van kötve a jellem, az erkölcs tisztasága. Erkölcsös jellem vallásosság nélkül nem lehetséges. Hogy valaki egész életén át tántoríthatatlanig az erkölcsi jó megvalósítására törekedjék, kell hogy szívében, gondolkozásában, akaratában vallásos legyen. Az istenfélelemre való nevelés legbiztosabban megóvja a növendék szívét ama sok veszélytől, melyek főleg a rosszra vivő vágyak fölébredésével fenyegetik. Az istenfélelmet kell a növendékben szokássá fejlesztenünk. Rá kell oktatnunk, hogy Istent mindenütt jelenlevőnek higyje, hogy lelke áhítattal és bizalommal emelkedjék föl hozzá örömében és bajában egyaránt. A tiszta erkölcs, mely támasza és talpköve minden országnak, a családnak és az iskolának, nem csak következménye a jámborságnak, hanem föltétele is. Az oktatásban mindent távol kell tartania a tanítónak, a mi növendéke tiszta erkölcsét megsérthetné vagy képzeletét rosszra ingerelné. A legnagyobb gondosságra és körültekintő éberségre van itt a nevelőnek szüksége. A legtöbb veszély természetesen az iskolán kívül fenyegeti a gyermeket, a miért is a tanító és az iskola csak igen kis mértékben lehet felelős; ez azonban csak megnehezíti ebbeli kötelességét. A három isteni erény nem csak természetfölötti életünket szabályozza, hanem a jó és boldog földi életnek is alapja és kiapadhatatlan forrása minden jó-, igaz- és szépért való lelkesedésünknek. A négy sarkalatos erény közül a legfőbb, mely egyúttal az erkölcsi rendnek is alapja, az igazságosság. Belőle származnak az igazság szeretete, az őszinteség, a méltányosság, a könyörületesség. Az igazságosság volt az ókor legelső erénye, minden erkölcsi jónak alapja, Cicero szerint az összes erények ura és királya, melyben benne van az erény legnagyobb ragyogása. A bátorság és a mérséklet érzéki életünket irányítják és forrásai az önérzetnek, a türelemnek és állhatatosságnak, a józanságnak és tisztaságnak, a szelídségnek és szerénységnek. E különféle erényekből ered a sokirányú kötelesség, melyre a tanítás kapcsán, a hol csak alkalom nyílik reá, rá kell oktatnunk a növendéket, gyakorlásukra buzdítanunk és elsajátításukra szoktatnunk. A növendék e kötelességei az Isten iránt való kötelességein kivül lehetnek szüleivel, testvéreivel és hozzátartozóival, tanítójával és az iskolával, végül tanúlótársaival szemben. A családja iránt való kötelességeket a házi erkölcsi nevelés tárgyalja részletesebben. A növendéknek tanítójához és az iskolához való viszonyát