Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

37 az engedelmesség, a rendszeretet, az illem, a szorgalom és a lelkiismeretesség, de különösen az igazmondóság kötelességeiben való gyakorlás szabályozza. A növendéknek tanulótársaival szemben való kötelességei általában megegyeznek a felebarátunk iránt tartozó kötelességeinkkel; csupán gyakorlásuk és a hozzájuk való szoktatás ölt enyhébb alakot az iskolában mint az életben. Ide tartoznak a nyájasság és az udvariasság, a békülékenység és áldozatkészség, a szerénység és önuralom és a mely mindannyit magában foglalja : a felebaráti szeretet. Ezt kell a növendék szívébe beléoltanunk és még alakítható lelkűletét az önzéstől megtisztítanunk. De -— mint már mondottuk — a vallás-erkölcsös jellem éltető napja a hit, irányítója a négy sarkalatos erénynek elseje, az okosság, a hit után főforrása eszményi gondolkozásunknak. Ennélfogva a vallás-erkölcsös nevelésoktatásnak meg kell tanítania a serdűlő növendéket arra, hogy életét úgy rendezze be, hogy tudása, okossága és hite egyenlőképen irányozzák meggyőződését, cselekedeteit. A hol a tudás határát éri, ott kezdődik a hívőiélek eszményi élete. Az ember sokat tud, ámde mindent szeretne tudni. Pedig nagy igazságot mondott a legnagyobb bölcsek egyike, mikor megvallotta, hogy minél többet tanulunk, annál jobban meggyőződünk, hogy semmit sem tudunk. Mert bármennyire bővüljenek is gyakorlati ismereteink, életünk legfőbb kérdéseire még sem tudunk megfelelni. Sőt tudásunk gyarapodásával csak még jobban érezzük, hogy ismeretünk tökéletlen. Ennélfogva oktassuk rá a növendéket, kinek lelkébe ismereteivel együtt befészkelődik a kételkedés, elbizakodás és elégedetlenség szelleme is, hogy a lét határai nem egyek tudásunk határaival, hogy minden összhangtalanság, mely az ember életét kíséri, egyes-egyedül ama béke és nyugalom hiányára vezethető vissza, melyet az égi hit szűl. Ez az a béke, melyet a világ nem adhat, csak elrabolhat. Mutassunk rá arra a tapasztalásból elvont bizonyságra, hogy a tudomány soha sem fogja az emberiséget megváltani; mert a tudomány csak igazságot ígér annak, ki fáradhatatlanúl keresi, kutatja, de sem igazságosságra sem szeretetre nem vezet. Véssük szívébe, hogy munkánk és fáradságunk java részét az Istenre kell bíznunk, hogy az ember hit nélkül minden műveltsége mellett is szegény, sőt sajnálatra-méltóbb teremtmény az állatnál. Mert abból, a mi igazán értékes reá nézve, nem tudja, honnan jött? miért van? hová törekszik? És mégis tovább kell élnie s küzdenie; míg az állatnak soha nincsenek ily töprengései. Azért csak ott kezdődik igazán az ember, hol a hit erős gyökeret vert. Az Isten félelme a bölcseség kezdete. Ennél szebben nem fejezhetjük ki a hit és tudás között levő viszonyt. Életünknek kell czéljának lennie, melyre a vallás tanít meg bennünket. Ezt csak általa és benne érhetjük el, az Istennel való közösséget, az örök életet. Egyedül a vallás hatalma képes életünk számosabbnál számosabb ellentétét, ellenmondását kiegyenlíteni,