Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

35 nélkül nem lehetünk, mert csak az istenség eszméjében találja az emberi lélek teljes megnyugvását. A hit fénye és éltető melege hassa át tehát az egész oktatást, ez legyen az első a nevelésben; belőle fakadjanak az erkölcsi jó cselekedetek is. Ez a hit nem csak szubjektív szükséglet, nem csak arra való, hogy vigasztaljon, bátorítson, fölemeljen, hanem az legyen egész erkölcsi életünknek alapja. A hit önti a gyermek lelkébe azt a tudatot, hogy Isten által és Istenben él, hogy egész élete Istentől ered s tőle függ. E hit tárgya tehát Isten és mindaz, a mit róla a kinyilatkoztatásból tudunk. Indító oka az Isten igazmondósága. A hitből táplálkozik a remény, mely felöleli az örök életet, az erkölcsi jó teljes diadalát hirdeti és indító okát Isten jósága, mindenhatósága és igazságossága szolgáltatja. Érezzük, hogy Istentől függünk, hogy egyedül ő segíthet rajtunk, ha hozzá fordúlunk. Bizalommal tekintünk föl hozzá, mert eddig is támogatott és mert képes is és végtelen jóságánál fogva akar is rajtunk segíteni. A hit és remény ösztönöz és kényszerít, hogy Istent szeressük, mint legnagyobb jótevőnket. E szeretet indító oka az ő végtelen jósága és tökéletessége. Ez az Isten iránt való szeretet szívünk legnemesebb érzelme, az erény teljessége. A három isteni erényben való gyakorlást az egész oktatásnak kell ápolnia, meggyökereztetéseikhez és fejlesztésűkhez minden tárgynak hozzá kell járulnia, első sorban a vallás tanításának. A vallástannak nyílik leginkább és leggyakrabban alkalma a vallásosság, az ájtatosság nevelésére. A vallásosság kiegészítő része az istentisztelet vagyis ama cselekmé­nyek, melyekkel Isten iránt való hódolatunknak, alázatosságunknak kifeje­zést adunk; milyenek az imádság, a szentségek stb. Az iskola közös imádsága, a közös istentiszteletben való részvétel, a szentbeszéd, a közös elmélkedés és szent olvasmány, az egyházi ének magasztossága, de mindenek fölött a nevelő példája legyen mindig és mindenütt a vallásosság istápolója. A vallásosságra, az istenfélelemre első sorban ugyan a család neveli a gyermeket, azonban az iskolának is kötelessége gondoskodni róla, hogy egész életén ezek az érzelmek uralkodjanak. Nem szükséges, hogy e czél megvalósítására az oktatást minduntalan vallásos elmélkedésekkel vagy tanításokkal fűszerezzük, akár beleillenek a tárgyba, akár nem, akár szüksé­gesek, akár fölöslegesek. De még az oktatás, előadás hangjának sem kell állandóan kenetesnek vagy épületesnek lennie. Az ilyen eljárás legfölebb visszás állapotot szülhet és legtöbb esetben elidegenítő vagy épen vissza­taszító hatással volna a növendékre. A valódi vallásosság mindig természetes és sohasem keresett. Forrása a természetes érzelmek. Soha sem szabad minden áron előtérbe tolni a vallásosságot, hanem legyen a nevelő mindig a vallásos-érzület mintaképe ; mert az alázatos és istenfélő nevelő példája min­den tanításnál és erkölcsi oktató beszédnél nagyobb hatással van növen­dékeire. Viszont a leglelkiismeretlenebb eljárás, a Szentlélek ellen való bűn, 1*

Next

/
Thumbnails
Contents