Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

63 S milyenek voltak pedig az erények ? Van-e magyar ember, kit tetőtől talpig, velőig veséig, szinte tettre kész lázba nem ejtenek a tetterőnek azok a csodái, melyeket a dicső Hunyadyak alatt mívelt a magyar. Nem kell hozzá lelkesedés, nincs szükség fajszeretetre: a rideg ész ama tettek czéljai és eredményei vizsgálatában önmagától áraszt tüzet a lélekre, hogy magas lángolásra lobbanjon. Egy nép, egy nemzet; nép, melyet még az ág is húzott; nemzet, melynek egész élete nem egyéb, mint örökös harcz, idegen beavatkozások ellen vérrel szerzett igazai épségben tartása miatt: oda veti mellét a szörnyű ozmán áradatnak, hogy életre-halálra szolgálja az emberiség czivilizácziójának legszentebb érdekeit. S az óriások lelkesülő harczaiban s fegyverzörgései kőzött, mily szelid varázs bilincseli le lelkünket. A Nagy Lajos alatt megalapított és Hunyadyak alatt fentartott tekintélyre mily emberiesen magasztos fényt vet a klasszikus művészetek, tudomány, költészet ápolása! Ez az édes mienk páratlanúl a világtörténelemben. A harezok között elnémúlnak a Múzsák ! Nem 1 Művészet és költészet géniusza lebeg a nemzet fölött társ nélkül, Olaszországon kívül, Európa népei között. A Hunyadyak uralkodása a czivilizáczióvédő háborúnak pénzt és embert, a művészeteknek kincseket áldoz együtt s egyszerre. Csak egy népet ismerek a világtörténelemben, a görög népet, mely a dúló perzsa-áradat ellen védte hazája földjét és műveltségét: csak a magyart látom olyannak, mely a maga áldozatain, az emberiség örök igazainak védelmére szállott síkra, elhagyatva vagy megcsalva Európa népeitől, azoktól, kikért annyi dicsőséges harezban ontotta vérét bőségesen. Ez a hármas egység: vallásos érzés, honszerelem, fogékonyság a művelődés iránt s áldozatkészség értök: nagy őseink szellemi világának jeles sajátságai. »De jaj! Tündérszerencsénk kénye hány-vet Játszva emel s mosolyogva ver le!« . . . Levert . . . Nem az vert le: hanem, ez is a mi szomorú örökünk, a pártos szenvedély. Ó folyam, édes nemzetem életének folyama, be kicsapott medredből a drága honfivér Mohácsnak téréin! . . . Siralomnak, megaláztatásnak lett hazája, hosszú más félszázadig, az előbb oly nagy dicsőség hona . . . Rombolás, pusztulás; nyomain: nyomorúság, szenvedés, erőszak, a szenvedélyek vak dühe, betetőzésül a nemzettestnek ízekre szakadása. Valóban, a zordon enyészet lebegett e szerencsétlen nemzet fölött. Jaj-szavát nem hallgatta meg az ég, esdeklésére török és német csapással felelt. A mit épen hagyott a törökhatalom, hová el nem érhetett; megrontották a német beolvasztó törekvések. Történetünk romboló korszaka az az idő, mely a mohácsi vésztől Buda visszavételéig terjed. Szörnyűk a szenvedések, melyeket ama két hatalom, szinte vetélkedve egymással