Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

62 Bologna nem ismeretlen helyei a tudásnak a XIII. század magyarjai előtt. A nehéz, szokatlan munkásságban egy fönséges czél, a szívnek egy esengő vágya, a léleknek egy megszentelt szerelme: a vérrel szerzett haza s az Utódok boldogúlhatása dobogtatja keblöket, egyenlíti ki a legádázabb ellentéteket is. Gyilkos fegyvert emel testvér testvér ellen gyakorta, — de hazája boldogsága ellen áruló kéz nem emelkedik. A jövendőért izzadnak, ha kell — só, mennyiszer kellett — vért a jövendőért ontanak. A kettős forrás: vallásos érzelem és ennek az áldott haza földjének a szeretete — fogyatéktalan leikökben. Mikor könyektől ázott a magyar szeme a letarolt mezők, az égfelé rémítőn meredő üszkös falak szemléletén s a szív elsiratta a szabad ég alatt felismerhetetlenül porladó kedveseit a vad tatár pusztítása után: a szenvedésekbe döntött magyar könyes szeme megpihent amaz áldozati oltáron; az égi remény pedig, a vallás, enyhítő balzsamot csepegtetett a fájó szívre s a benne megizmosult honszerelem csodákat művelt. Másodsor teremtik hazává az elárvúlt földet, s mint a rugékony lapda, annál magasabbra ugrik, mentől erősebben vágod a földhöz: ez a földig levert szegény nemzet is annál serényebben állott talpra: csak nézzék, IV. Béla, V. István alatt mint szaporodnak az építészet műalkotásai, gyarapodik a szobrászat és terjed az ötvösség; és mily serény a munka, hogy a nemzeti élet minden irányában lehetőkép pótolják a szörnyű veszteségeket. Mily fölséges látvány, midőn a férfiú erejének tudatában, vészszel-viharral daczolva, nagy alkotásokat teremt! Mily fölemelő jelenség, mikor a földig lesújtott egyszerre csak átszellemült arczczal, mint valami félisten száll ki az elemek ellen, ha győz, ha elbukik! De lehet-e, képzelhető-e annál dicsőségesebb esemény, mint mikor egy nemzet fölött a halálmadár csattogtatja szerte rémesen szárnyait, mindenfelé a pusztúlás, semmisűlés ijedelmét terjesztve: és ime, a tatárok szörnyű dúlása, a gondviselésszerű Árpád-ház kihalta, pártvillongások a királyi szék körül csak jobban meggyökereztetik a magyarnak mélységes honszerelmét s megaczélozzák erejét. Csoda történt talán ? Vagy az ős életerő mutatja csak igazi mivoltát ? Aránylag rövid idő alatt, az Anjouk idejében, tengertől tengerig tisztelt vagy félelmes barátnak vagy ellenségnek, a magyar név. Kinek szívét nem rezegtetik meg a lovagi tusák ama dicsőségei, melyekre Arany Jánosunk trilógiájában oly bűbájos fényt áraszt ? Dicsőség a nemzeti életben, jóllét a népben, haladás a műveltségben, karakteristikon ez időktől kezdve egészen Mátyás királyig. Fenekedést tapasztalunk a nemzettestben, de a költővel mondom : Ha kevéssel volt is több erényök a bűnöknél: »De annyiszor ez a kevés, ha vész jött — Nem engedé elveszni a hazát. •