Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

13 Menj azért erdőben, hol ezek zengése Tsinosabb is, szebb is, mint szarkák tsergése .... Néha a nagyok is kitévednek ide is, bár unalomból, hogy gond nélkül mulatozzanak s akkor azután: Úgy lehet akadhatsz ollyan Kádikára Ki házáhozz viszen, 's feltesz gerendára« . . . (K. H. 18.) [gy fejledeznek ki a költőből költészetének s egyszersmind magamagának jellemző sajátságai is s a középpont bennük, mely mindent magába olvaszt, hazája boldogsága után való esengése. S e boldogság mértéke nemzete egészében és egyenkint: a tisztult erkölcsvilág. Ez a derékség csalja Baróti-Szabó ajkaira a fájó hangokat a költő elszenderűltekor. Oh, szívrepesztő szózat! — Az értzes Ég Vesztedre készül (hazám) Megfoszt azoktól, a kik eddig Támogaták veszedelmes ügyed? Ah, Orczy, Népünk Nesztora! melly sebet Ejtett azok szívén halálod Kiknek erök magyarabb ütést ád! Egy séllye, melly sok díszt nyele kebled el! . . . S hát a magyar Nyelv? — Lelkemet ált'-verő Kérdés! Atyáink ajka, mi fergeteg Tép 's szaggat! hát a magyar Nyelv ? Mit mivel illy szeretője nélkül? Im'! Nagyjainktól már el-hagyattatott: A korts-fiaktól szám-ki-vetésbe ment: Új köntös és új nyelv erőt vesz, 'S 'a levetett örököst kiveszti. El ment, kinek nagy bőkezűsége sok Tollat segélytvén, éjjeli nappali írásra gyúlaszta kezünket: El-mene; 's vélle tüzünk el-alvék.« (1789. júl. 28.) Többet is mondhatunk: a nemzeti életfeleket magokban foglaló főbb szempontok képezik lelke minden íigyét-gondját. A magyar társadalom erkölcs és tudásvilágával együtt s egyszerre kerül rostájába.