Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

23 Jaj, jaj boldogtalan! Ez egy szóval lehet Téged szólitnom, semmi mással ez után, s elrohan a palotába. A népet elrémíti Iokaste gyors eltávozása és semmi jót sem következtet belőle. De Oedipus megmarad előbbi nézetében, resignatioja teljes, jöjjön a minek jönnie kell. S azután a személyes érdem daczos tudatával mondja, hogy ő tudni akarja múltját, bármily alacsony származást mutasson is az neki. Ám piruljon neje a ^nagyralátó asszony* e miatt, ő magát a szerencse gyermekének tartja és nem szégyenli ezt. Ezután gyorsan emelkedik fel a fátyol a múltról. Megérkezik Laios pásztora s kezdetben nem akar mondani semmit, mert tudja, mily borzasztó dolgokat fog létre hozni nyilatkozata. Rá sem akar először ismerni a korinthusi emberre, korholja azután, hogy miért emlit fel régi dolgokat, mik csak veszedelmet okoznak s a mikről tudni sem akar. A halálos fenyegetés alatt végre megvallja, hogy Oedipus Laios s Iokaste gyermeke, hogy azért adták őt neki, hogy megölje, hogy ő a kisdeden megkönyörült s a szánalom vitte arra, hogy e korinthusi embernek adja, mert azt vélte, ez hazájába, messze földre víve a kisdedet, megakadályozhatja a jövendőt. Oedipus ezekre megrendülve egész lelkében s teljesen kétségbe esve felkiállt Oh jaj, jaj! Minden tisztán napvilágra jött. Mit tegyen most már? Beteljesedett rajta a jóslat, melytől oly régóta rettegve félt, melyet kikerülni iparkodott. Mit tegyen? Határozata azonban gyorsan megérlelődik. S iszonyú e határozat, mert ártatlan ember, méltatlanul követi el önmagán. Oh fény, utolszor látlak immár téged én, Ki születém, hol nem kellett, ki férj valék, Hol nem lehet, s megöltem azt, kit nem szabad. S ezután ép ugy, mint Iokaste, elrohan a nép elől, be a palotába anyja s neje után, végrehajtani azt, a mit egy hirnök hosszas szavakkal ad tudtára a népnek: neje-anyja holtteste mellett, ki kétségbeesésében felakasztá magát, ennek ruhatartó tűjével mindkét szemét kiszúrta, hogy ne lássa többé a napot, mely — bár akaratlanul — bűnének szemtanuja volt. A népnek a hirnök következőkép beszéli el a gyászos esetet: Iokaste Bősz fájdalmában átfutván a csarnokon, A nászágyas terembe rohant egyenest, Mindkét kezével tépve bomlott fürtéit.