Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

24 Aztán belőlről jól bezárván ajtaját, Laios nevét kiáltá, a ki rég halott, Említve régi nászát, mely megölte öt, És önfiának hagyta hátra özvegyét, Hogy gyermekétől szüljön átkos fajzatot. Siratta ágyát, hol kétszer boldogtalan, S férjtől férjet s gyermektől szült gyermeket. Mily módon halt meg ezután, azt nem tudom, Mert Oedipus ordítva tört be ekkor, és Miatta nem láthattuk szenvedéseit; Csak erre néztünk, mint rohan fel és alá. Futkosva kardot kére tőlünk, majd megint Nejét kérdé, ki nem neje, s a kétszeres Anyát, ki őt és önnön sarjait sziilé. Egy isten végre megmutatta, hol van ő, Mert a jelenlevőkből egy sem mutatá. Mikéntha titkos kéz vezetné, iszonyún Kiáltva, most a kétszárnyú ajtóra ment, Kiemelé sarkából s a szobába tört. S itt láttuk a királynét hurkolt kötélén Magasról függve. A mint a boldogtalan Ezt látta, szörnyű ordítással rá rohant, S feloldozá a fonalat. S mig a szegény Földön feküdt, borzasztót láttak szemeink: Kitépte az aranyból készült kapcsokat, Melyek fentarták a királyné öltönyét, S felkapva két szemébe verte, hangosan Kiáltva: Nem láttátok eddig, mit teszek, Nem láttátok, mit szenvedék, mit vétkezém, Lássátok most sötétben, kit nem volt szabad Látnom, s ne ismerjétek, kit kívántatok, így átkozódva feltartá pilláit és Többször szemébe szúrt; a vérző szemgolyók Megöntözék orczáit; nem csepegve hult A vér sebéből; ah! áradva tört elő Szeméből fekete vérének zápora. Azután ekkép folytatta szörnyű elbeszélését: Oedipus végrehajtva magán ez irtozatos dolgot, kiáltott, hogy Nyissák ki a kaput s a kadmosi Népnek mutassák meg.