Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1884

- 19 — monia nem más, mint a consonantia egy neme, akkor az csak a legkitűnőbb neme lehet a consonantiának. Valamint azonban a nem káros még nem hasznos, a kellemetlen hiánya még nem kellemes: ugy a gyors egymásra következésnél a lebegések észrevehetetlen állapota még nem consonantia. Az összhangzás teljes consonantiájából a duraccord teljes harmóniája lényegénél fogva különböző, a mennyiben általa az egyhangú, unalmas s tartósságánál fogva kellemetlent létesítő monotonia megszakittatik. De bizonyos az is, hogy átmeneti állapotok is vannak. A nyolczad, a tizenketted, a quint, a quart, nagy és kis terez egy sorozatot képeznek, melynek egyik oldalán a teljes összhangzás, a másik oldalán pedig a kezdődő disharmonia van. A harmóniának eleme a felzöngék találkozása, amely mint Helmholtz megjegyzi, működését a consonantiától nyeri. A harmónia lényegéhez tartozik továbbá a hangkülönféleség. Valamint a többi érzelemnél úgy itt is a különféles<

;g képezi a kellemes elengedhetetlen kellékét; alapvető itt is az egész érzelemvilágot uralgó contrast-törvény; az új, idegen hang contrastja az, mely a hangváltozást és a hangkülönféleséget kellemesen fogadja. A disharmonia nem csupán hiányzó harmónia, hanem részben önálló kellemetlen érzelem, mely több kifáradt hallóideg ingerlésén alapszik. Hasonlóan harmónia nem csupán hiányzó dissonantia, vagy disharmonia, hanem önálló positiv, kellemes érzelem, mely a contrast érzéklés elevenségén és üdeségén alapszik. A contrast törvénye a harmoniaés disharmoniánál kiváló alkalmazással bir; mindkettőnek kellemes és kellemetlen intensitása a contraston alapszik. Miután a közönséges élet legtöbb hangja és zöreje disharmonikus, azért tetszetős annyira előttünk a zenészeti hangok harmóniája. De másrészt épen azért, mert a zenében Csak harmonikust keresünk, érezzük magunkat annyira kellemetlenül a dissonantia és disharmonia alkalmával. A contrast egyszersmind forrása a kellemesnek és kellemetlennek. Ugyanis a monotoniából kiindulva azt tapasztaljuk, hogy a hangok sokfélesége kellemesebb és ismét kevésbbé kellemes, végre határozottan kellemetlen ; ennek oka az, mert képesek vagyunk ugyan bizonyos fokú különféleséget felfogni s ez által kellemesen érintetünk, de a képességünket felülmúló mérték összezavar és kifáraszt. A teljes egyhangúság a gyenge ingerlésnek megfelelően kellemetlen érzést kelt; a hangok növekedő különfélesége megfelel a növekedő kellemes fokozat nagyobbodó különféleségének, mig a kiilönféleség legfelsőbb határánál — a zűrzavarban — a harmónia kellemes érzelme disharmoniába, a zenei hang, zörejbe megy át. Mint mindenütt, úgy itt is a kellemes és kellemetlen közt a határ nem éles, hanem egymásba átmenő. A harmóniát oly kiilönféleségnek vehetjük, melyet még képesek vagyunk elviselni. Elengedhetetlen kellék a harmóniánál az egységesség, mely mellett a kiilönféleség mint kélle-