Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)

1927-12-25 / 356. szám

1927 december 25____________________ BÁCSMEGYEI NAPLÓ _____________________________64. oldal

utóbb az egész világon beszéltet majd magáról.

Egyébként lehetetlen külön is ki nem domborítani hálámat azért a nagy szeretetreméltóságért és azért a sok éltető hangulatért, amelynek az önök falai között részesévé lettem és lett minden idegen, aki erre érdemes volt. Az emlékezet, mely önökhöz fűz, előttem örökké feledhetetlen marad. Mintha engem ott egészen uj nedvek jártak volna át, mintha csuklóim és eresztékeim is megujhódtak volna, szinte egy fejjel magasabban jártam és mintha szivem valamivel nagyobbakat lüktetett volna a gyönyörű bácskai nők között, ott, ahol két egészséges lélegzet egészséges csókban csattan. Talán ép ez az oka, a mozdulatok könnyedségének, kerekdedségének, artisztikus rugalmas voltának, ezért van, hogy a beszédek nemcsak egyenesek és őszinték, de egyben közvetlenek és barátságosak is, hogy arrafelé lerongyolódott lelkeket nem látni, hogy a búskomorság emésztő hangulata szinte ismeretlen.

A város különböző kertjeiben, a parkjaiban és mindenütt, ahol az ember a nagy természet bűvkörébe kerül, a hálás lélek belső szeretete, az összhang és szépség szeretete ütközik ki.

Külön is ki kell emelnem a palicsi tavat és annak a város érzelmi világába való méretes és stílusos bekapcsolását, amely Szabadkának mindenkor egyik mosolygó jellegzetessége volt. A vizek lelkének és hangulatának megkeresése, meglátása és megértése egy darab tündérvilág, amely egyenesen éltet, boldogít és kifejezett erkölcsi tartalékot jelent. Az álomszerű palicsi tó eme nagy szempontok teljes átértése révén szinte a város szivében hömpölyög, a gondolatot és az álmokat a tisztaság birodalmába hajtja.

Hiányosak volnának e reminiscenciák, ha külön egy pár szót nem szentelnék a derék xamburásoknak, akik midőn emitt-amott fáradt lélekkel jártam ott »in quotidiano strepitu juris* az ő andalító muzsikájukkal és énekükkel ismét léiket öntöttek bélém, amivel örök hálámat érdemelték ki.

A város nagyarányú fejlődése és elhivatásának az adottságokban reálisan és becsületesen garantálva van, amit az én konstruktiv lelkemmel szinte kényszerfolyamatosan érzek át.

Ennek egyik hatalmas faktora a város magas színvonalon álló és hatalmas életerejü sajtója is, mely mint ép ez a vállalkozása is jellegzetesen mutatja, méltó az ő nagy feladataihoz, tiszteletreméltó múltjához és — remél'hetőleg — még nagyobb jövőjéhez.

Teljes meggyőződésem, hogy az önök gyönyörű városára, melyben a különböző elemek és őserők oly rendeltetésszerűen kristályosodtak össze magasabbrendü valóságokká, még meszszemenő és átható kulturhivatás vár.

Dr. Tetétleni Ármin

ügyvéd, feltaláló

*

Dr. Tonelli Sándor, a jeles iró, a szegedi kereskedelmi és iparkamara főtitkára s a magyar közgazdasági élet kitűnősége szerető érdeklődést mutat városunk iránt, szép emlékeket elevenít föl, s kedvező jóslattal szolgál a város fejlődése szempontjából, ö valamikor gyakran volt szívesen látott vendége Szabadkának, most is nagyrabecsüléssel köszöntött vendége a lapnak, amelyben megszólal.

Éveken keresztül engem nagyon szoros hivatali és nagyon meleg barátsági kapcsolatok fűztek Szabadkához. Sajnos, a kapcsolatok szakadozóban vannak; kilenc esztendő óta mindössze kétszer láttam, akkor is csak átutazóban a városháza sudár tornyát. A történt átalakulásokat nem ismerem és egyre nehezebb, hogy véleményt mondjak, akár a város mai életéről, akár a iövő fejlődés lehetőségiről.

Mint gazdasági emer. abban- láttam Szabadka jelentőségét, hogy közlekedési és kereskedlmi centruma legyen a Duna-Tisza köze alsó részének, egyben pedig tápot adjon az olyan iparoknak, amelyek a Bácsgazdag mezőgazdaságában gyökereznek és a mezőgazdaság igényeit vannak hivatva kielégíteni. Én a jövő Szabadkáját egy olyan mérleg egyensulyozójának képzeltem el, melynek egyik szára Szegednél a Tiszáig, másik szára pedig Bajánál a Dunáig elér.

Mint irodalmi ember Szabadkát Milkó Izidor könyvtárán keresztül szerettem meg. Sok kedves órát töltöttem a kötésre és tartalomra egyaránt soksznü könyvek között Ezt a könyvtárat olyan kulturmagnak tekintettem, amely alkalmas arra, hogy egy Szabadkához mindenképpen méltó közkönyvtárnak legyen a gerince. Hallom, azóta át is ment a város tulajdonába és teljesiti azt a hivatást, melyet számára megálmodtam.

Amig Szabadkával a közvetlen nexusaim megvoltak, a városnak önálló irodalmi és művészeti élete nem volt. Ez a megállapítás egyáltalán nem szégyen: osztozott ebben Szabadka a régi Magyarországnak mindazon városaival, melyek közel feküdtek Budapesthez és kulturális szempontból teljesen tőle függöttek. Azóta látom, hogy Szabadkán nagyon tekintélyes, a vidéki méreteket meghaladó sajtó fejlődött ki és önálló irodalmi törekvések bontogatják a szárnyaikat.

Szabadka ma szinte a múltak távolságának ködéből emelkedik ki előttem. Karácsonykor az emlékezés bársonyos simogatását küldöm neki, meleg üdvözlettel mindazoknak az Trttani jó embereinknek, akikben szintén él az emlékezés.

Tonelli Sándor

*

Dr. Traiber Vince, nyug. kir. koronaügyész s az igazságügyminiszteriuin kodifikátorának is kellemes emlékei vannak a városról, s jó véleményt táplál a népéről. Azóta, hogy itt a kir. ügyészségnél működött, csak egyszer fordult meg Szabadkán, a nagy háború idején. A várost mindig szerette, de őt is szerették és becsülték nemcsak kiváló tehetségéért, de pompás humoráért is, amelyre még ma is szivesen emlékeznek vissza azok az urak, akik szellemességének a gyümölcseit élvezték.

Ad. 1. Szabadka városa és népe nekem is igen kedves és hűséges ifjúkori emlékezésemben van. Életerős népét nagyon intelligensük, józannak és szorgalmasnak találtam.

Ad. 2. Csekélységemnek, aki mint ifjú állami tisztviselő — a kir. ügyészség tagja — 41 év előtt sajnos csak mintegy hat hónapig éltem körében, sok komoly munka és vidám szórakozás helye volt.

Benyomásaim ottani tartózkodásomról kitűnőek maradtak; fájdalom, a legnagyobb részben már nem élnek vagy tova költöztek azok, akikhez közelebbi személyes emlékezéseim és érzéseim is fűztek.

Állhatatosság, hűség és lovagiasság jellemezte lakosait.

Ad. 3. Szabadkát bizton fejlődő és haladó vagyonos városnak tartottam és tartom. Szerény véleményem szerint még kedvezőtlen körülmények sem fogják fejlődését meggátolni. Élni, alkotni és gyarapodni fog az Isten által beléoltott szellemben.

Ad. 4. Csak a régebbi időből van szerencsém ismerni Szabadka sajtóját, irodalmát és kulturális tényezőit, intézményeit. A régi Jámbor Pál nevét nem hagyhatom el. Most is kiválóan nagyrabecsülöm és szeretem Millió Izidor veterán, de ma is teljes szellemi erejében levő magyar Írónkat. akit a jó Isten sokáig éltessen mindnyájunk örömére és megnyugvására. Én is barátja voltam és vagyok.

A »Bácsmegvei Napló* mindig közbr-sti'é'ben álló, kiváló sajtótermék volt, a zászlajára irt ügyeknek és a kultúrának éBelébsn ern* tényezője és e’őtte mi is ben-ö lelkes érzéssel és szilárd meggyőződéssel hajtjuk

meg szerény, de igen meleg elismerésünk zászlaját.

Dr. Traiber Vince

ny. kir. koronaügyész.

*

Verő György, a népszerű színműíró és kitűnő »színházi ember« szintén magánlevélben ir, amelyet egy régi barátjához intézett. Az ő megszólalásából is látszik, hogy vonzalma e városhoz és annak közösségéhez őszinte volt s hogy az még ma is, közel négy évtized után változatlanul fennáll.

Bajos dolog 37 év távlatából hü képet rajzolni a városról, amelyben a vendég gondatlanságával csak felületesen szemléltük a jelenségeket s azok tüzetesebb megismerésére kedvező alkalom többé nem adódott. Én Szabadkán csak mint a feleségem kísérője (»a színésznő férje«) töltöttem pár hónapot*) és sokkal inkább magammal voltam elfoglalva, semhogy a külvilágra komoly ügyet vethettem volna: ott készültem elő a küzdelmekre, amelyekkel szinmüirói pozíciómat egy-két év múltán csakugyan sikerült is megalapoznom. Már csak ezért is okom van hálás szeretettel gondolni kedves városodra; gondolok is; de sajnos, a szeretet nem járhat karöltve a hűséggel, mikor ennek sántít a memóriája. Élfakult benyomások, révedező emlékfoszlányok pedig semmit sem mondanak s nem valók egy olyan tekintélyes sajtó-organum hasábjaira, mint amilyennek a Bácsmegyei Naplót híréből s különösen vöm: Zágon István drámairó kollégám előadásából ismerem. Én csak egyre emlékezem világosan és tisztán: a te kedves otthonodra, a te gyönyörű könyvesszobád kulturmiliöjére, az ott lefolytatott tartalmas beszélgetésekre.

Verő György

*

Dr. Weszely Ödönnek, a magyar szellemi élet e régi nagynevű munkásának, a kitűnő pedagógusnak, egyetemi tanárnak s a pécsi tudományegyetem rektorának az Írása zárja le méltón az érdekes nyilatkozatoknak sorát, amelyben jeles közéleti egyéniségek számoltak be ittszerzett benyomásaikról s adták szingazdag rajzát az emlékeknek, amelyeket e város falai közül magukkal vittek. E szeretettel megirt visszaemlékezésben közönségünk jóleső és kegyeletes érzéssel fogja olvasni a meleg és elismerő sorokat, amelyekkel a kitűnő tudós néhai Kosztolányi Árpádnak, a feledhetetlen jeles tanférfiunak az érdemeit méltatja. A kulturális életünket is méltányoló levél, ismételjük, méltó befejezése nemes barátaink és elnéző biráink kedvező válaszainak, amelyeket körkérdésünkre adtak. S most átadjuk a szót Weszelynek.

SZABADKAI EMLÉKEK.

Régen volt, még régi jó béke-időben, ' mikor Szabadkán jártam. Nagyon érdekes volt a város külső képe. Szélesen épült, nagy terekkel, tágas uccákkal. Látszott, hogy van hely bőven. De csak egy része, a város közepe, volt városias, a többi egyszerű, földszintes házakból állt. De ezeken a házakon is meglátszott, hogy jómódú gazdák lakják. Nem voltak kis falusi viskók, hanem inkább vidéki kúriák.

Földje veit ott mindenkinek. Csak az volt a kérdés, kinek hány lánc földje van?

A nép, magyarok, bunyevácok és szerbek, békésen megfért egymás mellett. Vasárnap délelőtt ott pompázott a nép a korzón, gazdag selymes népviseletben, a leányok ékszerekkel és tallérokból font nyaklánccal, a legények cifra mellénnyel. Hullámzott az élet.

Rövid egy évi ott tartózkodásom alatt megismertem a város vezető köreit, intelligenciáját. Ez a kör már nem volt az, mely valaha a »trojanicá«-ról volt hires. Ezek az urak nem tartoznak a hires ivókhoz, kik három pohárral (trojanicát) ittak egyszerre. Mind

*) A művésznő, akiről itt szó van, a pompás zenei képzettségű és ieleshargu ] Margó Célia. az 1890—91-iki szezon ünnepelt primadonnája volt, s később a budapesti Népszipháznak a tagja lett1

Ajándékoknak

alkamas m rkás aorcellások, ró k é s zfetek. Goldscheider bronz- és mór oá y zobrok, vela nt asztali étkező készletek LEG JUTÁNYOS 4 BBAN beszerezhetők

Braéa Uramét»

iíarad'ordj v trg 4 Góbiéi .í k piereiezes

igen magas műveltségű, széles látókörű ur volt. Okosak és szellemesek, világlátottak, sokat utazottak, a magyar ur szeretetre méltó vonásaival, de mindig némi lokális színezettel. Milyen nagyszerű társaság volt az! Milyen szép, szellemes és kedves urhölgyek, igazi dámák; milyen gavallér, milyen szép gesztusu urak! Mennyire tudtak reprezentálni s milyen kedvesen tudtak vendéget fogadni! Felejthetetlen vendégségek voltak azok!

De volt Szabadkának intenzív szellemi élete is. A vendégségek nemcsak lakomák voltak, hanem a napi témák, a politikai és társadalmi kérdések magas színvonalú megbeszélései. A hely és a körülmények nem kedveztek ugyan a tudós elmélyedésnek, de nagyon kedveztek a gyakorlati élet magasabb színvonalra emelésének. Ezt főképp a politika szolgálta s Szabadkának mindig voltak elsőrangú politikusai, kiknek nemcsak a helyi, hanem az országos politikában is szerep jutott. Hogy otthonukban megismerhettem őket, ez is legkedvesebb emlékeim közé tartozik.

Szabadka mai sajtóját, irodalmát és egyéb kulturális tényezőit és intézményeit, sajnos, nem ismerem. Már nagyon régen elszakadtam Szabadkától. Valaha voltak nagyszerű kulturális intézményei, nemcsak nép- és polgári iskolái, hanem jó gimnáziuma, tanitónőképzője, felső leányiskolája, kereskedelmi iskolája. Milkó Izidor lelkes buzgósága megteremtette a Szabad Lyceumot, voltak Írói, hirlapirójai.

Kedves emlékeim közé tartozik, hogy megismerhettem Milkó Izidort, a szellemes magyar írót, kit munkáiból már előbb is ismertem s kihez Riedl Frigyes barátom, egykori nagyrabecsült és szeretett tanárom ajánlott.

Nagyon érdekes alakja volt Szabadkának Hadzsics Antal, a kitűnő szerb költő, magyar költők fordítója, magyar lapok munkatársa, a Kisfaludy Társaság tagja, a szerb »Matica« elnöke. Mikor találkoztam vele Szabadkán, már életének alkonya felé közeledő kedves öreg ur volt. Magyar ruhában járt. ami költői külsőt adott a nyájas öreg költőnek.

Mikor ott tartózkodtam, akkor kezdte pályáját az újabb magyar irodalom nagy tehetségű költője, Kosztolányi Dezső. Édesatyja gimnáziumi igazgató volt Szabadkán, élénk szellemű, kedves, barátságos férfiú, jeles pedagógus s a társadalmi életnek is kedvelt alakja. Mathematikus volt, de úgy látszik egyúttal nyelvtehetség is. Mint erre nézve jellemzőt említem föl Riedl Frigyes egy észrevételét. Mikor Riedl Szabadkán meglátogatott, a többi között elmentünk együtt a gimnáziumba is, Kosztolányi igazgató úrhoz, akit addig Riedl Frigyes nem ismert. Távozás után Riedl kifejezést adott annak, milyen jó benyomást tett rá Kosztolányi s különösen azt emelte ki, milyen szépen beszél magyarul. »Ritkán hallottam valakit ilyen szép kerek mondatokban beszélni« — mondta. — Beszéde folyamatos, soha nem ejt hibát, nem akadt fenn s minden mondata pompás kerek egész.«

Ezzel kapcsolatban talán nem érdektelen följegyeznem, hogy Riedl Frigyes e látogatás alkalmával fölkereste a szabadkai temetőben Perczel Ftelka sírját. Kevesen tudják, hogy Perczel Etelka a Vojnics-család egy tagjához ment férjhez s Vörösmarty eszményképe a szabadkai temetőben alussza örök álmát.

De mindezek csak emlékek. A jelen tényezői közé tartozik azonban Milkó Izidor, a? ő finom lelke összeköti a mutat a jövővel!

Dr. Weszely Ödön