Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
1927 deCembei 25 33. oldal BÄCSMBÖYEI NAPLÓ A íapolc karácsonyi száma rendszerint túl van zsúfolva olvasnivalóval és nem túlzás azt állítani, hogy ezek között is túlteng a különböző fajta novella. A Bácsmegyei Napló ez alkalommal újítást hoz a novellák közlésének formájába, amivel talán sikerül uj érdekességet adni a karácsonyi novelláknak is amiket szegényeket, már az a veszedelem fenyegetett, hogy a szerzőn kivül senki se olvassa el őket. Az a meggondolás vezetett bennünket, hogy a novellák rendszertelen egymásrahalmozásánál érdekesebb, ha a vajdasági magyar Írókat felkérjük arra, hogy ugyanarról a témáról Írjanak valamennyien egy-egy novellát. Azzal a kéréssel fordultunk ezért a vajdasági magyar Írókhoz, hogy »Egy csésze tea* cim alatt Írjanak novellát a Bácsmegyei Napló karácsonyi számába. A fent már említett okokon kivül az volt a célunk, lássa az olvasóközönség, hogy azonos témáról a vajdasági magyar Írók milyen merőben különböző novellákat imák. Nem irói verseny ez — ezt nyomatékosan hangsúlyozzuk — hanem csak érdekes kísérlet: demonstrálása annak, hogy az »Egy csésze tea« témáját ki hogyan fogja fel és kinek milyen mondanivalója van erről a megadott témáról. A vajdasági magyar írók legnagyobb része készségesen^ eleget tett kérésünknek és a hideg decemberi karácsony-estén itt szolgáljuk fel az olvasónak a —.... csésze teát Valóságos tea-estély. Hisszük, hogy az olvasó nem un rá a sok teára. Utazás egy csésze tea korül Irta Baedeker Az iró, hazajövet a kávéházból, ahol az ebédutáni kapucinerét itta, levelet talált az Íróasztalán, amely igy szólt: Kedves Nyilas, szeretnék magával egy csésze teát inni holnap délután hat órakor. Ebben az időben ráérek. Maga is? — Marion. Aki e levélkét Irta, Szeredl kisaszszony, az Egressy-szinház kitűnő mümésznője volt, aki már játszott az iró egyik vigjátékában, s igy hivatalból (sőt lehetne mondani: üzleti szempontból) is kacérkodott vele. Nyilas Zoltán a fölvetett eszmét egészségesnek találta (a teát szerette s a színésznő tetszett neki) s ezt a választ küldte: Kedves művésznő, a gondolat nem rossz, én is hajlandó vagyok a maga kedves társaságában teázni. Az idő is konveniál nekem. Jöjjön tehát, nagyon szívesen látom. Addig is csókolja a manikűrözött kis kezét: Nyilas. A címzett nem lakott messze, s egy óra múlva már csinos szobaleány kopogott az iró ajtaján. (Különös, — minden valamire való színésznőnek csinos a szobalánya. Ez hozzátartozik a leltárukhoz). ' Levelet hozott, amelynek ez volt a szövege: Tisztelt barátom, félreértés forog fenn. Úgy értettem, hogy nálam igyuk a teát. Tehát magának kell elfáradni hozzám a mondott időben. Talán nem bízik a teámban? Garantirozott elsőrendű márka. V. K. — Marion. Nyilas barátunk papirost vett elő s a következő sorokat küldte az Egressyszinház művésznőjének: Kedves Marion, a félreértésnek nem én vagyok az oka. Kegyed csak óhajtást fejezett ki, amely odairányult, hogy velem szeretne teázni, amire aztán én bátor voltam hozzám meghívni. Mért idegenkedik ettől? Nem bizik a konyakomban? Nyugodt lehet, a legjobb forrásból szereztem be. A francia köztársaság elnöke se iszik különbet. Kedvező válaszra számitok. — Nyilas. Nemsokára újból jelentkezett a színésznő küldönce s ezt az üzenetet hozta: Hajszálhasogató barátom, lehet, hogy első levelemnek a fogalmazása nem volt egészen világos. (Végre is: én nem irhatok olyan brilliánsul mint Maga.) De e fogyatékosságomból nem muszáj mindjárt olyan nagy kázust csinálni. A meghívás — maga is belátná, ha nem volna javíthatatlan Disputiergeist — tulajdonképpen és ere detileg az én eszmém volt, s magától az csak Rechthaberei, hogy mert nem írtam ki betűkkel ezt a szót: »jöjjön«. most úgy tesz, mint ha csak Maga tudná, mi a vendégszeretet. Legyen udvarias, amint jólnevelt drámaíróhoz és gentlemanhez illik, és hozza el magát holnap a mondott időben. Jól fogunk elcsevegni, s ha tisztességesen viseli magát, nem fogom nyolc óra előtt kidobni. — Marion. Az iró csóválta a fejét s az alábbi levéllel felelt: Bájos művésznő, a logika szent nevében, vagy a szent logika nevében kérem, ne okoskodjon. Ez egy csöppet se nőies. És aztán, a nők abban az arányban logikátlanok, amelyben ellenállhatatlanok. Csoda-e aztán, ha Maga, kedves barátnőm, minden logika nélkül szűkölködik? Ide figyeljen, a dolog igy áll: Maga azt az óhaját nyilvánitotta, hogy szeretne tisztelettel alulírottnak a szellemes társaságában holnap egy csésze teát inni. Felelhettem erre másként mint barátságos meghívással? Szabad ezt Magának visszautasítani s ezzel köztünk az örök harag magvát elhinteni? Várom tehát illő lelkesedéssel, s megjegyzem, hogy, akár jól viseli magát akár rosszul, addig maradhat, amig akar, bár még jobban szeretném, ha addig maradna, amig én akarom. Mi férfiak sokkal liberálisabbak vagyunk mint maguk, jó asszonyok. Mi a nővendégeinket, ha csak egy kicsit szeretjük őket, nem tesszük ki bizonyos órában az ajtón. Nem szeretem a limitált vendégszeretetet. Biztatásul még egyet: a konyakot szélesszáju pohárból fogjuk inni. — Zoltán. A levelezésnek ezzel még nem lett vége. A hölgy megint válaszolt: Drámairó uram, nem tudom, a művészetemnek vagy a hölgyi mivoltomnak szól-e a szívósság és kitartás, a mellyel a meghívásához ragaszkodik? Ne vegye rossz néven (vagy Isten neki, vegye!), hogy én is jellemszilárdsággal ragaszkodom a magam álláspontjához, s ha kérem, hogy nálam igya meg nagy élvezettel a korrespondenclánkban már többször említett csésze teát. Hogy' merjen magához menni, tisztelt ur, mikor azzal »biztat«, hogy ilyen vagy olyan pohár-őól isszuk majd a konyakot! Szeretem ezt az italt, mert csak javítja a teát, de nem iszom azt egy-pohárból a férfiismerősömmel, még ha az szélesszájú is, — már t. i. a pohár és nem a férfi. (Ámbár maga eléggé nagyszájú.) Én erkölcsös lény vagyok, nálam két pohár lesz az asztalon, és mindenki a magáéból iszik. Nem civilizáltabb ez? Jövetelére bizton számit minden másban nagyon engedékeny barátnője — Marion. A levelezés tovább tartott Nyilas Zoltán Marionnak ezt a replikát küldte: Hölgyek legkedvesebbje, a nők, amikor engedékenyek, akkor a legmakacsabbak. Mert csak abban engedékenyek, amiben azok akarnak lenni, s nem abban, amire mi súlyt vetünk, — mint a jelen esetben is... Nem értem a huzódozását. Ha igazán szívesen kebelez be egy csésze teát ugyanott, ahol azt én szürcsölöm, nem mindegy az Magának, nálam issza-e azt vagy otthon? Nekem, megvallom, nem egészen mindegy, s ennélfogva görcsösen ragaszkodom a meghívásomhoz. Nem fogok kímélni se költséget se fáradságot, hogy jól érezze magát nálam. Meglátja, még holnapután is fog emlékezni, hogy előtte való nap nálam volt. A holnapi viszontlátásig! — Ny. Zoltán. A művésznő se hagyta abba a polémiát s a viszonválasza ekképpen hangzott. Kedves Mester, a maga túlzott udvariassága már-már udvariatlanság lesz. Bármit ir, az hangzik, kiabál, sőt sakálordit felém, hogy: nem! S maga úgy is mint férfi és úgy is mint iró tudja, hogy mi nők mindent szívesebben hallunk (még az igen-t is) mint ezt a barátságtalan szót: nem. Különösen kínos megpróbáltatás ezt hallani az olyan nőnek, aki megszokta, hogy azt csak 6 hangoztathatja, de neki senki se mondhatja. (Kell-e hangsúlyoznom, hogy ez a nő: én vagyok?) Száz szónak is egy a vége: a teát az én Ízlésesen berendezett kis szalónomban isszuk. Jöjjön. Irén is itt lesz. — Marion. Irótársunk legközelebbi episztolájának a hiteles szövege itt következik: Szép művésznő, Isten mentsen az olyan nőktől, akik szeretnek Írni, mert minket betülustákat is arra kényszerítenek, hogy toll- és papirfecsegők legyünk. Kérem, ha én a szerkesztőm részére firkálok ennyit, akkor ö el van tőlem ragadtatva és lelkesedéssel fizeti a fejedelmi tisztelettdijat, s nekem egy j csésze teáért, amivel Maga kínál engem s amelyet viszont én ajánlok föl! Magának, kénytelen vagyok minden I tehetségemet kiírni. (Nem marad belőle semmi a legközelebbi drámám részére.) Ez a tea, akárhol isszuk meg, ilyenformán szerepet fog játszani az életemben s vele uj korszaka kezdődik az irói pályámnak. Nos, e korszak hajnalán appellálok a belátására. Azzal akar odacsalni a five o'clockjdhoz, hogy Irént is szervírozza nekem? Nem tudom, milyen Irénről van szó (én ismerek vagy nyolcat), s nem is akarom tudni, hogy melyikről, mert teljes elfogulatlansággal és közvetlenséggel akarok nyilatkozni az ügyében. Tiltakozom a jó nő jelenléte ellen... Úgy tudom, arról volt szó, hogy kettesben teázunk. Lehet, hogy az az Irén pompás nő. de ha méz oly pom-1 pás, mint harmadik... Félek, hogy 6 vagy Maga vagy én, vagy mind a ketten vagy mind a hárman unatkoznánk. S alig hiszem, hogy a barátságos összejövetelünknek ez volna a célja... Lássa, én lojális vagyok, nem fenyegetem azzal, hogy Ernő, Gyuri vagy Elemér is itt lesz. Bange machen gilt nicht. Tehát jöjjön és Isten hozza! — Nyilas. A művésznőnek is volt még mondanivalója s az erről szóló okmány itt van: Okoskodó barátom, no, most kiütött a szeg a zsákból! Négyszemközt akar velem csészézni, s azért ragaszkodik szűzi legénylakásához, mert minden harmadiknak a kizárásával kettesben kíván velem flörtölni. Hiszen én szívesen vagyok magával együtt, kedves Mester (Máskülönben nem kezdeményeztem volna ezt a tea-délutánt), de én akkor is türheiőnek találnám a teát s a maga illusztris társaságát, ha Ernő, Gyuri, Elemér és tsaik volnának is jelen. Kell-e ismételnem, hogy erkölcsi felsöbbségem tudatában lankadatlan határozottsággal várom a mondott helyen és órában? — Marion. A drámairó a sajtótörvényre való minden hivatkozás nélkül a következő ellenirattal felelt: Szépséges úrnőm, milyen különbözők az emberi jellemek! Látja, én majdnem elviselhetetlennek találom a maga társaságát, ha mások is vannak jelen, míg négyszemközt ...No dt hallgatok, mert még azt hihetné, hogy hizelgek. Ami pedig a vitás kérdést illeti, ajánlatom a következő: Nevezzen meg valakit akár az ismerősök, akár Európa egyéb népessége közül, aki jobban szereti magát kórusban látni mint duettben hallani, s ha talál egy ily urat, akkor nem bánom, elfogadom a meghívást s Magával teázok. (Azt a pasast pedig a múzeumba utalom be.) De ha ez nem sikerül Magának, akkor csak tessék pontosan megjelenni alulírottnak szerény otthonában. Au revoir! — Zoltán. A művésznő tovább gyakorolta magát a szépírásban s az alábbi alig olvasható sorokkal kedveskedett az írónak: Kedves barátom, válaszolva becses soraira (ugy-e, szépen írok?) sajnálattal értesítem, hogy igazán nem tudok senkit megnevezni, aki megfelelne annak a különös föltételnek, melyet Maga előirt, mert hiszen a férfiak »durch die Bank« mind olyan szemtelenek, hogy a nő, ha csak egy kicsit csinos (és én a Színházi Életben megjelent fényképeimről Ítélve az vagyok), jobban érdekli őket négyszemközt mint nagyobb társaságban. (Sőt szívesebben vannak együtt a legszebbel »én deux« mint egy csúffal »en Compagnie«.) Már most, ami Európának egyéb férfilakosait illeti, mért higyjem, hogy azok kevésbbé szemtelenek mint maguk müveit enteilek,üdek?
