Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-25 / 356. szám
1927 december 25 23. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÖ A háború utáni nagy átalakulásban lényegesen megváltozott a natal leányok szociális és társadalmi helyzete is. Amig azelőtt a lányok csak a házasságra és a háztartásra készültek, ma a legtöbb leány komoly kenyérkere'ső pályát választ és munkájában, hivatásában, gondolkozásában. de szórakozásaiban is mind hasonlóbbá lesz a férfiakhoz, Nem kivétel ez alól a vidéki lány sem. A »vidéki« jelzőben majdnem mindig van egy kis megvetés, valami lenézés. És ha a »vidéki« fogalomban csakugyan van is sok kicsinyesség és egy csomó komikum, azért mégis igazságtalan, ha a »vidéki« jelzőivel szinte meg akarják bélyegezni la kisebb városokban vagy épen falun élő embereket. A világvárosokban is élnek nagyszámmal értéktelen, könnyelmű emberek és a »vidéken« is találni komoly értékeket. iÁll ez a nőkre és a fiatal lányokra is. Mert ha a nagyvárosban a fiatal lánynak több is az alkalma a tanulásra és önművelődésre, »vidéken« viszont a viszonyok alkalmasabbak arra, hogy a komoly fiatal lány befelé éljen komoly lelki életet. Milyen ennek a mai vidéki fiatal lánynak a lelki élete? Mivel foglalkozik a vajdasági városokban és falvakban élő fiatal urildny. milyen az élete, mik a vágyai, álmai, milyenek a szórakozásai és időtöltései, kik az udvarlói és milyennek képzeli el az ideált, a férjet és az életet?... Az a meggondolás vezetett bennünket, hogy ezekre a kérdésekre maguk a lányok alkatnak csak őszinte és érdekes választ. Ezért ankétot rendeztünk és a Bácsmegyei Napló szerkesztősége levélben fordult úgy Szuboticán, mint a többi vajdasági városikban és községekben néhány fiatal urilányhoz, akikhez a fenti kérdéseket intéztük és megkértük őket. hogy Írjanak őszintén úgy a saját, mint kor- és kartársnőik életéről. A válaszokból a legérdekesebbeket, amelyek érdekesen világ1'ínnak rá a mai vajdasági fiatal lányok életére. Itt közöljük. Hadd beszéljenek a fiatal vidéki lányok önmagukról. Mindenütt egyformák a lányok írni, őszintén írni az életünkről ás szórakozásainkról, az álmainkról és a vágyainkról, meg — last but not laest — az udvarlóinkról... Bizony, ez nehéz feladat. Hiszen ez korképe kell, hogy legyen a vidéki fiatal lánvnak, anno 1927. Az adott cim »A vidéki lány« mégis arra enged következtetnem, hogy nem mint Bováry kisasszony típusról kell nyilatkoznunk a vidéki lányról — aminthogy a vidékiesség maga nem is termelhet ki ilyen típust, legfeljebb egyént — hanem írni kellene valamit a vidéki lány életének arról a részéről, melyet az a tény, hogy ő vidéki, valamiféleképpen befolyásol. Első kérdés. Miről álmodik a vidéki lány? Most legjobban szeretném a mondanivalómat egy jól ismert közmondással alátámasztani, de — hát nem teszem. A vidéki lány éhes mindazokra a dolgokra, amit a vidék nem tud neki nyújtani. Gyűjtőnévvel is Jelölhetném meg mindezeket a dolgokat; Nagyváros! Idő eljutni évente egy-kétszer, ez a vágya, erről álmodozik, egyéb privát álmai közepette, tehát ez az álma, ha végre eljutott odáig — az a szórakozása — és ha visszajött, akkor sokáig — egészen a következő utazásig, szóval nagyon sokáig — boldogan kérődzik az emlékeken — ez az időtöltése. Ez az, ami mmdannyiunknál közös. Mindaz, ami ezen kívül és túl van, már nem »a vidéki lányt,« hanem egy vidéki lányt jellemez. Valószínű, hogy van még nagyon sok közös álmunk, vágyunk, szórakozásunk, sőt közös udvarlónk is — de ezek az álmok, vágyak stb. nemcsak a vidéki lányoknál, hanem a világ összes lányainál közösek. Hátra lenne még a legérdekesebb — és legfontosabb — három kérdés. Milyennek képzeljük el az ideált, a férjet és az életet. Az első kettőnél vajmi kevés szerep jutott a geográfiának. Legfeljebb annyi, hogy a tipegő kis kínai lány ferdeszemü és sárgabőrfl gavallérról álmodozik, a fekete nő, szerecsen daliáról (vagy egy olasz grófról , de a színektől eltekintve — állapítsuk itt meg Karinthyval — hogy: önagysága — a világ bármely táján — halálosan tudna szeretni egy olyan gyönyörű szép, zseniális, gazdag és tökéletes férfit, aki reménytelenül imádja öt.« Igen! Talán akad köztünk olyan is — tekintettel a mai viszonyokra — aki kevesebbel !s beéri, de ez megint nem »a« vidéki fiatal lányra Jellemző. És végül. Az élet az Élet! Tudtommal nincs nekünk egy közösen kialakított, illetve kialakult véleményünk az életről. Legfeljebb ennyi: Hal! Hal! A Récsmeeye! Napló őszinteségre kért bennünket. Kár! Ha szabadjára eredhettem volna a fantáziámat, tán sikerült volna egy takaros kis Írást gyártani, a hagvományos fehér lánvszobáról és a szőke lovagról, aki majd jön a hattyufogatán. Azután a fekete zongoráról, amelyen lágyan csendülnek alkonyaikor a »Madáresicserzés«, a »Szeret-e még?« és a »Banánhéj« méDbus ban-Hi. Zuzmarás téli délutánokról, miközben hímzésünk fö’é hajolva ülünk a kandalló meUett. melvben a té’i szél muzsikál és fátyolos szemmel tekintünk a bizonytalan jövő felé. És Így tovább! Milyen szép lett vo’na. De én őszinte vagyok és igy kénytelen vobom elmondani a száraz tényt, amiből kitűnik, hony »p« vidéki lány is a F"»gkfl,*rb"?:tető ophitetop orn"n«ának ellen.éne r-»k r'yan. mint a többi. Ilven! fírir1’">n,d N'árn Szuboiica. Masarabtrandű ólét... Nagyobb vidéki város lakója vagyok, ezért talán nincs meg bennem az az igazi vidéki illat, ami a mai korban oly ritka és becses. Miután elég sok időt töltöttem nagyvárosban, belátom, hegy az állandóan ott e'.ő lányokhoz képest mégis nagyon vidéki vagyok. Én is mint kisvárosi társnőim, irigylem a fővárosiakat, bár előttem a főváros nem misztikum, de azért a mesék városa. Imádom a rádiót, mely sok mindenért némikép kárpótol, nagyon hiáynzik azonban a könyvtár, képtár, muzeum stb. Vidéken nincs kultúra, hiányzik az alkalom, hogy az emberek képezzék magukat s ezáltal mennyi tehetség vész el. Szeretnék én is felsőbbrendü ember lenni; a művészetet a művészetért pártolni. Sajnos, még eddig a tehetség szikrája nem lobbant fei bennem. Kislány koromban zongoraművésznő szerettem volna lenni, ma festő, szobrász vagy költőnő. Szürke házilány vagyok csupán, ez azonban nem zárja ki, hogy kézimunkával a kezemben fantáziámnak szárnyat adjak. Elfelejtem, hogy vidéki vagyok, estélyi ruhában irakkos ur mellett élvezve a színházi, premiert vagy a képtár megnyitását. Művészek társaságát élvezem. Én is szeretnék valami különöset előadni, amit még nem hallottak, valami hasznos találmánnyal szeretném meglepni az emberiséget. Sajnálom, hogy egy porszem vagyok a milliók között és el fogok tűnni nyomtalanul. Ehelyett azonban itthon ü'ök, várom a főnyereményt, udvaroltatok magamnak és pletykázom. Hiszen ez is kitölti egy vidéki lány életét, megörvendeztet egy virág csokor va"v éjjeli zene is. Szellemes és gavaüér udvarió igen fontos tényező, egy-egy jó könyv, egy kis zene, korzó és zsur, ez minden. Céiorr. jó! férjhez menni, komoly, intelligens féri mellett egyszerű családi körben eltölteni a nekem kiszabott időt, munkamegosztás és boldogság közepette. Ilyen és hason’ó gondolatok rajzanak egy vidéki lány foHben. Schlc^inner Juliska Szubot’ca. L 2 é! a ruiiVedvelé'röl és a házasságról Birsfcélt, 1927. advent első napján Jolán, édes! Egyidőben kaptam aranyos leveled, eljegyzési kártyád és olvastam a B'csmegyei Naplóban eljegyzési hired. Kimondhatatlan örömmel gratulálok neked. de szemrehányást is teczek, hogy hosszú esztendőn kere-ztül nem adtál magadról semmi é'ctjelt. Ka ezután is csak ilyen nevezetesebb eseményeit jelented he életednek, mint eljegyzés, esküvő ős (bocsáss meg! kore'zte'ő. ugv ón, a te szegény barátnőd bizony ritkán fogok felő’ed hallani. De anrnt lá- 4od. kiengeszteltek soraid és Íme elmondom én is az én esztendős é’etomet. hogy1 amióta az intézeti mek" 1-i« sapkánkból idevettem a bácskai faluba, hogyan is töltöm napjaim. Nos, édesem, semmi sem történt velem. De mi történhetett vo'na ebben a nagy faluban, ahol megö-egszenck az emberek apé'kfi’ *i'*<-y a hosszú nvo’cvan esztendő alr' Hrmi err'Tésre méltó is történt volna velük. Hogy unalmas lehet, elhiheted! Hiszen azokból a mutatványokból, amelyeket a sportfiuk egy esztendőben rendeznek, minden hónapra csak egy jut és igy a következőre harminc unalmas napig kell várni. Borzasztó ez, Jolánkám, ugye? No és azok a mulatságok! Tudod, műkedvelőnk és bizony alig-alig lehet egy valamirevaló főszerepet kiharcolni, körömszakadtáig kell küzdeni, hogy az embert háttérbe ne szorítsák. Szerencse még, hogy a férfi főszereplő a partnerem, tudod és nem enged háttérbe szorítani. Nem tud mással játszani, csak velem. Nem mondom, össze is szoktunk, hiszen eljár hozzánk is, a bálba is sokat táncol velem, egyszóval —< partnerem. Hiszen értesz. Tudod, a legutóbbi bálban már csak velem táncolt Én nteg csak nem küldhetetn e többi lányok nyakára. Hadd Irigykedjenek a többi lányok, no és a mamák! Én nekem ez nagyon Jól esik és punktum. Eszembe jut, amikor az intézetben a lövőnkről beszélgettünk, a te ideálod a fekete délvidéki típus volt, mondjuk egy tüzes szemű olasz. Vájjon milyen a vőlegényed? Tudod az én típusom az északi, szelíd vonásu — mondjuk —> a svéd férfi volt. Nekem még ma Is ez a típusom, bár a férfiért való küzdelemben ez némi átalakuláson ment át de az alap és lényeg megmaradt Lényeg pedig, ugye édesem, nálad Is a komoly szándékú udvarló. A komoly szándék ellenében aztán esetleg némi koncessziót is teszünk, mondjuk a ha) és szemek szinváltozatában, de ebben aztán következetesek vagyunk. No nem igaz? Hiszen olyan kevés a komoly szándékú fiatalember ilyen faluhelyen, viszont olyan sok az eladó lány. Istenem, nagy a konkurrencia! De te ismersz engem, aranyos Jolánkám és tudod, hogy elhatározásaim kivitelében makacs vagyok. Nos, én egye'őre makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy az a fiú ál'andőan körülöttem legyen és hogy velem szerepeljen, hogy a bálban ve'em táncoljon, különösen az első táncot. Elvégre ezek olyan csekélységek! Bocsáss meg, ha a tárgytól nagyon eltértem volna, hiszen te az életein folyását akarod hallani. Újból csak unalomról panaszkodom. Most, hogy a karácsonyi előadásra készülünk, megkezdődtek újból a próbák és én már ezt Is kezdem unni. Nem mondom, ö js ott van, velem fog játszani, de már ez sem érdekes. Hiszen busz-harminc ember előtt alig vagyunk egy-egy pillanatra egyedül, hogy egymás kezét megszoríthassuk, a darab meg alig ad alkalmat arra, hogy a kulisszák mögött egyedül maradva titokban egy forró csókot váltsunk. De tudod, most már nem hagyhatom sem a mükedvelést, sem a sportot, hiszen végeredményben nek'k köszönhetem öt! Tudom Jolánkám, mosolyogsz rajtam, hogy ezekkel az előttünk valamikor kicsinyesnek látszó dolgokkal mennyire el vagyok foglalva, de hát Istenem, a nagy rátörő ábrándozások, remények, melyeket Intézeti kis szobán! ban szőttünk, az Hők folyamán — hogy a mai szójárássa! é'jek — realizálódnak 6s a mindennapi élet W-
