Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)

1927-12-25 / 356. szám

Po?**rf:n *1 íjofovoin

Lapunk mai száma (a Habostorta melléklettel együtt) 152 oldal — Ara 10 dinár

BACSMEGYEI NAPLÓ

XXVHf. évfefyam. Szubotica, 1927

. VASÁRNAP, december 25. 356. s?ám

Jelelon: Kiadóhivatal 8—68 Szerkesztőség 5—10. 8—52, 570. Szerkesztőség, kiadóhivatal és kdnyvosztély, Szubotlca

Merfefenfk mtnđennao fenéi Cnneo után és hétfőn Is. rlőn^cfésl ár oesTvedővre lo5 rf?fL Zmaj Jovln tr*. 3. (Minerva palota)

A konszolidált s békeszeretö Jugoszlávia

Irta: Vukicsevics Velja, az S. H. S. királyság miniszterelnöke

Országunk belső viszonyai teljesen konszolidáltak és normálisak. Az utóbbi években értékes eredményeket értünk el a társadalmi és állami élet minden ágában az általános jólét és haladás irányában. Csak összehasonlítást ítéli tenni a között a kép között, amelyet a jugoszláv állam általános helyzete ma mutat és a között, amelyet a viszonyok az ország felszabadulása és egyesülése utáni első napokban mutattak, hogy rögtön megállapíthassuk, hogy milyen hatalmas haladást tudunk felmutatni.

Kétségtelen, még nagyszámú olyan kérdés van. amely elintézetlen maradt és amelyek elintézésétől nemcsak az állam minden jogi kérdésének _ rendezése, hanem társadalmunk gazdasági haladása is függ. A királyi kormány, amelynek élén áliani szerencsém van, első és legfontosabb feladatául tűzte ki mindezeknek a kérdéseknek leggyorsabb és ió elintézését. A királyi kormány már be is terjesztett egész sor szükséges törvényjavaslatot a parlamentnek, amelyeket az meggyőződésem szerint a leggyorsabb tempóban el is fog fogadni.

Országunk külpolitikai viszonyai nagyon kedvezőek. A mi külpolitikánk a békeszerződése által teremtett nemzetközi helyzeten alapszik és célunk ennek a helyzetnek a fentartása és ennek alapján a népek között barati és testvéri viszony teremtése. Mint ennek az eszmének legserényebb harcosai egyúttal a Népszövetség legodaadóbb tagjai is vagyunk, fcbben az értelemben fogjuk fel a kisantantot is és csakis ebben az értelemben szabad értelmezni a Franciaország és Jugoszlávia között nemrégen aláirt barátsági szerződést is. Ennek a szerződésnek nem az volt a célja, hogy a francia nép között és közöttünk barátságos viszonyt teremtsen, mert hiszen ilyen viszony, sőt ennél sokkal erősebb testvéri viszony már sokkal régebben fennáll közöttünk és ennek dicső története is van, hanem ennek a szerződésnek az a célja, hogy kifejezésre juttassa azt, hogy a már fennálló barátságot a két népnek az a kívánsága hatja át, hogy odaadóan és önzetlenül szolgálják a világbéke ienkölt eszméjét.

összes szomszédainkhoz való viszonyaink teljesen korrektek és lojálisak.

Magyar szimfónia

Ha majd egyszer, késő esztendők után, a kulturhistória, ismeretelmélet és társadalomtudomány határmesgyéin most, a szemünk láttára kialakuló uj tudomány: a szellemtörténet kutatása vizsgálódásai során eljut a magyar népkisebbségek lelkisége törvényeink s e törvények kialakulásának feltárásához, milyen biztos eligazodást, milyen delejtüimpressziót fog találni abban, ha egymás mellé téve olvassa majd el az egymás után következő évek karácsonyi vezércikkeit.

Az első évek iinneplős megállóin a Magyarok Néma Karácsonya nyitotta ránk magunkraismertető, magunkraeszméltctő, magunkradöbfcentő csöndben a komorság feketedrapériás kapuit. Senki nem kérdezett és senki nem válaszolt. Senki nem ismerte az utakat, amikre terelt a »sokféle idő«, nem ismerte a célt, ami láthatatlanul és érthetetlenül ringott az ismeretlen jövő ködbölcsőjében. Két szakadék között lengtünk az űrben, árva lélek, árva szó, fölkapott lim-lomja a történelem forgószelének. A süket csönd hejehujázott körülöttünk, dáridózott a nagy némaság s kísérteties egyedülvalóságunkban csak a gyötrő agorafóbia, a tér-, az idő-, a cselekvésiszony félelmetes árnyai szegődtek gyomunkba. S csak imádkozni, »sírva leborulni« tudtunk, amikor eljött mennyből az angyal.

Azután beszüremlett a hajnal. A sötétség fekete márványából kiformálódtak az alakok s a nagy, az ijesztő kháoszfcól már ki-kicsendült egy-egy hang s »egy-cgy szitok, i

durva kiáltás« is kifélelmetésedett. Batyunkba tettük a jogok hamuban sült pogácsáját, kulacsunkat megtöltöttük a jó remény forrásvizével s elindultunk a történelem ösvényén. S a nép, melynek nem voltak »vezérei és prófétái«, elindult bibliai utján. De a felkelő nap nem öntözte még meg olvasztott aranyával az utakat. Sötétséghez szokott szemünk ijedt pislogással tiltakozott a fény ellen. S tétova lépésünk mindig akadálynak vitt. Éles kövek vérezték fel lábunkat, testünket megtépték a tövisek s a gomolygó sötét lldércként ült a mellünkre. Csak a karácsonyfa gyertyái gyújtottak világosságot s amikor összegyűltünk a pislákoló fénykor aidndék-melegében és ajándék-békéjében, amikor összedidergett a lelkünk s összevacogtak fogaink, az »Uram irgalmaz'z!« litániája gyászosodott bele az angyali csöngetyüszóba.

Fordult újra az idő: a történelem a homokóra burkát vérrel és verejtékkel töltötte meg s a vérnek és verejtéknek hullása érzékeltette csak a fegyenc - munkanapok végtelen egyhangúságában, »a véghetctlen portikusznak egyhangú oldalivei« között az idő múlását. Lassan felszállt a köd, a felkelő nap aranysugarainak pergőtüzével riasztotta szét az ólomfelhőket. Kitárult az égbolt felettünk s feltárultak az utak lábaink előtt. Baráti kéz nem nyúlt felénk, baráti szó nem köszöntött ránk, — irtózatosan egyedül voltunk. A múlt emlékeinek elesége elfogyott. csak a kisebbségi jogok két kötáblája volt velünk. Semmi má- í

sunk nem volt. csak ez a két kőtábla. De az éhező gyereknek nem lehet a jogból kenyeret tömi s a beteg asszonynak a törvény nem veti puhára a fejealját. A megnemértés Óceánja terpeszkedett a halott betű s az élő valóság közé. S a halott betűkből sem lehetett templomot épiíeni a magyar kultúra oltárára s a magyar szó oltári szentsége fölé. Átkoztuk a világosságot, mert csak azt adatott meglátnunk, hogy mi mindenünk nincs, mi. mindenünk hiányzik, Amig sötétben botorkáltunk, legalább hinni tudtuk, legalább részegíthettük magunkat annak az illúziónak mákonyával, hogy izmaink épek, fegyvereink tiszták s amig nem szólalhattunk meg, legalább biztathattuk magunkat azzal, hogy csak szóra kell nyitni a szánkat. S amikor a Szent Este uira összegvüjtötte a szétszórt családot, az ahgyali üdvözletben a magyar litániának uj strófája sikoltott bele: Uram hallgass meg minket!

Újra Karácsony s a karácsony után újra nagyböjt, újra kálváriás napok. S azt kellett látnunk, bogy nem is vagyunk már egyedül. Innen is. onnan is lágy szavak, puha Ígéretek Szirénahangja búgott felénk. Egyszerre mindenki barátunk lett, egyszerre mindenki javunkat akarta, egyszerre mindenki az Ígéretek flastromát ragasztotta örökégő, örökvérző sebeinkre. Nyugalmat akartok, békességet akartok, kenyeret akartok? —tartsatok velünk, mondta az egyik hang. Akartok földet, akartok iskolát, akartok színházat? — szavazzatok ránk, kiáltott a másik. Mi kinyitjuk bezárt iskolátokat, visszaadjuk elkobzott könyvtáraitokat, kenyeret, jogot, kultúrát adunk a magyarságnak! — csak lépjetek be hozzánk, biztatott a harmadik. Az állampolgári jogok teljességét adjuk nektek s a szervezkedés szabadságát, de szavazzatok velünk, korteskedett a negyedik. A magyarság pedig tájé kozatlanul álmélkodott fel és tétován nézett körül. Megdörzsölte szemeit: apostolokat keresett és kortesokat talált. Nem Áron vesszeje, de a két kőtábla virágzott ki; kigyuladtak körülötte a csipkebokrok, de nem az igaz Isten szava hangzott ki a lángok közül. Az előbb még a gyilkos csönd fojtogatott, most a lármától nem hallottuk a magunk szavát. A Jog fórumát az Igazság ellzeumi mezőit, a Törvény hófödte csúcsait kerestük sx a politika börzéjére tévedtünk be. Azt rebegtük didergő szájjal: magyar iskolát, magyar kultúrát, iöláet a magyar nincsteleneknek s a politika börzéjének zsivaja, az adok és veszek kufáros lármája tulharsogták, tuliivöltötték a szív fohászát s a reszkető ajkak rebesgette imának szavait. Fclviteténk a hegyre és megkisérteténk. A jólét bíborát s a megelégedés borát kínálták, csak adjuk érte, csak tagadjuk meg érte a magyarságunkat. Megszéditcttek tiindök?écsel és elkápráztattak fénynyék de amikor a magyar éjszakában felgyulladt a karácsonyfa mécsese, meg kellett látnunk, hogv a csábitó szó csak csillogó angyalhaj s az Ígéret csak aranyporos dió. Aranyat Ígértek s aranyfüstöt akartak adni. S i

az egy karámba összeterelő magyar litánia felcsuklott szavával könyörögtünk a kísértéssel szemben: Uram kegyelmezz nekünk!

így sorakoztak egymás után a Magyar Szinfónia tételei. A kisebbségi sors, mint a Nagy Karmester, hangszerelte és vezényelte ezt a történelmi opuszt. A férfibánat adagio-ykvzl s a sötét gond larghetto-jávai kezdődött a nagy szinfónia első tétele. A kürtök úgy jajgattak, mintha az utolsó Ítélethez szólaltak volna meg. A cselló zokogott, följajdult a fagott, sikongva csapott bele a pozuun s az üstdobok tompán dübörögtek. A zenekaron a történelem száguldott végig, amikor első hangjai feljajdultak a Sors-sziniónlának. Viharzott, jajgatott, sikongott, gyászolt és át-, kozódott, harsogott és üvöltött a szörnyű, az eleven instrumentum. Akkordok mennydörögtek bele, sikoltozott a szaxofon és zokogott a tárogató. Azután következett az andante. Hömpölygőit, szétáradt, felduzzadt a melódia, áttörve a merev polifónia korlátáit s rázuhant a lélek kiszáradt mezőire. Végül megszólaltak a hegedűk. Sirtak és panaszkodj tak, viaskodtak és könyörögtek és szárnyukra kapták a remény és béke himnuszát.

Á salzburgi dóm orgonája ezer

regiszteréről világhírű. Ezer regisztere van a Magvar Szinfónia zenekarának is. Ezer regiszteren szól a vox Humana, szerencsétlen hangja ennek a szerencsétlen népnek. Ezer regiszteren ugyanaz a hang szólal meg, de ezer színben, ezer változatban, ezer modulációban. Színe, hangja, ereje, timbre-je, erőssége, mélysége, árnyalata, vivőereje, átütőképessége, melege ezerféle, de a melódia ugyanaz volt mindig s ugyanaz marad örökké. A megbékélt sors feloldott akkordjai a magyar étet melódiáját hordozzák.

Ahogy múltak az évek s egymásra következtek a karácsonyok, úgy csendesedett le a magyarság karácsonyi fohásza is. Az első években még tompán dübörgött az elfojtott panasz, sikoltozott a megnemértés s minden korbácsütés, mely felvérezte a lélek érzékenységét, félreverte a vészharangot is, melynek fé’elmetes, kísérteties kongása megáilitotta a nappalok munkáját és felriasztotta az éjszakák csöndjét. A nany magyar zenekarnak, ennek a félmillió tagból álló eleven instrumentumnak ez volt legelső hangszere. Először csak jajgatni tudtunk. Azután megtanultunk imádkozni is. Szent foháj szók szavai tévedtek ajkunkra s mi boldog magunk átadásával rebegtük az elfelejtett imákat. Kitártuk a ka-' runkat és kitártuk a szivünket. Megmutattuk magunkat: ime, a szivünk-1 ben nincs gyűlölet s a kezünkben, nincs fegyver. Azt a szeretetet, ami hosszú évek uttalan utjain el nem tékozolva, méltatlanra nem pazarolva gyűlt össze lelkünk tiszta szobáj jában, mint áldozati ajándékot teszszük le gyermeki ártatlansággal a nemzeti áldozatkészség oltárára. Értsétek meg szavunkat, ha hangunk idegen is, fogadjátok el karunk és értelmünk segítségét, nincs bennünk konkoly szándék és beléndekgonlolat, —- ezzel a kívánsággal gyújtottuk fel a karácsonyfánk gyertyáit.

: áj-'V ..V igéh. ■

I