Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-17 / 349. szám
1927. december 17 i5AUá!'TEGYET NAPLÓ 9. oldal SPORT A szubotical Hakoah birkozóversenye. A szuboticai Hakoah vasárnapi birkozóversenye iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. A nagyszabású verseny, melyet a városi színház hangversenytermében (a régi szinházterem) tartanak meg, délelőtt tiz órakor kezdődik, a döntőmérkőzéseket este nyolc óra után bonyolítják le. A zsűri elnöke Goldstein Antal, tagjai pedig Toncelli Sándor Árpád és a résztvevő egyesületek képviselői. A Hakoah összeállította rendezőgárdáját, mely a verseny zavartalan lefolyását feltétlen biztosítja. Vrbászi SC—Szubotical Sport- Az alszövetség intézőbizottsága, mint ismeretes, a VSC—Szuboticai Sport mérkőzés újrajátszását rendelte el. A mérkőzést most vasárnapra tűzték ki Verbászon, de a nagy hó miatt egyelőre kétes, hogy a meccset lejátszhatják-e. A birótestület a mérkőzés vezetésére Krausz bírót küldte ki. Moviszadl sport. Novi.szadról jelentik: A szuboticai Zsák szombaton a Vojvodinával, vasárnap pedig a Radnicskival mérkőzik. KINTORNA Sranzékhoz újra eljön látogatóba Fánni néni és méltóságteljesen ül a helyén. A kis Betty hosszú ideig nézi figyelmesen a nénit, majd odahuzódik hozzá és nyelvével végignyalja nagynénje ruháját Mindenki megdöbbenve nézi és a néni értelmetlenül megkérdezi: — Ugyan, te gyerek, mit csinálsz? A kis Betty komolyan feleli: — Anyukának igaza van, a néni ruhája igazán ízléstelen. * ♦ — Felmondok. Két pofont kaptam a feleségétől —• Na és én? Felmondtam én ilyen Csekélységért? * Az anya meséli valakinek: — Múlt héten volt a lányom esküvője. — És ki a szerencsés, boldog ember? — A szerencsés és boldog? Az én vagyok. Ivextyülc mosása kényelmesen, körülményesség nélkül I Pillanatok alatt, mint ameddig egy kézmosás tart, kifogástalan tisztára moshatjuk szarvasbőrkeztyüinket. Mosás után a keztyük simulékonyak és puhák maradnak. A finom habban való mosás a kéznek nem árt — ellenkezőleg, a kezeket még finomabbá és bársonyossá teszi. A Hattyu*szappanforgács annyira enyhe és kellemes, mint akár az Eiida«szappan. Használati utasítás: Hurxuk fel a kertyüt és mossuk langyos »Hattyú«»szappan« forgáes oldatban épufy, mintha a kezünket mosnánk, majd öblögessük ki többször langyos vizben. Az utolsó Öblögető« vízben oldjunk fel egy kevés Hattyú«szappanforgácsot, miáltal a keztyük ép oly puhák lesznek, mint uj korukban voltak. A keztyüket elővigyázatosan kell azután lehúzni, hogy a kéz for« máját megtartsák, esetleg kissé felfújni és szárítani felaggataL «appan-Fbrgáes való mindenhez, amit tna£tmktnc5im!í és senki másra nem bízunk Egy utas dühösen kiált le az induló | hozta a kupéba a podgyászomat, hiszen vonat ablakából a hordárnak: | már indul a vonat! — Maga szerencsétlen ílótás, mért nem I A hordár flegmatikusán feleli: — A podgyászt bevittem a kupéba. A baj csak az, hogy ön rossz vonatban ül. REGÉNY LÁNGNYELV Naida ismerte a módját a szabadulásnak. Levette széles karkötőjét, amelyet állandóan viselt és megmutatta azt a titkos jelet, amely bele volt égetve sötét bőrébe. — Bele fogom égetni a karodba ezt a jelet — mondotta. — Nincs más módja a szabadulásnak. És meg foglak tanítani néhánv olyan jelszóra, amelyekkel a szekta-testvérek titkosan érintkeznek. Ha pedig esetleg megkérdeznek, azt fogod mondani, hogy a bombayi páholy mestere — akinek a halálhíre ép most érkezett — vett fel a rendbe. — De — vetettem közbe — hogyan bizhatom abban, hogy indusnak fognak nézni? — Ennek nincs semmi jelentősége — felelte Naida. — Vannak olyan tagjaink, akik nem indusok! Ez a magyarázat nagyon meglepett, azonban Naida nem volt hajlandó erről többet mondani. — Attól, aki szerencsésen túl van a tüzpróbán, esküt vesznek, hogy egy hónapig hallgat — magyarázta tovább Naida. — Ujhoidtól ujholdig senki fiához nem szabad szólnia. Ha tehát a karodon lesz a Lángnyelv jele, bántatianul átmehetsz a kapun. Ha pedig később valamikor attól kellene tartanod a Keleten. hogy lelepleznek, akkor segítségedre lesz az a titkos jelmondat, amelyre megtanítalak. Naida tehát a karomba égette a Lángnyelv leiét és az utolsó éjszakát azzal töltöttem vele, hogy megtanuljam ajkairól azokat a szavakat, melyekről a rend tagjai kölcsönösen egymásra ismertek. Hiába próbáltam rávenni szerelmemet, hogy kisérjen el. az eskü, amely ehhez a különös papnői funkcióhoz kötötte, sérthetetlen volt előtte. Engem is megesketett, hogy sohasem fogok elárulni semmit abból, amit a Tűz városában hallottam vagy láttam és könyörgött, hogy hagyjam el Indiát olyan hamar, ahogy csak lehet. Ha pedig valaha veszedelembe kerülnék a kalandom következtében, akkor értesítsem a »Times of India« cimü lapban közzétett hirdetés utján. Nem volt a szándékom, uraim, ilyen hirdetést valaha is közzétenni. Tudtam, hogy egész erőmre szükségem lesz, hogy elváljak Naidától és akkor örökre el akartam búcsúzni tőle. Az éjszaka legsötétebb órájában egy háromnegyed kilométer hosszú alaguton keresztül hagytam el a Tűz városát. A karomon levő titkos jelet útközben többször megvizsgálták, sőt az alagút végén az utolsó őr egy vegyioldattal meggyőződött annak valódiságáról is. Hallgatásom, az ujjam hegvével való különös köszöntési mód és a karomon levő titkos jel lehetővé tették, hogy elhagyjam Lángnyelv birodalmát és hogy visszanyerjem szabadságomat. A Ganges egyik mellékfolyója mentén egy kis helyen vezetőt fogadtam, aki végigkísért Nepal keleti részén. Innen könnyen elértem Bengáliát. A szivemben különös titkot őriztem. És a világot tartalmatlannak találtam, olyannak, amely már nem nyújthat nekem semmit. Mert nvnden lépéssel távolabb kerültem tőle, attól a nőtől, aki igazán értékessé tette számomra az életet. A következő hat esztendő eseményeinek azt hiszem, uraim, nincs jelentőségük. Életemnek egyetlen célja volt csak: feledni. Vakmerő vállalkozásaim révén nem épen irigylésreméltó hírbe kerültem. Eddig az óráig senki sem tudta, hogy miért tettem olyan gyakran kockára az életemet. Attól az időtől fogva, hogy Indiát elhagytam, egészen addig a pillanatig, amikor a sors Sir Charles Abingdon útjába vetett, nem hallottam semmit a Tűz városáról. Amikor azonban egy este egviitt-ráztam a tudóssal. olyan ké-dést intézett hozzám. amelynek hallatára elállt a lélegzetem. — Van sejtelme önnek a Lángnyelv fogalmáról? — kérdezte Sir Charles Abingdon. Nem szoktam a nyilvánosság előtt kifejezést adni érzelmeimnek. Ezért azt hiszem közömbös hangon feleltem: — Milyen értelemben Sir Charles? — Nos — mondotta, különösen végignézve rajtam — úgy tudom, ön beutazta Indiát. És Így nem csodálkoznék azon, hogy ha hallott volna az ott elijedt legendáról, amely szerint egy második Zoroaster van útban, aki az örök Tűz tanát hirdeti. — Igen, hallottam róla — mondottam óvatosan. — Sejtettem — folytatta Sir Cuarles — és ezért elmondom önnek egy »kalandomat abból az időből, amikor azóta elhunyt barátomnak, Banfieid ezredesnek a vendége voltam Delhiben. Akkor még nem álltam épen a keleti ismereten tudósának hírében, de már elértem némi eredményt orvosi téren. Egy este egy előkelő hindu keresett fel és közölte velem, hogy a nála tartózkodó benszülöttek közül egy előkelő személyiség súlyosan megsérült; valószínűleg operációra lesz szükség, amelyért ötszáz font honoráriumot ajánlott. Azt feleltem neki, hogy szívesen állok rendelkezésére, de ilyen magas dijazást nem fogadhatok el Erre megmagyarázta nekem, hogy egy egészen különös esetről van szó. Barát’a egy vallásos szektában szokatlanul magas pozíciót tölt be — mondotta — és kiátkoznák, ha kitudódnék, hogy egy keresztény orvos segített rajta. Látogatásomnak ezért titokban kell maradnia. Kijelentette, hogy ez nem változtat semmit és mindenképen bizhatnak diszkréciómban. Autó vitt bennünket egy házba, amely a város végén állt. Itt a paciens szobájába vezettek. Egy körülbelül huszonhároméves feltűnően szép férfi volt előttem. Az arcvonásai tökéletesen szabályosak voltak és bőrének halvány elefántcsontszine volt. Göndör és sűrű fekete haja volt, sötét mandtilaformáju szeméi pedig különös lebilincselő varázzsal hatottak. Azonban voit rajta valami nőies, ami visszataszító volt, bár nem tudtam volna megmondani, hogy miért (Vége következik.)
