Bácsmegyei Napló, 1927. december (28. évfolyam, 334-360. szám)
1927-12-15 / 347. szám
KÖZGAZDASÁG! A BÁCSMEGYEI NAPLÓ ÁLLANDÓ HETI MELLÉKLETE Modern agrárreformok I. A lengyel agrárreform Irta: Dr. Seltmann Rezső rAz újonnan alakult államoknak legfontosabb és megoldásra legjobban rászoruló problémája az agrárreform. A mikor mellékletünkben ezeknek az uj államoknak agrárreformjairól és általában mezőgazdaságról írunk, akkor célkitűzésünk korántsem az, hogy távoli vagy közelebbi államok látszólag érdektelen belső ügyeit regisztrálok. Az agrárreformok mindenkit kell, hogy érdekeljenek, akik saját országuk közgazdasága iránt nem érzéktelenek és mindenki kell, hogy egy idegen állam agrárreform-kivitelétől, sőt egyéb gazdasági viszonyaiból okulhasson. Nem célunk itt egyáltalában történelmi, sőt gazdaságtörténelmi előzményt sem nyújtani, inkább csupán az utóbbi évek eredményeit és magát a reform-műveletet akarjuk bemutatni. Általános táblázatokban összefoglalva valamennyi állam mezőgazdasági munkásságának eredményét, csaknem lehetetlen éspedig nemcsupán helyszűke miatt, hanem főkép azért, mert a modern agrárreformok mindenütt az illető állam egész struktúráját hordják magukon, azt tükrözték Vissza s ahány államról lesz szó, anyinyiféle megoldását fogjuk látni az agrárkérdésnek. Legalább is a megoldás felé vezető utat, mert radikális agrárreformról csak igen kevésnél lehet szó. azonban eredetiség határozottan mutatkozik mindegyiknél. Ezt a lengyelországi példánál is fogják látni, anélkül, hogy távolról is követendő eszményképnek tartanék az ottani reformmüveletet. Lengyelországban legutóbb az 1925. decemberi »Törvény az agrárreform kiviteléről« intézkedik a szóban forgó kérdésről. Ez azt rendeli el, hogy a földkészlet teljes kimerüléséig évenként egy, a minisztertanácstól meghatározandó földterület parcelláztatik s ennek a legközelebbi tíz éven belüli terjedelmét 200.000 hektárban állapítja meg. A parcellázás kiterjed valamennyi köz- és magánbirtokra s addig folytatódik, a mig a lengyel állam területén senkinek sem lesz nagyobb birtoka 180 ha-nál, az erdő és vizterület leszámításával. A keleti országrészen, a németektől elvett területen ez a nagyság nő és ó-lengyel birtokon meghagy 300, sőt a minisztertanács mérlegelése alapján 350 há-t, főleg burgonyával bevetett területen, de összesen 500 ha-on felüli terület az említett szempontok tekintetbevétele mellett sem létezhet az 1935. év elteltével. Nézzük most már, milyen eljárást követ az állam a reform kivitelénél? Évenként január 1-én a minisztertanács nyilvánosságra hozza az ezen évben parcellázandó birtokrészeket vajdaságonként, főleg oly területeken, ahol a felosztást külön kell kikényszeríteni. Ha az év novemberéig a magánbirtokra eső részt önként nem engedik át parcellázás céljaira, sem pedig az Országos Bank utján, akkor a megfelelő birtokrészt névszerint felosztják s ennek jegyzékét a következő év elején hivatalosan közzéteszik. Ha azonban akkor sem menne simán az átadás, akkor a hatóságok könyörtelenül végrehajtják. A birtokrész becslését hattagú állami szakértői bizottság eszközli, közötte egy nagybirtokossal. Ez a bizottság tekintetbe veszi a tulajdonos vagyonadóját s a megtérítés részint az Országos Bank 5%-os záloglevelével, részint a birtok nagyságával fordított arányban álló készpénz törlesztéses utón való fizetésével történik. Az árbecslés önkéntes eladásnál sem történhet spekuláció alapján, hanem a szakértői bizottság és a hatóságok megállapítása szerint. Kényszereladásos birtok átvevésénél az állam esetleg lemond a fizetésről, sőt hitelt nyújt. Parcellázott birtokok földmunkásai igényt tarthatnak egy birtokrészre, a melyet, ha nem vesznek igénybe, akkor 10 év eltelte után küön 500 zloty kárpótlást kapnak. Az összes magán nagybérlőknek 1927 júliusig felmondtak, csupán az állami domíniumokon hagyták meg őket. A törvény bevallott célja erősebb, egészségesebb, kiadósabb, külömböző tipusu és nagyságú gazdaságok létesítése oly módon, hogy azok magántulajdont képezzenek. Éhez képest célja: parasztgazdaságok létesítése; a fennálló kisüzemek nagyobbitása, de maximum 20 ha-ig, mely az északi, mocsarasabb vidékeken lehet 35 ha, viszont konyhakerti gazdaságoknál csupán 5, falusi kézmüvesiparosoknál 2, ipari munkástelepek munkásainál 1 ha. Amint látjuk, ott a régi, nagybirtokok rovására képez az állam, igen helyesen uj parcellákat. Viszont statisztikai adat mutatja, hogy ehez még nem kellett reform, mert végre is a nem kötött birtokot minden időben el lehetett részenként is adni. így p. o. a háború előtti 25 év, 1889—1914 közt a mai Lengyelország területén, tehát az u. n. Kongresszusi Lengyelország és Galicia területén, minden törvényes intézkedés nélkül a nagybirtok 15—20%-át parcellázták. 1919—24 közt 650.000 ha-t parcellázott a lengyel kormány, minden kényszer nélkül és 40.000 paraszttanyát létesített ezen az elvett területen, azonkívül 60.000 tanyát nagyobbitott. Az 1926. évben 69.000 ha-t parcelláztak. Nagyobb baj, hogy a mai lengyel állam nem tudja a jóakarat mellett sem anyagilag megalapozni az uj parcellákat, mert se tőkét, se hitelt nem képes nyújtani az uj törpegazdáknak a szükséges berendezésre. Még nagyobb baj, hogy ez az uj birtokos elem nagyobbrészt hozzánemértő, igen műveletlen, intelligencia és szakismeret nélküli elem, amely képtelen ott eredményt felmutatni, ahol előttük a porosz birtokos gondoskodott óriási hozzáértéssel és a szükséges tőkével, épen a poseni részen, ahol ma a lengyel állam leginkább osztja nemzeti szempontból, a parcellákat Meg lehet állapítani nem minden alap nélkül, hogy ez, a hitel, tőke és gép és tanyaberendezés nélküli reform nem felel meg a modern kor kívánalmainak, legyen az politikaiag még oly helyes és céltudatos is. A nagy tanulság pedig épen az, hogy mire 10 év múlva befejezést nyer ez az agrárreform, addigra Lengyelország gabonaexportáló állam helyett importra szoruló állammá sülyedhet alá. Ezért ismételhetjük meg azt, hogy a lengyel agrárreform semmiesetre sem lehet követendő eszménykép. Sztankovics Szvetozár földmivelési miniszter a cukorgyáraktól követeli a répatermelés rentábilissá tételét Szükség esetén kényszeríteni fogják a cukorgyáradat a répa beváltási árának emelésére de végén felhívta a delegátusok figyelmét arra, hogy saját hatáskörükben intézkedjenek, nehogy a minisztérium kénytelen legyen olyan intézkedéseket tenni, amelyek nem fognak tetszeni a cukorgyárosoknak. Az értekezlet után Sztankovics Szvetozár földmivelésügyi miniszter a következő nyilatkozatot tette az újságíróknak: — Az előbbi és az 1925 év utáni években a cukorgyárak kapacitását nem lehetett teljesen kihasználni, mert nem volt elég cukorrépa. Cukoripari problémánk tehát csak abban áll, hogy a cukorrépa termést kell fokozni. A földbirtokosok azonban nagyon sok esetben különböző okonál fogva, nem hajlandók a mezőgazdaságnak ennek az ágával foglalkozni. Nagyon sokan azt hiszik, hogy a cukorrépa túlságosan kihasználja a termőföldet, jobban mint más termés, azonkívül a cukorrépa föld megmivelése is nehezebb és drágább. — A cukorrépa ára valóban nagyon alacsony a többi földtermékekhez képest. A háború előtt a búza ára tizennyolc-husz dinár vo\, » ■cukorrépa ára két dinár, két dinár tiz para. Ezzel szemben a búza ára ma átlag három-Beográdból jelentik: A földmivelésügyi minisztériumban a napokban konferencia volt, amelyet Sztankovics Szvetozár földmivelési miniszter hivott öszsze. Az értekezleten a cukorrépának a jövő kampányban leendő áráról tárgyaltak. A konferenciát, amelyen az ország összes cukorgyárai képviseltették magukat, Sztankovics miniszter hosszú beszéddel nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a cukorgyártás lehetőségét és a cukorrépa termelés fokozásának szükségességét. Kijelentette, hogy a répatermelést addig nem lehet nálunk fokozni, amig a termelők azon a véleményen vannak, hogy a cukortermelés nem rentábilis, mert a gyárak hallatlanul olcsó áron hajlandók csak cukorrépát megvenni. A cukor ára jóval emelkedett az utóbbi években, mig a gyárak a cukorrépáért annyit fizetnek ma is, mint három évvel ezelőtt. Valóban a cukorrépatermelök helyzete igen súlyos és itt az ideje, hogy ezen a helyzeten javítsunk. Sztankovics miniszter ezután azt követelte a cukorgyárak képviselőjétől, hogy tanulmányozzák ezt a kérdést és tegyék lehetővé a répatermelés rentabilitását. Sztankovics Szvetozár miniszter beszészáz dinár, a cukorrépa pedig husz-huszonöt dinár métermázsánként, mig a cukorrépa mai árának legkevesebb harminc dinárnak kellene lenni. Ha a cukorgyárak a jövőben is megtartják ezt az árat, kétségtelen, hogy a mezőgazdák nagy része beszünteti a cukorrépa termelést, vagy legalább is nem fogja olyan mértékben kultiválni, mint azt az állam gazdasági érdeke megkövetelné. De ez nemcsak az állam gazdasági érdekeit veszélyezteti, hanem a cukorgyárak kára is. Logikus tehát, hogy . a cukorrépa árát fel kell emelni, hogy megnövekedjen a termelés. Ezért olyan föltételeket akart kapni a cukorgyáraktól, amelyek kedvet adnak a cukorrépa termelésre. Ha a cukorgyárosok nem hollandok felemelni a répa árát és nem akarják ezzel fokozni a termelést, nekünk más lehetőségeink is vannak, hogy őket erre rákényszeritsiik. Milyen kulcs szerint váltja klieazulódállamok a réji osztrák-magyar járadékk<í?csönoket ? Párisból jelentik: Az utódállamok pénzügyi delegátusáainak újabb párisi tanácskozása csupán a papirjáradékokkai foglalkozott, A forgalomban levő kötvények száma körülbelül hárommiliiárdra rúg.' Az eddigi megállapítások szerint Csehszlovákia a birtokában levő kötvények következtében 600 miliió koronával aktiv, viszont Jugoszlávia 200 millióval, Magyarország 1500 millióval, Lengyelország 700 millióval, Románia 800 millióval passzívak. A végleges mérleget azonban csak a következő konferencia fogja felállítani. A beváltást illetőleg az összes utódállamok arra az álláspontra helyezkednek, hogy semmiesetre sem mehetnek tovább a jóvátételi bizottság által előirt kötelezettségeknél. Eszerint Jugoszlávia 2.25%-os, Románia 1.43%-os, Olaszország 11%-os, Magyarország 0.007%-os aranybeváltást ajánl, m:g Lengyelország 100 koronáért 50 lengyel márkát hajlandó fizetni. Mive! a külföldi hitelezők még mindig magasabb beváltási kvótához ragaszkodnak, az utódállamok delegátusai ez alkalommal nem is tárgyaltak a hitelezői szervezetek megbizottaival. Az arany- és valutajáradékokkal a konferencia ez alkalommal nem foglalkozott behatóan. A párisi Caisse Commune javaslatát, hogy az utódállamok évenként olyan amortizációs törlesztéseket eszközöljenek, amelyek lehetővé tennék a kötvényeknek 1935-ben teljes névértékben való beváltását az összes utódállamok egyhangúlag visszautasították. Ezzel szemben Románia és Lengyelország ellenjavaslatot dolgoztak ki, amelyet a többi utódállamok is elfogadtak és közösen átnyújtottak tárgyalási bázisként a Caisse Commune-nek. Eszerint az utódállamok elfogadják az amortizációt, azonban a törlesztési határidőt 25 esztendőben akarják megállapítani. Ekkor sem lehet 100%-os beváltásról szó, hanem pusztán 30-tól 65%-ig terjedő honorálásról. Az utódállamok újabb konferenciája a háború előtti osztrák-magyar adósságok ügyében előreláthatólag februárban fog összeülni és ezeken a tanácskozásokon a külföldi hitelezők képviselői is részt fognak venni.
