Bácsmegyei Napló, 1927. november (28. évfolyam, 304-333. szám)
1927-11-27 / 330. szám
1927 november 27. ___BÁC3MEGYEI NAPLÓ _____________ ...______ oldal fér| elvette az eszćt. Nekiugrott és ütni kezdte, mire kivették a kezéből, a nő már halott volt. * A másik férjet, akit az ügyészség szintén hitvesgyilkossággal vádolt, felmentették. Nem sikerült a bizonyítás. A vádlott előkelő ur, Resierungsrat. A neve is gyönyörű: Ernst von Heydebrand und Laza. Hideg porosz. Bürokrata. Cvikkercs, angolbajuszos, negyvenhárom éves. A háborúban főhadnagy volt. Első feleségétől elvált, rosszul éltek, a két gyerek az asszonynál maradt A másodikat két évvel ezelőtt vette el. A nőnek háromszázezer hold földje volt, ezért vette el. Rosszul éltek. Heydebrand keveselte a hatszáz inárka zsebpénzt, amit az aszszony havonta adott neki, a nő viszont kifogásolta, hogy férje rosszul vezeti a Simán Erzsébet versei A Vajdaságból származott fel Budapestre Simán Erzsébet, akinek irodalmi sikere igy kétszeres figyelemre tarthat itt számot. Tipikus asszonyi líráját filozófus érzés mélyíti, verseinek finom, aprólékos fesíöiségbe szóródó formáit sokszor a mindent átfogó egyetemes világérzés issza fel. Most van sajtó alatt Nyugtalanság című verskötete, abból közöljük mutatóba az alábbi két szép költemény, amelyek bizonyítékai Simán Erzsébet tehetségének. Berlin, november hó. Az egyiket három és fél évre Ítélte a törvényszék. Tudniillik féltékenységből agyonütötte a feleségét. Úgy halántékon vágta, hogy belehalt. Kissé tulerélyes volt Rudolf Borchardt az asszonyhoz. Agyonütni azért nem kellett volna. Igaz, hogy elvenni se. Egy szerencsétlen kis vörös grájzler ez a Borchardt. Ahányszor megkérdezett a törvényszéki elnök valamit tőle, ijedtében gyorsan begombolta előbb a kabátját, mielőtt válaszolt. Ha azonban a kabát véletlenül be volt gombolva, akkor kigombolta. ! Leri róla a gyámoltalanság, a hiszékenység, a jámborság. A gyilkosokat másképp szokás elképzelni. A filmeken mindig nagy, erős, fekete, marcona a gyilkos. Az életben vörös és 145 centi magas. Feleségével a Friedrichstrassén ismerkedett meg. Éjszaka. A hölgy ennek eh lenére el tudta hitetni vele, hogy tisztességes nő. Felmerült a kérdés, hogy mit keres akkor hajnaltájban pont a Friedrichstrassén? »Egy bárban vagyok alkalmazva«, — hangzott a felvilágosítás. Az más, mondta Borchardt. Magában valószínűleg bocsánatot is kért tőle, amiért gyanúval merte illetni. És ettől kezdve minden hajnalban megvárta a Friedrichstrasse sarkán. Fülig szerelmes volt bele. Barátainak eldicsekedett hódításával. Később közölte velük, hogy nősül. Elvitte közéjük a leányt. Valamelyik felismerte. Másnap tapintatosan megmondta Borchardtnak, hogy jegyese szerelmi professzionista. A kis boltos kétségbeesve rohant a lányhoz. Igaz-e? A nő megnyugtatta: »Kapjanak á szüleim Hannoverben tífuszt — szórólszóra igy — ha csak egy szó is igaz az egész pletykából.« Ilyén exakt cáfolat után nem lehetett mást tenni, Borchardt elvitte a lányt az anj^aköny vezetőhöz. Barátjának pedig levelet irt. A kis Borchardtnak általában szenvedélye volt a levélírás, két nap telt el a főtárgyaláson a szerelmét és házasságát tárgyaló leveleinek felolvasásával. A barátjához intézett levélben ezt mondja: '»Amikor feleségem esküvel tagadta a vádat, megkönnyebbülve fellélegzettem. Minden Jóra fordult.« Vad szerelem bőg ki a kis Borchardt leveleiből. Imádta az asszonyt, aki továbbra is kijárt esténkint a Friedrichstrasséra. Borchardt úgy tudta, hogy a bárba. Később rájött mégis az igazságra. És belenyugodott. Bele kellett nyugodnia, mert az üzlet rosszul ment és pár hómat ült is hitelezési csalásért. A fogházból szerelmes leveleket csempész ki az asszonyhoz. Még mindig imádta. Amikor kiszabadult, nem volt semmi keresete. Felesége tartotta el. Borchardt ügynökösködni kezdett. Ha olykor-olykor pénzhez jutott, ajándékokat vett a nőnek. Úgy éltek, nvnt két galamb. Egyszer aztán fülébe jutott a férjnek, hogy délutánonként, amig ő üzletek után szaladgál, az asszony megcsalja egy Berndt nevű msgánhivatalnokkal. Borchardt felhorkant. Ez lehetetlen. Lesbe állt. Az asszony csakugyan egymásután több napon meglátogatta Berndíet a lakásán. A férj emiatt óriási kravált rendezett. Hiába reszkírozta meg a nő újból Hannoverben lakó szülei egészségét annak bizonyítására, hogy.,nem szere'mes Bernd'he és hogy a magánhivatalnok nem jelent neki többet, mint a többi férfi, akikkel üzletileg foglalkozik, ezúttal nem használt az eskiidözés, Borchardt ragaszkodott ahhoz, hogy neje teljesen szakítson szeretőjével. Jól van, mondta Borchardtné. szakitok. A férj boldogan megcsókolta. Ez a kijelentés megnyugtatta hitvese hűsége felől. Este mindamellett felkereste Berndtet, fel akarta kérni, hogy a jövőben hagyja hékén feleségét. Berndtnél ott találta véletlenül az asszonyt, akiről azt hitte, hogy »üzleti utón« van. A féltékenység 7. Virág Te bíbor piros, színes, szagos szirom, virág, virág! Mi jó, hogy nincs neved, hogy találkoztam ma veled és nincs neved, mert nem tudom, hogy mikép hiv a sok rokon, a iinn, a török és arab virág, 6, te vagy tenmagad! S nem mindegy volna-e, hogyan neveztek el az emberek, kik oly sok gyűlölködő nemzetre estek, s neked oly sok más-más nevet kerestek, Virág'... Gondol is reá ezer közül egy, hogy néked mindez egyremegy? Mert látni nem egyképen láinak-e, s illatod nem agy szil!ák-e ba. minden kiilönfajtáju emberek, hogy megtágul a tüdejük s rásimul enyhülőn szemük a puha, hűvös, illatos virágra? — Csak a betűket illesztik másképp másra! Magadnak mindig igy maradsz: Virág, titok... fekete anyaiöld bársonytestü lánya, gyermekmosoly ezen a vén világon, Virágom! Benned tárul fel a mindertség csodája! 2. Harc a vé cseppehhen Sokszor elnézlek, édesanyám, hogy milyen bdgyatag, lengeteg fűszál vagy virághaju. halkhangu asszony... Az igen és nem hogy pozitívre meg sem érhetik benned, mert jobbra és balra lenget a szellő, s nem tudnád mondani, hogy a jónál jobb ez s amaz, s a rossznál is van, mi rosszabb... Vágyad csak éternyi óhal, óhajnál parányibb sóhaj s a szeretnémig sem intett el tán még soha, mert születőben már rajta a lemondás bágyadt buja. T ény koszorúja. Akarni valamit, — erősen! — akartál-c már valamit édesanyám? Ahogy így nézlek. szörnyű világossággal villan elém hogy tőled hoztam el az akarni-nemiudás nagy átkai a lemondást, mielőtt harcossá érne a vágy s sikra szállna a tett... s fatális *egyremegy* szerelésem ts te adtad velem örökül. De hívom apámat, — — 6 bölcs, erős akaró volt. — hogy megsegítsen végre és lebirjam tetteién gyöngeséged, mert küzdenem kell a fáradt mosolygás ellen, I aminek mindegy a volt, a van s a lesz, hogy győzzön végre a harcos, telivérü vér, s te megint csak vesztes maradj halkszavu .gyermeteg édesanyám, öröklött vérem csöpp leiben is mint mindenben, mindenkoron! gazdaságot Állandóan veszekedtek és legtöbbször nem is laktak együtt, a férj városi házukban tartózkodott, a nö a birtokon. Az asszony, hogy bosszantsa férjét, beszüntette a házassági szerződésben biztosított zsebpénz fizetését. Heydebrand erre bepörőite tulajdon felségét és blróilag lefoglaltatta járandóságát. A nő úgy feldühödött emiatt, hogy bejelentette 3 válást. Heydebrnndnak, aki második házassága után otthagyta állását, nem tetszett’ ez a fordulat: felkérte egyik rokonukat közvetítőnek és sikertilt is egyezségre jutniok, az asszony múlt év októberében visszaköltözött az urához. Délben érkezett meg, jókedvűen, együtt mentek bevásárolni. Este korán lefeküdtek. Éjfélkor az asszony agyonlőtte magát. Férje állítása szerint. Az ügyészség viszont azzal vádolja Heydebrandot, hogy ő lőtte te feleségét. Kevés rejtélyesebb bünügy akad a Heydebrand-pörnél. Egyformán voltak terhelő és mentő körülmények, bizonyíték pedig nincs. A gyilkos fegyver Heydebrandé, aki éjjeli szekrénye fiókjában tartotta. A nö éjfélkor állítólag átnyúlt férje feje fölött, kivette a megtöltött revolvert, anélkü', hogy Heydebrand észrevette volna és elkövette tettét, mielőtt meg lehetett volna akadályozni. Ez az elbeszélés vaiószinütlenül hangzik, de nem lehetetlent A seb és a lőcsatorna iránya a ícgyverszakértök szerint inkább gyilkosság mellett szól, de nem zárja ki az öngyilkosságot sem. Terhére rótták Heydebrandnak, hogy a temetésen nem jelent meg, de a végrendelet kihirdetésénél igen. Ez azonban inkább mellette szól. Ha tényleg ö lenne a gyilkos, valószinüleg vigyázott volna arra, hogy ne adjon alkalmat a temetésről való távolmaradásával különböző pletykákra. i Mi érdeke volt meggyilkolni az aszszonyt? Félt, hogy a békesség nem tart sokáig, előbb-utóbb mégis válás lesz * yége és kicsöppen a vagyonból? De hiszen igy is kicsöppent, mert az asszony egy távoli rokonára hagyott mindent és utolsó végrendeletében még a köteles részből, is kitagadta férjét. Viszont ya’ó■sziníl, hogy erről a végrendeletről a férj még nem tudott és abban a hitben volt, hogy ő lesz az általános örökös. , Az asszonyt mindenki egészséges, határozott, jókedvű, vallásos nőnek Ismerte és környezete nem tudja elképzelni, hogy mi oka lehetett volna az öngyilkosságra. Viszont a kihallgatott orvosszakértők elmondták, hogy a nő első házasságában szifiliszt kapott férjétől és amikor Heydebranddal megismerkedett, kezelőorvosa szerint, már előrehaladott paraüzisben szenvedett. Feltételezhető, •ogy pillanatnyi elmezavarában lett öngyilkos. Egyik elmeszakértő kijelentette, hogy még azt is lehetségesnek tartja, hogy az asszony csak azért követte el tettét, mert igy akarta férjét bajba keverni. A férj kapzsiságát illetőleg a bíróság megállapította, hogy Heydebrand máso- Jik házassága előtt is, amikor igen szerény anyagi viszonyok között élt, olyan jótékonyságot gyakorolt állandóan, amely rideg természete mellett egyenesen feltűnő volt Igaz, hogy feleségéhez intézett egvik levelében azt irja, hogy 'rWilng pénzért nősült, de ezt a kijelentést haragjában is tehette, hogy az asszonyt — akivel épp haragban volt — megbántsa vele. A saját felesége ellen indított pór viszont amellett szól, hogy pénzért olyan cseVkedetekre is képes, amelyektől a legtöbb ember visszariadna. Ezt a pénzt azonban, mint általában a zsebpénz legnagyobb részét, elküldte első feleségének és két gyerekének. A több mint egy hétig tartó főtárgyalás — Berlin legnagyobb szenzációja az utóbbi időben — nem tudott világosságot vetni a vád és a védelem állítására sem. »ln dubio pro reo< — mondta ki Ítéletét a bíróság, vagyis, hogy kétes esetben felmentő Ítéletet kel! hozni. Heydebrandon az egész tárgyalás alatt a legkisebb izgatottság se látszott. Amikor a felmentést kihirdették, levette szemüvegét, megíörölte és elfelejtette feltenni. Csak ez árulta el, hogy mégse egész közönyös neki az ítélet. *. k
