Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-23 / 295. szám
1927 október 23, II. oldal 1ÄCSMEGYEI NAPLÓ NYILATKOZAT P. Gergely Boriska: Mikszáth Kálmán regényeinek kiadását hirdettük lapunkban hosszabb időn át kötetenkint 10 dináros önköltségi áron. A kiadásra a kultúra terjesztése érdekében vállalkoztunk, hogy az utódállamok magyarsága részére igazán nemes irodalmat adjunk. Azért is lett volna módunkban a példányokat olcsó áron adni, mert feltettük, hogy a fennálló törvényes rendelkezések értelmében a szerzőnek, illetve jogutódának, a Révai .Testvérek Irodalmi R. T.-nek engedélye nélkül is jogosítva vagyunk Mikszáth Kálmán müveit kiadni és igy az előállitási költségekbe nem kell belekalkulálnunk a köztudomás szerint jelentékeny összeget kitevő szerzői tiszteletdijat. Most a Révai Testvérek Irodalmi Intézet r. t. felhívta figyelmünket arra, hogy egyrészről a trianoni békeszerződés rendelkezései szerint, másrészről az itt érvényben levő régi szerzői jogi törvény értelmében nincs jogunk Mikszáth Kálmán müveit az ő engedélyük nélkül kiadni és terjeszteni: egyúttal közölte velünk _ a Révai cég, hogy müveinek kiadása és^ terjesztése, valamint ezek hirdetése miatt szerzői jogbitorlási pert indított ellenünk. Akciónk megindításakor a jogi helyzetet magunk is gondos megfontolás tárgyává tettük és épp e megfontolásból érlelődött ki az a nézetünk, hogy kiadásunkkal nem sértjük mások törvénybiztositotta jogait. Meg kell azonban őszintén vallanunk, hogy a Révai cég olyan, különösen nemzetközijogi szempontokra utalt, melyek arra bírtak bennünket, hogy — ahelyett, hogy a magunk felfogása mellett erősködnénk, magunk is szívesen lássuk, ha királyi bíróságok fogják eldönteni, a mi felfogásunk a helyes-e, vagy pedig a Révai cégé? Nem ismerhetjük el tehát, hogy nem a.mi felfogásunk volt a helyes; azonban azt készséggel elismerjük, hogy a Révai cég által felvetett aggályok legalább is indokot szolgáltatnak arra, hogy ez aggályok mel lett szótlanul el ne menjünk. Minthogy mindig kötelességnek éreztük, hogy még oly nemes szándékkal megindított akciónkban, mint amilyen jelen kulturakciónk is, tartózkodjunk mások jogainak és méltányos érdekeinek sérelmétől, úgy véljük leghelyesebbnek, ha réspektáljuk akciónk folytatása előtt a Révai Testvérek cégnek azt a törekvését, hogy a kir. bíróságok döntsék el: folytathatjuk-e akciónkat, vagy sem? Mindazonáltal azok részére, akik akciónk folytán már bekültíték hozzánk a Szent Péter Esernyője című kötetért járó összeget, néhány napon belül fogjuk e kötetet szállítani Most tehát a bíróságoké a szó! Jóhiszemű álláspontunkat a bíróság elé tárjuk és a meghozandó határozatához fogjuk magunkat tar tani. Minerva r. t., Subotica. 1 nter nacionale könyvkiadó, Beograd. — — ............. V R i „l A l. . S 1 C 1 PARKETTA \ a legolcsőtb árak mel’ctt állandóan rak- | táron, C'akis a: DRVARSXO iNDUSTR'J >KQ íJTUGIVO- ál \ aoviiAa looi ra-.F: 22-08 ? Világmárka: •Cericlre de rose Eou^e mandarine 9379 — Paris [' i ORBÁN -VILLA, NOVDZAD \ vizvezeté ma clő'dta, öp n f lV - % sei. E v A y.s szoba e A: 5 ul S0— 9) | dinár. Kát ág ras 14U— 60 dinár. Abo- jj nensüknél !<•. d /ezmóny. Telefon 25'S6. S 105« 5 CSILLAGHULLÁS Szavak kopár mezején tarlózva keresem a szerelem egy ittielejtett sápadt szóvirágát mit még nem font koszomba senki. Legyen vadvirág, legyen bár színtelen, de enyém legyen mint a sóvárgásom... Meddő akarás. Nincs ni szó, nincs uj dal, csupa avarok és holt tüzek pernyéje kavarok tépetten ruhán mint szelíd sugáru őszi délután a nyájas ökörnyál. Csak a vérem lobogását hallgatom az utamon, őszi rónát átalléptem csönd igékkel ajkamon. Örök várás szótlan égés, néma mámor Szivem mint a menny kitárul... Sötét tó szemed örvénye hiv mint a vész mint varázskiirt ( nyári éjbe, mibe mint a fény az árnyba, forró vágyam hangtalanul belehullt... Az „orvos“... Irta: SOMLYÓ ZOLTÁN (Utánnyomás, fordítás Mos!/ Egy nap reszketni kezdett a kezem. A kanalamból, amig az ajkamhoz emeltem, az ölembe loccsant a leves; betűim öreges cikk-cakket alkottak a papíron; a kabátomat már nem tudtam a megszokott módon: félkézzel begombolni s ha a könyökömre támaszkodtam, a kezemfeje, mint valami felforditott harangláb, jobbra-balra ingott... Nehány nap múlva a lábam is ... semmi kétség: alapos baj van! Tabes... A tünetek, amelyeket a magamfajta hipohonder oly jól ismer, fontosán jelentkeztek. És egy vasárnap délután, amikor az átvirrasztott, halálfélelmektől rémes éccaka után már annyi ellenállás se volt bennem, hogy egy csésze tejet vegyek magamhoz, elindultam ... Elindultam arra az útra, amelyről szentül hittem, hogy az utolsó... Sok orvos-ismerősöm volt, de nem bíztam meg csupán az orvosi véleményben, És attól is féltem, hogy energiám végső maradéka is eihágy, ha az orvos »intézettbe utal... Igen, tisztán emlékszem rá, attól féltem, hogy ebben az esetben már csak annyi erőm lessz, amennyi egy revolver ravaszának megnyomásához szükséges... Egyenesen elmentem tehát abba az épületbe, amelyet az emberi áljovialitás oly kurtán, de félremagyarázhatatlan akcentussal intézetnek nevez... Autóm surrogva repült a barnásszürke porban. Kétoldalt szikár jegenyék, ahogy e!-cimaradíak, mintha igy suttogtak volna utánam: megint egygyel több ... Valami kis vityillóból egy kuvasz kiugrott a zajra- a kerítés elé és busán, vontatottan, nyöszörgcsszerüen megugatott. A kutyák ínomabb érzésüek, mint az emberek: lám, ez a sofför ügyet se vet rám; mint valami hóhér, forgatja a bőrrel bevont volánt: ez az én quillct'ncni!... Ha volna valami érzés a szivében, most hátrafordulna, beszélgetni kezdene velem és meggyőzne róla, hogy nem is áll o'y rosszul a dolgom, nem kell azért falak mögé menekülnöm ... És visszafelé kormányozná a gépet: életem szegény, megrekedt masinériáját... Remegő kézzel fizettem ki a bérautót. Nem tudtam, elég gyorsan kiszámítani, mennyi jár neki s amikor már átnyújtottam az összeg kétszeresét, csak akkor állapüottam meg magamban, hogy ennyi pénzért éppen kétszer ekkora űrt tehettem volna meg... Az éppen anvnyi, mintha ismét otthon lennék!... Ó, istenem, otthon... Otthon ülni, az egészség, a polgári kis élet boldog karosszékében... Talán... talán még meg is tehetném... Egyszerűen visszaülök az autóba és hazarobogok... De az autó már messze járt... Elkéstem. A vcsztibülben kísértetiesen konganak a lépteim. Sehol senki. Jobbra-balra benyitok: üres. irbdaszcbák: egy-egy tálaló helyiség... Végre valami szolgaféle álL elém és biztat, hogy üljek le, várjak türelemmel. Vasárnap van: ilyenkor csak egy inspekciós orvos tart szolgálatot és az illető orvos e pillanatban el van foglalva fenn valamelyik beteggel. Várok. Kerti fonott székben ülök, lábam valami fosztó gyékényen remegnek. Rettenetes ez! Nem bírom! Hát még itt... még itt se sietnek azonnal a segítségemre?! Hát hova menjen az ilyen szegény zavart beteg, hogy a hóna alá nyúljanak, megsimogassák, ágyba tegyék... Most egyszerre megkönnyebbülök. Végre, végre az jön, akit oly türelmetlenül várok. Rajta az orvos tipikus fehér köpenye, haja tövig levágva, kezein a- kabátujj feltürve, arcán a kibékítő nyugalom, járásában a biztosság . . , Mint valami jó rokon, régi ismerős, szeretet és megértés hunyorog ki a szeméből. Meg se hallgatja első szavaimat: — Ide menjünk, ebbe a kis szobába! — nógat meleg hangján — itt nem zavar bennünket senki. — és belülről megfordíts a zárban a kulcsot. Leülünk. — Csrk nyugodtan fiam — mondja — nincs baj és nem is lessz. Ne hagyja el magát. Erő, erő! Ez a fontos! És akarat! És ezektől a meleg, biztató atyai szavaktól előbujnak a könnyeim. Eleinte csak párosával, aztán mind sűrűbben... És úgy érzem, hogy máris segített rajtam. Csak egy-két mondattörmeléket hallgat meg a panaszaimból, aztán ezt mondja: — Nincs semmi baj! Érti! Nincs semmi baj! Húzza ki magát és nyissa ki magát a világnak! A hangja mogn'mgtat s az utolsó mondata, hogy nyissam ki magam a világnak, misztikus, mély, b 'lcs távlatokat nyit meg előttem. Hát persze: ki kel! nyitanom magamat a világnak! Hisz mmd:g oly zárkózott voltam... Ez lessz a baj. Megrekedtek az érzéseim, az érzékek vérkeringése... De ezért bátortalanul még megkérem: j — Orvos ur, va'arni bei okvetlenül | van... Tessék csak megnézni a bi-j ceszemet... — Ugyan kérem — mondja ő — b:- | eepsz! Szemársúg! Ne adjon sokat az ilyen orvosi hókurz fókuszokra! Nem érnek azok semmit! Mi van a gombjai- , val? Nem tudtam hirtelen, mit gondoljak. Bizonyéra nem jól hallottam.. .Gomb? ... Mi l'ijze mindAnnek a gombokhoz?! ... Valés.z’nüleg a gondjaimat kérdi... Hát b’zony, gond az van elég! — Hát kérem — felelem erős megfontolás után — az igaz, hogy vannak. Rettenetes sok. Ebből a kérdéséből is látom, hogy orvos ur ajaposan-mé'.yen ért a dolgához. Azt hiszem, tényleg innen indul ki a baj... — No — mondja nyugodtan, elégülten — hát halljuk: hány gombja van? Megint nem tudom: jól hallottam-e? Hogy hány gombom van?... Mi az? Bizonyára azt óhajtja, hogy felsoroljam a gondjaimat. Ez a? a bizonyos psychoanalitikai eljárás... — Rengeteg sok, orvos ur! — felelem — nincs még egy ember, akinek oly rengeteg sok volna a gondja, mint nekem, orvos ur... — Nem értett meg, barátom — mondja most, nyugodtságából kissé kilépve — engem az érdekel, hogy hány gombja van. Már mint a kabát ján-mellény én. .Meghökkenve nézem végig a kabátom gombsorát: egy, kettő, három... A mellényemen hat... Három meg hat . . . kilenc, orvos ur... — Nohát! Ez a baj! így nem lehet egészségesnek maradni! Ez a rettenetes begomboltság! Ez teszi tönkre lelkileg önöket! Se szellő, se érzés nem férkőzhet magukhoz! Nézzen ide! Csak most láttam, hogy hosszú fehér orvosi köpenyén egyetlen gomb sincs, csupa apró biztositó tü tartja össze a két szárnyát. — A gombi... Tudja ön, mi a gomb? A leggyilkosabb valami a világon! Valami, ami semmi. A gomb az a tárgy, ami az egész életet a legnagyobb bizonytalanságban hagyja. A kabát egyik oldalára varrták, de mégis a másik oldalán fityeg, egy lyukon át. Hát mi ez? Érzi, mily lehetetlen állapot? Mintha mi: emberek is folyton a más bőrén átbújva, mérnök a világot... Ezt nem lehet további... Ezzel elővett zsebéből egy hosszú, csillogó, élespengéjü kést. És egy nyiszszentéssel levágta a kabátom és rrfellényem összes gombjait. Aztán a gombokat sunyi nevetéssel zsebrevágta. — Nos? Jobban vagyunk már? Remegünk még? Nem. Valóban nem remegtem már és valóban jobban voltam. Kellemetlen volt .ugyan nyitott kabátom: nyitott mellényem, de valahogy minden figyelmem a gombtalanságomra rányulva, evvel voltam elfoglalva és egyébbel nem törődtem . E pillanatban dörömbölni kezdtek az ajtón. A dörömbölés mind erősebbé lett. Az orvos nyugodtan ült a helyén. Csudáikozva néztem nyugalmát. És már fel is keltem, hogy ajtót nyitok. De visseanyomott a székre: — Kiszabadult nehány dühöngő a zárt osztályról. Csak nyugalom, barátom, rögtön jönnek az ápolók és visszaviszik őket. Most egyet roppant, egyet reccsent az ajtó — és betörött. Ápolók jöttek egy orvos vezetésével. Ahogy a fehéköpenyest meglátták, kényszerzubbonyt húztak rá. Az egyik ápoló szeretettel szólt hozzá: — No, Gombos bácsi, ezentúl jobban vigyázunk magára. Már megint leszedte valakinek a gombjait... Aztán jóakaratulag súgta a fülembe: — Ennek a betegnek az a mániája, hogy az emberek gombnélküli ruhában járjanak... Gombos bácsit már vitték ' is.- Szegény, ziláltan, reszketve húzta össze magát és vacogó fogai közül az ajtóból még visszasugta nekem: — Ezek dühöngök. Tele vannak gombokkal ... Nagyon kényelmes és egyszerű az Aspirin bevétele tabletták alakjában. Minden egyes tabletta súlya pontosan fél gramm (0,5 g). Könnyen és tisztán lehet zsebben hordani és bevenni. Dobjuk be egy pohár vízbe, ,0 5 ebben gyorsan szétesik. De valódi Asplrln-tablettéknak kell lenni, az eredeti Bayer» csomagolásban.
