Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-21 / 293. szám

;927s október 21 \€SMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Giesl báró memoárjai A volt monarchia beogradi követe elmondja, hogy halt meg a szobájában néhány nappal a hadüzenet előtt Hartwig orosz követ A világháboru memoárirodalma uiabb kötettel szaporodott, báró Giesl Wla­dimir lovassági tábornok, aki 1914-ban beogradi követe volt az osztrák-magyar monarchiának és aki a végzetes ultimá­tumot a szerb kormánynak átnyújtotta, nyilvánosságra hozta feljegj^zéseit és visszaemlékezéseit húsz esztendős bal­káni működéséről. A vaskos kötetet, amely a berlini Verlag für Kulturpolitik kiadásában jelent meg Zwei Jahrzehnte im nahen Orient címmel, lovag von Stei­­nitz rendezte sajtó alá. Giesl báró a Balkánon töltött húsz év alatt Konstan­tinápolyban, Athénben, Szófiában, Ce­­tinjében és Beogradban volt akkreditál­va részben mint követ, részben, koráb­ban, mint katonai attasé; sok mindent láthatott és látott ahhoz, hogy könyve érdekes olvasmány legyen. Kétségtelenül az is. Érdekes emberekkel ismerkedett meg Giesl a balkáni politikusok között s tudja őket plasztikuson jellemezni, azonkívül — mintha nem lett volna elég izgalmas a monarchia beogradi nagy­követének helyzete a szarajevói me­rényletet követő napokon — egy szinte ponyvaregényizü fejezettel tette szen­­zációsabbá a sors Giesl élete könyvét: az ö szobájában halt meg köztudomás szerint néhány nappal a hadüzenet út­­nyújtása előtt Hatrwig orosz nagykö­vet. Erről a szerencsétlen eseményről — amelynek kétségkívül sajnálatos be­folyása volt a monarchia és Szerbia konfliktusának elintézési módjára, ha nem is olyan döntő jelentőségű, mint ahogyan Giesl véli — szól a most meg­jelent memoárok legérdekesebb fejezete. A szarajevói merénylet napján Giesl báró Vichyben üdült, innen sietett ha­za Bécsbe, hogy különböző utasításo­kat vegyen át. 1914 julius 10-ikén ér­kezett vissza Becsből a szerb főváros­ba. Alig tette le a kalapját, máris tele­fonhoz kérette Hartwig o'rosz követ, aki közölte vele, hogy sürgősen fel akar­ja keresni. Megállapodtak atíban, hogy Hartwig este kilenckor meglátogatja őt az osztrák-magyar követségen. Noha a monarchia és Oroszország merőben ellentétes politikát folytattak a Balká­non, Hartwig és Giesl személyileg a leg­jobb barátságot tartották fenn és mint Giesl megjegyzi könyvében, Hartwig háza volt az egyetlen Beogradban, ame­lyet mint magánember is gyakran fel­keresett. Ezen a napon Hartwig, meg­beszélésük szerint, pontosan megérke­zett kilenckor s bár kocsin jött. teljesen ki volt fulladva, amig a fog adószobába felért. Libegve, töredezett szavakkal üd­vözölte Gieslt, aki feketével és cigaret­­távaÉ kínálta meg. Az orosz követ mind a kettőt visszautasította: csak a saját cigarettáját szívta mindig, a feketekávét pedig orvosai - eltiltották neki súlyos szívbaja miatt. Amikor ezzel mentege­tőzött, a házigazda megjegyezte, hogy jól tenné, ha egészségi állapotára való tekintettel szabadságra menne. Hartwig azt felelte, hpgy csak a király szve­­csárját akarja megvárni, amelyen sze­mélyesen meg kell jelennie, azután egy­két nappal el fog utazni az ausztriai Nauheim fürdőbe. A beszélgetés a sza­rajevói merényletre terelődött. »Mainte­­nant, eher ami — szólt Hartwig — j'ai quelques questions á vous, mais en ami, n'est ce pas.« (Most. kedves barátom, szeretnék öntől cgyetmást kérdezni, de csak mint barátomtól, természetesen.) Biztosította Gieslt, hogy az a hír, hogy az orosz követség zászlaját a gyászeset alkalmából nem eresztették félárbócra, nem igaz, ellenkezőleg, a zászló egé­szen Ferenc Ferdinánd temetéséig íéi­­árbócra volt eresztve, nyilván a szél fújta az épület homlokzatának díszítése mögé, úgyhogy nem lehetett látni. Hi­vatkozott arra, hogy éppen ö indítvá­nyozta a belga követnek, mint a beogra­­di diplomáciai testület doyenjének, hogy noha Ferenc Ferdinánd még csak trón­örökös volt, a szuveréneket megillető gyászceremoniákat rendeljék el. »Én voltam az első — mondotta Hartwig — aki a császári és királyi követségen kondolált és résztvettem a gyászistentisz­teleten is, hozzá még az osztrák vas­­koronarenddel a mellemen.« Ennyi érv megyőzte Gieslt arról, hogy az orosz követség nem akarta a monarchiát brüszkirozni s udvariasan tudomásul vette Hartwig kijelentéseit. Az orosz követ ezután baráti és őszin­te választ kért arra a kérdésére, hogy milyen lépésekre készül a monarchia Szerbiával szemben? Giesl azt felelte hogy ez attól függ, milyen eredményt feg felmutatni a merénylet ügyében meginduló vizsgálat. Ha kiderül, hogy Szerbia távol állott a merénylet előké­szítésétől, a császári és királyi kormány természetesen gondolni sem fog fele­­lősségrevonásra; ellenkező esetben azon­ban meg fogja a bűnösöket büntetni és kénytelen lesz gondoskodni arról, hogy a monarchia eilen agitáló szervezeteket csakugyan feloszlassák. A két diplomata egyideig még beszél­getett, majd Hartwig felkelt, megszorí­totta az osztrák-magyar követ kezét -és igy szólt: »Merd, Vous m'avez soulagé et maintenant encore une chose, mais aussi en ami...« (Köszönöm, Ön meg­vigasztalt és most még egy kérdést, de szintén mint barát...) Hogy azonban mit akart kérdezni, azt soha többé meg nem tudta Giesl báró, mert Hartwig váratlanul vissxahanyatlott a karszékbe, onnan pedig a földre zuhant és hörögd kezdett. Giesl kiáltásaira elősietett fe­lesége és egy szolga, hárman próbál­ták az eszméleften Hartwigot magához téríteni, azonban eredménytelenül. Or­vost hivtak, de az már holtan találta az orosz követet. — Megrázó és éppoly kínos jelenet következett ezután — Írja Giesl — meg­jelent Hartwig kisasszony, az elhunyt leánya von Strandmaim orosz követsé­­gi titkár kíséretében és mint valami vizsgálóbíró, feltűnő módon szemügyre vette a szobát. Felvilágosítást követelt az orvostól, hogy milyen körülmények között hunyt el atyja. A fiatal hölgy gyanakvó magaviseletéből nyilvánvaló­an kitűnt, hogy lakásomat esztelen gya nuval kereste fel; mcgszagoltatta a kölnivizes üvegcsét, amelynek tartal­mával a haldokló homlokát bedörgöltiik, kísérője ezalatt a cigaretta-maradványo­kat vizsgálgatta és megkérdezte tőlem, hogy a nagykövet evett-e valamit? En elsiklottam ezek fölött a tapintatlansá­gok fölött és rendelkezésére bocsátot­tam Strandmaunak a követség császár­termét ideiglenes felravatalozásra; a titkár azonban ezt visszautasította. Az orosz követ váratlan halálának a hire ilyen körülmények között termé­szetesen óriási izgalmat keltett Beograd­ban; ebben az atmoszférában a békiiié­­kenység szelleme egyik oldalon sem ke­rekedhetett felül. Hogy Giesl a bákülé­­kenység szellemét minden tőle telhető eszközzel győzelemre juttatni igyekezett volna, az nem derül ki eléggé meggyő­ző erővel könyvéből. » Wenn Ihr euch noch dies gefallen lasst, dann seid Ihr nicht wert, dass man euch an...« — mondotta Német­ország bécsi nagykövete, von Tschirsch­­ky néhány nappal a hadüzenet előtt a memoárok Írójának. És Giesl báró ezt. a monarchia »erély­­telensége« miatti szemrehányást jogo­sultnak érzi... A szuhoticai rendőrség elfogta a legutóbbi betörések tetteseit Két fog alkozásnélküli munkás fosztogat-a hónapokon át a lakáso­kat és üzleteket — Az egyik betörő egy magyarországi táblabiró fia Huszonhét betörést ismertek be a rendőrségen A szuboticai rendőrség detektivjei szerdán elfogtak két gyanús embert, akikről a nyomozás folyamán kiderüli, hogy betörők és az utóbbi időben Szuboticán történt nagyobb betöréseket és lopásokat ők követték el. Amióta a rendőrség hajszát' indított a Szuboticán vakmerőén garázdálkodó tol­vajok kézrekeritésére, egyre-másra ke - rülnek hurokra a betörések tettesei. A detektívek fáradhatatlan munkájának és ügyességének tudható be, hogy ismét sikerült két nagystílű, modern eszközök­kel dolgozó, agyafúrt betörőt ártalmat­lanná tenni és ezzel egy csapásra fényt derített a rendőrség a Szende-féle ék­szerkereskedésben, továbbá a Steiner­­bőrkereskedésben megkísérelt betörések­re és számtalan lopásra, melyeket isme­retlen tettesek a nyáron nyitvahagyoU ablakon keresztül követtek el. Ezeknek a lopásoknak a tetteseit egy esetben sem sikerült elfogni, mert a tolvajok soha sem hagytak olyan nyomot, melynek alapján elindulhatott volna a nyomozás. A gyanús séta Szerdán az egyik detektivnek feltűnt az uccán egy kopott fiatalember, aki zsebvedusott kézzel sétált le-föl az egyik Alekszandrova-uccai-kereskedés előtt. A detektív egyideig figyelte a fiatalembert, akinek feltűnően intelligens arca vök, ami élénk ellentétben állott ruházatával A fiatalemberen szürke kiskabát, kopott, gyűrött barna nadrág és szennyes ing volt. A detektív odalépett hozzá és iga­zolásra szólította fel. A fiatalember za­varba jött, zsebébe nyúlt és onnan egv munkakönyvét húzott elő. A munkakönyv Szombati Mihály ceglédi születésű szobafestösegéd nevére szólt. A titkosrendőrnek gyanús volt a fiatal­ember zavart viselkedése és előállította a rendőrségre. Szombatit vallatóra fog­ták, de a fiatalember egyre erősitgette, hogy ő becsületes szuboticai mázolóse­géd. csak jelenleg nincs állása. Mikor a lakása felöl érdeklődtek, Szombati gon­dolkozni kezdett, aztán azt felelte, hegy nincs lakása. Ez végképpen gyanússá tette az esetet és felhívták dr. Momiro­­vics Veljkó főkapitányhelyettes figyel­mét Szombatira. A fiatalembert, aki nagyon izgatott volt, a főkapitányhelyettes elé vezették, aki felszólította, hogy mondja el, kicso­da, hol lakik és mivel foglalkozik. Szom­bati elmondotta, hogy a VIII. körben van lakása. Áruraktár a padláson Szombatit őrizetbe vették, anélkül, hogy tovább faggatták volna, de ugyan­ekkor detektívek mentek ki a megjelölt házba és házkutatást tartottak. A ház­kutatás meglepő eredménnyel járt, amennyiben a ház padlásán nagymennyiségű ru­haneműt, értéktárgyakat, szöveteket és egyéb holmikat találtak. köztük egy vadonatúj biciklit. A detek­tívek megkérdezték az egyik lakót, Sok­­csics Nesztor negyvennégy éves mun­kást, hogy kié a bicikli. Sokcsics azt mondotta, bogy a biciklit egy fiatalem­bertől vette háromszáz dinárért, aki azt is megígérte neki, hogy megszerzi a bi­ciklihez szükséges igazolványokat is. — Hogy hívják azt a fiatalembert? — kérdezték a detektívek. — Nem tudom, nem kérdeztem meg a nevét. Sokcsics Nesztót, aki nagyon gyanú­san viselkedett, felvitték a rendőrség­re, ahol kihallgatták. Sokcsics semmi­ről sem akart tudni, mire cselhez fo­lyamodtak. A kihallgatást végző rend­őrtiszt igy szólt hozzá; — Mit tagad, a biciklit Szombatitól vette. Ismerje be, hogy a padláson ta­lált holmikat lopták. Szombati már min­dent beismert. Sokcsics Ncszto egy pillanatig ha­bozott, aztán dőlt belőle a szó. Elmon­dotta, hogy Szombatival együtt Szuboticán hu­szonhét helyen követtek el betörést. Sorban elmondotta azokat a helyeket, ahol megfordultak. Ök kíséreltek meg betörést Mijatov Jósa rendőrkapitány­nál, Gyorgyevics Milivoj hivatalnoknak a Szegedi-szőlőkben levő lakásán és Kruajszki városi főtisztviselő lakását is ők fosztották ki. Sokcsics Nes.zto tö­redelmes vallomása után a rendőrség szerdán befejezte a kihallgatásokat és mind a két betörőt előzetes letartózta­tásba helyezték. Szobaiestösegédböl betörő Csütörtökön délelőtt újból elővezették Szombati Mihályt, aki elmondotta ka­landos pályafutását. — Apám most Cegléden táblabiró. Egyik bátyám diplomáciai tisztviselő Budapesten, másik bátyám Szegeden hu­szárfőhadnagy. Hatan voltunk testvérek, de én hat évvel ezelőtt elszöktem ha­zulról. Hét gimnáziumot végeztem, de nem volt kedvem tovább tanulni. Elő­ször Magyarországon bolyongtam és úgy éltem, ahogy tudtam. Becsületes ember akartam lenni, ezért Halason ki­tanultam a szobafestőmesterseget Az­után Jugoszláviába jöttem, voltam No­­" viszadon, Szomborban, Szentán, másfél évvel ezelőtt jöttem Szuboticára. Ele­inte mint segéd dolgoztam, de a nők és a rossz társaság miatt ziitlcni kezd­tem. Dr. Momirovics Veljkó kérdésérj e'­­niondia, hogy az utóbbi időbe i U- > .­­sokból és betörésekből tartotta fct::i ma­gát. Szövetkezett Sokcsics Neszt ovo’, aki szuboticai lakos és igy ismeri a helyzetet. Együtt követték cl a lopáso­kat és a betöréseket, melyeknek techni­kai részét mindig az elzüllött úri gyerek. Szombati Mihály végezte. Sokcsics csak őrt állt és a lopott holmit értékesítette- Csütörtökön délelőtt szembesítették a két betörőt és ekkor a nyomozás tij szenzációs részletekkel gazdagodott. Sokcsics Neszto és Szombati Mihály beismerték, hogy ök kísérelték meg a betörést Szen­de Oszkár ékszerüzletébe, de vál­lalkozásuk sem itt, sem pedig Stei­ner borkereskedőiében nem járt eredménnyel. Kis lopásokból éltek, de amióta a rend­őrség figyelte az orgazdákat, nehéz volt a lopott tárgyakat értékesíteni. A Szent Teréz-templomot is ki akarták fosztani A vallatást folytatták tovább és Szombatinak mindig újabb és újabb esetek jutottak eszébe. Beismerték, hogy Návay István sza­­bóiizletébe is ök törtek be. de a szöveteket nem merték áruba bo­­csájiani, mert az újságokból értesültek, hogy a rendőrség nyomában van a tet­teseknek. Állandó izgalomban éltek a gyakori razziák miatt is és mikor Adam­­cseket és társát eliogták. napokig nem mertek kimozdulni a lakásból. Szombati kihallgatása közben hirte­len odafordult Momirovics Veljkó fö­­kapitánvbelyetteshez:

Next

/
Thumbnails
Contents