Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-16 / 288. szám

i 27. oldal 1927 október lo. _____ BÄCSMEGYEI NAPLÖ PESTI PANORÁMA 1 Ha nem láttam volna, el sem hinném. Este félnyolc az Andrássy-uton. (Villanyfény árvize, sziréna és antótülök. Az Oktogon környékén van egy mészár­szék. Majolikafalu fényes pesti mészár­­jszék. A kirakatban némi odaszórt szo­morú füvön, giz-gazon három jérce. 'Élő, falusi jércék, kissé megtépázott tol­lazattal, szép fehér bóbitájukra szürke pontokat tett már a por. De azért bidre­­sek-bodrosak, kényeskedve kapirgálnak ott az üveg mögött. Mögöttem két kis­fiúi. Négy-ötévesek, szépen felöltözött pesti kisfiúk a mamájukkal. A mama szemüveget visel és etonfrizuráb _Ebben ‘a pillanatban érnek a kirakat elé. Az iegyik megtorpan, majd eldönti a mamát, aki közömbösen akar tovább menni, nem sejtve, hogy itt megállás lesz. Hogy itt S csodálkozás és élvezés lesz, élmény lesz és kacagós tapsikálás lesz. — Néé — szaladt ki egyszerre belő­lük. így, öt vagy hat hosszú é-vel. — Csirke — és figyelmükben felsőfokú ér­deklődés magasfeszültsége szikrázott. Két percet is állhatták, az arrahaladók jlőkdösték őket ide-oda. Végül is a mama íunta meg. — Ervinke siessünk — Ervinke, Pali­fka! És úgy kellett elcipelni Ervinkét és j Palikát a két percnyi izgatott bámulás I után az üvegtáblától, amely mögött há-1 rom jérce kapirgált. Három élő, rossza-: «H jérce. 2 Színhely: egy 65-ös villamos a íicőrut sarkán. A zsirfolt pótkocsira ter­­fmetes néni kapaszkodik fel három kis­gyerekkel. A kalauz a kocsi belsejében [áll, a kalauz tehát nem láthatja, hogy a (harmadik kisgyerek még nem tette meg ia két lépcsőfokot. Lecsengeti a kocsit. ÍA néni, amint ijedten kap a lépcsőn ver­gődő gyerek után. megtántorodik kissé !a zökkenéstől. Egész picikét tántorodik meg. Aztán kiabálni kezd: — Mit csenget le, maga hülye? Nem íját? Nahát ez mégis szemtelenség. í Rikácsoló kappanhangja van. A kala­­juz, barna, mokány és energikus^ arcú, 'látszik, hogy nagyon dühös. Talán ká­romkodni szeretne, amúgy sziveszerént, de eszébe int az igazgatóság szigorú rendelete az utasokkal való udvarias (bánásmód tárgyában. Eszébe jut a nyo- j morult kis exisztenciája, a darabka ke- | nyere és csak annyit mond: — Tessék szíveskedni megválogatni a | szavait naccsága. _ _ j így mondja szóról-szóra: »tessék szi- j veskedni.« Talán Így áll a szabályren­­' deleiben. — Nem válogatom, — nyelvel a néni — szemtelenség lecsengetni a kocsit. Nem igaz kérem? — fordul hozzám az­tán. A kalauz sarkon fordul, de kisvártat­va megint előttünk áll. A jegyeket kéri A néni egy egész és három gyerekát­­szállót kér. A kalauz szeme sunyin megvillan. — Hány évesek a gyerekek, kérdezi gyanús szelidséggel. A néni végigszánt kuszán vonalozott homlokán. Emlékezik. — Ez a Sariyika négy lesz november ötödikén, a Lacika három műit három hete, a Piroska ... — Hány éves is vagy Piroska? — for­dul a kislányhoz. — Négy múltam, szepesi Piroska. Megható volt a néni, amint a zsúfol' kocsiban naivul. pontosan elősorolta a születési dátumokat. Még mosolyt is festett arcára az édes emlékezés. Dia­dalmasan néz körül. Biztosan nagyma­ma. Már nem tudtam haragudni rá. Éreztem, hogy a kalauz kerekedik fölül és most revánrsa készül. — A gyerekeknek egész jegy kell, je­lentette ki zordan. A nénike ijedten: — Hát négy évig feleár? — Igen árn, de hosszabbak egy mé­ternél — A néniké ránéz a gyerekekre. Hm, ö is úgy találja, de hátha ... — Ezek? — és olyan őszinte szörnyü­— Ezek? — és olyan őszinte szőr- i nyülködés rezeg a hangjában, mintha direkt sértés lenne feltételezni ilyesmit. — Dejsztn még kilencven centisek sin­csenek a leikeim. Pláne a Piroska, min­dig is mondtam, nehezen nő. — Sajnálom — mosoiyodik el a ka­lauz. A gyerekek magasabbak egy mé­ternél. hát egész jegy kell. Van talán egy centiméter a nagyságánál? — teszi hozzá gúnyosan. Az utasok hangosan nevetnek. A néni­ké roppant zavarban van. Az utasok tanúi voltak az imént lejátszódott jele­netnek, tehát a kalauz pártján varrnak. — Hát ez harminchat fillérbe kerül — szólal meg valaki. Háromszor tizen­kettő, harminchat. Minek tetszett nyers lenni nagysád? A nénikén is látszik, hogy teljes mér­tékben igazat ad a közbeszólónak. A há­rom jegynél harminchat fillér a különb­ség. Azért már sok mindent lehet kapni. Pedig csak a kalauz jóindulatától füg­gött volna, hogy gyermekjegyeket vált­hasson. — Persze, persze — ismeri be sóhajt­va, azután megváltja a négy egész je­gyet. A kalauz pedig vadul, diadalma­san belekap a csengőszijba. Lecserigeti a kocsit. 3 Színfolt a pesti uccán. Ormót­lan látcső, fenyegetően neKiszegezve az égnek, a cipöpasztát, szappant, miegy­mást ordító tr.ansparenseken messze túl lustálkodó égnek. A látcső körül néhány bámészkodó. Itt mindennek akad közön­sége, locsoiókocsitól kábéllefektetésig. Mindennek. A tömeg mindig nagyobb lesz. Az ember a látcső mellett elérke­zettnek látja a pillanatot. — Itt láthatók a hold hegyei és krá­terei, uraim és hölgyeim, tengerek és csatornák. Tízezerszeresen nagyit szen­zációs látvány, egy nézés húsz fillér. Tessék hölgyeim és uraim. És beállítja a távcsövet az Oktogon Amíg élek, nem felejtem el ezt a verő- ' fényes, izgalmas napot. Mingyárt reg­gel a Ilyde-Parkba hajtattam, hogy vó- j gighallgassam a nápszónokokat. Erről j az állandó nepgyülésről, fiókparlament­ről, (vagy szabadadhnazott sóhivatalról) j már sok mindenfélét hallottam. Az angol j — a világ legszabadelvübb, leggyakorla­tibb népe — mindenkinek megengedi, hogy bármikor és bárhol szónokoljon. IJa van hallgatója jó, ha nincs, az is jó. Fő. hogy a íeszitögőz kiszálljon a kazánból, különben robbanás történhet. A szó: el­vetélt tett. Tegnap, mikor színház után a Piccadiiiyn gyalogosan igyekeztem ha­zafelé, Ízelítőt kaptam szokásukból. Egy őszbe csavarodott skót éjjel tizenegykor a kocsiéira tette lépcsős. Jtönyvtárléfrá­­hoz hasonló" szószékét,'fölmászott rá s a munkabérekről tartott' tárgyilagos elő­adást. Nyomban J»tíAK2híírrfiiíiG,,'’ti3Hllí:'dtdit< vette körül, aki helyeselt neki, vagy el­lent mondott s tíz rendőr, közönyösen, karbafont kézzel. A szónok miután el­mondta beszédét, mint aki jól végezte dolgát, tovább vitte az éjszakába szószé­két. A Hyde Parkban azonban mások az arányok. Ez a park 363 hold, egy egész világrész. Gyöpe mint a tenger. Kövér bárányok és kosok hevernek rajta, so­vány hivatalnokok s fáradt gépirólányok csecsemők is, magukra hagyva. Köröt­tük viharzik az élet. A Marbre Arch mel­lett, ahol hajdan annyi hírességet végez­tek ki, egymás mellett állnak a szószé­kek, zászlócskákkal, jelzőtáblákkal, vitáz­nak a Szent Bibliáról, Krisztus istensé­géről, a pápák csalhatatlahságáról, az englisch Chiirch-rGl, uj és régi próféták­ról, a háborúról és béké.ől; az anabap­tistáról és kommunistákról, az indiai javaslatról, a nemzeti eszméről, a válá­si törvényről,, sőt az állatvédelemről is. Ezt csak egy szál ember hallgatja, azt tízezer. Az egyik szónok hangja áthallik a másikhoz, szinte feleselnek egymással. A közönség pipáz, komoly és tréfás meg­jegyzéseket tesz, olykor izgatottan liado­­nász. Uj vitatkozó csoportok keletkeznek a szónokok körül s — a sejthasadás alapján — uj szónokok is. »Londoni jele­net«. Shaw és Chesterton népe. Tátott szájjal járkálok a tömegben. Úgy rém­ük, hogy több évszázaddal zuhantam vissza a történelemben s még mindig a hitújítás korában élek, ahol makacsul, görcsös erőfeszítéssel keresik a folyton elsikló, megfoghatatlan igazságot. Szín­padhoz hasonlít ez a zöld paradicsom, a világszinpadhoz. Nem is az embereket iátom, hanem magát az Emberiséget, mely gyötri, zsigereli, hóhérolja magát, hogy végre-valahára megtudja, melyik a helyes ut, mert eddig még semmi, semmi sincs véglegesen elintézve. Itten találkoz­tam először az Emberiséggel. Hogy is történt? Úgy, hogy előttem haladt egy kalapos öreglány, valami kis zsámolyt cepelve. Egyszerre, közvetlen közelernben, a zsámolyt a fűre helyezi, ráugrik. Egyik kezében néhány kitépett noteszlapot szorongat, másik kezében a A hold hegyeire key esen kiváncsiak. Egy borbélysegéd, aki most Szaladt ki a műhelyből és egy gimnazista. A gim­nazista ragyogó arccal távozik a cső­től. — Na milyen? — izgul a pajtása. — Ilyen kiasz — lelkesedik az, a meg­felelő kézmozdulattal. Azután elégedet­ten leszurkolja a húsz fillérest. Ó hold, holdam, ég ezüstje. Szegény. 4 Méltóztatnak már ismerni az uj kupiét? »Oly jól csúszik ez a banánhéj Együtt csúszni ezen babám kéj Dobd el valahova Jobb, mint a datolya Jaj, csak ne nagyon félj« Zenéje Márkus Alfrédtől, szövege bam­ba, valószínű tehát, hogy két héten be­lül az összes cipászifjumunkások han­goztatni fogják. Egyébként nagyon ér­dekes kupié. Csak egyet nem értek. A szöveget — mint a kottám olvasom — ketten írták. Már nem tudom kicsodák ketten. Nem értem, hogy lehetett ezt a szöveget ketten Írni. « Holy Bible-t Az izgalom legmagasabb fokán, önkiviiletesen forgó szemekkel be­szélni kezd, rázva diaboló-frizuráját. Sá­padt, golyvás nyaka vonaglik. Olyan, mint valami vérszegény cseléd. Hangja azonban tulrikoltja a többiekét: — Az én ereimben is angol vér csör­gedez. Miért nem érthetjük meg egymást? Oroszlánszívű Richard utódjai? Csak ebben a Könyvben, az egyetlen, szent Könyvben találkozhatunk ... Mellette az Anti Socialist Union: — Tudjátok-e, hogy Oroszországban még mindig patakokban folyik a vér? kíáltottatok-e az újabb kivégzésekről? Tudósok, tanárok, művészek, írók vesz­nek éhen, kóbor gyerekek csatangolnak falkákban. Az áldozatok vére égre kiállt. Ezek a zsarnokok -nem ‘nyugszanak mind-' .g'!d>, míg' a Vörös Mo'ocb-nak1 uj népe* két nem dobádk karjaiba .T:'1 -A Church Army kék-sárga zászlaja alatt imádkoznak: — Mi Atyánk, ki vagy a menyekben... Egyremiuista agitátornő: —• Jogot a nőknek ... A Catholic Evidence Guild szószékén aranyozott feszület. Egy pafikus-arcu, ■kedélyes ur, fehér mellényben, világos­­szürke nyári ruhában: — A katolicizmus olyan magas, olyan mély, olyan széles, hogy mindenkit be­fogad magába, az egész világot... Egy sapkás legény megjegyzi, hogy nincs pénze, mire a szónok kiveszi erszé­nyét, a földre dob egy shillinget. Példá­ját, melyet megtapsolnak, követik a töb­biek is. Egymás után hullanak a pennyk. Sötét homloka hindu fiatalember, lo­bogó zöld nyakkendővel, kezén piszkos szarvasbőr keztyüvel, ordít, mint az őrült, öklével verdesi mellét: — Ne feledjétek, hogy mi hinduk min­dig megtettük kötelességünket. Együtt harcoltunk veletek a lövészárkok mocs­kában, mert szemünk előtt akkor is az angol világbirodalom nagysága lebegett. De az Indian homorúié ... Az eretnek tábláján, aki azt bizonyít­ja, hogy »nincsen három Isten, csak egy« s Jézus nem a lélek, hanem a test meg­váltója, ezt olvasom: — An mortal soul needs no salvation. All living animals (man included) are li­ving sou's. God is not: 3. Sárgaszer,liiveges hölgy magyaráz lá­zasan, homlokán pattanásokkal, fogatlan szájjal: — Sonthcott Johanna megjósolta a jö­vendőt. Száz esztendővel ezelőtl lepecsé­telt dobozban hátrahagyta írásait, azzal a kikötéssel, hogy csak egy nemzeti sze­rencsétlenség esetén szabad fölnyitni hu­szonnégy .püspök jelenlétében. Mit irt ezekben az isteni sugallattól áthatott jós­latokban? Azt, hogy Anglia mindaddig nem találja meg a békét, amíg próféciái az utolsó betűig be nem teljesednek... Christian Evidence Society: — Az ördög ... Egy hetyke, gúnyos ifjú, megkérdezi a szónoktól, hogy látta-e már az ördögöt. A tömeg körülveszi a botránkoztatót, ér­vekkel igyekszik megértetni vele a szó­nok igazát. Egy nő elmeséli, hogy annak előtte ő is hitetlen volt, de megtért. A hetyke, gúnyos fiatalember komolyan hallgatja, talán a köyetkezö pillanatban maga is megtér. The new and latter haus of Israel. Sza­kállas, kövér férfi, keménykalapban. Ép­pen egy közbeszólóját leckézteti: — Tessék? Nem jól hallottam. Mintha valaki azt állította volna, hogy német va­gyok. Hát nem tagadom: anyanyelvem' német volt. Bocsánatot is kérek rossz angolságomért. De nem ez a fontos. Az a fontos, hogy emberek legyünk, minde­­..i'itt, minden körülmények közt... Divorce law reform Union. Nagyon szomorú, égett ember, nyilván megcsalt férj, teljes meggyőződéssel ágál: — Ezek a szerencsétlenek egymáshoz láncolva élnek egy egész életen át, mint a gályarabok. Válási törvényünk nem­csak rossz, hanem kegyetlen embertelen is. Mennyi szenvedés... Gyorsan váljunk el és menjünk tovább' Emitt a vörös lobogó lengedez. Kommu­nista szónok, kitűnő gyapjuruhában, szí­nes zsebkendővel szivarzsebében: — Csak azt nem értem, igen tisztelt elvtársak, hogy a fory-urak miért oly idegesek, mihelyt béremelésről van szó? Ez a lényeg. Én ir ember vagyok, az íreknek pedig az a régi rossz tulajdonsá­guk, hogy mindig nevén nevezik a gyer­meket ... Amott énekszót hallok. Nyolcvan esz­tendős aggastyán áll a dobogón. Olyan, mint egy múlt századbeli színész. Kék szemeiben a hit tulvilági boldogsága tün­dököl s úgy néz velük, mintha vak volna. Panamakalapot visel. Amikor égy zsol­tárt elénekeltek, megüti hangvilláját, hervadt kezébe veszi karmesteri pálcá­ját, vezényli a kart. ö maga is dalol megindító gyermek hangján: — Óh Thou, my God, tny God... Már alkonyodik. A szónokok mind re­kedtek, de még most se hagyják abba. Folyton uj és uj táblák jelennek meg a hömpölygő sokaság fölött. Most ezt tű­zik ki: —Motor man Morris speaks here of ii’.tlmduullum... I Egy sofför, aki az egyéniség világmeg­váltó elvét hirdeti. Megjegyzem a nevét, nehogy valamikor gépkocsijára üljek. Idegenkedem azoktól a soffőröktől, akik »egyéniségek.« Az autót csak vezessük a régi, maradi módszer szerint, lehetőleg a kocsiuton, ne a háztetőkön. Fáradt vagyok. Zug a fejem. Annyf ' mindent hallottam. Most érzem, milyen reménytelen az élet, milyen nyomorult az Emberiség. Lefekszem a fűre, egy platán alá, bárányok és kosok közé. Természet, néma fák, néma állatok vigasztaljatok. Szomorú az ember, mikor rabságban senyved s nem mondhatja ki azt, ami szi­vét nyomja. De rám talán még leverőb­­ben hat az ócska gondolatok e végeladá­sa, a kimustrált, uraságoktól levetett esz-, mék hetipiaca és zsibvásárja, ez a körbe-! topogás, ez a semmire se vezető, soha vé-: I get nem érő okoskodás, ez a meddő vi-j tustánc és nyavalyatörös rángatózás, ez: j az átkozott szabadság, mely örökös rab-: I bű tesz mindenkit, aki él. Félre akarok) állni. Összetett kezekkel könyörgök, hogy íosszank meg választójogomtól, vélemé­nyem szabad nyilvánításától, helyezze­nek végkép az »alkotmány bástyáin ki­vid.« Ne kényszerítsenek, hogy részt ve­gyek ebben a tébolyult játékban. Hagy­ják meg kétségeimet, függetlenségemet, hogy esetröl-esetre, amint jónak látom, mindenkinek igazat adjak, vagy minden­kit elitéljek s gőgös magányomban azt gondoljam a zsarnok hatalomról és a még zsarnokabb csőcselékről, amit aka­rok. Mindezzel nem ártok senkinek. Ha pedig nem engednek elfutni s belekény­­szeritenek ebbe a pokolba, akkor inkább tegyenek kezemre golyós bilincseket, ve­zessenek el innen egy középkori töm­lőébe. Ott szabadabb leszek ki nem mon­dott gondolataimmal, mint ezek az elfo­gultságukkal, melyet oly biztosan és ha­tározottan kürtőinek ki. Ezt nem bíróit ki. Nem bírom ki! Kosztolányi Dezső Az elismert divat POÜBRF ION PARFÜM Bmirjois-Paris 9397 fölött undorodó telinold irányába. Debreczcni József LONDONI LEVELEK Vili. Hyde-park, vasárnap, népszónokok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents