Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-16 / 288. szám
1927. október 16 "ACSMEGYEI naplö 23. oldal Magyar kivándorlókkal Délamerika felé IV. Elszakadás Európától — A B lesmegyei N. p'.ó kiküldött munkatársától — A tisztasági ellenőrzés után végre asztalhoz ültetik az utasokat az Überseeheim étkező-csarnokában, ahol ötszáz ember számára tudnak felteriteni. Fehérruhás stewardok (hajósnyelven: stuártok) szervírozzák az eledeleket a fehérrel terített asztalokra. Rend és tisztaság mindenütt, a konyha óriás kazánjai körül is hófehérruhás szakácsnők szorgoskodnak, a szervirozás bámulatos gyorsasággal történik, —- de a német konyha egy kissé szokatlan a magyar gyomornak. Itt is győz az a kardinális igazság, hogy: »az éhség a legjobb szakács.« Egyébként mindenki annyit ehet az egyes fogásokból, amennyit akar. Étkezéseknél és a barakktábor közös helyiségeiben: társalgóban, irószobákban, kávéházban, moziban és a templomban, természetesen, megint együtt lehetnek a nők a férfiakkal, apák az anyákkal és testvérek a testvérekkel, — csak az éjjeli nyugodalom idejére szól a szigorú elkülönítés. A városba is bemehetnek a zutasok, ha átestek a behajózás összes előkészületein, de .arra nagyon vigyáznak, hogy a yárosban bent ne maradhasson senki. A hamburgi rendőrséggel szemben a hajóstársaságok felelősek minden utasukért és épen azért szedik el mindenkitől a személyazonossági iratokat, hogy a városban senki el ne helyezkedhessék. A :hamburgiak féltékenyen vigyáznak arra, hogy Hamburg a .hamburgiaké maradjon. És vigyáznak arra is, hogy aki a tengerentúlra indult, az el is menjen a német hajókkal. Aki még sem akar elutazni, — annak a rendőrség illedelmesen tudomására adja, hogy ekkor és ekkor indul a vonata — hazafelé. És udvariasan ellenőrzik azt is, hogy valóban hazautazott>e. A hajóról visszamaradó kivándorló csak igazolt .estben és legfeljebb a legközelebbi hajó indulásáig kaphat tartózkodási engedélyt a hamburgi rendőrségtől. A behajózás Az óeeánjáró hajó elindulásáig hátralévő időt a bosszú utazás előkészületei töltik ki az Überseeheim ben. Háromszor, négyszer is kontrollálják a társaság 'tisztviselői az összes utasokat és okmányaikat, hogy a behajózástól kezdve senki isten fiával, iie legyen baj. Az utasok a szabadidő legnagyobb részét levélírással töltik ají^ersáá&hn társalgójában vágy hálószobáiban. Valóságos levélirásiAÍtfih vesz ifi erőit nílfidéVi utason. Mindenkinek van valakije, akitől még egyszer |bucsut akar venni, mielőtt elszakadna az európai partoktól, ami mégis csak közelebb esik itt — az Überseebeimben, — az elhagyott otthonhoz, mint az óceán túlsó partja, ahonnan már a gondolat, a hazasiró sóhajtás is nehezebben talál utat. , Az Obersecheim kantinja gondoskodik róla, hogy a kivándorlók hiányt ne szenvedjenek levélpapírban ánzikszkártyák és Írószerekben. ■ De bőven van itt minden egyéb, amire az utasok cköithetik maradékpénzeiket. Nincs az a pénz, amit az Überseeheim kantinjában el nem lehetne költeni és nincs az a pénz. amit az Überseeheim kantinja el nem fogad. Európa összes valutái megfordulnak itt. A kantin »mérsékelten« leszállított árfolyamon számítja át a valutákat és »mérsékelten« felemelt árakon adja a kivándorlóknak szánt német bóvlit. Nem jár jobban az ember akkor sem, ha a városban akarja beszerezni úti szükségleteit. Ott is mélyen nyúlnak bele az idegen zsebébe. A bécsi árviszonyokhoz képest Hamburgban mindent duplán fizet meg az ember. Az egész hamburgi kereskedelem a kivándorlók kihasználására pályázik. Méregdrágán akarnak eladni mindent, —• ami Berlinben már kiment a divatból. Aki arra számit, hogy apróbb utiszükségieteit — 4ruhát, fehérneműt, cipőt, háztartás cikkeket stb, — kényelmi okokból Hamburgban vásárolja meg, hogy odáig ne kelljen cipelnie a holmit, az nagyon ráfizet a kényelemre. Hamburgban lehetőleg semmit sem szabad vásárolni! Becsben sokkal tanácsosabb! Az Überseeheim igazgatósága gondoskodik némi szórakozásról is az utasok számára. Az Übersecheim mozijában esténként kiselejtezett rémdrámákat és a .hajóstársaság propaganda-filmjeit mutatják be. A mozi ugyan ingyenes, de az asztalokhoz ültetett nézőket igen nagy figyelemmel kérdezgetik a szemfüles pincérek, hogy mit óhajt inni a rémdráma mellé. A kényte.lom-kelletlen megrendelt üveg sörben, vagy akárcsak krahcdlibcn is, már benne van a belépődíj. Lelki vigasztalást azonban ingyen kaphat minden kivándorló. A hajó elindulását megelőző napon, az .Überseeireim imatermejben buesu-istentisztsdeteket rendeznek minden liitfelekezet számára. A katolikusok ,irgg meg is gyónhatnak, ha németül is el tudják sói rolni összes bűneiket a német lelkiatyának. Az istentiszteletre kivezényelt lelkészek szjvetfacsaró szónoklatokban búcsúztatják el az óceánon túlra indulókat Mindenáron könnyekre pályáznak ezek a jeles német lelkipásztorok és így aztán majdnem minden bucsu.istentisztelet zokogásba fullad. Olyan színezete var) az egésznek, mintha halálraítélteknek adnák meg a lelkiatyák az utolsó vigaszt. Az Überseeheim igazgatósága azonban gondoskodik a könny rabló »Abschieds Oottesđiens« általános hatásának ellensulyoz.ásáról is Az istentisztelet után nyomban kezdődik az »Abschieds- Konzert« az Übersecheim mozitermében, ahol aztán — pontos és előzékeny kiszolgálásról gondoskodva lévén — recsegő trombiták vidám indulói és panaszosan töprengő valcerei mellett sörbe és limonádéba fojthatja a bánatát a lelki vigasztalással megrikatott kivándorló A koncert után korai lefekvést javasolnak az 0 célra kifüggesztett figyelmeztető táblák, amelyeken vezényszavas rövidséggel tudatják a behajózás pragrammját. Ébresztő reggel 4 órakor. Reggeli 'A5-kor Gyülekezés 5-kor. Indulás 6-kor. Miután minden óeeánjáró a kora délelőtti órákban szedi fel a horgonyát, az utolsó előkészületek programmja már törvényszerű. Ezt bizonyítják a nyomtatott »Tages-Ordmmg« táblák is. A behajózás napján minden kivándorlónak hainalok-haynalän kell felkelni, hogy idejében eljusson a hajóhoz, ami a hamburgi szabadkikötőben az Überseehejmtpl még ,ió meszsze, várja az utolsó »Ladung«*ot, Nagyon jó szó ez a »Ladung.« Töltelék. Ugrón Gábor bizonyosan ezt a német szót fordította magyarra, mikor a,z »ágyiúöL telek« s?,ót kitalálta és kitálalta a magyar parlamentben. Mert az »utolsó Ladung« az oceánjáróknál ugyanazt jelenti,, amit az »úgyutöltelék« a háborúban. Az embereket. Az istenadta népet! A tömeget. Ez a nép pontosan engedelmeskedik a teljes gőzre befutott hajóórjás parancsának. Reggel négykor mindenki talpon van, lázas sietséggel kapkodja rendbe a kézi podgyászát, kutyafuttában költi el reggelijét és 'siet a gyülekezőhelyre. Szabályos menetformációba rendezik a gyülekezőket. Négyes sorokba. Mindenki a lába elé halmozza a bagázsiáját. Félhat órakor megjelennek a hajóstársaságok tisztviselői. Névsorolvasás. Utolsó kontroll. Közben fehérpapirszalvétába csomagolt utraxalót osztanak ki. Pontosan 6 órakor szélesre tárják az Ubgrspeheim nagykapuját és lassú, kényelmes lépésekben megindul 1500 ember, asszony és gyerek. A világ legszomorubb precessziója: otthonuktól, hazájuktól elszakadó emberpáriák, akiket hajt »étre la kenyérnek.« LáSSair halad a karaván, mert mindenki maga emeli rt kézípögV-‘ gyászát 'áfe" ÜbeFsebkeim' köztílébeii lévő " »ZólT-Khnai«' stégjéig, ahol egy kisebbfajta gözbárka (otthon a Tiszán, bárom nagy gőzhajó is kitelnék belőle), várja a menetet. A hajóra vezető hidlépcsőn újból leolvassák az utasokat és amikor mindenki fent van már a fedélzeten, — a bárka fiiiszaggató s’zirénbugással nekilódul a víznek. A szerteszét ágazó Elba-törkolatban (Hamburg belső kikötőiben), ezer meg ezer hajó nyüzsög, a hajók füstje fekete felhőként fekszi meg az egész vidéket, a nap sugarai csak itt-ott tudnak áttörni a fojtó feketeségen — és a gőzbárka fedélzetén szorongó embertömeg szemmereszlő kíváncsisággal keresi a »nagy hajót«, ami tengerre száll velük. A rcklámképekröl jól ismert hajóóriás azonban sehol sem mutatkozik. Csakhamar kiderül, hogy a gözbárka még nem is oda tart, hanem a »Hafen-Kommisszariat«-hoz, ahol az öszszes utasokat összes okmányaikkal ^gyütt újból átvizsgálják a rendőrtisztviselők és orvosok. Kilencre jár az idő, mikor ennek az aprólékos vizsgálatnak is vége van és újból visszaterelik a karavánt a komiszáriátus előtt horgonyzó gözbárkára. Most azután már csakugyan kifelé lohol a bárka, a szélesebb vizek felé, ahol mind nagyobb és nagyobb hajók vesztegelnek. Jó húsz percnyi hajókázás után felkiált valaki az embertömegben: »Ott a »Cap Polonió!«... Minden szem belefuródik a viz fölött terpeszkedő füstfelhőbe és a hajóóriások fohuvabohuiában, messze valahol, csakugyan kivirit a reklámképekről jól ismert »Cap Polonió« pirosgalléros bárom fehér kéménye. A hajóóriások között is irdatlan nagy test toronymagasan emelkedik ki a vizből és sebes iramban közeledő bárkának háromszoros szirénajelzésére valami csodálatosan --« szinte pokolian — mélyhangú, rekedt, de mindent betöltő és az embert megremegtető bugással felel vissza. A hajó szédületes arányai csak akkor tűnnek szembe igazán, mikor gőzbárkánk odaáll melléje és a Cap Polonió hasatájékán kitárt oldalkapuból leeresztenek egy függő lépcsőt. A mi nagy gözbárkánk kölyökkutyának is kicsi volna az iszonyatos nagy »ladik« mellett. Gőzbárkánkról két emeletnyi magasságba kell gyalogolnunk a függőlépcsőn, mig a Cap Polonió köldökéig felérkezünk, ahol — a szélesre tárt vaskapuban — a hajó kapitánya, a hajóstisztek és a már jóelőre behajózott első- és másodosztályú utasok kíváncsisága fogadják a fiiggőlépesőn felboíorkáló bátyus karavánt. A hajó zenekara vidám indulókat recsegtet az első osztály hatalmas, oszlopcsarnokos foyer-jában, ahová a nagy vaskapu szolgál és amikor Földnélküli János bebukik a vaskapu küszöbén a batyuval, szeme elkáprázik az elsőosztályu előcsarnok ragyogásán és fényűző berendezésén, lába alól majdnem kiszalad a tükrösre glancait parketta, mikor a süppedős piros szőnyegről letéved a lába, — de nem sokáig bámészkodhatik ott a röghöz, sárhoz, szegénységhez szokott bácskai magyar. A fürge stuártok gondoskodnak róla, hogy a szegénység savanyú-dohos kipárolgása ne sokáig ölelkezzék az első-másodosztálynak paríőmös, finnyáskodásával. Az előcsarnokból nyúló keskeny oldalfolyosókon, az első- és másodosztályú luxus-(abinok sorfala között, gyorsan elterelik a Jbatyusokat hátra, a III. osztályba. Mert a III. osztály még a Cap Polonián is hátid van: leghátul, a hajó tatjában, (és az, aki ide jut, még nagyon szerencsésnek valikatja magát,) meg legeiül, a hajó orrában, ahol legtöbbet lehet szenvedni a hajó hullámzásától. ' .., Az 1500 embert egy-kettőre elnyeli a hajóóriás feneketlen gyomra és a hosszú függő lépcsőt felvonja az emelő gép a hajó oldalára. A hatalmas vaskapukat hidraulikusan zárja le egy erre szolgáló külön gépezet, a kapitány és a tisztek elfoglalják helyüket a kapitányiadon, ami a viz színétől 10 emeletnyi magasságban uralkodik az egész hajó fölött és mindenki siet a födélzetre, hogy az elindulást kiélvezhesse. A hajó orrában és tatjában lévő gőzdaruk pergő sebességgel emelgetik be a Délamerikának és a közbeeső kikötőknek szánt postaküldeményeket. Ezer meg ezer, gyapjuszsák-nagyságu, »Deutsche Üperseepost« feliratú postazsák, színükig megtömve és lepecsételve, két-há-: rom vagyonra való postacsomag viaszos vászonba gyöngyölve, jelenti az európaiak gondoskodását Délamerikáról. A gőzdaruk könnyen elbánnak ezzel a posta-garmadával. Vastag drótkötelekből font hálókkal egy-egy félvagonra való rakományt emelnek fel a hajónk mellett vesztegelő gőzbárkákból tiz emeletnyi magasságba és onnan a fedélzetek felnyitott óriási garatjain keresztül villámgyorsan eresztik le a hajófenék legalsó raktáraiba, ahonnan az emberi kiáltás is úgy hallatszik fel a fedélzetre, mintha valahonnan a pokol mélységes mélyéből lopakodnék föl. » Mikor a hajó feneketlen és telhetetlen gyomra már mindent elnyelt és a matrózok sietve rendbe hoztak mindent a fedélzet emelőgépei körül, iszonyatosat bődül a hajó szirénája: az indulás jelét.; Ebben a pilla- 1 náthán a hajónk mellé siklik egy nagyobbfajta személygőzös, a Dunám járó, 'iég.hagyobh személyhajók fajtájából. Zászlódiszben a hajó s fedélzetén ezer meg ezernyi ember szorong: a Cap Polónió kísérői, akik vagy passzióból, vagy kíváncsiságból, vagy a Cap Polónión utazó hozzátartozóik iránti udvariasságból, elfogják kisérni hajónkat egy darabig, Ciixhaveiiig, ahol már nyílt tengerre fut ki a hajó. A kisérő hajón js zene játszik és a fedélzetről ezer meg ezer hang kiabál át hozzánk: »Glüchliche Reise!« Szerencsés utat! A hajónk orrában vezénylő tiszt jelt ád a horgonyok ielvonására, a felvonógépek dübörögve görgetik fel az embervastagságu horgonyláncot és a két óriási vasmacska lassan kiemelkedik a vizből. Hajónk szabad,, az összes feszítő kötelek is be vannak vonya... Most bömböli el a sziréna a »Loos!« hármai jelét, a zenekar, rázendít a »Deutschland, Deutschland*über Alles»-r_a a' Cap Polónión is meg a kisérő hajón is, mindenki zseb-; kendőt tenget innen is, onnan is, sírásra fanyalodnak! az arcok itt is, odaát is — és a hajó, amint az már) meg vagyon írva Szomaházy István regényeiben is,‘ valóban méltóságteljesen, alig érezhető mozdulással,! plsiklik a parttól és végtelenül nyugodt, tempós moz-1 gással úszik tova a kétezerkettöszáz vasúti vágón rakományát ringató hajóóriás, fedélzetén 2DOO emberrel,! akik közül 500 csak időtöltésből, passzióból, vagy zsi-' ros üzletek előtt vagy után, ur.i kényelemben sóhajtó-) zik most a hajó legtávolabbi célja: Délamerika felé, mig 1500 embert a koldusbotra jutott Európa gazdasági krízise kergetett ki a tengerek országúti ára, a távoli exotikus országok bizonytalan menedékhelyei felé, ahol, ha jut is: véres vergődés, hazátlanság, mindenről való lemondás, idegen környezet, idegen népek vigyorgó meg nem értése az ára a nagyobb darab kenyérkének ... ...A hajó orrában testvérteleaül, baráttalanul, senkitől meg nem értetve árván bújik össze egy embercsapat, Ok nem értik a »Deutschland über Allest«, nekik a »Glückliche Rejse«-t is hiába ordítja a kísérők serege, a zsebkendővel sincs kinek búcsút inteniök: magyarok, Jugoszláv-magyarok, csehszlovák-magyarok, román-magyarok, osztrák-magyarok és magyarmagyarok. Mind; Földnélküli Jánosok. És: földönfutók .,. Szótalan nagy ámulással nézik az iszonyatvizet, a tengert és nagy, nehéz sóhajok fakadnak fel a magukbaszállott emberpáriák melléből. Az asszonyok szeméből néma könny perdül: a titkos bánaté és epekedésé, ami az elveszett, elvesztett otthonnak szól. A gyerekek gyámoltalanul fogják körül anyjuk szoknyáját és félve tekintenek ki a végtelen vízre... , . .(folyt, köy.i’ „ * H
