Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-09 / 281. szám

Tö27. október 9,

ttÄCSMEGTET WWW

jl9. oldal

A budai ház kitárul

Mindig felfedezés, újságos a bolyongás a Vár tájékán. A pitoreszk szerpentinek, melyek bandukoltatják az embert a magaslatok felé, a lépcsőző közök kicsiny uccálc, melyek úgy bukkannak elő, hogy meglendítik a barangolást, szunyókás és hallatlanul frissen ható szépség, pihenő csönd a harsogó város .fölött, igézetes furcsaság, mely vetekszik az öreg metropólisok leghíresebb ódonságaival. Az ilyen sétifikálásnak kitérője a várakozás, hogy valamelyik címeres kapu megnyikordul és a szendergő udvarokból a varázslat ránkfor:dul, őrködő, ósdi függönyök meglibbennek és a halk szobákból kipillant felénk 'a különösség. Mi találkoztunk az egzótikummal.

; A lapuló Donászy-ucca lejtőjén menj’degéltünk, a házacskák amint fölfelé kapaszkodtak, mindinkább elbújtak a föld alá, ablakok .elé értünk, melyek már majdnem az egész házat mérik, kitárultak, függöny nem vigyáz és mégis az első pillanatban tarkálló, szövevényes sűrűség állja el tekintetünket. Nyitott szárasai madarak rajban, meredten, az ablakok előtt, fölött, mögött, négy-öt szobára való, különös kalitkák 'dermedt paradicsom madarakkal, keselyükkel, sasokkal és a madárszárnyak közül kidugja az arcát egy szives ifjú, invitál. Bekerültünk a gyűjteményes különösségek színhelyére.

Hiszen az sem mindennapi, hogy amint benyitunk az első szobába, egy nagy fehér ló ágaskodik velünk szembe. Válogatott szép paripa, a hó nem fehérebb, a feje kényes, hatalmas, nemes, amilyeneket pompás asszonyi állatok köré festett Rubens, a bokái bizony formázottabbak, mint a párisi attrakciói jdémoné, Backer asszonyé. A ló megemeli egyik lábát olyan kecsességgel, hogy mindjárt tánc lesz belőle, de a paripa gőgös nekiinduiása veszteg marad, nagyszerű vonalai nem mozdulnak, a csipke-rózsika-fuvallat érintette meg talán? ha nem tudnám, hogy kitömött állat a felséges példány. Azonban igy , Is érdekes találkozás, A feliér paripa*

IV. Károly király koronázási lova, amelyen fölvágtatott a dombra és megbillent a koronája. Megbillent a koronája... az iramlás megdermedt, a menynyezetig fölérö fehér monstrum, igy döbbent ránk a tragédiával, a históriás ló nem régiben elpusztult és a Hadimuzeutn kitömette ugyanolyan testhordozással, mint ahogyan a koronázási dombon ficánkolt és lefotografáiíák.

A misztikum világosodik, de a hely ahová bepottyantunk, igy is mutogatja elég homályos ábráit. Tudományos intézet, mely elhullott állatok preparálásával foglalkozik, egyetlen Budapesten, sőt az országban. Laboratórium, folyton változó muzeum, mely egyszersmint emberi groteszkségeket is mutogat. Például a föl nem mérhető gj'ász humoros fintorát Is itt pillantjuk meg. A folyton zokogó gyász alanya, egv házinyal. El pusztult a tapsifüles és főúri gazdája megbízta a tudós preparátorokat, hogy teremtsék vissza a házinyul alakját, úgy, ahogy ő megszokta. A: tudás őszszes fortélyaival a megbízatást precízen elvégezték és a föur vigasztalhatat; latiul látogatja kitömött kedvencét. Igen 'ám az ilyen megrendült szomorúság alig is tudja megtalálni a gyászolás formáit. A preparátor jelentette, hogy a házinyulnak belei, be'sö hozzátartozó) is varrnak és mit cs'tuTon velük. A föur

metés kiskutyáktól kiskutyákig.

Tizenkét mopszli, pincsi és egyéb törpeség áll, ügyel, hunyászik, fordul és apportíroz a preparátor polcain, holtan, kitömötten is élnek az úrnő elevenebb kutyáival együtt, a hölgy rendszeresen látogatja felejthetetlenjeit, tizenkétszeres fájdalom, szinte némultan is vonit a halhatatlan felsorakozás — mennyi bánat tud elnehezedni egy érzékeny női lélekben...

A jegesmedve bozontos irhája, a zsiráf csillogó bőre, mely átnyúlik a szobákon, kevély vadásztrofeumok és értesülünk', megérkeztek Ázsiából, Afrikából marcona grófjaink, hercegeink. Volna még itt bámészkodni való az üvegek mögött, madárfalkák között, de a legkülönösebb mégis annak a csimpánznak a csontváza, melyet úgy üdvözöltünk, hogy végre embert is megőriznek a házinyul, kutya, vagy lótulajdonosok.

Mát csimpánz ez az ember! Érdekes tévedés, mert most már hisszük, lehet teremtés koronája a majomból. Ennyire lehántva, csigolyákkal, koponyával elénk csupaszodva nem hinnénk, hogy akár a legválogatottabb emberpéldány is különbözzék a csimpánztól. Voronoffnak igaza lesz. ö is ilyen lesz.

Révész Béla

mzrsmm

Flesch Ilonka:

Rnyám, ha tuőnáő!

Ha tudnád, anyám ha tudnád, az éjszal hál mat

Amint utat keresek az örök sötétben

Óh, ha tudnád, miként építem lelkemben Oszlopsorait az Isten templomának

Ma felém ömlenek tárt titkai az éjnek Tépett felhők sírva morajló szárnyán

Ha tudnád anyám, mily közel a halál Ha végtelen csókért remeg a vérem

Hogy az élet tőlem, mily messzi, messzi

liúr

Ha tudnád, anyám, mi az élet nekem

Ha tudnád anyám, merre van szín, sugár Ha tudnád anyám, ne mondd el nekem

rendelkezett és az elhunyt nyulacska összes belsőségeit is konzerválta a tudományos Intézet, üvegben spirituszban éktelenkedik a belső nyúl a külső nyúl mellett és c'öilök, a lesújtott visszamaradott, aki évek óta fizet és fájdalma Ham csillapodik.

Tragédia! Olyan színezetű, mint ama hő g' é. aki elpusztult elehe t kirdi ide örök restaurálásra. Az úrnő husz-harm ne kiskutyával társalkodik a budoárjában és az ilyen seregletben fölbukkan a törvényszerűség, hogy egy-egy drága jószág elunja az ugatást és meghal. A preparátor, a sajátos budai házban már várja balzsamaival a tetemet, évek óta Idekerülnek az úrnő elvakkaut kiskutyái és mert a létszám a budoárbm soha nem csökkenhetik szüntelen a te-Szellemkéz világit a pezsgőspohár fölött

Beszélgetésem Cazzamalli és Schrenk-lVotzmg tanárokkal a metapszihlkai világkongresszuson

Prof. Charles Richet, egyetemi tanár, tnembre de HInstitut, kinek szikár szerzetesi alakja, himlőhelyes aszkétafeje oly idegen, szinte döbbenetes a pikkelyruhában csillogó estélyi hölgyek és parfümös urak között, a villanyfényben káprázó büffé előtt, most magasra emeli peszgüspoharát.,, .»Midőn szívből üdvözlöm a Harmadik Nemzetközi Metapszhikai Kongresszus minden résztvevőjét ez estélyen, amit oly kiváló vendégszeretettel rendezett meg számunkra Prof. Osty barátunk, párisi metapszihikai intézetünk vezére, engedjék meg, hogy külön hangsúlyozzam a kongreszszusunknak egy külön fontosságát is: a Sorbonne vendégei vagyunk mi itten, ama Sorbonneé, mely Jeanne d’Arcot égette meg valaha és mint az ortodox tudomány rideg őre, kegyetlenül üldözött mindég minden hereziát. A Londoni Tudóstársaság hivatalos elismertetése után is, még mindig jól esik látnunk, hogy a Sorbonne mily fenntartás nélkül nyitotta meg kapuit a metapszihika, az uj tudomány előtt, mely most már külsőleg is mint egyenrangú fél foglal helyet a sokszázados ortodox tudományok között.«

Amint végignézek e minden országból egybesereglett tudósok gyülekezetén, azt kell, hogy gondoljam: miért volt ennek a tudománynak valójában oly nehéz a »hivatalos tudományágak« sorába bevonulhatni? Ez a ragyogó és mégis intim tudóstársaság a diófával burkolt gotizáló teremben, a hölgykoszoru odaát a fehér szalon empire mennyezete alatt, miben sem különbözik tudósok és párisi haute-voiée más megszokott estélyeitől:

Simuló frakkok, csillogó ezüstfátylak márványos hölgykarokon, az urak mellén a becsületrend vérpiros rózsája, a hölgyekén pedig a most divatos ezüstös, aranyos művirág, mely mintha japán mesékből költözött volna Páris szalonjaiba és oly csodásán harmonizál az aranybronzosra fiirtözött hajjal. Nyugodt, komoly tudósfejek töltik be a szobát és Leichtenbcrg herceg Henry Quatre-szakáilal, nyulcsontu arisztokratikus lénye e környezetben csaknem oly szép, mint unokahuga, a csodás kékszemü, ifjú hercegnő, ki mozgékony kifejező arcocskájával a simuló, fekete toqe alatt, egy Pierette, — baronesszek mesekönyvében illusztráció.

Hanem a nagy fénylő képek a terem falán, mire ez a tündérnö bámulva szegezi imbolygó tengerszemeit, azok sem élből a világból valók. Álmainkból ismerjük talán a világitóarcu, napszemü egyiptomias nőket, kiknek sugaras kezén az ujjak mint a lótusz széthajtó szirmai, a pagodás fehér falakat, miket misztikus lángok emésztenek a nyugvó főpapot, kinek fején a világitó turbán szimbolikus jelentőséget sejtet a gonosz szellem duzzadt négerajkait és a kezdődő reinkarnációk köd fátyolos egy. másba olvadó sorozatát; szintúgy i_ kápráztató arabeszkeket is, melyek Valami régi elfelejtett nyelven látszattak hozzánk szőlani, hogy akaratlanul is sebesebben dobban tőlük a szív. Mintha mélyen az öntudat alatt kelne válasz bennünk ismeretlen igékre, mik szó és nyelv elkerülésével közvetlenül szóianak lelkűnkhöz. Csak apránként válik bennem tudatossá,

hogy Tornville tanár médiumai trance-ban festették tele e vásznakat

és mikor a képek hatása alatt nézel, végig a termeken, mintha a sablonos estély maga is uj, szimbolikus jelentőséget nyerne hirtelen. A szőkefürtös zenész, Florizal Reuter, kinek művészi hegedűjátékát oly lelkesen tapsolják e percben, ma délelőtt a Sorbonne körtermében szellemfotografiákkal aratott ugyanily tapsot, mikor képeket vetített, melyeken távol idegen országban élő emberek materializálódtak meg.

De ez a kongresszus és ez az estély nem spiritiszták együttese, hanem komoly tudósoké! Itt mellettem a bársonyos pamlagon is a nagy német tudósok egy példányképe ül: Kemény töprengő arcából messzire néznek a nyugodt kék szemek és csak a krétaszin nyugodt szakáll árulja el korát. Schrenli- Nolzíng tanár.

Csak unszolásomra beszél a magi csodás uj eredményeiről, melyekről kongresszuson számolt be. — »Harm'ncöt levitációs kísérletről adhattam számot, mondja.

Repiüö-fenomének ily nagy számban soha eddig néni álltak rendelkezésre kisérieti anyagul. De valóban uj dolog az, hogy te’ekinetikus fcnoménjeini nem a médium trance-áüapotban születtek.

Már nem altatom cl a médiumot. A főnömének nem ötletszerűen produkálódnak, mint eddig, a médium hangulata szerint. Tudatos akarat idézi őket e'fl. A Yoghik ősi tanát vontam be munkámba segítségül és felélesztettem magamban az alkotó akaratot: Ébren és akaratom hatása alatt törnek meg az anyag törvények Az ember felemelkedik a földről, a tárgy megmozdul a koncentrált akarat kisugárzása nyomán. Az

emberi agynak eddig nem Ismert képességei kezdenek megnyilvánulni. Végtelen lehetőségek nyílnak...»

— És a cél? A metapszihika célja? ,-s »Erre nem lehet válaszolni. A tudomány mint az élet maga, célt és határt nem ismer. Amin mi dolgozunk, az nem filozófia, hanem praktikus kísérlete, még nem ismert agyműködések felfedezésére és meghatározására. A magyarázattal nem iogiaikozom... Viszont az én kísérleteim lelki, szellemi kísérletek, nem fizikai laboratóriumi eredmények, Cazzamalli tanáré. E kettő egymáshoz nem hasoulitható..,«

Aki a gondolatokat fényképezi

Én azonban a nagynevű müncheni professzorral ellentétben úgy látom, hogy Cazzamalli csodálatos ereményei, más utón bár, de hasonló eredményeket mutatnak. A fiatal comoi tudós feliedczese a kongresszus igaz világszenzációja. Ez aránylag fiatal olasz tanár készülékei kétségbevön’ntatlanul látszanak bizonyítani, hogy az emberi agy bizonyos körülmények között elektromagnétikus sugarakat bocsát ki. Cazzamalli manómétere pontosan megállapítja, megrajzolja, megméri e sugarat és kimutatja, hogy egy méteres apró rádió-hullámokat termel, továbbit és vesz fel az agy.

»Ötödik éve, hogyvelkezdtem e kísérleteket, feleli kérdéseidre a nagyon temperamentumos fekete oíasZ tanár. Akkoriban a római intézetben az emberi test emanáeióit tanulmányoztam és nagy megdöbbenésemre oly emanációkra is leltem, (habár igen kis mértékben), miknek nem forrása a test s miket nem magyaráz a tudomány. Ma már tudom és bizonyíthatom, hogy e rövidvonalu rejtélyes rádióhullámokat az agy bocsátja ki nagyon erős inger pillanataiban. A médium például a trance tetőpontján a mediális megnyilatkozást megelőző pillanatokban, vagy a Peyotl nevű bóditószer élvezése után, mely egyébként jellegzetes fényhallucinatiókat okoz. Sőt ma már nem csak felveszi szerkezetem e hullámok rajzát, de meg is tudom különböztetni a Peyotl-bödulatban fejlődött hullámot a mediálistól és /

szerkezetem az agy hullámok egész sorát jegyzi fel, mik különb-különb típust mutatnak.«

A telepáthia magyarázata Lefényképezett és elolvasott gondolatok...! »Nevezheti igy, mosolyog a tu-J dós. Hiszen látta szerkezetemet, a roppant izolált fémskatulyát, melybe beültetem a médiumot és a nézőt, látta a finom drótot, mellyel a médium agyát közelítem meg, az uj, általam feltalált, amptiiikátort, mely az apró rezgést ész* lelhetővé teszi és a magam feltalálta jelzőkészüléket, mely asszillálásairól megrajzolja a gondolathullám erejét és alakját. Most azon dolgozom, hogy a kinematografikus felvevőt kapcsoljam szer-| kőzetembe, hogy jobban sikerüljön megállapítanom az egyes agyhullámok közötti eltéréseket...«

— Hogy elolvassa a gondolatot — mondom megdöbbenéssel. Hisz az ön kísérletei nem csak beigazolják, de meg is magyarázzák eszerint a telepatikus tüneményeket!

»Azt mindenesetre minden kétséget kizáróan sikerült beigazolnom, hogy az emberi agy különös rádióhullámokat tud felvenni és leadni. Szupponálható tehát, hogy például a halálveszélyben forgó ember agya e roppant feszültségben, ha ily hullámot lead, azt (bármily távolságra) a kongeniális agy felveheti: és ez egyszeriben megmagyarázna minden távolbalátást és telepdthiát...«

A tudós, ki óvatosan megmarad az elért pozitív eredményeknél, nem szívesen követett a szuppoziciók és alkalmazások terére. De én előttem mintha egy uj világ nyílt volna meg e pillanatban, az igazi gondolatszabadság és feltétlen őszinteség világa, melyben a felszabadított emberi agy letörve tér és idő bilincseit. szavak hazug tolmácsolása nélkül, rádióhullámokon nyilatkoztatja ki a maga győzelmes igazát!

... Csak attól tartok, hogy ebben az őszinteség eszményi és titokmentes világában sem házasság nem fog létezni, sem törvénykezés és rendőri nyomozás — de legkevésbé pártpolitikai agitáció!

Bened.k Károly