Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-09 / 281. szám
1927 otőW 9; ___________________ bXĆSMEG?FI NÄH,© - ^ . « - H. oMal Csak gazdag emberből lehet nagy német iró Berlin, október hó tanulmányo- a kívánt cikket nem Írtam meg, s az ok is, hogy ezt mért nem tettem. 1. Németországnak nincs Knut Hamsun- Ja, Jack Londonja és Gorkija. Koldus, csavargó, proletár — vagy, hogy kedvenc pesti nyelvemen fejezzem ki magam: nimolista — nem arrivált még soha a német irodalomban. »Goethe azért lett a legnagyobb német iró, mert 6 volt a leggazdagabb« — mondta a kávéházban Egon Ervin Kisch. Túlzás. De mint minden túlzás: markáns megszövegezése az igazságnak. V- 2. Kik jelentik ma a német irodalmat? Csupa gazdag ember — pesti szóval tutista. Gerhard Hauptmann. Gondtalan ifjúságban nőtt fel. Jómódú polgári családból származik, apja vagyonos vendéglős volt Thüringiában. Gazdag kereskedöcsaládból való Thomas Mann. Soha anyagi gondjai nem ; voltak, nem kellett az Irodalmon kívül mással foglalkoznia, hogy kenyeret keressen. A goethei tisztaságú modern versek poétája, Franz Werfel szintén nagyvajgyonu ember, apja beltagja a híres Werfel und Böhm prágai keztyügyárnak. 1 Emil Ludwig, a regényíró és essayists unokaöccse a berlini Friedländer-nek. (A cég a Pariser Platzon van, Friedländer & Fűlt.) Amikor Friedländer meghalt, úgy végrendelkezett, hogy valamennyi unokaöccsének, köztük Ludwignak is, a mindenkori miniszteri fizetésnek megfelelő apanázst tartoznak adni örökösei. Az fró ezt kora ifjúságától kezdve a mai napig rendesen huzza, kivéve az inflációt, amikor a valorizálatilan alapfizetést kapta, a pótlékok nélkül, úgyhogy be kellett az örökösöket perelnie. Stephan Zweig, a finom novellista, Hermann Zweig textilgyrosnak a fia. Dúsgazdag ember. I A bécsi neológ hitközség egykori elnökének, Albert Hoffmansthal bankárinak a fia Hugo von Hoffmansthal. A költő joggal viseli a von-t, a papa nemességet is vett magának anno dacumal. Pénz van a háznál bőven. A legnagyobb élő német stilmüvész, Karl Krauss, a »Fackel« kiadója, gazdag bécsi polgári családból származik, nagy vagyont örökölt húgával együtt. Carl Vollmoeller, a drámairó, fia a harisnyakirály Vollmoellernek. Igen gazdag ember Rudolf Borchard; örökölte a vagyonát. Vagyonos prágai kereskedőcsaládba született bele Max Brod, a regényíró. Leo Perutznak, a nagyon olvasott és nagyon tehetséges bécsi regényírónak gazdag börziáner volt az apja. Volt mindig mit aprítani a tejbe Jacob Wassermannak is, akit a legnagyobb német regényírónak tartanak. Apja békebeli milliomos. \ 3. A tehetséget Németországban sem a pénz szüli. Ezek a tutista irók tehetségesnek születtek volna akkor is, ha véletlenül egy sötét szenespincében »látják meg a napvilágot.« De nem vitték volna ennyire. És megáldott az ég tehetséggel egy csomó nimolistát is, akik azért maradtak le, vagy talán kallódtak el egészen, — az utóbbiakról nem lehet seregszemlét készíteni — mert nem születtek milliomosoknak. 4. Igaz, az Íráshoz nem kell töke. Elég egy rizsma kéziratpapir, toil, tollszár, asztal, szék. Meg: nyugalom. És: koncentráció. De ezt honnan vegye a nimolista? Aki reggel nyolctól este hatig pénztárkönyvbe körmök másként szentelheti neki magát egy regényciklusnak, mint az, akinek ez az egyetlen tevékenysége. A nimolista kénytelen prostituálni a tehetségét. Kellermann sose irta volna meg »Az alagut«-at, ha gazdag embernek születik és nincs szüksége pénzre. Pedig ez a könyvsiker örökre kizárta a német irodalom reprezentánsai közül. S hányán gürcölnek a szerkesztőségekben. akikből lehetett volna valami. A redakciós robot nagy rutint kölcsönöz a tolinak: kitűnő mesterembereket nevel, a művészt lesaktolja. 5. Ez azonban másutt is igy van. A szegénység minden pályán hendikep. Az írásban is. Az igazi tehetség azonban átvágja magát az akadályokon. Lásd Gorkijt. Vesd össze: Knut Hamsun. Itt van például Jack London De: Sehol a világon nem kívánnak meg az írótól annyi tárgyi tudást, képzettséget, műveltséget, tájékozottságot, mint Németországban. A német olvasó smokk. Nem lehet egyszerű zsenialitással fejbevágni. A költészetnek itt szolid bázisokon kell nyugodni, kulturhistóriai isme-Egy város kulturíokát nemcsak lakóinak a műveltsége, de az az érdeklődés is emeli, amellyel az országos közvélemény feléje irányul. » A régi Szabadka mindig erősen foglalkoztatta a politikusokat, akik igen alaposan ismerték a helyi vezérférfiakat s jól be voltak avatva a küzdelmekbe, amelyeket azok jx városháza birtokáért és a képviselőházi mandátumokért folytak. A Voinitsok, Mukicsok és Mamuzsicsok dolgával nem kevésbbé foglalkoztak a politikai körök Budapesten mint a beogradiak mostan a mai politikusok itteni háborúságával. S talán még fokozottabban vonzotta-izgatta e város az Írókat és művészeket, — különösen a toll mesterei szívesen rándultak »le« ide részint, hogy etnográfiái tanulmányokat végezzenek és pregacsákat vásároljanak a helyszínén, részint, hogy mulassanak velünk, amihez a régi jó időkben sehol se értettek _ jobban mint nálunk, amikor a két főhotelnek (a »Pest«-nek és »Bárány«-nak) szinte históriai volt a hire a bennük lezajlott. tükörbelövésekkel és egyéb atrakciókkal tarkított murikról. Rákosi Viktort is, akit Sipulusz néven ismertek országszerte, vonzotta e város s már mielőtt megfordult benne, gyakran gondolt rája. Olvasott róla néhány közgyűlési tudósítást, s ezeknek alapján ő ruházott föl bennünket az összes taksák elengedésével a szállószóvá lett epitheton ornans-szál: botváros. (Akkoriban történt, hogyha mostani Beograd-szálió nagytermében, ahol a városi közgyűléseket tartották, heves vita közben Mamuzsich Ágó ellenzéki pártvezér botot emelt Mamuzsich Lázó polgármesterre, aki válaszul revolvert rántott elő a zsebéből. Persze a bot csak a levegőben hadonászott s a forgópisztoly nem volt töltve.) Egy tárcájában a jókedvű humorista az ily jelenetek hatása alatt odanyilatkozott egyszer hogy ha valamikor összekülönbözik- Jenő bátyjával s elveszti kenyerét a Budapesti Hírlapnál, leköltözik Szabadkára s itt botkereskedést nyit. Meg is kért engem, hogy nézzek ki neki valahol egy forgalmas utcában erre alkalmas helyiséget. En szívesen láttam volna, ha Sipulusz megtelepedik itten, mert egy kis egészséges humor erre a városra már akkor is ráfért, đe^ Ő közben igen előnyös és hosszú időre terjedő szerződést kötött a kiadójával s a lapja tulajdonosával, azonkívül képviselőnek is megválasztották, s igy a tervezett kereskedelmi, vállal -reteken, pszichoanalitikaí kon, szociológián, geográfián, filozófián. A vad-zseni németek közt nem érvényesülhet. Ady Endre holtáig keseregte a turáni átkot, de ha véletlenül németül Ir — s nem több készültséggel, mint magyarul — soha tudomásul sem veszik. A fémjelzett külföldi zsenit, ha nem is »tanulmányos iró«, elfogadja a német s még kultuszt csinál neki, de ez már sznobizmus, nem szívből jön. A német írótól elsősorban műveltséget követel. A német színdarabokban több nyelvet beszélnek a szereplők. A német regényhösök tiszta jeles eredménnyel végezik el a müveit középosztályt. Itt nem lehet hasból írni korrajzot. Eötvös Károly elképzelhetetlen figura Németországban. Halandzsázni, abba nem megy bele a német olvasó. A német publikum megköveteli az Írótól a jó gyerekszokást. Ezt pedig nem adják ingyen. Tutistának kell születni hozzá. 6. Csak tutista lehet nagy német Író. kozás nagy sajnálkozásomra nem jöhetett létre. Párszor, amikor keleti utazást tett, meglátta a várost a pályaház távlatából s élénken vágódott utánna, de mindig csak annyi ideje volt. hogy a vasúti vendéglőben két vonat között egy-két borjupörköltet fogyaszthatott el. ö ezt a kitűnő élteit szabadkai specialitásnak reklámozta ki az újságjában, s kijelentette, hogy ilyen jót még sose evett sehol, pedig már sokfelé kószált szerte a világban. Ez a magasztalás a nyilvánosság előtt nemcsak a vendéglősnek vált hasznára (attól az időtől fogva mindenki borjupörköltet kívánt enni a vasúti restaurációban), de a Budapesti Hírlapot is föllenditette, mert az akkori vendéglős (ió Lichtnekkert Károly) a lap kérdéses számából nem kevesebb mint tiz példányt szerzett be. Ami nem is sok, hiszen a zenevirtuóz, bokszbajnok vagy szinész, akit igy kiszerkesztenek, nem is tiz, hanem istentudja kiszámítani hány példányt vásárol meg a nagyszerű újságból, a mely a tehetségét elismerte. Hogy e város lelke iránt érdeklődött s hogy kiváncsi volt, mily eszményeik vannak a szabadkaiaknak, mily tervek foglalkoztatják őket és minő a jellemük, bizonyítja egy levél. amelyet 1892-ben intézett hozzám s amit ennek a bizonyságául itt közlök . Igen tisztelt uram! El nem képzeli, tudom, hogy e sorok kitől jönnek és mire vonatkoznak. Az előbbire felel az aláirás, az utóbbit elmondom. Én, uram, se többet se kevesebbet nem kérnék öntől, mint egy tárcát Szabadkáról, könnyű modorban, mulatságosan tartva, plein air mint a piktorok mondják. Figurák, típusok, érdekes viszonyok, uralkodó családok alakjai legyenek benne: nem bántva, legföljebb csipkedve, dicsérve is, ha úgy tetszik. Akár névvel Írja, akár névtelenül, az nekünk teljesen mindegy, diszkréciónkra föltétlenül számíthat. Nekem, mint a tárcarovat szerkesztőjének, igen nagy örömömre szolgálna, ha valamelyik napon egy ilyen föntebb ecsetelt szabadkai tárcát közölhetnék öntől — kezdetnek, s utána talán más tárcákra is lehetne kilátásunk. Igaz hive és tisztelője Rákosi Viktor. Bpest, 11/8. 1892. Nem tudom most már harmincöt esztendő után pontosan, hogy mit váJaszoltam a felszólításra, de a levélből, amelyet az enyémre válaszul .kaptam, elég világosan kitűnik, hogy Kedves uram! Levelének van egy passzusa, amely-! be én viharos lelkesedéssel bele kapaszkodom, s ez a következő: »A vidéki ember a saját földiéiről két dolzgot nem szeret olvasni, dicséretet és leszólást«. — Uram! Hisz ön ebből a mottóból kiindulva fényes tárcát írhatna Szabadkáról! Abból a játszi tónusból, melyen levelét irta. Hisz ezért nem haragudhatik meg senki. No ugy-e megteszi és kimondja a boldogító igen-t? > öleli igaz híve és barátja- Rákosi Viktor. (Dátum nélkül.) \ Erre a biztatásra, úgy látszik, csakugyan kimondtam ezt az igen-t és megküldtem a kívánt cikket, mert R. Viktor legközelebbi levele már köszönetét mond a közleményért. Kedves barátom! Beteg vagyok. Ez a levél is beteg és szamár. Mihelyt a toll okosat és egészségeset fog a kezemben, írok neked kedves levelet. Addig is engedd meg, hogy megköszönjem a cikket és örüljek azon, hogy a régi szeretődr del újra viszonyt szőttél. (Célzás arra, hogy egy ideig hallgattam.) S amint látszik: a múzsa nem neheztel rád a szakításért, ölel szeretettel 1% Silány Sipulus. (Dátum nélkül.) Eddigelé a humorista érdeklődése; városunk iránt a platonikus érzelmek keretei között mozgott. Még nem látott bennünket szinről-szinre, még nem pillantotta meg azokat a nevezetességeket, amelyeknek kedvéért belföldiek és külföldi honosok rajokban lepik el Szabadkát. (Megtörtént biz’ abban az időben, hogy, némely napon két idegen is megfordult a városban.) Nemsokára alkalma volt a kitűnő Írónak, hogy közelebbről is megismerkedhessen velünk s meggyőződjön arról, hogy nemcsak az Isten nem ver bottal, de nálunk se ez a rendes hozzá- és velejárója a barátságos társalgásnak. Az 1893-ik év telén az akkori Nebzeti Kaszinó (most Gradjanska Kasina) választmánya elhatározta, hogy kiváló irók közreműködésével néhány fölolvasó estélyt rendez. Az első ily előadásra az akkor nagy-divatban levő Sipuluszt óhajtották megnyerni, s engem kértek meg, hogy e tárgyban Írjak neki. Tapoga-, tózásomra a következő levél jött. Budapest, 1893 febr. 26. Kedves Barátom, tán két hét előtt azt a magánértesl* tést kaptam, hogy egy szabadkai nőegyesület Herczeget és engem fel akar kérni, hogy odalent felolvasást tartsunk. Ez csak puhatolózás volt, de utána nem következett semmi. Egyelőre megvárom, hogy ebből a semmiből valami legyen: ha ez nem következik be, a TIETEK vagyok. Csakhogy a nyulak szerelmének hónapja, ez a fene március, úgy meg van már spékelve mindenféle dologgal (irodalmi estélyek, reggéiyek, ebédelyek, szóval ivályok és evélyek, azonkívül három felolvasást tartok, stb. stb.), hogy nagyon nehéz lesz alkalmas időpontot találni március 20-ka előtt. De 20-ka és 30-ka közt igen, ezt megbeszélhetjük. Hanem: 1. Maximum 2 napra megyek le. 2. Végy pártfogásodba, mert én nem iszom. Nem iszom pedig azért mert nem tudok berúgni, hanem roszszul leszek s utána három napig oly buta vagyok mint egy tekenősbéka. Különben ez nem baj: Miért ne legyen egyszer a tekenősbékának annyi esze mint nekem? Szóval, kedves barátom: elvben elfogadom a meghívást, s a többit majd megbeszéljük. 1. Helyi erők is résztvegyenek a hangversenyen. 2. Utána legyen egy kis táncvigalom, nehogy a hölgyek szétoszoljam nak. 3. Most jut eszembe, hogy márciust. y. Levelesládámból Irta: Baedeker — Sipulusz Szabadkán — i," « t
