Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-04 / 246. szám
% A csodaló története Az ezeregyéj meséiből Élt Perzsiában időtlen idők előtt egy király, Sabumak hívták. Országa hatalma minden királyénál nagyobb, kincse, serege mérhetetlen, ő maga bölcs, szelíd, igazságosságáról hires uralkodó volt. Három szépséges szép leánya is volt a nagy királynak és egyetlen egy fia. trónjának örököse, szemeíénye. Minden évben kétszer, nagy ünnepen, kinyittató palotája minden kapuját, elküldte szolgáit, őreit, minden felügyelőjét; megengedte, hogy a nép szabadon járjon-keljen kertjében, folyosóin, termeiben, örömmel, szeretettel vegye körül, köszöntse, lábai elé rakja ajándékait. Azon a napon minden rongyos koldus a király színe elé járulhatott, minden tevehajcsár elmondhatta szive vágyát. Történt pedig egyszer Niradj ünnepén, hogy három vénséges vén ember jött a palotába. Három kapun, három felől jöttek, ajándékokat hozott'mindegyik, hódolattal hajolt mindhárom a király lábához. Az első Indiából jött, aranyszobrot hozott, drágakővel ékes aranyvitéz állt rajta, az aranyvitéz trombitát tartott a szájához . . . Odaállította az indus szobrát a palota elé, azután leborult a király lábához, hosszú életet, boldogságot kivánt neki. A király pedig igy szólt: — Mondd meg, bölcs férfiú, mire jó ez az aranyvitéz? — Uram, — felelt az indus, — valahányszor rossz szándékú idegen jő városodba, e vitéz kürtjébe fu s a kürt szavától a kém halva rogy össze, bárhova elbuvik! A király ámultán kiáltott fel: — Bölcs! Ha igazat beszéltél, nagy jutalomban lesz részed! — Előlépett a másik bölcs, ez Görögországból jött, kezében aranyból készített pávamadár csillogott. A pávamadár ezüst medencében állt, a medence szélén huszonnégy pici pávafióka ült, mindegyik színtiszta aranyból. — Hát ez mire jó, — kérdezte a király. Uram, — felelt a görög, — ez a pávamadár a napnak minden órájában megcsípi valamelyik kicsinyét, sorban valamennyit, igy mutatja az időt; minden hó elteltével pedig fel-, tátia csőrét s abban felvillan a telihold 471 • * Zokogva szaladt szobájába, ott a szőnyegre vetette magát, haját tépte, ruháját szaggatta, nem akadt senki, aki meg tudta volna vigasztalni. A királyi palotában pedig nagyban készülődek a lakodalomra. Éppen akkor vetődött haza a herceg, vadászó cimboráival künn járt az erdőn már egy álló hete; meghallotta a nagy sirás-rivást, megkérdezte hát a legkisebb királylánytól?: az ő legkedvesebb húgától, hogy mi a bánata. — Hogyne sírnék, hogyne zokognék — felelt a királylány — mikor édesapánk a király egy förtelmes rut öreghez akar adni feleségül, aki neki fekete ébenfából faragott csodálatos lovat hozott ajándékba. Újra sírva fakadt s felkiáltott hangos zokogással: — Ha nem lát jó szemmel, kergessen el inkább, nem hagy el az isten, de ez egyet ne kívánja tőlem, mert bizony túl nem élem! A herceg haragra gyulladt, felsietett királyi atyja elébe és igy szólt: — Miféle varázslónak ígérted húgomat? Micsoda ajándékkal szúrta ki a szemedet, hogy érte szép húgom a sírba kergeted? A vén perzsa ott állt a trón lépcsője előtt, szivében gonosz gyűlölet ébredt, de azért mélyen meghajolt a herceg előtt. A király szigorú szóval válaszolt: — Előbb nézd meg a lovamat, azután beszélj! Tudom, ha meglátod, szemed-szájad eláll a bámulattól! Levezette a herceget a palota udvarára; tetszett annak a ló, hogyne tetszett volna, szép arany szerszáma, hajlott nemes nyaka. Nyergébe pattant, megkapta a kantárt, de a ló nem mozdult. — Menj s mutasd meg neki a titkos csavart — szólt a vén perzsához — hadd szálljon föl! Tudom, úgy megtetszik neki a csodálatos jószág, hogy nem lesz több ellenvetése! Az öreg odalépett a herceghez s megmutatta neki az egyik csavart a ló jobb oldalán, épp a nyaka alatt, de csak az egyiket, aztán félreállott. Halálos gyűlölet parázslóit apró. sanda szemében. Megcsavarta hát a herceg a titkos csavart, abban a szempillantásban felröppent a paripa, magasra emelkedett, mind magasabbra, végre eltűnt a király szeme elől a habos fellegekben. Aggódva kérdezte a király a perzsa bölcstől; Szeptemberben a szünidő véget ér, csendesebb lesz s elhagyott a játszótér. Szeptemberben kezdődik az iskola, fiuk, lányok, siessetek el oda. Egész nyáron játszottatok eleget, pihentetek s most tanulni már lehet Szeptemberben tőlünk búcsút vesz a nyár, sárgul a lomb és üres lesz a határ. Csak csupán a szőlőhegyen van zsivaj, szüretelnek s van nevetés, van kacaj. Ha tanultam, én is oda sietek, mivel szőlőt enni nagyon szerető3" Kóró Pál mert ott volt neki nevelésben a ks buga. T!z még egészen kislányka volt, összevissza se nagyobb egy háromemeletes háznál. Hát ennek akarta vinni gomblyukában a virágot. A Lackó-virágot. Ezt a gyönyörűséges mákvirágot Ezt meg is mondta útközben Lackó vitéznek — Tudod-e, hova viszlek, virágocskám? A három emeletes kis húgomhoz. Neki adlak ajándékba, mert tT nagyon szereti a mákvirágot és te gyönyörű szál mákvirág vagy, édés fiam. Hogyisne volnál, mikor a háztetőn mászkáltál. Ne félj, jó dolgod lesz a kis húgomnál. Beültet majd szépen cserépbe, kis rudacskát dug be melléd és majd ahhoz kötöz hozzája, hogy egyenesen nőjj. Aztán minden reggel megöntöz a kis kannájából. Tudod, kicsi kannácska, az egész csak akkora, mint egy városi öntözőkocsi. Hát ne félj semmit, mákvirágocskám, nagyon jó dolgod lesz a kis húgomnál. No hiszen, nem is félt Lackó csöppet sem; csak éppen hogy a hideg rázta. És most már nem volt más vágya, csak hogy kimenekülhessen a gomblyukból. Kedvezett neki a szerencse, mert az óriás sétaközben el kezdett porolni egy vastag sötét felhővel, amelyik majdnem a szemébe lógatta a lábát, erre a felhő méregbe jött, végiglocsolta vízzel az óriást úgy, hogy az óriás egész ruhája csurom viz lett. — No. ilyen csatakosan mégsem mehetek a királyhoz •— dünnyögött az óriás és mihelyt a vizes felhő eltűnt és kisütött a nap, levetette a kabátját és ráteritette száradni egy hegyre. Mérgében úgy lászik, egészen megfelejtkezett a mákvirágjáról és ezt a kedvező alkalmat olyan ügyesén használta föl Lackó vitéz, hogy kimászott a gomblyukból, lemá- SZott az óriás kabátjáról, s aztán vesd el magad, eszeveszett futással nekiiramodott. Még talán most s szalad, ha meg ném állt. A Habostorta julius 17-iki 34-ik számában közölt keresztsoros rejtvény megfejtése: Vízszintes: 1. Him, 2. Pap, 3. Apó, 4. Túr, 5. Ima, 6. Sin, 7. író, 8. Ara. Függőleges: L Hettyei, 2. Pó, 3. Só, 4. Ma, 10. Pa, 11. Ki, 12. Na, 13. Palánta. 466 *79
