Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-18 / 260. szám
TEJ NAPLÓ 1927. szeptember 18 *0- ______________________________________ BÁ STÍLUSOSAI FESTETT AI MUTATÓS ES SZÉP Mir a legrégibb időkben, amikor a kultúra' bontogatni kezdte szárnyait és szerte hinteni melengető sugarait az emberiség lelett, Ismeretes volt a nők előtt eme szentségés trifolium: pnder, kenőcs, alakzsir. Elmondhatjuk, hogy örökidöktöl fogva, vagy legalább is azóta, hogy az emberiség kibontakozott knlturátlan, vad állapotából, kevés olyan ftiolog volt a világon, ami a halandók gyengédebb felét oly állandóan foglalkoztatta volna, mint annak a kérdésnek a megoldása: miképen maradhatnának minél hosszabb időn keresztül fiatalok, megnyerők, szépek. Nincs a világon az a probléma, ameljdrez annyian hozzászólottak volna, nincs a világon az a kérdés, amelynek a megoldásához anynyl kisérlct kapcsolódott volna be, mint -'ennek az emberi, jobban mondva asszony! szempontból nagyon is érthető óhajnak a teljesüléséhez: szépnek maradhatni sokáig, még akkor is, amikor talán már elhaladtak fölöttük azok az ‘évek, amelyek a legszebb fiatalság ellenállhattad varázsával vették őket körül Ha az arcbőr tiszta, puha, kissé rózsás, bársonyos tapintatu, mattfényü, úgy előttünk európai emberek előtt az ilyen arc esztétikai szempontból kifogástalanul szép, amelyből azután sem elvenni, sem hazzátenni nem volna szabad semmit. Ámde jöttek századokra terjedő időszakok, amelyekben a jóizlés rovására a divat szeszélyei és változásai szerént až arcápolás nagy Ívben kanyarodott el a természetes szépség ideáljától, amelyben hol a sáppadt, szenvedő kifejezésü arcot, hol a naiv pirt, majd a piros-pozSgás vagy a bronzszinü kreol arcot tartották szépnek és minthogy az arcbőre az ő természetalkottá szépségén kívül nem tudott egyebet felmutatni, de a divatőrületet mindenáron követni kellett, nehogy lemaradjanak az akkori Idők szépségversenyéről, Így hát áz akkori idők perverz Ízlését követve egyszerűen megkorrigálták a természetet. Amint az ősidők kutatói már a történelem előtti időkben fellelték a nőt és velük együtt megtalálták a festéket és kendőző szereket, akként fog majd millió és millió év múlva, ha a föld már lassan hűlni kezd és megszűnik rajta mindén élet, akkor fog majd a szépség után való törekvés, az arc festésének kultusza — ez az örök asszonyi — vele együtt a sötét sirba temetkezni, — mert hiszen amíg rajta emberek élnek, férfiak és nők, mindaddig élni fog bennük a kiolthatlan hiúság, az örök kívánság és vágy: tetszeni és hódítani. Amíg a nőnek a férfival szemben az ö leghatalmasabb és legveszedelmesebb fegyvere az ő szépsége, addig a szépségre váló törekvés és igy az arcnak mesterséges színekkel való festése vele együtt mindörökké élni fog, aminthogy a nő életének örökös és ösztönös óhája, hogy elsőnek érkezzék be abban a versenyben, amelynek célja a férfi meghódítása. Hogy szépségük ápolásánál a legfőbb figyelmet és a legnagyobb gondot az arcnak ápolására fordítják, és minden áldozatra képesek, hogy azt a tökély legmagasabb fokára emeljék, az csak természetes, mert hiszen äz arc bőrének kifogástalan volta a szépség legfontosabb kelléke és a társadalmi érintkezésben a férfiak a legelső sorban is az arcbőr szépségét értékelik és veszik figyelembe. A szép, rózsás, hamvas, hófehér arcbőrt zengik a költők olvadékony verssorai is és még a történelem lapjai is árról tanúskodnak, hogy a női szépség hatalma sorsdöntő eseményeknek lehet szülőanyja. Csodálatos, hogy semmi sem oly ingadozó, mint a Szépség fogalma. Ha látjuk, hogy az egyes egyén Ízlése is mennyire változó és különböző, csak természetesnek találhatjuk, hogy menynyivel eltérőbb lehet egyes népek és fajok ezirányu esztétikai felfogása. Látjuk, hogy ahol az egyik földrészen a nő ünnepelt szépség, azt csúnyának tartják a másik földrészen; ebből a körülményből alakntt ki aztuán az az általánosságban elfogadott nézet, hogy szép az a nő, akit annak ’tartanak, vagy egyéni szempontból, szép az a nő, aki tetszik. Voltak idők, amikor a keresetlen, természetes szépség helyett az akkori divat őrületének hódolva a halvány, sáppadt, majd a piros és bronzszlnii arcokat tartották szépnek. Így alakult ki azután az arcfestés kultusza, művészete, amelyet az idők változásai és követelményei szerint hol jobban, hol mértékletesebbert űztek a világ szépei. Az arcfestés kultusza a tetőpontját a Bourbon Lajosok idejében érte el, természetesen a galantéria hazájában, Franciaországban, ahol a magáról teljesen megfeledkezett perverz Ízlés a bábszerüen kifestett arcokban tudott csak gyö» nyörködni. Ez az őrület sokáig tartotta magát és végig járta Európa összes kulturországát, amig végre bekövetkezett az elmaradhatatlan reakció, amely időszak alatt az arcfestéshez használatos szereket, ha még oly ártatlanok voltak is, kendőző szereknek nevezték és használóikkal szemben bizonyos erköl-Paul Claudel drámairó, aki évek hoszszu során át Tokióban képviselte Franciaországot, most Washingtonban nagykövet. Rövid időre hazatért párisi kastélyába, mélyet gyöngyházzal kirakott japáni bútorok, bronz Íbiszek, rémékbe készült selyerhteritök, metszetek ékesítenek. A drámaírót bevonták arra a körkérdésbe, mely arról szól, hogy korunknak nincs szive, érzéketlen közönyös minden emberi megnyivdnulással Szentbe■ Erre vonatkozólag igy fejtette ki véleményét: — A szív, az érzés sohase gyöngülhet, lanyhulhat, csak megnyilatkozási rmcii mások és mások. Nagyon el vágyunk foglalva, izgatottan, sebhet-lobhal élünk, kevés a szabadidőnk. De az emberi természet mindén időben, minden fajtánál ugyanaz. Igaz, az Irodalom sok ágú tevékenység. Hivatássá vált s valami újat kell kitalálnia. Váltogatni kell az érzéseket. Bizonyos durva hangot találtak, ezt használják, zsákmányolják ki. De az ifjúság ném oly léha, mint annak előtte. Az én időmben életharóról beszéltek s a múlt század végétől kezd-Szinés részlet elevenedik meg a multból, érzem a nyári virágok illatát, követem a kergetőző rigók útját a diófák során, mikor megállít ballagásomban egy gyászhir: Gavrílla Emil dr. felesége, Popovics Olga, meghalt. Maga a diplomata külsejű, evikkeres, többnyire magányosan sétáló, zárkózott doktor ttr is fég eltűnt a Szemem elöl s hasztalan kerestem azon az érvényesülési területen, ahol annyiad bukkantak fel mások, akik meg se közelitették az ő kvalitásait. Mindig misztikus volt előttem a karrierek útja, hogyan csinálják, mi a siker és a Sikertelenség útja, — OavriSla Emil dr. is sokkal több, volt mindig ennél, hogy csak átmeneti időre a főispáni méltóságban merüljön ki a tevékenysége, tudása. Most azonban nem róla van szó, hanem elköltözött hitveséről. Popovlcs Olgáról, aki úgy él — a nővérével együtt — gyermekkorom emlékében, mint a klasszikus szépség mintaképe. Ne higyje senki, hogy ez elfogultság. Ha az volna, akkor sem lenne semmi különös benne, hiszen az ifjúkori benyomások a leghatalmasabbak. De talán évtizedek folyamán látott az ember sok mindent, fejlődhetett az esztétikái érzéke, megállhatott a teremtés sok remekének bámulására, mint ahogy rájött esi lekicsinylést mutattak. Manapság a kozmetika elkerülte a két végletet; a középuton halad, amikor megkívánta, hogy a müveit nő ne hanyagolja el arcbőrét, hanem Igenis éllen átokkal az apró ratflnénákkat, amelyek alkalmasak szépsége megőfzéséré, mert a jóizlésü nö mindig megtalálja azt a mesgyét, amely elválasztja a szükséges és ártatlan mesterkedéseket a kokOttos kifestés látszatától Az arcfestés az európai államokban igen korlátolt és mértékletes pályán halad, amely a jóizléssel szoros harmóniában él.. Tagadhatatlan, hogy a stílusosan, finoman festett arc mutatós, szép és nem kjrivóan feltűnő, Sokszor pedig különösen indokolt és jogosult is. Így például Sök esetben tapasztalhatjuk, hogy a gáz és izzólámpák, sárga és zöldessárga, a villanykörték fehér és kékes fehér fénykévéi még a iegcsinosabb és természetes üdeSégü arcot is kísértetiesen halvánnyá, élettelenné változtatják át; természetes és Csak helyeselhető, ha ilyen esetekben a káros szinhatást mindenesetben az arc festésével igyekeznek kiegyenlíteni. Ve- az Ifjúság kájánságáTól, gyakorlatias érzékéről, durvaságáról. — Ha valami megváltozott, akkor a nő változott meg. Nincsenek többé végzetes nők. Zola regényeiben nagy szerepet játszott a végzetes nő. Ež a szegény fiatalembert romlásba, kétségbeesésbe döntötte. Emlékezzünk csak a mozik vámpírjaira, démonjaira. — Aztán a kifejezésnek is más és más módja van. Máskép felezzük ki érzéseinket. A szerelem nálunk franciáknál még mindig nágyon nagy szerepet tölt be. Ml vagyunk az érzelmes nemzet. Az ■ érzéketlenség, a szívtelenség csak afféle fölkapott divat, egy ni hang, melyet fölfedeztek. Az-irodalmi megújhodásnak van rá szüksége. Nem hiszem, hogy a fiatalemberek figyelmetlenek lennének a nők iránt, hiszen annakelőtte sokkal .több nőt vértek, mint most. Olvassuk el a régi könyvékét. Ott Csak ezekről van szó. Az udvariasság, a lovagiasság azért felületesebb, mert nagyon sietünk. Amerikában egyébiránt a fiatalemberek nagyon előzékenyek a nőkkel szemben. Hajdári a nő Sokkal titokzatosabb, sokkal titkosabb volt. Ma a tiemek pajtasködhák egymással: a köztük való viszony határozottan megváltozott. sok mindenre. Nini, milyen tökéletesnek hittem ezt, vagy azt, persze, gyérmekész, gyermeki Szem .,. De itt nincs megtorpanás, ezek a benyomások, meglátások, érzések egyre nőnek az idővel, öszszchasonlitásokban előrevágtatnak és felülkerekednek, örök ősök. Úgy érzem, hogy esztétikában, Ízlésben van egy állandó mérték, ami kötelező mindenkire. Ami aztán azon felül következik, az mutatja a szemlélő distingváló képességét egyrészt, másrészt pedig a látnivaló értékét. Mindig gyöngém volt a szép, meg a finom, meg tudtam érteni azt a kissé fura meghatározást is, hogy az a szép, ami érdek nélkül tetszik; tetszétt már valaki annyira, hogy valósággal profanizálásnak tűnt volna fel a vele való személyes megismerkedés, — a nagy múltnak ebből a hatalmas tengeréből mégis diadalmasan emelkedik ki néhány női alak. Szebbek mindenkinél, akiket az élet azóta pródukált. Ott vannak á Pál//y-lányok. az öreg táblabífó egyéniségű fiskális csodálatos gyermekei, akikből később Karattur Arthnrné ésStcinbach Antalrté válik. Hát a fejedelmi megjelenésű Rotor-lányoknak van-e mása. Hogyan tenyészti ki a teremtő ezt a remek típust, amely kezdődik az örmény származású Kiss Ernő negyvennyolcas vértanúval, aztán a harmadik generációt a másik örmény családban, a Gyertyánffyban, folytatja. Kellner Anrtus és Kapholtt Irén nem remekei a fajnak, díszei minden női társaságnak a Popovics-lányokkal együtt? Boldog Tórontál, boldog Nagybecskerek, amely őket látva, valósággal a legnívósabb esztétikai érzésekben csiszolhatta az ízlését. Mutathattak nekünk az életben; a világ bármelyik pontján, női műremekeket, nagyon nehéz volt az elszédülésünk. — 'Ugyan, kérem, van ennél sokkal szebb otthon minálunk! A legszebb öregasszony maga a Ropovles-mama. Hófehér a haja, gyermeteg maradt a tekintete, finom kis arca olyan lányosán néz az emberre. A Főucca sarokháza, öreg épület, a bejárata is csak egy kis ajtó. alul üzletek szórakoznak egymás mellé, az emeleti ablakai is keskenyek, virágokkal teltek, de Prassáh Sári válogatott virágainál is Szebbek a Popövics-lányök, ha feltűnnek bennük, A nők csak őket lesik, milyen a ruhájuk, a kalapjuk, amit utánozni kell, hogyan lépnek, — nem is lépnek, hanem valósággal libbennek, pedig éppenséggel nem hasonlítanak formában a mai divatóS paszuly-karókra. ! Abban az időben az uccának az a felső része, amely részint a nagysik, meg a búzapiac, részint a szerb templom, meg a régi posta felé oszlott el — sókkal forgalmasabb volt, habár szükebb az alsó kezdetnél Nagyvinszky Szvetozár fodrászüzletéből nehezen távozik borotvált ember, az ajtóban még megáll egy pillanatra s szórakozott tekintetet vet maga körül, hogy végül is szemközt állapodjék meg, ha vájjon nem néz-e ki valamelyik Popovics-kisasszony? Diá-. kök bámulják a kirakatokat, azt. sé tudják, mit látnak, de megpillantották valamelyikét az alabástrom-arcokflak, á melyik tűnődve szemöldökét kissé felhúzva, csodálkozik, hogy miért az a tömegelés? Úgy rémlik az én gyermeki szívem-' nek, mintha nem tudták volna, milyen j házak, ámbár micsoda Oktalanság az! Ilyesmi, óh Istenem, de nagy oktalan*-; ság? Már hogy ne tudták Volná, mi- \ kor hire futott érinek messze vidékeken is, a riporter pedig-sietve irta meg a- Személyi. hírekben, hogy,- X. Y. beogradi egyetemi tanár, esetleg aktiv miniszter, Városunkban időzik. . — Leánynézőben van Popovicséknát suttogta elhalványodvá a riporter, jaj, eladják őket! Ürügyet koholva tehát nyomban, a fő ucca felső részének vette útját, ahol szót értett Nagyvinszkyvel, hogy vájjon elég élénk-e az üzletmenet? Olga hercegnő épen kitekintett az ablakon, valamely emlékén, vagy elképzelésén mosolygott s a riporter nyomban mo-| tollává változott, annyit forgolódott, hogy ugyan kinek szólhat ez a nyájas1 tekintet? Az istenért csak nem ... A legidősebb Popovics kisasszonyt csak egyszer láttam, de azóta is mindig előttem van a ravatalon. Boldog-, tálán asszony volt, egy erdélyi fabáró felesége, fiatal, üde, ragyogó és mégis boldogtalan. Apró diák voltam, de nem tudtam távozni mellőle, annyira hipnotizált a széosége. Látom az egyházi szertartást, Pünity Lyubomir próta jupiteri feje a halott felé fordul, hango-, san zeng a rengeteg pap éneke és én nem tudom okát adni, hogy mi vonz. a koporsóhoz, miért sírok. A világtörténelemben a Bourbonok voltak rám a legnagyobb hatással, azoknál előkelőbbeket sose tudtam elképzelni, ő közéjük soroztam a Popovicslányokat is, főleg Olgát, akinek gyönyörű teltsége, egyéni bája, tudatos öntudatlansága. okos fölénye úgy odaillett volna abba a korba, ahová az én névtelen rajongásom ültette. Az a hír járta mindig róluk, hogy nem akarnak férjhez menni, pedig ugyancsak sokan érkeztek látásukra. A Magyar Király-beli sörözőasztalt többnyire megtisztelték az idegen urak, akiket Belgrádban is izgatott a becskereki szépségek hire, voltak ott igen híres emberek, magasrangu katonák — ám a Popovics-Iányok az uccán is álig jártak,, közszereplésben ritkán vettek részt, mintha irigyelték volna szépségüket a világtól Dr. Véssél Jenő SZÍNHÁZI^ kistükör Drámairó a nők szivéről A POPOVICS-LÁNYOK
