Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)

1927-08-07 / 218. szám

r?27. augusztus 7 19. oldal BACSMEGYEl NAPLÓ Prinz Domela a színpadon Beszélgetés az ál-trónörökössel a kulisszák között Színészt csinálnak a szélhámosok királyából valóa lezik. Berlin, augusztus hó. Harmincfokos melegben egy szőke diáksapkás fiatalembert excciroztat a rendező a Nollendorf-szinház színpadán Délelőtt próba. A szőke ifjú három hét­tel ezelőtt még a vádlottak padján vi­gyorgott és ebből az alkalomból hat hónapot sóztak rá, amiért Hohenzolilern­­hercegnek adta ki magát. A pár ezer márkát, amit összecsalt, elnézte volna neki a bíróság, de azt nem, hogy tiz évre kompromittálta a monarchistákat. akik sorra kézcsókra járultak a rovott­­multu, huszonötéves svindler elé. A törvényszék előtt egyenesen elragadó volt Domela »herceg«, fölényesen vi­selkedett. arrogánsán, leereszkedő ked­vességével zavarba tudta hozni a tanú­nak beidézett előkelőségeket, még mint vádlott is. De itt, a színpadon esetlen Valljuk csak be. Az életben könnyebb színházat játszani, mint a színházban. A rendező kétségbeesett erőlködéssel biztatja: — Elegánsabban, Herr Harry, köny­­nyedébben! Prinz Domela mulat ezen: őt akarják eleganciára tanítani? A direktor, aki bekísért a szinpádra rosszkedvűen vakargatja a fejét: —. Még csiszolásra van szüksége na ja. — Nem fontos — mondom — minél rosszabbul játszik, annál nagyobb at­trakció lesz. Huth igazgató felháborodva néz rám: — S_zó sincs róla, én nem szenzáció­­hajhászásból léptetem fel Domelát. Csak kenyeret akarok adni ennek a szeren­csétlennek. A színészet az egyetlen fog­lalkozás, ahol kiélheti magát, ami ki­elégíti, hát gondoltam, próbáljuk meg. Áldott jó, elzsirosodott szive van egy ilyen színigazgatónak! Csupa ember­­szeretetböl osztotta ki a voft' istállóim­nak Karlheinz szerepét a »Heidelbergi diákélet «-bö\, ami annakidején Harry Walden-nek volt parádés szerepe. Gon dolta, az is Harry, ez is Harry... Már nagyon kezdtem utálni, amikor a rendező végre leszáll Döméidről és át­engedi interjú-célokra. Harry mester leül egy papirmaséból készült fatörzsre. Ö kezdi a kérdezősködést: — Olvassa az emlékirataimat az 8 Uhr Blatt-ban? AVg értem, mit mond, olyan rémes a kiejtése. Baltikumi. Ezzel akarnak szí­nészt csinálni belőle? A rendező leolvassa az arcomról gon­dolatomat: — Csak tizenötödikén veszi át Harry a szerepet André Nattoni-tíA. Addig nyelvleckéket kap egy tanárnőtől. — Ilyen jó nő — szói közbe Domela és behajHtja karját. Egy utolsó csibész. A rendező zavar­tan mosolyog, szégyenii magát miatta Harry észreveszi magát, egyszerre elő­kelő lesz és elkezd nagykcpüsködni: — Ne higyje — mondja — hogy azért akarok szinész lenni, hogy kamatoztas­sam a népszerűségemet Akkor elmen­tem volna egy varietébe. Hamburgból es­­tórtkint három és négyszáz márkás aján­latokat kaptam. Nem fogadtam el. Spa­­doni, a hires artista ügynök napi ezer­­ötszáz márkát ígért, ha föllépek egy szkecsben. aminek »Harry Domela sze­relmi kalandjai« lett volna a cime. Ter­mészetes, hegy elutasítottam. Én nem akarok csodabogár lenni, nem akarom hogy mint ál-Hohenzoilernt bámuljanak meg. — Hát? — Kérem, én érzem, hogy mozog ben­nem valami színészi tehetség. Amikor Gothában vendégszerepeltem, mint Vil­mos herceg, az ottani színház intendán­sát is bemutatták nekem. A leleplezésem után az intendáns kijelentette Marianne Kupier előtt, akivel együtt fogok fellép­ni a Heidelbergi diákéletében: »Mit akar? Domela egyszerűen mesésen ját szotta a szerepét. El kellett neki hinni, hogy herceg.« Nahát, ha egy szakember így megdicsér . . . — Szóval csak ambiciói vonzzák a színészi pályára? — Kizárólag. Nem is mondom me milyen kis gázsit kapok itt. Ha nem a művészetre lennék tekintettel, tízszeres honoráriummal mehetnék valamelyik re­­viibe. Egyszerűen undorító Doi*eBa ezzel a pózolással, amit a direktortól tanult. Egész elrontják itt a színháznál. Nem ajánlom neki, hogy még egyszer fel­csapjon szélhámosnak. Olyan csapni­valóan rossz lesz, hogy rögtön lelep Amellett egész ostoba fráter. Két perc múlva már arról beszél, hogy Lothar Stark filmdarabot irt az esetéből és an­nak főszerepét ő maga fogja játszani. — Augusztus húszadikán kezdjük felvételeket Babelsbergben. Jöjjön ki! Elbúcsúzom a hercegtől és megígérem hogy kimegyek. Lehet, hogy ki is megyek. Az ójámat azonban otthon fogom hagyni. Ha'ugy vesszük, egy egész dél­előtt együtt lenni vele . . . mégis, nem lehet tudni . . . (d. t.) Flesch Ilonka, Az anyámnak! A löld legjobb asszonya az Anyám, Mikor a tornyokban éjfélre kondult Harangok a viharral versenyt zokogtuk, Hivő lett a pogány, életet koldult, Akkor eljött s megcsókolt az Anyám. Tudom, mi egyek vagyunk vérben és könnyben, Bár az én zűrös utam nem az ő útja A szürke napokon túl csak egymásba hullunk Anyámé minden fájásom, könnyem, Ha enyém is a mindenek fájdalma. Ha egybefüzném könnyei kristályát, Legnemesebb gyöngysor lenne a világon, Óh, ha megbocsájtná beteg gyermekének, Hogy a homlokára rótta a 'gond glóriáját, Óh csak virradna már a fehér hajnal. Csak az a fehér hajnal, egyszer virradna Letépnék ezernyi álmodó virúgoskertet. Megcsókolnám az anyám sötét, bársony-szemét Himes virághalmot szórnék eléje Es áldott kezébe halkan hullatnám a szivemet... fiDilkó Iziöor uj könyuének budapesti sikere Sebestyén cikke a Pester Lloyőton a kiudló szuboticai irćrćl Milkó Izidornak, a köztünk élő ki­váló írónak legújabb könyve, a »Ketten« elmü kötet megérdemelt nagy sikert arat Magyarországon is és a budapesti sajtó is érdeme szerint foglalkozik az iró legutóbbi reprezentatív müvével. Hogy a könyv milyen feltűnést kelt ma­gyar irodalmi körökben is, arra jellem­ző Sebestyén Károlynak, a kitűnő ma­gyar esztétikusnak a Pester Lloyd jú­lius 30-iki számában irt cikke, amely a lap irodalmi rovatában jelent meg és »Milkó Izidor« címen a következőkép­pen hangzik: »A magyar írásnak egy tiszteletre­méltó és nagy sikerekkel koronázott ve­teránja küld nekünk üdvözletét. Szabad­káról érkezik hozzánk a nagyérdemű Írónak és kritikusnak. Milkó Izidornak I legújabb könyve és mi a rég elmúlt I boldog időkre gondolunk, amikor a most már hetvenkétéves iró még fiatalon és alkotó kedvében állandóan tovább és mélyebben képezve magát, a vidékről feljött Budapestre, hogy barátaival és er.zmetársaival művészetről és iroda­lomról. utazásokról és könyvekről be­­! szélgessen. ö volt az, aki harminckét évvel ezelőtt egy pompás könyvben, a »Római Aíozö/fe«-ban a meleg szívvel jmeglátott Rómát előttünk feltárta: a szép miinek egyik fejezetében, amelyet máig sem tudtam elfelejteni, a »Fontana di Trevi«-ről lírai verseket irt. Verset prózában, Turgenjev módjára. Hosszú hallgatás után most újból megszólal Milkó Izidor »Ketten« cimii könyvével. A kötet dialógusokat foglal magában. A dialógus legfőbb disze a gazdag, élénk, merész fordulatokkal és epigrammszerü akkordokkal meglepő szellemesség, az az »esprit«, amit kü­lönösen a franciáknál csodálunk. Milkó könyve igazi »esprit gaulois«-\al van telítve. Ha Moliére-t szólaltatja meg. ak­kor Moliérc tanítványának látszik, ami­kor Voltaire-t beszélteti, akkor ráis­merünk az öntudatos és mindig találó és meggondolt replikákban a XV1TT. század legnagyobb zsenijére. Fantáziája pompásan kigyullad, amikor Goethe é Napoleon történelmi találkozását írja meg és a két szellemóriás olyan szava­kat vált egymással, amelyek pompásak. Milkó leir egy beszélgetést, amelyet 1899-ben Rudolf trónörökössel, röviddel ennek halála előtt folytatott Hogy ezt a beszélgetést szó szerint vagy szellem szerint adja vissza, nem tudjuk. De ez nem is fontos. Reánk rendkívül mély, szinte azt mondanók, tragikus hatást tett. Itt egy herceg nyilatkozik meg, aki messze megelőzte korát, aki a legélén­kebben érdeklődött minden emberi, fő­leg azonban a népek szellemi és kultu rálls szükségletei iránt, aki világosan látta, saját trónörökösi mivoltának két­értelmű, ki nem elégítő és nyugtalanító voltát. Egy helyen a következőket mond­ja a főherceg: »Az embernek időbeli ha­zájának is kell lenni, nemcsak földraj­zinak. Aki korábban vagy későbben születik, mint a maga és az Ő világa érdekében óhajtandó, az hontalan.« A her­ceggel egy őszinte, egészen becsületes, meggyőződésesen hü partner áll szfem ben. akit az olvasónak már szép nyilt­­szivüsége miatt is meg ke'l szeretnie. Ez a partner maga a szerző. A szellem frissessége, a gondolatok gazdagsága, a rokonszenves férfiasság a legnagyobb erényei az írónak, aki ezt a könyvet nekünk ajándékozta. De nem kevésbbé jellegzetes sokoldalú és szé­leskörű tudása, amelyet már fiatal évei­ben is csodáltunk. Milkó már mint ifjú is szenvedélyes »globetrotter« volt. A sors kegyelméből már kezdettől fogva abban a helyzetben volt, hogy a vilá­got. különösen a nyugati országokat többször beutazhatta és tervszerű, lel­kiismeretes tanulmányok utján tökéle­tesíthette tudását. A párbeszédek, ame­lyek előttünk vannak, bámulatos jára­tosságot árulnak el a legkülönbözőbb tudományágakban. A »Nápolyi Asszony« című Írásban ráismerünk az olasz »Ri­­nascimento« rajongójára. Egy másik Írás. amely William Shakespeare-nek és feleségének, Anny Hathaway-nek vt-I szálykodásait irja le, a szerzőt mini I igazi »Shakespeare scholar«-t mutatja be. Két dialógus Mária Antoinette és II. József császár, valamint Mária Terézia és koronás fia között a forradalom előtti idők gondolatvilágába vezet bennünket. III. Napoleon és feleségének párbeszéde telítve van a második császárság fül­ledt atmoszférájával. Antonius és Kleo­pátra, Lionardo da Vinci és Gioconda, Alfred de Musset és George Sand, Pe­tőfi és Szendrey Julia pompás szerelmi duettjei csábitó erotikába merülnek. Élénk veleérzéssel tudja az iró még egy Anatole Francénak szellemes, parodox gondolatmenetét és követni. Nagyon tréfásan, találó szatírával irja le korunk két öntudatos költőjének, Bemard Shaw­­nak és Gábriellé D’Annunzionak elkép­zelt találkozását. Külön is ki kel! itt azonban emelni egy kis intermezzót. A címe »A dráma folytatása.« Néhány hónappal a törvény­­széki jelenet után Shylock lehorgasz­­tott fejjel járkál a Rialton. A szegény zsidó egészen egyedül van, leánya el­hagyta, az üzletben már nincs öröme és már a piaci árakkal sem törődik. Ek­kor szembejön vele a nemes Antonio, a velencei kereskedő, barátságosan kö­szönti, hogyléte iránt érdeklődik és nem kis csodálkozására kijelenti, hogy egy­kori elkeseredett ellenfelét sokra becsüli és méltónak tartja barátságara. »Te csak azt követelted, amihez jogod volt: egy font húst a testemből. Nem volt szép tőled, Shylock, hogy oly görcsö­sen ragaszkodtál a kötleveledhez. Nem volt szép, de természetes és érthető volt. Hiszen én — mi tagadás benne? — gya­lázatosán bántam veled, leköptelek, szi­dalmakkal illettelek, komisz zsidónak neveztelek s megvetésemnek száz meg száz nyilatkozatával sértettelek. Rég megbocsátottam neked, mert beláttam, hogy abban a pörben részeden volt a jog. Ellenben a barátaim! Hogy visel­kedtek azok? Én nyílt házat vittem és gyakran vendégeltem meg őket, kölpsö­­nökkel és ajándékokkal halmoztam el őket. Bassanionak is akkor adtam pénzt, amikor nekem nem volt Amikor hire ment. hogy hajóim sülyednek, messziről elkerültek. Tőlük bizony elvérezhettem volna a kezed alatt, jó Shylock, ha a szellemes Pozzia nem avatkozik be.« És Antonio felajánlja a zsidónak ba­rátságát. Ezt nemcsak eredetien és oko­san gondolta el az iró, hanem ez az irás mélyértelmü is és az a nemes hu­manizmus hatja át, amely csak kiválasz­tottak sajátja. Milkó Izidor ezekhez a kevesekhez tartozik. Alkotó szellemének legújabb müvéért köszönetét mondunk és hangsúlyozzuk, hogy nemzete hálával tartozik azért az irodalmi összmunkásságért, amellyel iro­dalmunkat gazdagította. De nem értünk vele egyet, hogyha ezt a kötetét haty­­tyudalának tartja, ellenkezőleg még sok szépet és értékeset várunk fiatalos al­­kotóerejü öregségétől. Milkó oeuvrejéért ezúttal csak azért mondunk köszönő szavakat, mert ő is azokhoz az Írókhoz tartozik, akiknek a tipikus magyar iró­­sors jutott osztályrészül. Serényen, tán­­torithatatlanul, teljes tudásukkal dolgoz­nak, anélkül, hogy az elismerés meleg szavát hallanák. Haláluk után aztán gyorsan megjelennek a hazug, patétikus és dagályos nekrológok. Már nem egy­szer nyíltan megvallottam, ellensége va­gyok a nekrológoknak. És minden ér­demes költőnek, művésznek vagy tu­dósnak koszorút fonnék még addig, amig a virágok illatát és szépségét él­vezni tudja.« A jeles magyar esztétikusnak szép cikkét érdemesnek tartottuk szószerinti fordításban közölni, mert itt is bizonyá­ra sokan fognak jóleső megelégedéssel olvasni Milkó Izidor megérdemelt nagy budapesti sikeréről. I Foto amatőr ök. Kérjék pho^aparUu-okról és ke!­'élőikről gazdagon illusztrált in­gyené? árjegyzékemet SEIĐIJNG PÁL Novi^ad, Kr. Pelra ul. ‘-'8.

Next

/
Thumbnails
Contents