Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-07 / 218. szám
20. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. augusztus 1. A szűk esztendő Nehéz esztendő jön. A búza nagyon rosszul fizetett, a szegény ember téli elesége a krumpli csak épen hogy a jövő évi ültetni valót hozta meg, mindent, mindent kiégetett a nap. A kukorica olyan siralmasan áll a szinte téglává égetett földben, hogy nézni is szivet szomoritó. Nem is folyik most másról a szó, csak mint lesz, hogy lesz a télen. Ahogy épen erről diskurálünk, aszondja Bállá Pali bácsi az öreg halász: — Ho, emberek azért nem köll kétségbe esni, vót ennél már szomorúbb Idő is. Ha jó emlékszek hatvanhárom-' ban. Tudják ketek, hogy szinte még a Tisza vízivel is spóroltunk, olyan szárazság volt. A kutakból mindenütt kiszáradt a viz. Az országutakon más kocsit alig lehetett látni, mint vizhordót. A legipesszibb szállásra is a Tiszáról vitték a vizet. Nemcsak itt, de az egész országban, egy csepp eső nem, de még annyi se esett egész esztendőben. Még magnak való busa se termett, nemhogy kenyérnek való. A birkahúsát majd csak ingyen mérték, mert a legelő olyan sima volt, mint a terítetten asztal. A földeken a szárazságtól akkora repedések voltak, hogy a kocsikereke nem bírta átgurulni. De meg hozzá a király se volt még akkor kibékülve az országgal. Iszonytató volt az, egy szóval. Mink még csak valahogy igy-ugy megvoltunk, mert itt volt a Tisza, de bátyaság akár hiszik ketek, akár se. nem volt szélesebb, mint most-e, a kanális. Csak úgy nyüzsgött benne a al, kézzel fogtuk. Jóformán azt ette mindenki, merthogy kenyér nélkül is tehet enni. Tele vót a Tisza partja éjjel-nappal Még a topolyai földekrül is elgyüttek halé, de még Hegyesről is. Má most nem tóm Kolofátt-e, vagy tán inkább Kulundsáknak, hitták akkor a magyar plébánost, de tán nem is annak, hanem, no nézzék csak ketek, most nem jut az eszembe a neve, pedig de derék nagy szál ember volt, hanem azt tudom, hogy a szerb plébánost alighanem Trifunnak hitták. Majdnem szakadatlan a nép közt voltak. A mai eszemmel látom csak, hogy rettentő okos emberek, meg jó emberek voltak. Igazi pap volt mind a kettő. De hallgattak is rájuk a népek. Aszondja Danyi Misa: hát akkor nem volt városháza, meg polgármester hogy a papok intézték a népeket. Dehogyse nem, csak a népek nem szívelték őket. Más világ vót az öcsém Misa, mint most. De megmondtam, hogy akkor a királlyal se voltunk sehogy érted-e mán? Mondom sokan gyüttek idegenbül is a halé. De csak hogy gyüjjenek nem bánta senki, volt elég. Megtudták a plébánosok is, mer mondom egyik vagy a másik mindég a nép közt volt, hogy viszik ám a halat zsákszámra. Ezt hallgassák osak meg!, mingyárt parancsba adták, hogy a városbul a halat csak sütve szabad kivinni. No ugy-e, hogy okos emberek voltak? Mert azt ugy-e föléri mindenki, mire a stíleden hallal haza szerencséttenkedtek abba a melegbe, kész betegség tett volna enni. Hát sült is a hal éjjel-nappal a Tjsza partján. Egy nap nem áttuk egyik papot se, de se másnap. A harmadik nap négy dereglye prófont úszott le Szegedrül. Az a két ember a rettentő cudar időben lőtörekedett Szegedre, osza natonaságtól kértek az ínségeseknek prófuntot. Német svalizsérek voltak akkor Szegeden Ilyen emberek voltak akkor. Ahogy osztják ki a prófuntot a népeknek fej szerint, oda gyün a tiszthöz egy ember, de látszott rajta, hogy módosabb. A haja is, de meg a bajusza is ^supa egy fehér, akár a hó. Mond valamit a tisztnek, de az csak néz rá a jámbor, merthogy német vót. nem értette meg a magyar szót. Odalép lakkor a mi papunk oszt aszondja: mi járatban vagy fiam, mert akkor a papok ite-oek szólították a világi népeket, mondd el nekem, majd én meg elmondom a tiszt urnák. Kisimre János vagyok Topolyáról »saandifcetoroe-.xilyan jó, mondja meg ennek a tiszt urnák, ha nekünk topolyaiaknak is ad a magas katonai kincstár prófuntot, én minden prófuntért egy birkát adok. Nono fiam, aszondja a pap, a katonasággal nem jó figurázni. Nem figura a beszédem aszondja. Én vagyok a bíró Topolyán. A község vagyonábul ezeret a magamébul is ezret akár holnap már útnak indíthatok Szegednek. Mit mondott a pap a tisztnek, mit se nem tudom, merhogy akkor se tudott mifelénk németül senkise. Csak ahogy a pap vissza mondta a választ, halottuk, lu)gy három-négy szekeret indítsanak útnak már másnap Szeged felé, die a biró is velük menjen. Birka pedig nem kell, mert parancsuk van, hogy az ínségeseket segítsék. Azért talán osak tehet birkát adni érte magaszántából az embereknek, kérdezted Kisimre János megint. Úgy igen, mnt ajándékot a katonáknak feleli a tiszt, de megest csak a pap utján. Sehol ennyi legényt, mint itt Sztaribecsejen. Csak úgy sereglenek lenn a Tiszaparton, mint nyáron a tegyek, ifjak, öregebbek, no meg azok, akik nagyon vigyázva fésülgetik már a három szál hajukat és mindig kétségbeesnek, ha fürdés után, fésülködéskor a tükörben meglátják a legújabb ősz hajszálat. Pedánsak és jólöltözöttek a sztaribecseji legények, akik valóságos államot alkotnak az államban, a Centrálban, vagy a Bristolban külön asztalnál húzódnak meg, udvarolnak nyakra-főre — csak éppen a nősülésről nem akarnak hallani. A legényasztalnál Vadász Gyula a »bandafőnök«. Széles vállai fölött erős, „Schrőtler Jenő. a Népkör vendéglőse, akaratos koponya trónol, úgy látszik, neki van legnagyobb tekintélye a tekintélyt nem ismerő legénytársaságban. — Ugyan kérem, írják meg — mondja a jó kereskedő gondosságával — nagyon jó üzlet lenne, ha eladó, ügyes lányokat importálnának Sztaribecsére, a legények városába. Legalább harmincnegyven lányt lehetne itt kiházasitarti. Persze, csak jól szituált lányokat, mert ami a szép lányokat illeti, abból van itt is épen elég! — Mért akarsz édes fiam mindenáron birkát adni nekik? — kérdezi a papunk. Na plébános ur, ha az ország jóba lenne a királlyal, akkor jó szívvel elfogadnánk a kegyes segítséget, mert mink is adunk neki, ő is adhat. De hogy úgy vagyunk vele, meg akarok fizetni érte. Ahogy utána hallottam, fán vagy 500 birkát föl is hajtotak Szegedre. Aszondja erre Szepesi Gergő: kendt aszonta, hogy most mégis könnyebb mint akkó vót, hát hun van most az a temérdek birka? Nono, igy a Pali bácsi, de hun vót akkor a vasút? No ugy-e! Mer ha egyik országban nincs termés, hoznak a másikból, mert azért van a vasút. Oszt most öfelségivel is jóba van az ország, majd gondol az velünk. Csakugyan, mondja Török Máté, mindég ád az Isten a szegénynek olyasmit, amibül egy kis reménységet merítsen. Novoszel Andor. Vig kedély és örökös jókedv jellemzik a becskereki legényeket és valahogy a legényeken keresztül egész Becsét, ezt a tiszta aszfaltozott, aranyos kis városkát. A legények között különcség — iiogy ne mondjam bogarasság — tekintetében első helyen áll Dungyerszki Bogdán, az egykori képviselő, aki visszavonult a világtól, senkit nem akar látni, senkit nem akar fogadni, künn él a tanyáján és — épít. Ez az egyetlen szenvedélye. Az építés. A múlt években egy csodaszép templomot építtetett fel a birtokán, remekül berendeztette, Predics Urossal, a hires szerb festővel ki is festette. Mikor ez kész volt, elkezdte épitmeg a „Six' et Weisz" kártyapa.’-tiban« tetni uj kastélyát, amely várszerü hatalmas épület, harminc szobából áll és Vajdaliunyadra emlékeztet. Mivel ennek a várnak magas helyre keltett épülnie, magas hely pedig nem volt künn a tanyán, Dungyerszki Bogdán gondolt egyet s néhány hold földet odahordatott a régi kastély mellé, úgyhogy az uj kastély magaslatra kerülhetett. Ma már ott büszkélkedig a tornyos nagy épület, friss cirádák diillesztik a mellüket a várfokon, büszkén és hivogatólag, de Dungyerszki legmeghittebb emberein kívül senkit nem enged be az épületbe. Csak az utasemberek, meg a parasztok bámulják messziről a tornyos nagy palotát a bácskai puszták némaságában. — Amig készen nem tesz, addig senki meg nem nézheti — szokta mondogatni Dungyerszki és esténként titokzatosan vonulgat be becseji lakására a messzi tanyáról. Néha csak egyszerű csézán, máskor meg elegánsan, selyemhintón, de hogy valami dungyerszkis is legyen a dologban, könnyű paripák helyett nehéz, hatalmas muraköziekkel a kocsirúd mellett. Beszélnek is róla Becsén annyit, amennyit tán senki másról. Az agglegények között ő az ideál, ő, aki egyet gondol és templomot emeltet, kettőt gondol és középkori lovagvárat teremt Becse mellé ebben a rádiós világban. Hogy pedig ez a lovagvár milyen lesz, arra tán elég felemlíteni, hogy Dungyerszki a falak nagy részét carrarai márványból építtette. A legjobb becseji viccek is a legényasztalnál röppennek el és szellemesség tekintetében Debeljacski Gyurica doktort kell megemlíteni, aki idegen gunyolódókkal szemben mindig megvédi Becse becsületét. Mikor a multkorjában valami kényes ficsur valami nagyon sértőt mondott Becséről, Debeljacski a szomszédjához fordult. — Hallottad, hogy a jövő héten Becsére érkezik Voronoff? — Tényleg? — Hát persze, nem látod, hogy már előre küldte a majmait? A ficsur elhallgatott és hogy utána nagyon csöndes maradt, az azzal is magyarázható, hogy Debeljacskinak olyan izmai vannak, mint valami dijbirkozónak. Becsén a legnépszerűbb helyek egyike a Népkör, ahol minden alkonyaton barátságosan csattog a kártya. A legtipikusabb népköristák az öreg »süket« Weisz, egy bécsi gabonakereskedő, aki Schrötter Jenővel, a Népkör Csaruga névvel megtisztelt tulajdonosával buzgón forgatja-azr ördög bibliáját. Weisz bácsi semmit sem hall, azért kapta a »Síiket« jelzőt, mint valaha a nagy királyok. Kártyázás közben keveset beszél, telefonált»! pedig imigyen szokott: — Halló, itt a süket Weisz beszél, ne is szóljon semmit, mert agy sem halom! És igy barátságosan eltelefonáágal Persze megtörténik, hogy másnap találkozik azzal, akinek telefonált és mitea? megkérdezi, mit szól az ügyhöz; az meglepetten csóválja a fejét: — Barátom, biztosan téves kapcsolás volt. Én ugyan szót sem haflottam as egészből! De nem mindig csak kártyázás foíyft: a Népkörben, hanem igazi kulturmunka is. Dr. Draskóczy vezetésével sok szép és nívós .előadás volt az utóbbi évekbe#? a Népkörben, köztük a nagyszerű Ma-j dách-est. A jövő évre megint nagy ters veik vannak a becsei ieknek és egész sor nívós irodalmi estét akarnak rendezni. Politikai szempontból a becseji n®. gyarok a radikálisokat támogatják. Eüzt a radikálisok Katyanszld főbírónak kö> szönhetik, akinek legnagyobb nevezetessége az, hogy 1919 óta egyhuzamban Becsén ván és akit úgy szeretnek a becsejiek, mint a róluk gondoskodó édesatyjukat. Nem győzik eleget dicsérni. Gondban is vannak most amiatt, hogy a noviszadi magyar párt hivatalosan a demokratákkal akar tartani. Küldöttségeztek Noviszadra, telefonáltak, kétségbeesetten, de megegyezésre még sem sikerült sor. így mondotta Csiszovszki plébános: — Hatezer magyar van közöttünk és csak természetes, ha mi is a szavunkat akarjuk hallatni, hiszen magyar ügyről van szó. A főbíró megért benünket, van iskolánk, zavartalan előadásaink, fejleszthetjük a kultúránkat. Miért kell ezt más politikával megzavarni és az eddig elért eredményeket tönkretenni? És igy beszélnek mind a becseji magyarok. Nem politizálnak. Nem pártoskodnak. Csak a kultúrájukat védik félő, ápoló szeretettel, mint a pihegő, meg fáradt galambot. Kár tenne tőlük elhessegetni. Csuka Zoltán Sztari-becsej a legények városa
