Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-10 / 190. szám
Van-e joga a férjnek hűséget követelni a feleségétől? Párisi irók vitadélutánja a féltékenységről reft iul'us io bacsmeotei napló Paris, június hó A Re?- Montmartreon egy öles plakát állta el az utamat. Ezt kérdezte tőlem és a többi járókelőktől: Mi AZ OKA A FÉLTÉKENYSÉGNEK? Jöjjön el szombaton délután A CAITÉ ROCHECHONART színházba, A CLUB DE FANBDUR6 ülésére, ahol a legnevesebb francia írók fognak előadást tartani a fenti kérdésről! ___;___________♦__________________ Még egy kérdés volt a plakáton. Ez volt az első kérdés. Ez azonban olyan, hogy Párisban lehet plakátra nyomatni, de a Vajdaságban nem tűri meg a nyomdafestéket. A Club ile Tauboury Paris legdivato- j sabb irodalmi egyesülete. A nagy, reprezentatív irók természetesen távol tart- ! ják tőle magukat, de a könnyebb faj-1 súlyú, népszerűségre vágyó regény és színműírók, mint például Maurice Dekobra, Fehden Champsaur, Jean Kessel és a többiek, gyönyörrel jelennek meg a színház barna dobogóján. Hetenkint egyszer, a (Jatté Rochcchonast színházban nyilvános vita délutánokat 'rendeznek, amelyben a publikum is részt vehet. Ritka élvezet! X. Y. olvasó fele-1 seihet a kedvenc Írójával, megmondhat-1 ja neki a véleményét és rajonghat érte. Igazi párisi mulatozás. Ezekről az isteninek éppen nem mondható deszkákról indulnak el névtelen irók és itt törik ki a nyakukat a beérkezettek. En is végig izgultam egy ilyen délutánt. Három órakor már telt ház volt. A bejárat előtt egy energikus figyelmeztető tábla lógott: A páholyok a meghívottak számú* ra vannak fenntartva. Ne üljön le te-! hát. mert kiteszi magát az azonnali kiutasításnak! ; (Mindenesetre szép, hogy előre figyelmeztetik az embert és nem a kidobás után magyarázzák meg a dolgot). Egymásután érkeztek a hangos nevű i francia irók: Colette, társszerzőjével, j Villáiéval, Victor Marguerite a dendy | a La (iareame szerzője Jean Nesmy, az i érzelmes >ltö és még sokan mások, Paris di\.t í kedvencei. A kövéi titkár bekonferálja az első számot: Ernest Churles, a hires párisi Ügyvéd tart előadást a szerzői jog védelméről. — Csak az a kiadó tud olcsó könyvekét adni, aki keres. Ha az író százalékot kap. megdrágul a könyv is. A helyes megoldás az lenne, hogy a szerző jogai ölvén.év után az államra szánjanak, , Az egész terem felzudult. — Micsoda beszéd ez! —- üvöltötte egy ifjú szerző. — miből él akkor meg az Író családja? — Magának ne okozzon ez gondot —rcplikázott az ügyvéd. - hogy lön hozzá egy írnia unoka, vugy dédunoka, aki még csak nem is olvasta a nagypapája müveit, hogy nehéz pénzeket /Ue/xeii. estik azért, mert a nagypapáiul véletlenül Diderotnak vagy Hugo \ idomuk hívták! A karzat, amely a kommunista illuinunkásokkal volt tele. dohogni kezdett. — Hogy lön hozzá egy gyárosnak a Hu gyárul örökölni, csak azért, mert a papája ügyes tolvuj volt? He erre nem felelt senki. Az ügyvéd, aki nyilvánvalóan a kiadók bérence, Így folytatta: — A szegény iró urak idejönnek zokogni a nyomorúságról. de egyik se beszél orról, hogy mennyit keresett, hogy umókut és vilinkül vasáruinak a köny I t iki’öl... Kei betegesen sovány alanyi kőltőnő. akik nem a remekműveikről híresek, háv.l ültek a lélhotnnh ban és folyton Csokolóztak. mint a galambok. A közönség, a tó pali közönség, amelyből ezek a vénséges vén írónők éldegélitek, cuppogott az elragadtatástól. Végül is megegyeztek abban, hogy az iró leszármazottjának igenis joga van a szellemi örökség után befolyó jövedelemhez. A molett titkár működésbe hozta a vekkert és a pillanatnyilag beállott csendben kihirdette a következő zz.*'mot: van-e szüksége a társadalomnak férfi örömházakra? Az előadó egy tisztes korú, ősz ur, azt állította, hogy igen, mert Íja a férfinek joga van női örömtanyákhoz, akkor a nő is joggal megkövetelheti, hogy... Valaki közberikoltott: —■ Pfuj, nem szégyenli magát? Az agg hidegvérrel visszavágott: — Nem szégyenlem magam. Ha ön egy ostoba ember, akinek nincs érzéke komoly társadalmi problémákhoz, akkor dugja be a fülét és ne figyeljen ide. A nézőtér zöme, idült, tizenhárompróbás kékharisnyák, kórusban zúgták: — Helyes! ügy van! Ki vele! Egy karcsú, szőke hölgy, a Comedia munkatársa is hozzászólt a vitához: — Szerintem a kérdés nem aktuális. Férfiben oly nagp a kínálat, hogy a nőnek nincs szüksége kereskedelmi utón jutni hozzá. Hiszen ha egy nő megáll az uccán, egy kirakat előtt, máris rajzanak körülötte az éhes férfiak, mint mézre a legyek ... — A hasonlat édes — jegyezte meg az előadó, — de sántít, ön elfeledkezett a csunya nőkről, akiknek nincs olyan karcsú bokájuk, mint önnek, akiknek nincs olyan gusztusos szájuk... — Elég! Ne részletezze! —szólt közbe szigorúan a titkár, aki az egyesült nívóját vigyázta féltékenyen. — Szóval — folytatta az előadó — a csunya nő is szeretni akar, de számára nem akad férfi. Az ilyen kétségbeesett teremtések sokszor vagyont áldoznak egy szép fiúra... A szőke nő ingerülten: — Maguk férfiak nagyon beképzeltek. A nőnek egyáltalán nem fontos, hogy a férfi szép. vagy stramm legyen. Sőt! Ezt a fajtát nézzük le a legjobban. A szép férfi ép olyan korzó-dekoráció, akár egy napernyő, vagy egy japán pincsi. A versenyóra egykedvűen csillingelni kezdett. A vitaidő letelt. Az előadó összegezi az elmondottakat és a Club de Faubourg kimondja, hogy férfi nyilvános házakra nincs szüksége a társadalomnak. A locsogás harmadik és a legérdekesebb pontja következétt: Mi az oka a féltékenységnek? Francis Boyar A, a tekintélyes kritikus kapaszkodott fel a pódiumra és azzal kezdte, hogy a napokban jelent meg Christian Fournier uj könyve, Moune, a balga szűz cimmel. — Szerző! Szerző! — kiabálta a közönség és az irónő egy bájos, fiatal leány személyében rémesen drukkolva felállt a helyéről. Aztán a mamája biztatására megjelent a kritikus mellett. (Az irónő a mamájával jár mindenüvé. Regényalakjainak botrányos életét a saját szolidságával akarja ellensúlyozni). Boyard ur szerint az Írónő eWten a kötetében megoldotta a féltékenység problémáját. — Bevallom — mondotta a kritikus — én nem szeretem a nő írókat (zugás) és Faurmier kisasszony könyvét se szívesen vettem a kezembe. De nem bántam meg, hogy elolvastam. Ez a könyv nevetségessé teszi a féltékeny embereket. Ezután ismerteti a regény tartalmát. Moune, a balga szűz egy hajón utazik. Flörtöl a kapitánnyal és egy pappal, akinek egy viharos éjszakán odaadja magát. A pap harmadnap kiszáll a hajóból és marad a kapitány, aki szintén részesül a balga szűz kegyeiben. Ám Moune lelke továbbra is tiszta maradt és mikor rájön, hogy a kapitány sem az igazi, tovább keresgél egy megértő férfi után, aki őt feleségül venné. A megértő férfi el is érkezik és abban a hiszemben, hogy egy ártatlan nőre bukkant, feleségül veszi a balga szüzet. Ám amikor kiderül, hogy az, amit várt, már nincs, féltékenységével üldözi Mounet. Rossz néven veszi a feleségétől, hogy előzőleg két árb. viszonya volt más férfiakkal. Hallatlan! Egy hang a karzatról: — Mért hallatlan? — Mert nincs joga egy tiszta lelkű nőt beszennyezni aljas gyanúsításaival — mondta a kritikus. — De mikor az a gyanú kézzel fogható? — A múlt sohase számit. A lelki romlatlanság a fő! A szerzőnő tűkön ült a vizesüveg mellett és az ajkát harapdálta. Határozottan be volt gyulladva. Oly kedves, naiv arca van, nem is hinné az ember, hogy ilyen frivol bűnök járnak az eszében. — Micsoda? — bömböl az ellenzéki tenor — tiszta nő az, akinek négy szeetője volt? — Csak kettő! — védelmezi a hősnőjét félig sirva a szerző — és lélekben azért ártatlan maradt... — Ml az, hogy ártatlan? — kérdezi kegyetlenül GUI, a materialista Író, akit csak a tények érdekelnek — ön idealistának vallja magát és el akar hitetni velünk valószínűtlenségeket. Nincs szűzi lélek szűzi test nélkül. — Hősnőmet elcsábították... Viliette, a konkurrens regénygyáros, a hires Colette társszerzője, lecsapott: — Látszik, hogy kegyed milyen tapasztalatlan még szerelmi téreken. különbén nem mondana ilyen égbekiáltó naivitást. Senkit se lehet elcsábítani, ha nem akar. Ezt a párisi törvényszék is kimondta már többizben... A közönség röhög és tapsol, Viliette tovább attakkiroz: — A nők az életben nem olyan libák, mint az ön regényének a hősnője. Nem szerelmet, hanem pénzt akarnak. Borzalmas orditozás támadt. Az Írónők eszeveszetten tomboltak és hajukat tépték a dühtől. A röhögő titkár, aki oly tapintatosan szokta félbeszakítani az elmélyült locsogókat, kétségbeeset-19. oldal. ten rázta a kolompot. De ezekkel a fékevesztett fúriákkal nem lehetett birni. Ezek a felnőtt, érett, sőt túlérett aszszonyok úgy veszekedek, akár a gyerekek. Azt hittem, hogy csak a Vajdaságban tengnek túl az Írónők. Ám mi direkt szegények vagyunk Írónőkben, ha összehasonlítást teszek az itteni viszonyokkal. Párisban vagontételekbcn nyüzsögnek a tollforgató nőneműek. A páholyok zsúfolva voltak. Minden nadrágot viselő Íróra átlag 13 és Yt szoknya jutott, nem is szóivá Dessort kisasszonyról, aki kaftánban ts turbánban jár és ihletett óráiban kizárólag motorbiciklin tud csak közlekedni. Colette hátradőlt a székében és úgy kacagott Viliette csípős tréfáin, mig Victor Mar guarite csendesen ásitozott a sarokban. 0 csak reprezentálni jött ide. A nagy nehezen beállott csendben Leon Suzy ur emelkedett szólásra, a hirhedt Zigomdr detektivregények szerzője, a dúsgazdag ponyva-regény gyáros, akinek »alakjait« a világ minden nyelvén élvezik boldogtalan fűszeres és lakatosinasocskák. Á kopasz, elegáns öregur szenvedélyesen gesztikulált: — A férjnek nincs joga féltékenységgel gyötörni a feleségét. Én nem vagyok féltékeny, nem is voltam és nem is leszek, mert úgy kezelem a nőmet, hogy ne lehessen okom rá.. Viliette közbe süvölt: — Boldogok, akik hisznek! Röhej. A kalandorregényiró mellett ül a felesége, egy húszéves, szőke, angol nő, aki azonban nem hallotta a közbeszólást, úgy elmerült a flörtbe, amit a szomszéd páholyban kuksoló ifjú színműíróval folytat. A titkár nyomban rendreutasitja Villettet. — Ne személyeskedjék! Viliette: — Zigomdr ur ne merítsen a családi életéből példákat! Boyard ur, a kritikus igy fejtette ki CllTlćlčtĆt * — A féltékenység velünk született, akár az éhség. Minden nő hajlamos a házassdgtörésre. A férjnek kötelessége hűséget követelni. Aki nem félti az asszonyát, az nem is szereti. Már most, hogy jogos-e a féltékenység, az más lapra tartozik. Én semmiesetre se vennék revolvert a kezembe. Sokkal önzőbb és kényelmesebb vagyok... Egy könnyzacskós, reszketősen öreg irónő, sokezres példányszámmal a háta mögött, rikácsolva jelentette ki: — A férfi, aki féltékenységből agyonlövi a hűtlen nőt, önvédelemből cselekedett. — Ah! Azért nem kell mindjárt agyon« lőni! — szörny ülködött Founder kisasszony, akinek könyvét a vita alatt szorgalmasan árulták a teremben és az írónő nem győzte ellátni azokat dedikációval. Viliette szerint a féltékenység beteg-* ség, akár a szamárköhögés. — Én csapodár vagyok, megcsalom a feleségemet és ö tudja... Egy hang: és viszont ön is tudja? Viliette: én is tudom... Mindennek ellenére nyolc éve vagyunk boldog házastársak. A nők viharosan tapsolnak. Zigomár, aki mindenbe beleüti az orrát, magyarázó gesztusokkal fordul a publikumhoz; — Mindamellett a tiszta irodalomban ... A kommunista ifjú lesüvit a karzatról: — Maga mer tiszta irodalomról beszélni? Vén lélekkufár. aki szegény proletárok centimeseiből vett autót magának! — Én szolgálatokat tettem a köznek — dadogja Zigomár szellemi atyja — szórakoztattam a nép egyszerű gyermekeit ... — Megmérgezte őket az agyrémével! 1A ponyvaköltőt kiterítették. Az öreg detektivregényiró halálsápadtan ereszkedik vissza a foteljébe. Itt nem töltheti ki sehkin se a bosszúját. De Zigomár, a rcttenhetetlen, a jövő heti folytatásban dupla adagot fog vérengzeni, hogy a szerencsétlen olvasók éjjel felorditanak majd álmukban és testüket kiveri a hideg verejték. (t. i.) Újból megjelent A KOMÜVESMESTERSÉG TANKÖNYVE NÉMETHY JÓZSEF («mérnök kitűnő szakkönyve 535 oldal, 920 ábra. — NépsiarO, alapos, kimarit« A kőműveset »ek nélkmarhetetlen. öutefoglald vastag kötet ára 120 dinár Ezenkívül a kömüvessrakma minden magyar szakkönyve kaphat« aBácsmegyei Napló könyvosztályánál Subotica, Zrnaj Jovlo trg 3. F. Galambos Margit: La maladetta e sventurata fossa*) Mit Dante egykor ugy megátkozott, Merengve állok a folyó partján. — A hold az égen ezüst lehelet — Beatrice, Dante ... régi századok... Eltüntetek a mindenrég ölén. Most más a Lép. — Aufótíiikölés, motorcsónakok. Repülőgép surrogva száll a Piazza della Slgnorfa felől Az Arno hallgat. Sok ezerév egy pillanat örök rohanó habjai felelt, Ó mennyit tud, hány titkot rejteget. Kínzó vággyal föléje hajolok... Hiába minden! Könny szökik szemembe Az Arno hallgat. — La Bella**) El kell hogy hagyjalak! Nem bucsnzom. Újra látlak még. Akarom, kell. hogy újra lássalak! Ha máskép nem, hát — álmaimban ... La Bella! — Firenze ugye meglátogatsz! Eljössz hozzám mint hü szerető Megcsókolod a szomjas ajkamat- Dísztelen tájam kinccsel halmozod Poros utamat virágokkal hinted S szivemre ejted tündérfátyolod. Firenze, 1927 tavaszán * »Az átkozott és szerencsétlen árok« Dante-idézet a Purgatórium XlV-k énekéből, ahogyan a költő elkeseredése az Arno-folyót nevMte. ** Firenze mellékneve.
