Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-26 / 175. szám
STS OTS Ki tud ehez a képhez tizsoros versikét Írni. Aki u legjobb verset beküldi, jatalmat fog kapni. Hétpettyü Katóka nem is hagyta szó nélkül. — Úgy látom Katica asszonyom, hogy az ön csimaszainak is jó étvágyuk van, akár az enyéimnek. — Fiatalok, hát élik a világukat"— válaszolta ötpettyü Katica asszony. — Majd ha ők is megöregednek, mint mi, bizonyára másként gondolkoznak. . — Bizony úgy van! — válaszolta ötpettyü Katica aszszony. — Igaz, hogy azért még nem érzem magamat valami öreganyókának. Csak kissé megkomolyodtam. — Szakasztott én is igy gondolkozom, kedves szomszédasszonyom. Éljen a bogár, mig élhet. Nem kell azért prédáim a jót! — toldotta a szót Hétpettyü Katóka. — Meg mért üljek én mindig otthon. Például, mint most is? Az idő is gyönyörű. Aranyos sugarakat küld le a fénylő nap hozzánk. Milyen kellemes illyenkor a rezgő harmatcsepben megfürödni. — Vagy egy jókora sétát tenni az illatos fü között — vélte Hétpettyü Katóka asszony. — Én ma reggel már hatamas repülési gyakorlatot végeztem a szomszéd gyümölcsösben, ami igen felfrissített. — Tudja mit szomszédasszony, van egy igen jó gondolatom. Tartson velem. Ma estefelé kirándulok a kék levegőégbe. Nézze, olyan gyönyörű az idő. Alkonyattájban csöndes szellő lengedez. Ilyenkor sárkányt eregetnek a fiuk. Én egy magasan járó, de könnyed repülésü sárkányra fogok telepedni és benézek a felhők közé. Az apró népség ujjongva fogadta Hétpettyü Katóka aszszony tervét. Örömükben összefogódzkodva körtáncot lejtettek. Azután kórusba zizegték: Mi is elmegyünk, ugy-e nénike, mi is sárkányozunk? — Pszt! Csönd legyen! Ez egy kissé drága mulatság. Az életével játszik a bogár. Ügyesség és ravaszság kell ahhoz, hogy valaki a sárkányra jusson. A szemfüles fiuk hamar észreveszik pettyes ruhánkat és akkor... akkor az történik velünk, mint ősapánkkal. Sós kútba tesznek, Onnan is kivesznek, Kerék alá tesznek, össze-vissza törnek... Mikor aztán a fiatalok meghallották ezt a hajmeresztő történetet, tüstént elment a kedvük a légi röpüléstől. Az orrocskájuk meg ugyancsak lelógott. — Ide-ođa gjere&ek. Ezt a kutyát meg kell otthon verni. Én is nagyon sajnálom, de meg kell verni. Akkor talán élszokik tőlünk. Az ám, de otthon Fillért, sehol sem találtuk. Csak másnap bukkantam rá. A lapdám elpattant valahová s amint keresgéltem, egyszerre csak meglátom a Fillér fejét, amint hirtelen kibukkan a kerítés mellé halmozott farakás alól. Elbújt, inkább éhezett, szomjazott, csakhogy ne vigyék vissza. Lopva ennivalót, vizet hoztunk neki s ig.y éldegélt néhány napig. Egy éjszaka azonban valami- zörgést hallott az udvaron s elkezdett ugatni. No mi ez? — iilt fel édesapám az ágyán. — Hiszen Fillér megint itthon van! Reggel aztán szegény Fillért előcsalogattuk a farakás alól, édesapám pedig a kapu felé kergette s kibotozta a kapun. Fillér vonyitva futott ki, elszaladt, de hamarosan visszatért, lefeküdt a kapu elé s ottmaradt estig. Estefelé újra elvittük a parasztgazdához. Egy hétre bezárták s mikor kieresztették, vigyázták a kaput, de egy éjjel kikaparta a kerítés alatt a földet, kibújt a lyukon s hazajött. De nem jött be többet. Csak a kapu előtt feküdt hűségesen. Három napig csak akkor mozdult el onnan, ha elkergették. Az uccai gyerekek megdobálták, bottal verték, gummipuskával lövöldözték, de Fillér nem tágított. Édesapám csak a fejét csóválta s maga lökött ki a kutyának a kapu tetején valami ennivalót. A parasztgazda aztán negyednapra beállított. — Kiviszem a tanyára, — mondta. Láncon tartjuk egy hétig. — Onnét csak nem szökik meg? Körülbelül tiz napig nem is hallottunk semmit Fillérről. Egyszer egy reggel nyöszörgésre ébredtünk. Hát szegény Fillér feküdt az ajtónk előtt. Csont és bőr volt. Csak később hallottuk a parasztgazdától, hogy nem evett egy falatot sem. Csak nézte-nézte reggeltől estig az országutat, amerről a kocsi befordult vele s néha dühösen nekirugaszkodott, hogy elszakítsa a láncot. Egy éjszaka sikerii't is neki. A lánc egy karikája kitágult s Fillér elszabadult. Amint egyet mozdult, megcsörrent a kis darab lánc, ami a nyakán maradt. Édesapám vette le róla. — No gyerekek, — mondta lassan s láttam, hogy könyes volt a szeme — most már én se adom ezt a kutyát. Hiszen lelke van ennek, vagy mi. Se enni nem kapott, el is vertük 318 Mica, Rigó Rezső, Holló Dezső. De ki tudná a sok vendéget egy szuszra mind felsorolni!? Csak éppen Furfangi Fülöp a róka és ennek semmiféle atyafia nem kapott meghívást. A nemzetes ur a lakomára meghívta Leó királyt, az oroszlánt, az állatok királyát is. Ez azonban maga helyett a következő sürgönyt küldte: — A lakomára nem mehetek, mert nálatok a hegyek között már hideg van, nekem pedig házi orvosom tanácsára továbbra is a meleg Szaharában kell tartózkodnom Afrikáin. Így kívánja az egészségem. Azonban szívből üdvözlöm Morgó Mackó nemzetes urat és érdemei elismeréséül az Oroszlán-rend díszjelvényét küldöm, melyet külön követem fog átadni. ' Nagyobb öröm nem érhette volna a nemzetes urat, mint az, hogy most az állatok királya kitüntetésben részesíti. Mikor Morgó Mackó nemzetes uram vacsoraközben felolvasta 307