Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-19 / 168. szám
1927. június 19. BÁCSMEGYEI NAPLŐ 21. oldal Magyar kivándorlókkal Délamerika felé Amig a kivándorló eljut az útlevélig — Kiküldött munkatársunktól — A »Cap Polonio« fedélzetén, 1927. május 20. ...Brazília!... Argentína!... A háború előtti idők boldog békességében csak a sejtések ködén keresztül felvillanó, távoli, exotikus országok, amelyekről a bácskai kis-kánaán földetturó, robotos népe a legjobb esetben is csak annyit hallott, amennyit a dióhéjba préselt elemi iskolai földrajz tudni és sejteni engedett. Ma: a vérség és rokonság, reménység és iszonyat, rokonszenv és gyűlölet érzelmi szálaival Bácskához fűzött Menedék és Pokol, Rév és Örvény, ahová a nagy világégés tüzkárosultjai, a reraényhajók hajótöröttjei, a drágaságos bácskai földek kitagadott mostohagyermekei, tízezrek és tízezrek indulnak el, uj hazát, nagyobb darab kenyeret, kevesebb gondot, több munkát keresni... ...Brazília!... Argentina!... Ma már nem a csapongó fantázia bizonytalanul vibráló, délibábos víziója, hanem rideg, ijesztő Valóság, ahol vezéreink verejtéke és élete hull a perzselő homokba. ígéret, a 'melytől megváltást vár a keresztutakat járó ember. Váltságbér, amit tiz körömmel akar kicsikarni magának a dolgozni tudó és akaró magyar, német paraszt. Pöld, amelyet a földéhség és röghöz való ragaszkodás szomorú megszállót';ii maguk'at. »karnak vallani gyerekeikre szeretnének testálni. Temető, ahol hat esztendő óta egyre szaporodnak a magyar betűs, német írásos keresztfák. Öles hantok alatt a derékba tört magyar és német sorsok, a kisded halmok alján pedig a Jövendő letört kis virágai pihentek el örökre... Az édesnek vallott Földanya nem tudta már ápolni őket. De eltakarta ... Messze, messze, az Óperenciás tengeren is túl, Délamerika földjén, uj karavánok tapossák az utat. őserdők rengetegében uj akarások neszeinek, ösmezők hátát uj cselekedetekre feszülő izmok szántogatják. Sao Paolo kávéérlelő forróságában közülünk valók élete pörkölődik el és uj életek csodájára hozsánnáz az egynyelvet beszélő Mária-Magdolnák hétfájdalmas szive... Gályánk eloldva. Előttünk a végtelen tengerek habos-hullámos rszágutja tr.eBnek se széle, se hossza. A nappalok vakító világosságban partokat és madarakat: életes bizonyosságot fürkész a szemünk — s nem lelünk. A csillagfényes éjszakák ravatalos csendjében a Göncölszekerét, a Fiastyukot és a Nagykaszást keresgéljük, hogy hamarább hazataláljon a hazasiró lelkünk — és az édes álmok szárnyán, az elhagyott otthonba, vissza-visszatérünk. A német technika úszó Csodája pedig — a »Cap Polonio«-nak nevezett vizi-város — csak megy, éjjel és nappal egyformán, megállás nélkül, kitűzött célja: Brazília és Argentina felé. Az úszó Csoda lomha, nagy testét húszezer lóerővel viszi előre három csavar és a három csavar nesztelen mozdulásához kétezer ember szive dobogja a taktust... Kétezer életet dajkál az iszonyatos Bölcső, a végtelen tengeren, mégis csak lélekveSzejtő ladik... Kétezer élet Brazília és Argentina kapui felé lohol, de az úszó csodát nem lehet ostorozni. Huszonnyolc.i.iszor iá iá ezt az (itat. Most viszi az ötvenhutodik ezret a délamerikai partok felé... * A kivándorlási láz leleményes vámszedői — a hajóstársaságok ügynökei — az agrárreform áldásaiból eleve kirekesztett és a munkaalkalmaktól is elesett nemezeti kisebbségek részére i920-ban fedezték fel Délamerikát. És azóta, a jugoszláviai kivándorlási statisztika szomorú adatai szerint is, törvényes utón, közel százezer ember hagyta el Jugoszláviát. A kivándorlási statisztika hivatalos rekordját a magyarok tartják. Utánuk tüstént a németek következnek. Második helyen. Az államalkotó fajok, dicséretükre legyen mondva, — elenyésző csekély számmal szerepelnek a kivándorlási statisztikában. Hét év óta mennek, özönlenek az emberek. Főként: magyarok és németek. Hét év alatt: közei százezer ember!... Vissza alig is jött közülük egynéhány. Leginkább csak a ritkán forduló tengeri posta hozza a szomorú, hazasiró, nosztalgiás leveleket. Furcsa, egymásnak homlokegyenest ellentmondó, zavaros hírek. De a legtöbbje, mégis: szomorú és siralmas. Ki lehetett érezni belőlük, hogy borzalmas szenvedések, véres megpróbáltatások kövezik ki az uj igéret-földének útjait. Tudjuk, hogy a magyarnak mindenképen legnehezebb odakint a sorsa. Nyelvét senki sem érti. Pártfogója: csak az isten. Segítőtársa: csak az Asszony. Ismerőse nincsen, barátja sem akad és, mindenek tetejébe, még a csúf, magyar betegség, a testvérharc is szétbomlasztja maradék erőiket. Mindezt előre sejtettük. De azt már tőlük tudjuk, ők írták, hogy elrémitő borzalmakon mentek keresztül. Írták, hogy rabszolgamód húzzák az igát. Még az ostort sem sajnálják tőlük a »modern* rabszolgatartók. a fazenda-tulajdonosok, meg azoknak hűbéres hajcsárai, a néger és mesztic munkafelügyelők, akik szadista kegyetlenséggel éreztetik az uj, fehér rabszolgákkal a maguk túlélt, fekete rabszolgaságát. Jöttek, sokasodtak a segítségért kiáltó öregbetüs irákcll pusztulnunk ide kint!...« És senki sem segített. Minden kéz ölhetett maradt a Bácskában. Csak a vezércikkírók keze mozdult meg és a szép, himesre ápolt szavak riadóztak az ólommezőkről. De a segélyakcióig egyetlen kiáltás sem jutott el. A dúsgazdag Bácska nem értette meg a földönfutó bácskaiak panaszló, esdö szavát... De jött aztán cgy-két megbékélt, megnyugtató híradás is: egyik-másik kivándoroltnak jóra fordult a sorsa, elérte a nagyobb darab kenyeret, amit a zsírosra táruló bácskai földek megtermékenyített jósága nem termett meg neki... • __És hiába, hogy olyan sok a hazasiró panasz, az átkozódó keserűség, a lelkeket marcangoló megbánás! Hiába, hogy olyan kevés az ellobbanó öröm, a szivekre zászlózott megelégedés! Hiába, minden hiába!... Bácska .Bánát, Baranya falvaiban újabb és újabb karavánok szedik hátukra a szegénység koldustarisznyáit. A kenyeretesdö és szerencsétpróbáló embereknek újabb és újabb hullámai lökődnek el a hazai partoktól és az uj népvándorlás tart, egyre tait a délamerikai öblök felé. Nem tudja elrettenteni őket sem a felvilágosító propaganda, sem a hazajajduló levelek kétségbeesett siránkozása. Mennek, mennek a nincstelenség szánandó rongyosai, az istenkisértés jóreményü szerencsefiai és a kalandvágyás lézengő holdkórosai. Akik még nem mentek el, azok tervezgetnek, számolgatnak és a lelket dideregtető kételkedés tétova pillanataiban mindegyikük azzal pörölyözi le a lelkiismeret halk szavára lázzadozó értelmet, hogy: »minden mindegy, nincs veszíteni való, semminthogy a dúsgazdag Bácskában, hazai földön kallódjék el az élete örökös munkanélküliségben és kenyértelenségben, inkább nekivág az igéret-földének. Hátha neki sikerülni fog, lehet, hogy ő is azok közé jut, akiket a jószerencse kisért — és révbe jutottak...« A »Bácsmegyei Napló« hat év óta a felvilágosítás és észretérités medikámentumaival próbáit harcolni a seregeinket tizedelő kivándorlási láz ellen. Bevalljuk, kevés sikerrel. Kérő, könyörgő és olykor-olykor feddő szavunkra bedugták fülüket az elszántak és ellökték maguktól a meggondolás mentőövét. Hat' esztendő múltán, hogy lefjava Merőink igy megfogyatkoztak, a »Bácsmegyei Napló« elindult az idegenbeszakadt seregek után. Fel akarjuk őket keresni uj I kunyhóikban. Számba akarunk venni mindenkit, aki elszakadt tőlünk. Testvérkézzel szeretnénk magunkhoz ölelni, mindenkit, aki megfáradt és megszomorodott. Örvendezni fogunk mindenkivel, akit a Szerencse pártfogolt. A »Bácsmegyei Napló« elindul a földönfutó bácskaiak után, hogy seregszemlét tartson odakint és megerősítse a szakadozó, foszladozó kötelékeket és szorosabban füzzük magunkhoz a tőlünk elszakadt véreinket, hiszen napról-napra kevesebben vagyunk, fogyunk, egyre fogyunk ... Menjünk tehát! És jöjjön velünk, a borzalmasan hosszú útra, a messze-messze szakadt Magyar Sorsok minden hites szamaritánusa! Akasszuk nyakunkba a testvérféltő Jóság és emberszánó Irgalmasság kegyes tarisznyáját, rakjuk meg azt a Jószándék fehér pogácsáival és menjünk azokkal, akik most indulnak, azok után, akik rég elmentek.... De jöjjenek velünk azok is, akik még nem mentek el és nézzék, lássák a mi szemeinkkel is, hogy hová készülődnek, mire kászolódank! Pontosan akarjuk követni a jugoszláviai vándorok útját. A kezdetek-kezdetétől kisérni akarjuk a sentai Kurucz Szilvesztereket, a kanizsai Apró Jánosokat, a debeljácsai Kovács Bóni Ferenceket, és a bánáti Weisgruber Józsefeket is, akiknek még a kivándorlási útlevél megszerzéséig is harcolniok és gyötrődniük keli. Menjünk a legszegényebbekkel, akiknek még pártfogójuk sincs, menjünk a Földnélküli Jánosokkal, akiknek közös Sorsuk és Végzetük a földnélküliség, a nincstelenség, ami űzi, hajtja őket és már a kezdetek-kezdetén véráldozatokat követel tőlük még azért is, hogy kezükbe vehessék a vándorbotot!... ! Induljunk el tehát onnan, ahonnan Földnélküli Jánosnak kell elindulnia, ha eljegyzi magát Délamerikával, a csapodár menyasszonnyal!... Mennyibe kerül a szegény emberek útilapuja? Ahhoz, hogy Földnélküli János Jugoszláviából kivádorolhasson, mindenekelőtt és legfőképen egy »Iseljenički Pasos«-ra (»Kivándorlási utlevél«-|re) van szüksége. Ahho'z, ».viszont, hogy egy ilyen piros fedeles útilaput megszerezhessen magának, állampolgársági-, erkölcsi-, katonai-, születési-, adózási-, foglalkozási-, ujraoltási- és egyébb bizonyítványokat kell felmutatnia az illetékes hatóságok, illetve, az illetékes hivatali közegek előtt. Miután pedig ezeket az okmányokat egyetlen Földnélküli János sem hordja a taridőbe, rengeteg fáradságba, végtelen sok nehézségbe és a végén ismét csak pénzbe kerül. Vegyük csak szépen sorjába, hogy mit kell csinálnia Földnélküli Jánosnak, amig eljut odáig... a piros fedeles útilapuig!... Álljon ez itt okulásul és elrettentő például mindazoknak, akik meggondolatlanul, hebehurgyán, egynémely profitéhes kivándorlási hiéna biztatására ugranak bele a kivándorlási előkészületbe. Földnélküli János tehát, ünneplőbe öltözve, illő tisztelettel bealázatoskodik az illetékes hivatali közeghez és bejelenti, hogy Délamerikába szóló kivándorlási útlevelet akar szerezni. Az illetékes közeg röviden tudtára adja, hogy mindenkelőtt az állampolgársági bizonyítványt kell »kiváltania.« Most kezdődik a kálvária, a szaladozás, kilincselés, csúszás-mászás, bélyegragasztás és visszakozás. Az állampolgársági bizonyítványhoz kell egy keresttlevél, amely bizonyítja, hogy a mai Jugoszlávia területén született. 15 dinár taksza. Kell egy katonai bizonyítvány, arról, hogy katonai kötelezettségének eleget tett 25 dinár taksza, 5 dinár városi illeték. Kell egy 20 éves adóbizonylat, arról, hogy 20 évvel ezelőtt még az apja is adófizető volt a mai Jugoszlávia területén és emberrécseperedése óta Földnélküli János maga is fizetgeti az adót. 25 dinár taksza, 5 dinár városi illeték. Arról ne is beszéljünk, hogy mig ezt a három okmányt megszerzi, eltelik 3—4 nap, sokszor egy hét is, mert az illetékes közegek alaposan utána néznek ám mindennek, régi foliánsokat böngésznek, fel- és lemenő rokonságokat, régi- és uj házszámokat firtatnak, kákán csomót találnak — és a hivatalos órák, bizony gyorsan leperegnek. Ha csak Földnélküli Jánossal volna dolguk az illetékes közegeknek, akkor még menne valahogy a dolog, de bizony, néha olyan sokan összeverődnek az illetékes közeg ajtaja előtt, hogy napokig tart, mig Földnélküli János egyáltalán beljebb kerülhet az ajtón. No, de végre mégis csak kézben van a három alap-okmány, most már hozzá is látnak az állampolgársági bizonyítvány kimódolásához. Az illetékes közeg kiállít egy blankettát és Földnélküli János lefizet 25 dinárt az állampolgársági bizonyítvány takszájára; tO' dinárt az állampolgársági bizonyítvány belügyminiszteri hitelesítésére, 5 dinárt pedig városi illeték fejében. Aztán elmehet haza. És várhat 3 hónapig. Néha egy esztendeig is. Mert igen messze van ám a magas minisztérium és az írásoknak sok utat kell odáig megtenniük. Rendőrségtől mennek az iktatóba. Iktatóból a főjegyzőhöz. Főjegyzőtől a polgármesterhez. A polgármester elküldi a föispánságnak. A főispán továbbítja a belügyminisztériumhoz. Onnan aztán, ugyanazon az utón, ugyanolyan stációkkal, vissza, az illetékes közeghez. Nagy ut ez bizony és mindenütt kell egy kicsit pihennie a szegény, I kifáradt, iratcsomónak. Nem is csoda hát, ha Földnélküli Jánosnak kinő a szakálla, mire a szabályszerű állampolgársági bizonyítvány visszakerül az ő kezébe. Tegyük fel tehát, hogy Földnélküli János szerencsés csillagzat alatt született és állampolgársági ügye minden kisiklás és forgalmi akadály nélkül, egyenesben futott, egészen a minisztériumig. Oda és vissza. Három-négy hónap alatt tehát kezében van az állampolgársági. No, most jön aztán az utlevéligénylés szabályszerű előkészítése. Ez se kutya! Mert az állampolgárságin kívül ehhez még más is kell. Még pediglen. egy makulátlan erkölcsi bizonyítvány. Földnélküli János nevét ráírják egy blankettára. 25 dinár taksza. Elküldik a városi, házipénztárba,hogy üssenek rá egy stampigliát. 5 dinár taksza. Elküldik a nyomozó rendőrközegekhez, annak igazolása végett, hogy rendőri eljárás nincs ellene folyamatban. Két napi várakozás. Felküldik a bűnügyi rendőrkapitányhoz. Annak igazolnia kell, hogy a bűnügyi nyilvántartásban nem fordul elő a Földnélküli János neve és az utolsó öt év alatt büntetve nem volt, de még csak kommunista-, anarchista- vagy egyéb államellenes szervezetben sem szerepelt soha. Aztán vonatra ültetik Földnélküli Jánost és eligazítják az illetékes államügyészséghez. Onnan olyan bizonyítványt kell hoznia, amely igazolja, hogy az államügyészségnél sem folyik ellene eljárás. 25 dinár taksza. Mikor mindezt végigverekedte Földnélküli János, akkor a rendőrkapitány ur és a polgármester ur minden további nélkül aláírják neki az erkölcsi bizonyítványt. Ez is kész! De kell egy adóbizonylat is, arról, hogy I minden adótartozása ki van fitzetve. Adós fizess, i adót fizess! Akkor kaphatsz egy adóbizonylatot is. 25 dinár taksza, 5 dinár városi illeték. De ezt az adó- i bizonylatot hitelesítetni kell a járási adóhivatallal is. I 25 dinár taksza. A nagyfán már túl van Földnélküli János. Most jön az apraja. Születési bizonyítvány ' kell az asszonyról is, meg a gyerekekről is. Négy gyerek meg egy asszony, az öt születési bizonyitjványt jelent. 5X15=75 dinár taksza. Kell egy orvosi bizonyítvány az egész családról. 100 dinár az orvosinak, 20 dinár taksza. Kell egy-egy személyleirás mindegyikükről, két-két fényképpel. Hat íényképfelsolyában, csak természetes, hogy a szükséges okmások: »segítsetek rajtunk, ha istent- ismertek, mert el nyok beszerzése legelőször is pénzbe, aztán jó hosszú
