Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-19 / 168. szám

1927. junius 19, JL BACSMEGYEI NAPLÓ A polgár a válaszúton Ma:-Diósceghy Tibor renegátjai Shaw, France, Tolstoi, Wells, Ady vagy Romain Rolland. Ezt őszin­tén megmondja. De hogy miért nem — arra furcsa választ ad, ha ugyan ez 1. S polgár a válaszúton: ez a címe Hatvány Lajos tanulmányának, ami nemrégiben jelent meg Kolozsvárott, egy ottani folyóirat kiadásában. A cim rósz. Hatvány tanulmánya, mint a szer­ző maga is hangsúlyozza, szubjektív Írás; lírai tudósítás egy polgárnak bi­zonyos lelki válságáról, mindenesetre sokkal egyénibb, semhogy általános ér­vényűnek lehetne elfogadni. Hatvány a válaszúton. Talán így. 2. A tanulmány gerince a polgári társa­dalom kialakulásának története. Hat­vány illúziók nélkül lát. A harmadik rend, amikor felvette a harcot az arisz­tokrácia ellen, etikai jelszavakkal han­goztatott, abból indult ki, hogy ő az or­szág és egy maroknyi kiváltságossal szemben a i szabadságot akarja az egész nép számára biztosítani.. Hatvány tud­ja, hogy nem igy volt. Az ország a ki­váltságosokon kívül — a harmadik és a negyedik rendből, a proletáriátusból állt már akkor is. A polgárság és a prole­­táriátus együtt küzdött a kiváltságok megszüntetéséért, mikor az első és má­sodik rend kiváltságait sikerült meg­szüntetni és a 'polgári állam kialakult, a polgár úgy érzte, hogy a kiváltságok most már egyszersmindenkorra meg­szűntek. Hatvány nem estik bele ebbe a csalódásba sem. A kiváltságok nem szűntek meg, csak annyi történt, hogy a polgár is belépett a kiváltságosak kö­zé. »Az a tény — írja Hatvány — hogy a szabad verseny társadalmában a va­gyon örökölhetősége megkötöttséget, tehát igazságtalanságot jelent, éppen nem zavarta föl a polgári gondolkodás nyugodt köreit.« Hatványét fölzavarta. Pedig ő, köztudomásúlag, igen csinos vagyont örökölt és minden ok meg volt rá, hogy ne fájditsa fejét a negyedik rendet érő igazságtalanságok miatt. Hat­vány azpftban moralista. Nem tudja a lelkiismeretét elaltatni. S a lelkiismerete diktálja neki: »1789 óta nincs kiváltsá­gos tulajdon többé, mert mindenki meg­vehet mindent. Ezzel az eszményi el­képzeléssel szemben áll a valóság, hogy csakis az vehet valamit, akinek van va­lamije. Kinek minél többje van, annál többet vehet s annál több jogot köve­telhet. így alakul ki a polgárság ural­mának mindjárt legelején a gazdagság arisztokráciája.« Idáig Hatvány gondo­latmenetét akár egy kommunista elmél­kedő is aláírhatná. 3. A kiváltságok megszüntetése, ezzel a a gyönyörű jelszóval indultak közösen harcba a polgárság és a proletáriátus. A polgárság leszerelt, mihelyt maga is ki­kiváltságossá lett, a proletariátus azon­ban, amelynek helyzete változatlan ma­radt, tovább küzd a kiváltságok meg­szüntetéséért, most már nemcsak az el­ső két rend, hanem a kiváltságossá lett polgárság ellen is. A polgári osztály, a melynek ellentétei a rendi kiváltságai­tól »megfosztott arisztokráciával meg­szűntek, védi a jogait az alulról jövő támadással szemben éppen úgy, mint ahogy előzőleg érvényesítette fölfelé, fis majdnem mindig és mindenütt szö­vetségre lép korábbi ellenségével, az arisztokráciával a közös veszély, a ne­gyedik rend feltörekvése ellen. így került Hatvány a válaszutra. Jobbra, vagy balra? — ez a kérdés adódik nem a polgár, hanem a moralista számára. 4. A polgár ugyanis egyszerűen intézi el a kérdést. Minden osztály védi az érdekeit. A polgári osztálynak épp oly joga van eh­hez, mint a proletariátusnak. Amikor az arisztokrácia kiváltságai nem engedték érvényesülni a polgári érdekeket, har­colni kellett az arisztokrácia ellen. JVlost. hogy a proletariátus veszélyez­teti a polgári érdekeket, harcolni kell a proletáriátus ellen. így a polgár. 5. A moralistának nehezebb a helyzete. A polgárságnak az arisztokrácia elle­ni harca ugyan annak az etikai posztu­­látumnak a jegyében folyt, aminek a jegyében most a proletariátus küzd a Polgári osztály ellen: a kiváltságok megszüntetése volt akkor is, most a jelszó. Polgári moralista tényleg válaszutra került: választania kell, hogy vagy osztály érdekei mellé áll és megtagadja etikai elveit, vagy , etikai elvei mellé szögezi magát és osztályérdekeivel ke­rül szembe. 6. Mit csinál Hatvány? Nem áll az osztályérdekei mellé. Fi­­nyásságból. A polgárság ma »tótágast áll, a klerikalizmussal ölelkezik, a mi­­lítarizmusba csimpaszkodik«. Hatvány nem tudja elfelejteni, hogy a polgárság annakidején éppen a klerikális, milita­rista arisztokráciának üzent hadat s le­hetetlenségnek érzi a maga számára, hogy most együtt masírozzon az arisz­tokrata befolyás alatt álló klerikaliz­mussal, militarizmussal. Ha a polgári forradalom annakidején az arisztokráciát teljesen kiirtja s ma a proletariátussal szemben csak a polgári front állna mágnások, főpapok nélkül, akkor Hatványnak könnyebb volna osz­tályérdekei szerint helyezkedni el a két tábor harcában. így azonban lehetetlen ez — a moralistának. 7. De Hatvány nem helyezkedik az eti­kai álláspontra sem és nem áll a negye­dik rend mellé, mint osztályának nagy válasz akar lenni a kérdésre: — Nem lehet — mondja — fából vas­karikát faragni, nem lehet polgárból proletárt gyúrni. Nem csupán a polgá­ri életszokások különböznek a proletá­rétól, a polgár individualista lényének idegszála berzenkedik az elproletarizá­lódás ellen. Moralista szájából ezt nem lehet érv­nek elfogadni. A polgári életszokások nem azért különböznek a proletárétól, mintha a proletár kollektivista lényé­nek minden idegszála berzenkednék az elpolgárosodás eliten. Szó sincs /róla. A proletár nem azért él más életformák közt, mert talán nem tartaná a polgária­kat megfelelőknek. Vagy mintha nem tudná azt, amit Arisztotelész, hogy »jól élni jobb, mint élni«. Csodálatos, de igy van, a proletár hajlandó lenne fokhagy­más kenyér helyett akár mindennap sült csirkét ebédelni s szoba-konyha helyett ellakna még egy ötszobás apartmánban is. Épp az a vicc azonban, hogy' mind e földi jók ma még kiváltságok. S ép­pen polgári kiváltságok. 8. Összegezzünk. A polgárnak könnyű a választás: meg kell Védenie osztályér­­dekeit. A moralistának is könnyű a választás: osztályérdekein felülemelked­ve azok mellé kell állania, akik foly­tatják a kiváltságok megszüntetéséért indított harcot. Hatvan polgárnak túl­ságosan moralista, moralistának vi­szont túlságosan polgár. Így csak áll a válaszúton. 3. Mindezt azonban egy élvezetesen meg­irt, okos és nagy tájékozottságra valló tanulmányból derül ki. Az essaynak azok a részei, ahol kritikát ad, kitűnő­ek. Ahol a kritikából tanulságokat kel­lene levonni, programmot kellene fabri­kálni, ott csődöt mond. Berényi János: KÉPEK J. Oly különös csodák történtek az este is: a csillag tőlünk messze elíeledkezve zsongott, kövér lámpafény tollászkodott az asztalon, szégyenkezőn próbálgatta tépázott szárnyait és a fölszikrázó emlék-törmelék fölött valami arc bámult ránk a falon keresztül. A csönd-emelte, égetett pilléreken szorongó szavunkat üldözte a vértelen idő, mint a fényes galambot az éhes, barna ölyv, mindannyiunk közt égő selyemfonálka sercegett, az ágy alatt szörnyek tanyáztak, furcsa kedvük mellénk lopózott ásító irtózottal, kártyáztak talán és éppen az életünkre. Kint a holdsugár színtelen ökörnyála tévelygett, csörgött kuszában az ágakon s a fölhők gyolcsát mérte a beteg égitest, még egy két apró szó ugrott le a száj piros hid jár ól a sápadt térbe, akár az életuntak s újra csönd simult elénk, mint a márványlépcső és az óra hangosan kezdett vihogni rajtunk. 2. Halál és nevetés, élet és sirás, kézfogva párba s az égen valami elsöpört irás; a junius vemhes füstjéből izzadt árnyak születnek, a kezük fényesen suhog, kaszálnak; sarlós körmük lassan szürke fáradságba ragad, lusta pántlika lesz ajkukon a dagadt ének, olykor mintha már nem is élnének; az álmos sarokból öntudat nélkül egyhangú lázakat ver a fejük köré egy elszáradt bolondos citera. A folyó siet, hideg fürgeséggel, két torony szembe-csodálkozásának örök hídja alatt, néha egy vércsöppecske is ég a napsütésben, de a fölhő hókupacos tájakkal szalad, rajta én: odaképzelten botló fekete pontnak. A folyó egyre tülekszik és a két lomha part tomposán versenyez vele, a meleg homok dülledten az eget fényképezi és mindent a rögtön-szétbomlás városának kapcsa tart. A nap sárga olajban fuldokol, aranykalapács a dél, itt egy lány áll: forró pipacs, szoknyája szappanosait habzik a szélben, friss blúza tüzes karton, minden mozdulatlanságnak ö a horgonya. S a lángok is érte késelik egymást a túlsó parton. Fiatal lányok vigyázzatok Ez egy egészen komoly intés, amely nem az érdekelt szülőktől ered, még kevésbé tőlem. Ezt a jelmondatot né­hány, a nemzetköziség jegyében tömö­rült vénkisasszony irta zászlójára az­zal a nemes céllal, hogy a fiatal leá­nyokat megvédje mindazon veszedel­mektől, amelyek uton-utfélen leselked­nek rájuk és amelyektől annakidején bizonyára senki sem védte meg e be­­zupált delnőket. Az egyesület tagjai úgy szerepelnek, mint a Fiatal leányok barátnői, egészen hivatalosan: Federa­tion des Unions nationales Amies des Jeunes Füles. Vonatokon, várótermek­ben, öt államon keresztül, gondosan bekeretezve, lármás figyelmeztetések vonják magukra az utasok figyelmét. A figyelmeztetések pedig francia, né­met, cseh és magyar nyelven direkt az érdekelt fiatal leányoknak szólnak ily­­képpen: »Ne vállaljatok addig állást, amíg nem tudakozódtok. Sohase beszél­jetek a vonatokon idegenekkel ügyeitekről és ne változtassátok utatok irányát azok tanácsára. Felvilágosításért forduljatok vas­úti tisztviselőkhöz vagy a védő­­egyletek megbizottaihoz a követke­ző városokban: Páris, Basel, Zürich, Buchs, Wien, Budapest, Praha Én ugyan nem vagyok érdekelt, azonban néhány fiatal hölgy utazott velem a vonaton és már csupa udva­riasságból (meg különben is barátja vagyok a szépnemnek), kötelességem­nek tartottam, hogy megszerezzem számukra a legelső elémtoppanó vas­úti hivatalnoktól a szükséges felvilá­gosításokat, amelyek — megjegyzem — nekik eszükbe sem jutott, annyira lefoglalták őket a szintén a vonaton utazó »csinos idegenek.« Az első szám­­bavehető elémtoppanó a kalauz volt. — Kérem, kalauz ur — és felmutat­tam a rámmereszkedő táblára — némi kis felvilágosítást szeretnék kérni. A kalauz, mielőtt válaszolt volna kérdésemre, szintén elolvasta a figyel­meztetést, még pedig oly kiváncsi ér­deklődéssel, mintha először látta volna. Aztán megcsóválta a fejét és tanácsta­lanul állva egy darabig, megkérdezte: — Miért érdekli? — Kérem, nem engem — zavar! meg a nem várt válasz — ... az imént egy fiatal hölgy fordult hozzám ugyan­ezzel a kéréssel. Az ő számára ké­rem. — Na ja — felelte — úgy látszik, ez a tábla a legkönnyebb ismerkedési mód — azzal tovább ment, biztosítva arról, hogy hamarosan visszatér és akkor megadja a szükséges felvilágosí­tásokat. Negyedóra múlva valóban visszatért. — Ön, ha szabad kérdeznem, hova utazik? — vette fel ismét beszélgeté­sünk fonalát. — Salzburgba. — Uhüm... Mondja, nem az a kis barna kérte meg arra, hogy felvilágo­sításokat szerezzen ... Ott a harmadik kupéban az a... Mit mondjak. — De igen — válaszoltam gyanút­lanul. — Áh, maga kis hamis — és széle­sen mosolyogva megfenyegetett az uj­­jával.— Azért kérdezte hát tőlem az a kicsi, hogy müncheni jegyével meg­­szakithatja-e útját Salzburgban... Mondom, hogy ez a legjobb ismerke­dési mód. Leesett az állam, de ö zavartalanul folytatta: — Nem tudtam eddig elképzelni, hogy ezen a vonalon miért szakítják meg annyian útjukat. És mind tőlem kérdik, hogy kalauz ur, érvényes lesz azért a jegy, ha mi most itt kiszállunk egy napra ... A kalauz ezután tovább ment anél­kül, hogy érdemileg felvilágosított vol­na, de mielőtt még eltűnt a kocsi-folyo­són, hátranézett és kuncogott: — Fiatalemberek, vigyázzatok!... m. d.

Next

/
Thumbnails
Contents