Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-29 / 147. szám
20. oldal EGY NOVISZÁDI MAGYAR DIÁKGYEREK HADITUDÓSITÁSA SHANGHAIBÓL Renner Gabi 13 éves diák levelei Shanghai véres napjairól BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. május 29. Novisádról jelentik: Renner Gábor noviszadi származású magyar diák Shanghaiban él édesapjával dr. Renner Sándor orvossal aki a világháború elején orosz fogságban került és onnan kalandos utón Shanghaiba, ahol később le is telepedett. Öt évvel ezelőtt magával vitte a fiát is. A kisfiú egyik rokona Noviszadon lakik és Renner Gabi, aki a shanghaii angol líceum tizenhároméves növendéke, levelekben tudósítja hogylétéről. A kis diák levelei sokkal megrázóbhak és érdekesebbek az ujságtudósimsoknál is. Első levelében, amely 1927. március 21-ről van keltezve, igy ir a kantoniak helyzetéről: Délelőtt az iskolában semmi sem történt, de mielőtt hazamehettünk volna, az igazgató lehivatta az egész iskolát a nagy tornaterembe, ahol megmondta nekünk, hogy ha hazamegyünk, akkor csakis a nagy uccákon menjünk és ne menjünk be a kis kínai uccákba és ha lehet, menjünk minél előbb. Én azonnal a tanáromhoz mentem és megkérdeztem, hogy történt-e valami, mire ő azt felelte, hogy az általános sztrájk megint megkezdődött, mert a kantoniak megérkeztek Shanghainak a kinai negyedébe. Én azt gondoltam, hogy legjobb lesz hazamenni, de a villanyos nem > ment már és én nem láttam már senkit sem a barátaimközül, aki hazavihetett volna, tehát ott maradtam az iskolában és meglehetősen nyugtalanul fogyasztottam el az ebédemet. Ebéd után kimentem és nyugtalanul jártam fel és alá, mikor egyik barátom, aki társával jött és elég közel lakik az iskolához azt mesélte, hogy az összes sztrájkolok csoportokban vannak és a kantoni vörös zászlókat hordva, nagy rendzavarásra készülnek és hogy kantoni zászlók vannak a házakra és a főpostára kitűzve. Későbben jöttek más barátaim, akik azt mesélték, hogy' a füpostánál már lövöldöznek és az összes katonaság ki van rendelve ü barrikádokhoz. és a parancs ki van adva, hogy szabad lönni. Azután azt láttuk, hogy a North Sechuen-uccán az összes kinai kis boltok mind bezárnak. A dolog kezdett izgató lenni, mi mind lent voltunk az udvaron, mikor egyszerre felharsant a trombita és a katonák a mi iskolánkból — körülbelül százan voltak — sorakozni kezdtek rohamsisakokban és feltüzött bajonettekkel, gépfegyverekkel, ötvenen egy nagy Renault teherautóhoz szaladtak a gépfegyverekkel és ötvenen visszamarad' tak. Mi bzenyu lármát csináltunk, az iskola olyan volt, mint egy felforgatott méhboly. Ezután szólt a csengő és minekünk fel kellett mennünk az ősz tályunkba. Mikor az osztályunkba beléptünk, egyszerre csak Bum, bum, bum, puskalövéseket halottunk. A tanár ur bejött, mi pedig izgatottan mond tűk neki: tanár ur lövöldöznek; ő pedig azt mondta, igen, lövöldöznek, de ti csak maradjatok nyugton és ne menjetek el a helyetekről. Én odamentem hozzá és kértem őt, hogy engedjen ki menni. Mikor kimentem, akkor láttam, hogy 4 páncélos autó érkezett és portugál volunteerek (telyan _ katonák, a kik Shangait a saját ügyükért és nem kapnak semmi fizetést), tehát ezek a katonák fel voltak állítva az iskolánk elé, feltüzött szuronyokkal és a páncélos autók közül kettő kiment cirkálni, kettő pedig az iskola előtt, a kapukban állott meg. Én aztán bementem az osztályba és a tanárunk azt mondta nekünk, hogy csukjuk be az ablakokat. Azután egy óráig egy pokol követke' zett. Puskaropogás és gépfegyvertüz alatt voltunk, egy óráig iszonyú ordítások, aztán halottak a páncélos autó gépfegyverét 1-szer, 8-szor: rat-tattat-tat-tat. Egy golyó éppen az ablakunk előtt explodálódott, képzelhető, hogy megijedtünk. Azután elmúlott a tüzelés és mi kinéztünk az ablakból, de egy önkénytelen kiálltás hagyta el mindannyiunknak a száját. A nagy Renault-autó visszaérkezett, csupa vér volt és rajta pedig egy vérben feküdt kinai katona. Azután szünet követke' zett és mi egyáltalában nem féltünk, hanem kórusban énekeltünk az osztályban, mivel nem mehettünk le. Aztán .lieg . ''iztui' . 'iai,'. láttuk a vöröskereszíes-auiő* megér kezni és láttuk, mikor elvitték a katO' nát. A golyó hátul a fején találta és a homlokán jött ki. Azután minden csen des lett, de mi nem tudtuk, hogy hogyan menjünk haza. Az osztályfőnökünk azt mondta, hogy ő haza fog engem és egy pár fiút a kocsijában vinni, tehát én rendben voltam. A többi fiukért vagy a szüleik jöttek el vagy nagy csoportokban mentek együtt. Telefonálni nem lehetett és én nagyon izgatott voltam. Végre 4 órakor beültünk az autóba és én még sohasem éreztem magamat olyan jól, mint akkor. Elim dúltunk, az uccák csendesek voltak, habár iszonyú tömeg kínait lehetett lát ni és a kantoni zászlók mindenütt ki voltak tűzve. Az útvonalakon mindenütt katonák állta*. Végre szerencsésen megérkeztem a hotelbe és felmentem a szobába. Anyukát teljesen nyugodtnak találtam, mert itten semmit sem tudtak arról, ami ott, a másik részen történt. * 1927 március 22. Kedd. Már persze nem mentem iskolába, az éjjel hatalmas tűz volt Chapeiben (kinai városrész), a kantoni katonák gyújtogattak és raboltak. Sanghaiban kihirdették az ostomállapotot és senkinek sem szabad a sötétség beállta után aa uccára menni, mert kantoni katonák civilruhában, revolverekkel felfegyverkezve lövöldöznek akárkire. A sanghai északi vonatállomáson folytatódik most a verekedés és az uccákon fegyveres őrjáratok vannak és a katonákat hozó autók mindig jönnek. Az újságokból tó tűnt, hogy a verekedés, amely a mi is kólánk körül volt, több mint 20 kinai nak az életébe került, azonkívül 2 indi ai katona megsebesült, 1 meghalt és egy pár angol rendőr is megsebesült Délelőtt a kertben voltam és beszéltem Mr. Whitta,kerrel, egy amerikai ur, aki szintén itt latók és ő azt mondta, hogy ma délutánra nagy bajra várnak, mert a kantoniak be akarnak vonulni a vá rosfoa és egy pálmaágat akarnak létén ni a kínaiak emlékére a Nanking Roadon, ahol az 1925-iki zavargásban eles tek. Persze ezt azi angolok, a franciák, meg a többi hatalmak sem fogják meg engedni s igy valószínűleg egy nagy összeütközés várható. Azért az összes barrikádok meg vannak erősítve és azi összes katonák készen vannak és az összes nagy ágyuk mind töltve vannak és a hidakhoz állítva, amelyeken a kantoniak és a csőcselék beakarnak jönni Ez azonban nem történt meg, ellenben délután még két hatalmas tüzet láttam amely szántén a kinai városban volt Estefelé megnéztük az esti újságokat, a melyek azt írták, hogy bombák, shrap nelek és puskagolyók jöttek nagyban a városba és egész nap a North Sechuen uccán, amelyet most No man’s land, vagyis Senki ember földjének kereszteltek el, sok száz kinai meghalt és megsebesült, azonkívül angolok is megsebesültek és a helyzet most már válságosra fordult. * 1927 március 23. Szerda. Tegnap éjjel Chapeiben körülbelül 1500 ház leégett és egy lőporos vagon iszonyatos detonációval explodálódott A helyzet ma csendesebb volt, habár lövések még mindig hallatszottak. Ez volt az a három rossz nap és ha majd megint fog valami történni, majd- le fo gom írni. Kezeit csókolja Gabi A százesztendős Matica Tallózás a jubiláló Matica Srpska történetében Junius elsején kezdődnek meg a no viszadi Matica Szrpszka kulturegyesület centennáriumi ünnepségei, amelyet nagy pompával ül meg nemcsak a vajdasági szerbség, hanem az ország egész lakossága is. Száz esztendő nagy idő és száz év alatt nagyot haladt előre a szerbség kultúrája és az a munka, amit száz év előtt kezdtek meg, ma is élő és fejlődő, továbbhaladó. A Matica az elmúlt száz év alatt nem vált tradicionális névvé, hanem idők haladásával fejlődött, alkalmazkodott uj évtizedek uj szelleméhez és legnagyobb értéke talán az, hogy ma annyira élő és fejlődőképes, mint volt száz esztendő előtt, az induláskor. Dr. Szubotics Kamenkó, a Matica könyvtárosa készséggel állott rendelkezésemre, mikor adatokat kértem tőle, hogy a magyar közönségnek is beszámolhassunk a Matica száz éves működéséről és haladásáról. Benn a hatalmas, könyvekkel roskadásig megtöltött termekben csend van, csak a szomszédból hallatszik néha-néha a csákányok kopogása? Noviszad legrégibb házát bontják ott le és ezek a csákányok figyelmeztetőt küldenek a Matica öreg falainak is. Szakértők szerint a könyvek súlya a szomszéd Krón-ház lebontása miatt veszélyezteti a csupaszon maradt falakat és sietni kell a Matica házának újjáépítésével. De beszéljenek a régi korok, elsárgult feljegyzések. A szerb nemzet kulturális reneszánsza a tizennyolcadik század köziepén és második felében kezdődött el, ez volt a szerbeknél a nemzeti megújhodás korszaka. Ebben az időben a régi magyar királyság területén élő szerbeknek már egészi sereg tanult és tudós emberük volt és ezeknek a száma egyre növekedett: Zsefarovics, Pradovics, Raiics, Orfel'n, Tekelija, Dim, Davidovics, Frusics, Musicka, Szolarics, Vujics Joahim, Sztojkovics Átanaszije, Trlajics azok a nevek, amelyek még ma is élő fénnyel ragyognak a vajdasági szerbség történetében. A szerb írók közül sokan laktak Budán és Pes ten és sokan jöttek oda könyveik kinyomtatása végett. Valaha Pesten és Budán virágzott legjobban a szcrö irodalmi élet és a magyar tudományegyetem nyomdájában, amely cirill betűkkel is fel volt szerelve, egymásután jelentek meg a szerb irodalmi müvek. A Budán megjelent szerb könyvek sorában kétségtelenül legnagyobb jelentősége a (LETOPISZi SZRPSZKE) cimü szerb évkönyvnek volt, amely ma Noviszadon Letopis Matice Srpske néven jelenik meg. A szarb nyelv rengeteget fejlődött azóta és a dialektus egészen megváltozott. A Letopis első száma 1825-ben jelent meg, Magarasevics Georgije noviszadi gimnáziumi tanár szerkesztésében. A könyv kiadója Kaulici Konstantin növi szadi könyvkereskedő volt. Ez a folyóirat volt a Matica tulajdonképeni magva és később, egy évszázadon ke resztül a Matica folyóirata. Magarase- Vies kiváló szervezőerőnek bizonyult és már Letopisz első számában bejelentette, hogy a több szám megjelenése is b'ztositva van és a munkatársak között a következő ismert neveket találjuk: Musicki Lucián, Safarik Pavle, Hadzsics -Szvetics, akiről már békeidőben e’neveztck egy újvidéki uccát. A Letopisz első száma nagy feltűnést keltett és minden szierb kulturcsalád megrendelte a lapot. Érdekes, hogy a szerb nyelv akkoriéban volt a fejlődés egyik jelentős étappján, mert a Letopisz harmadik számában megváltoztatták a folyóirat nevét és pedig: .Szrpszkij a ne Szerbszka Letopisz«-ra, azzal a megokolással, hogy a Letopisz. szó himnemü, nem pedig nőnemű. A »Matica Szerbszka« 1836 február negyedikén, ó naptár szerint február 16-ikán alakult meg Pesten és a hét alap’itótag körben irta alá a nevét a Matica neve körül, hogy mindannyian egyenlő helyet foglaljanak el és senki ne legyen az első, sem az utolsó. * Magáról a Matica megalapításáról a következőket tudhatjuk meg: Magarasevics professzor, bár az első számban még büszkén jelentette be, hogy a Letopisz kiadása biztosítva van, már a harmadik szám megjelenése után kénytelen volt »a szükséges költségek hiánya miatt« a lapot ideiglenesen beszüntetni, mivel »úgy a kiadónak, mint a szerkesztőnek igen sok gondot okozott-« A szerb kulturközönség azonban ekkorra már megszerette a Letopiszt és azonnal felvetődött az az ötlet, hogyan lehetne megmenteni a lapot. Különösen Hadzsics-Szvetics és Milovuk Josip pesti könyvkereskedő foglalkoztak a Letopisz további tóadásának tervével. Mindketten úgy látták, hogy egy irodalmi társaság megalakítása lehetőVé tenné az évkönyv megjelenését is. Hadzsics és Milovuk Pesten ismerkedtek meg és elhatározták, hogy megalakítják az irodalmi társaságot. Felhívásukra több pesti kereskedő hajlandó volt csatlakozni az akcióhoz és 1826 január huszonötödikén Demetrovics Jován lakásán találkoztak és itt valamennyien egyenként száz forint kamatnélküli kölcsönt biztosítottak az évkönyv további megjelentetésére. Január harmincegyedikén Újból találkoztak és ekkor már elhatározták, hogy megalakítják az irodalmi társaságot. Végű február negyedikén megalakult a Matica Szrpszka és elnökül Hadzsicsot választották meg. Ugyanezen a napon az alapítók 700 forint készpénzt helyeztek el a társaság »ládájába«. A Matica megalakulása után felhívást intéztek a szerb kulturemberekhez és már február 15-én tagnak jelentkezett — Zelics Geraszim budai archfimendrita és Aszi-Markovics Petár, egyenként 100—100 forinttal. Röviddel ezután Obrenovics Milos herceg is 120 ezüsttallérrt küldött a könyv kiadására. Ezzel megkezdődött a Matica és a Letopisz nagy kulturmunkála, amely már az első években igen nagy eredményeket mutatott fel. Kiadtak tizenkét Letopiszt és négy könyvet, az íróknak ezer forint honoráriumot, az alaptőke pedig érintetlen maradt. Száz év munkája Ezernyolcszázhuszonhattól egészen a mai napig a Matica Szrpszka igen fontos tényezője volt és maradit a szerb irodalmi és kulturális életnek. E* idő alatt számtalan könyvet adott ki a Matica, számtalan írót és művészt támogatott és ezt a munkát ma is folytatja. Eleinte ez. a munka nagy nehézséggel járt és az első tíz év alatt mindössze negyvenkét tagja volt a Maticának. Ebben az időben sok ellensége volt az irodalmi társaságnak és a sok intrika következménye az volt, hogy a Matica munkáját 1836-ban betiltották. A hatóságok a betiltás okául azt hozták föl, hogy a Matica nemcsak alapszabályok nélkül dolgozik, hanem a pánszlávizmus eszméjét is terjeszti. A régi Ausztriában a pánszlávizmus volt a legnagyobb bűn, mert Ausztria mindig attól tartott, hogy Oroszország egyesíteni fogja az összes szlávokat. Sőt mi több dr. Pejciscs Konstantin azzal vádolta Karadzisics Vük irót, hogy ő is bűnös a Matica bezárása miatt, mert Vük Karadzsics ellene volt annak a nyelvi dialektusnak, amelyet a Matica kiadványaiban használtak. A Matica megszüntetésével együtt a Letopisz is beszüntette megjelenését, ami különösen nagy fájdalmat okozott az akkori szerb irodalmi köröknek. Nemsokára megindult a mozgalom, a mely a Letopisz újabb megjelentetésére irányult és ennek a mozgalomnak a vezetője Pavlovics Tódor fiatal pesti ügyvéd volt, aki a Bánátból került fel Pestre. Pavlovics egy álló esztendeig küzdött a hatóságok engedélyéért, több Ízben Bécsben is járt és végül 1836-ban megkapta az engedélyt, hogy a Matica tovább működhet. Ugyanebben az