Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-29 / 147. szám
1927, május 29. bAcsmeqyb NAPLÓ J&J5SL évben m,&£jelent a Letopisz és Pavío vios három évig honorárium nélküli szerkesztője Jett az évkönyvnek, amely nek, huszonhét számát adta ki. j rK Matiea munkájának felújítása nagy nehézségekbe ütközött, mert az eddi alap teljesen kimerült és Vük Karadzsic irodalmi barátai is számban erősen meg' növekedtek. Pavtovips Tódor azonban fáradhatatlan energiával dolgozott és sikerült a Matiea részére megnyerni •Tekelija Szávát aki elnöke lett a Mati cának. A Matiea otthona Tekelija pesti házában talált elhelyezést és Tekelija haláláig elnöke volt a társaságnak. Pavloviesnak lehet köszönni, hogy Tekelije megalapította Pesten az úgynevezett 7ékelijanumot, ahol szegénysorsu szerb diákok nyertek elhelyezést. A Tekelija nymot a Matiea vezetősége igazgatta és ebben tíz intézetben 1838-tól 1878-ig 180 szegénysorsu szerb diák tanult és végezte el iskoláit. Sokat ártott a Maticának, hogy ki adványaibati az úgynevezett szlavjano szerbszki és nem a tiszta szerb nyeVct használta. Abban az időben azonban más nemzeteknél is megtörtént, hogy az Irodalmi nyelv mesterséges volt és kü lönbözött a nemzet tiszta nyelvétől Vük Karadzsics ezért volt legnagyobb e'lensége a Maticának és több munkájában állhatatosan támadta érte az egyesületet. Pavlovics elméje a sok támadás és harc következtében elborult és hama rosan meg is halt. Buda és Pest is la sanként kezdték elvesziteni a szerb irodalmi központ karakterét és ez a központ a tizenkilencedik század közepén Noviszad és Karlovci lett. Mindkét helyen gimnázium volt és Karlovcin papnövelde is és a Matiea Szrpszka 1864 ben végleg átköltözött Újvidékre, szerb kultúra itt egyre jobban kezdett kifejlődni és hamarosan Újvidéket elnevezték szerb Athénnek. Noviszadon ek kor már szerb főgimnázium volt, püs pök-ség, szerb színházi társaság és dr, Miletics Szvetozár vezetésével -a politikai élet is mindjobban kifejlődött és Zastava is megjelent. Egymásután alakultak meg a szerb társadalmi egyesületek. a felsőbb leányiskola stb. stb úgyhogy a régi Újvidéket joggal nevez ték el a szerbek Athénjének. A mai Matiea A mai Matiea munkája is megérdemli a feljegyzést. A Letopisz dr. Maletin szerkesztésében felveszi a versenyt bármelyik nyugati állam nagy irodalmi folyóiratával és nagy figyelmet szentel a külföldi irodalmaknak is, különösen a szláivoknak. Jelenleg évenként 12 kötet Letopisz jelenik meg. A Matiea saját házában van. Noviszad főterén. Mivel ép most nyitják meg a Duna-hidhoz vezető uj bulvárt, valószínű, hogy a Matiea mai épülete helyébe már a jövő évben felépitik a hatalmas palotát, amelyben a könyvtár és a muzeum is elhelyezést nyer. A Matiea képgyűjteménye művészi értékben is elsőrangú anyagi értéke pedig nem kevesebb, mint másfél millió dinár. A Matiea könyvtára egyike a legré gibb és leggazdagabb szerb könyvtáraknak. 1924 végén a könyvátrban 30.280 kötet volt, ebből 14.984 szerb, többi pedig orosz, csehszlovák, angol, német és magyar. A könyvtár magyar része különösen gazdag és értékes. A könyvek összértéke nem kevesebb mint 3,290.000 dinár. A könyvtárórákon a könyvek szabadon megtekinthetők és egy részüket kölcsönbe is kiadják. A Matiea Szrpszka ünnepe az egész Vajdaság kulturális ünnepe lesz. Csuka Zoltán RÁDIÓAMATŐRÖK szakvéleményt adok, készülékeik felülvizsgálását, javítását végzem, uj készülékek szrkszfrü fel, 1 itását, mindennemű alkatészt szállítok legolcsóbb an CZUCZY EMIL 0KL ISI MÉS ŐK SUBOTICA, MASSABÍXOVA W. 181 HÚSZ EV MULTAN Irta: Révész Béla Paris, 1927 tavaszán Parist álmodni, akarni, elérni! Évről-évre a zarándokló hónapok, bizonyára porciót számolnak életemből és éppen ama korszakból való az időparcelia, amikor pillantásom úgy nyalábolt, hogy enyém volt a hit ,erő, mámor, minden és ha az emberek nem is látták, én tudtam: tűz csapdosott a halántékaim körül. Milyen készülődés volt, hogy újra kibukkanok a Gare de L'Est boltozatai a!ó!, végig megyek az uccákon, ahol kopármagam mögött a pazarló álmok uszályával sétifikáltam; megállók a Szajna bidjain, ahol rámorajlott a hívogató viz és a hívogató halálos, tündöklő szomorúság; látni fogom a pogányság oltárait, ahol a fűszeres szertartásokkal, annyi szór felajánlottam a fiatalságomat. Naplót irok és megsúgom magamnak, elhabonázott idegen városba kerültem. Izgatott, keserüszáju emberek a bulvardokon, a villamosokon, az autóbuszo kon: tülekedő üzletek egymás begyében, hátában, ahol megbújtak az ódon kicsi ávéházak; az életöröm tájékain, a kabarékban, tánclokálokban, mulatókban, ahol habzott a passzió, ma kesernyés, erőlködő: üzlet: a legárvultabb Rembrand-fiókák, akik megéltek, csak úgy, hogy éltek, a Duval konyhák edényeit mosogatják, hogy a tökmagot megtalálják: a modell, a hűséges, rátartó szerető imbolyog az uccasarkon, hogy elfogadja a lepedőt, ha nem hivja a vászon; a gyermek-diákok nem vonulnak hetyke falkában Saint Michel korzóján, de rosdakoznak a napszámos mázsák alatt Renault, Citroen acél városaiban; temérdek a banküzlet, a tőzsdeüzlet, az éjszakai transperansek kigyulladó igéi arról hirdetnek, hogyan áll a valuta; lihegő, dübörgő, gseftelő. megriadt Város — nem az a Páris, amelyet itt hagytam... Hirtelen magányosság, hónapok óta mogorváskodik, körülkerít és elválaszt a hánykódó, ellenséges lüktetéstől, mely a költők, művészek szobrai helyett vérengző marsaitok vadonatúj menumentumait helyezi el a gyermekek parkjában. Megüldözött magányosság, mely társat keres... Valakit, akinek teli élete itt feszült szent Genovéva mennyboltja alatt, szivéből dobta a lázongó tavasz az orchideákat, piros szegfűt, mimózát, mint a párisi humusz a kikeleti flóráját. Valakit keresgélek az eliramlott társulás mozduló vágyával .amikor Páris hamvas volt, gyermeteg, kacagó, könnyes; buja kertje tiszta heroikus, bohókás és szent embereknek — nem találom a Várost és nem találom társamat, Ady Endrét... Feketén csatakos volt az ucca az este, amikor tévedezve, visszakozva, kívánsággal mégis elbolyongtam a szálloda körül. Hajdani magaslat, a negyedik és bar madik emeleten, ahonnan a horizontokat ámulgattuk. A kő, a vas, ablak, fedél, hiánytalanul a sarok bástyáján, de a föl-az-égig-zengő gyönyörű emberkas, eltűnt. Kecses diáklányok, emigráns költők, irók, lumpos magánzók, komolykodó követségi atassék helyében, dolláros amerikaiak, fontos angolok dölyfölnek a szobákban. A mi szobáinkban... A kis bár, a szálloda tövében vendéglő lett; valutás jövevények forgatják az inyenc-étlapot, ahol Ady Endre ördöngös centimjaival forgatta meg maga körül Páris klasszikus Lázárjait. Fekete pillantásomat bedobom az elrabolt kalitkába és tikkadt Ínyem alatt megbuzog a régen elapadt, gyöngyös nedű. Megpróbáltam. lm’ előttem a »fojtott bor«, ugyanaz a rangos, mint amilyent valaha szövetséges frankjainkkal vásároltunk, ízlelgettünk. Felhőt, ködöt, csittitó mámort! hogy lebántsam magamról a támadó magányosásgot... Szökkenős, tarajosán hevülő ez az ital is, kortyolgatom, próbálgatom: nem olyan az ize... Nem is lehet! tanit, rikolt rám, a máris katzenjammeres igazság. A mi borunkat a pincék mélyéből emelték, terülj elénk, ahol hosszú dajkálással érlelték az üvegcsecsemőket; ez a gyön gyös szökkenés hamisgyöngyökkel labdázik, hirtelen, talmi-nektár, nem ápol ták kisded-óvóban; száguld a valorizációs világ, nincs idő, a pincék rembrantos homályában manapság nem játszadoznak az üvegekkel, mert a venyigéket agyon vágták Reimsben, Epernay-ben a tankok, 32-esek, Berták. Vérizü, gázszagu a mai francia pezsgő... Minden elröppent, elmerült, a fogságos magány talán megvivhatatlan... mígnem valamelyik koratavaszi hajnalon a Pantheon felöl megmozdult ama hajnal, mely olyan büvöletesen övezi Puvis de Chavannes szent Genovéváját. A termékenységnek, áldásnak zsoltáros forradalma elindult a freskóról, úgy amint lehelt reánk összeesküvésünk legdusabb évadján és költögette Párisi, Ady Endrét. Magyar fuvallat libbenti meg a francia tavaszt... Zuzmarás potentátok mégegyszer elnyekergik, Ady Endre nem magyar! Éppen huszadszor fordul a tavasz, a mikor ugyanezek a zuzmarások elsüvöltötték Párisig a kiátkozást és Ady Endre itt oszudik, innen kiált haza: »ős napkelet olyannak álmodta, Amilyen én vagyok: Hősitek, borúsnak, büszke szertelennek, Kegyetlennek, de ki elvérzik Egy gondolaton. Merésznek, újnak, Hemes, örök-nagy gyermeknek, Naplelkünek, szomjasnak, busitónak, Nyugtalan vitéznek. Egy szerencsétlen igaz isten Fájdalmas, megpróbált remekének, Nap fiának, magyarnak, (S az álmosoknak, piszkosoknak, Korcsoknak és cifrdlkodóknak, Félig-élőknek, habzó szájúaknak, Magyarkodóknak, köd-evőknek, Svábokból jött magyaroknak Én nem vagyok magyar!)« ös napkelet ilyennek álmodta: A magyar Nemere teli szájjal fújta jeges lelkét és húsz év múltán ugyanúgy megdühöng a vihar: Ady hazátlan, destruktiv, szocialista... Példátlan tavasz volt az Párisban, Szent Genovéva mennyboltja üdén dalolt, mint a soha meg nem öregedő ifjúság és Ady Endre, innen, Párisból megírja tavaszi üzenetét: »Dózsa György unokája vagyok én, Népért síró, bus, bocskoros nemes Hé, nagyurak, jó lesz tán szóbaátlni Kaszás népemmel, mert a nyár heves. A nyár heves s a kasza egyenes. Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl, Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe Rettenetes, nagy dühvei özönöl. Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz? Rabló' váraitokból merre fut Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel Lecsukjuk a kaput?« Ez a vers ugyanazon nap jelent meg a Népszavában, amikor Ady Endre magyarvalló üzenetét a Budapesti Napló közölte. Soha olyan tavasz Párisban, a zimankóra ráborult a virág, a lomb és megérintett, garmadás Ady Endre ebben az időszakban írja egymásután a Népszavának »A grófi szérűn«, »A papok istene«, »Csák Máté földjén«, »Emlékezés Táncsics Mihályra«, »Az ucca éneke«, »Az őszi rózsák«, »A vörös csillag«, »Az elűzött könny« című verseit. Tavasz tavaszt utolérhet? húsz év villanása a tüneményre világit? és a tegnap és ma ikerségben ugyanazon órák, napok, események. Ady Endre Párisban írja tavaszi verseit, A vér és arány befejező ciklusát, Budapesten pedig a Petőfi-Társaság, A Kisfaludy-Társaság zenebonái, filippikáz. okádva keserűi Ady ellen — 1907-ben és 1927-ben. A húsz év előtti keze emelkedik fel Ady Endrének és irta tegnap és írja ma is: »Hiszem és vallom, hogy a forradalmi megújulás kikerülhetetlen Magyarorszá-. gon. Itt van már a csodálatos, áldott vihar, az ö hírnökeivel, szent sirályaival. Társadalomban, politikában még csak a nyugtalanság sikoltoz. De irodalomban,’ művészetben, tudományban már itt van a villámtüzes bizonyosság. S a múlt kitartottjai milyen ostobák. Uj fejezettel akarják gazdagítani azt az öreg görögrómai mithoszt. Jön Jupiter Tonans s ők vitézül kifeszitik az esernyőt. És milyen nagyszerűek, szentek, rongyosak és mégis gazdagok Magyarországon az ul-, szándékú és ujlelkü emberek. Egy-egy Krisztus mindegyik az ő szomorú lelki-' ségében. Holott nekik kezükiigyében még1 az a bizonyos kevés hal és kenyér sincs: csodatételre. Ezeknek majdnem semmiből kell megcsinrílniok a magyar Európát. Tudom, hogy nem gyáva emberek, de megértem, ha olykor remegve bujnakl össze. Ha alkonyati órákban a magyar sivatagban a kulturálatlanság vadállatai-, nak rémes bömbölését hallják. De ha, könnyet sajtol szemükből a remegés, még; akkor is hisznek a magyar lélekben. A; krizantém tájékáról szárnyal föl és talált valamikor Európára a lélek. Ennek van még kutatni, mondanivalója, Európa és a világ számára«. Ady Endre e forduló tavaszon irta meg a sorsát érző versét: »Az Értől az Óceánig« és a megrendítő hatalmasságot: »Az ős Kaján«-1. Rákosi Jenő, Tóth Béla tovább művelik, amiről a Petőfi-Társaság, a Kisfaludy-Társaság ágált és »Az értől a Óceánig« ma is kobaksujtó vakmerőség, »Az ős Kaján« ma is vaksi szemeket szemenvágó lángolás és húsz év múltán a doh esztétái újra seregeinek, hogy Adyt meg-# bir ják... Tavasz tavaszt utolérhet... és Ady Endre innen Párisból, a mimózaömlés napjaiban üzente, üzeni apró megátalkodottjainak: »Áll veszedelmesen, minden ujulások elébe, a kis rablócsapatokon kivül két nagy landsknecht-had. Persze, hogy az egyik a Rákosi Jenőéké. Ez a magyar erekbe ömlött sváb veszedelem. Ezek a szent Imre-kultusz s a nemzeti köldökszemlélés lobogójával jöttek. S ugyanők azok, ahogy már írtam, akik hűséges uradalmi ispánokként marasztalják a középkort, egy kicsit jezsuiták, de bizony mondom, nem fatális ellenségek. Sokat ártottak, kiheverjük, vagy megrendülve földeljük el minden bitét a magyar lelkireneszánsznak. Irodalomnak. Irodalomban, művészetben, hogy másról itt ne essék szó, a programmos és pogromos butitás a taktikájuk. Lehetetlen, hogy Csokonaiak, Petöfiek, Vajda Jánosok népe lépremenjen. A másik hadtest lóhus-puhitó, nyilas sereg s veszedelemnek komolyabb. Lehet és ez ma Magyarországon még mindig üdvös; hazaárulás, nyegle kozmcpoHtizmus vádijával jönnek rám- Ujjé. milyen vértezett vagyok én ilyen piaci váddal szemben. Jöjjön a vád Tóth Bélától, vagy jöjjön, akárki mástól. Annyi magyarságról sohase álmodtak sem a bajai csizmadia műhelyben, sem az anyai dsentri-házban, sem sehol, amennyit az én ezeréves ktsnemes^ mindig parasztokkal s vajmi sokszor] parasztokként élő famíliám megőrzött! és az én egyéniségemben, lelkem kifejezett.« Ady Endre sújt, villdmlik, harcol, a mosoly lappangásából ajkain íöltüznek a démoni gúny sarlói . . . nyugtalan pesti magyarok kriptaköveket hordanak, hengergetnek és a temető keserves munkájuk eldübörög Párisig ...de Ady Endre él, mégis él, mennyire él! itt zordul, fénylik, hahotázik körülöttem, a Város is fölemeli Érte a fekete borúból az újságos, virágarcát és mintha úgy érezném: kezdeni kell tovább, amit egyszer már kezdtünk . . . 99 E. S*écsi PHIL ATELI AÉ< élyegkereokedéa finbolíea Ciri’a Metoda trg 5 (Térés f«mp!otn«al ssembeni «orban). Nagy vábaalék kü földi bélyegekben. Legújabb ° ki d su albumot m'nden nagyságban «« kstalcgoook raklároa. 74311
