Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-29 / 147. szám
Lindberg megérkezésének hiteles története Másfélórás vágtatás a „Spirit of St.-Lonis“ ezüstszárnya alól a párisi Börzepostáig autó és bicikli hullahegyeken át... Háromszázezer ember várta a hős pilótát 1927. május 29._____________________ HACSMEGYH ITAPLÖ ___________ Pdris (Le Bourget), május 21. éjjel 12 óra Az első komoly hir az úgynevezett »flying fooll« ia »repülő bolond«, mint Amrikában legújabban nevezik a fiatal püótát, Lindbergh jöveteléről az »United Press« párisi igazgatójt hozta vigasztalásul Big Bili Tildennek. Az amerikaiak számára olyan szomorú és a franciák számára olyan dicsőséges páros tennisz vereség után. — A fiú jön! Valencia foknál látták! Száz mórtföldnyire onnan. — Úgy, mondotta a bánatos Tilden, egyáltalán nem lelkesedve és majdnem hitetlenül. Hisz ez valóban nagyszerű. De pillanatnyilag jobban fájt neki a st.cloudi amerikai vereség, mint amennyire örült a világra szóló amerikai repülő bizonytalan diadalának. Nein is bízott benne. Senki se bízott. Tisztára képtelenség. Egy huszonöt éves fickó, polgári pilóta, aki st.-lousi polgártársai közadakozásából egy kis ezüstszürke monoplánt épitett magának a Spirit of St.-Lousi-t és abban szó nélkül átakarja repülni az Óceánt, amely eszeveszett vállakózásba egy fél tucat tapasztaltnál-tapasztaltabb pilóta törte a nyakát! És a fiú egyedül akarja kisérteni Istent. Kísérőt se visz magával vaksi gépében, amelyből csak egy icipici periszkóppal kukucskálhat le a felhők mögül. Hiszen ez az eszevcszettség diadala lenne az emberi gondolatnak a megfontolt építő munka felett. Csakhogy ez a fickó már véghez vitt egy megdöbbentő apróságot. Picurka gépén, amelyet a nagy tenegrjáró hydroplánok zsebrerakhatnak egy szuszra átugrott az amerikai kontinens egyik végétől a másikig: St. Diegótó) Newyorkig. A Rooscvelt-Fiölden kiszállott a gépéből, aztán minden különösebb amoció nélkül kijelentette, hogy egy félóra múlva át fogja repülni az Atlanti óceánt. A félórából ugyan néhány nap lett, de a st.-louis-i mindig mosolygó szőke yenki gyerek azért nem üres szájhős. Beváltotta a szavát. Átrepülte az Atlanti Óceánt úgy, ahogy valaki fogadásból átussza a Dunát vagy megeszik tiz pár tormásvirstlit. Amikor a pápaszemes szakértők arra kérték, hogy legalább a motorját vizsgáltassa meg a hivatalos tisztviselők és mérnökök által, Charlie, (mától fogva ez a keresztnév csak másodsorban fogja a nagy Chaplint illetni odaát Amerikában) úgy foghegyről kijelentette, hogy teljesen felesleges. Különben is az ő »bárkájához« ne nyuljon emberfia. Nyilatkozni nem volt hajlandó. Nem nagyon bucsuzkodott barátaitól, sőt még az édes anyjától sem, este elment egy moziba, hajnali egy óra felé feküdt le. Reggel öt óra körül kisétált a repülő-1 térre. Megnézte az idő jelentéseket, az- j után biccsentett egyet a fejével. —• Well, tehát indulok! És mivel vala-! mennyi szakértő egyértelmiileg le akarta beszélni és mivel valamennyi éppen ellenkező irányban tanácsolta a startot, startolt, egy kicsit horzsolta a táviró drótokat, egy utolsó búcsút intett fekete cicájának, amelyik ott nyávogott panaszosan a pázsiton, mert gazdája nem vitte magával, féltette a hidegtől. Párisban este nyolc felé kezdték csak komolyan venni a dolgot. A bulváron megjelentek a hatalmas autócárok. — Le Bourget, Le Bourget messieurs Au Bourget nyolc frank! Au Bourget! De a longchampsi versenye nagyobb sikerrel hívogatja a borizü kiáltó az utasokat, mint most a világ legnagyobb eseményének a befejezéséhez. De az emberek már semmit sem hisznek és az autócar közel húsz percig kering az opera körül, amig megtelik. A Porte Champerretnál azonban már prüszkölve, krákogva kiizködnek az öszszekuszált autóbuszok és magánautók a kijutásért, Kinn a nyílegyenes sugárúton pedig tömött sorokban száguld az autótábor a bourget-repülőtér felé. A repülőtéren minden nehézség nélkül bejutunk még a kapukon. Fél kilenckor bejut még mindenki. A szomszédos munkásnegyedekből biciklis, szvitteres és sapkás igazi sportközönség érkezik tömött sorokban. A hangárok és indóházak lapos tetején még alig néhány száz ember. A rendőrkordonon is könnyen átjut az ember »coupe fil«-\e\. Valahogy úgy fest az egész dolog, mintha a Nungesser-féle túlságos szigorúság reakciójaképpen (amiért a lapok sokat támadták a hadügyminisztert), most a fogadtatás valami megértő és csak Párisban ismert kedélyességgel kapcsolná össze a katonaságot. rendőröket, civilközönséget, újságírókat és hivatalos személyiségeket. Az amerikai sajtó és vagy tizenöt moziriporter (nem több) már öt óra óta künn fagyoskodik. A hűvös szél meg is dermesztette a várakozó lelkességét. Fönn a levegőben, két francia katonai repülőgép mulattatja bravurmutatványaival az unatkozó és türelmetlenkedő közönséget. Mintha a franciák igy akarnák bebizonyítani, hogy azért még ők is értenek a repüléshez. Kilenc óra után egészen besötétedik, leszállnak hát az abrobaták és felsüvit az első világitó rakéta. Kigyulnak a zöld pázsit nagy »T« betűjének a vöröslámpái. Motorberregés. Repülőgép érkezik. De csak a londoni utasgép. Vagy harminc ember áttöri a fotográfusok és rendőrök laza kordonját, üdvözölni az érkezőket. Fellángol egy-két reflektor, kirakják a csomagokat. Néhányan megkérdezik a pilótát, nem találkozott-e Lindbergh monoplánjával. Persze, hogy nem! az majd csak tizenkét óra felé érkezik, mondogatják a szakértők. Újabb fásult várakozás. Senki sem tud semmit. Rendőrök, újságírók, fotográfusok tanácstalanul vonogatják a vállukat a kérdezősködésekre. A hivatalos vámépületben, vagy egy tucat újságíró kínozza a két telefont. Szerkesztőségekből a repülőtérre és vissza cikkáznak az ellentétes és megerősítetten hirek. A rádióhangszóró némán és titokzatosan ásitozik a tömeg felé. Amerikaiak plédekkel, pokrócokkal felszerelve sétálnak vagy gunynyasztanak szanaszét. Az újságírók között megjelenik a Le Journal főszerkesztője: — Fiaim, egyetlen komoly és megbízható hir van. Tizenkét óra 20 perckor átrepülte Smerwick-et az írországi Kerry grófságban. Nem lehet itt fél tizenkettő előtt. Minden más hir magánjelentés csak. A »magánjelentések« azonban egyre sűrűbben érkeznek és rádió nélkül is terjednek a tömegben. A fekete gomolyag egyre sűrűbben válik. Most már a házak tetejét szanaszét ellepi a hívatlan publikum és a meghívottak sorain egyre jobban áttör a »peuple«. Az amerikai nagykövet M. Myron T. Herrick ott sétál az \ első sorokban a fehér karszalagos fogadó j bizottsági tagokkal. Két hatalmas reflektor a tömeg közé világit és az eseményre éhes operatőrök leforgatnak néhány méter »izgatott várakozást«. De mi ez? A morajló hangzavart, a párisi nótákat daloló várakozó publikum lármáját, halk, nagyon messziről jövő motorberregés töri meg. Még kevesen hallják. Különben is még nincs tiz óra. ! »Menetrend« szerint sincs meg itt az ideje. — Már pedig ő az! — véli egy-két vérmesebb várakozó. Ne de hisz nem látni esmmit, vetik közbe mások. Éppen ezért erősködnek az érkezéspártiak. Minden más gépnek volna lámpája, neki nincs. Ez 6! És egyszerre elhalkul a motor. Nagy csönd. Szkeptikus francia pilóták ceruzával és papírra! a kezükben bizonygatják, hogy elfogyott Lindbergh benzinje. Aztán minden bevezetés nélkül újra felhangzik a motor berregése. Mindig lejebb, egyre lejebb és hirtelen egy fehér monoplán sziluettje válik ki a sátétségből a közönség feje felett alig száz méterre. Fürgén és vidáman ir le két kört a repülőtér felett, mintha nem is az Óceán túlsó oldaláról jönne, hanem csak innen a szomszédból. A tömegből lassan és bizonytalanul tör ki az artikulátlan örömujongás. De azután, hogy a kis monoplán gyönyörű, elegáns szökkenéssel földet ért, minden gátat áttörve, rendőrkordont, fotográfusokat, hivatalos személyeket elsodorva gyalog és biciklin megindul mintegy háromezer ember versenyfutása a gép felé. Felgyulnak az öszszes reflektorok. És az izgalmas fénycsóvák cikkázása közepette megérkezünk a géphez. Már csak a tizedik sorban rekedünk. A gép pedig berregve fordul, hogy gurulva érjen a hangár elé. Eszeveszett kiabálás, vezényszavak, figyelmeztető kiáltások közepette Lindbergh leállítja a motort. A tömeg már egészen körülvette és egy pilóta-őrmester felugrik a gép feszitőkötelére, de eltart néhány másodpercig, amig fel túrják csapni a gép pilótakabinjának a fedelét, a melyből kibukkan egy lobogó sörényű, szőke, kipirult arcú fiatalember, pilótasisak nélkül. Egyszerű világoskék munkazubbony-féle van csak rajta. Szinte érthetetlen, hogyan bírta ebben a könnyű kosztümben az ut rettenetes hidegét. A közelállók hirtelen vállukra kapják, de a tömeg szörnyű lökdösődése közepette lebukik a magasra tartott Lindberg. — Rettenetes, megfojtják! Visszakozt csinálni! Segítség! Vissza! Vissza! — mindenki rendelkezik, mindenki üvöltve ünnepli, csókolgatja, vállát veregeti, kezét csókolgatja. A tömeg egy része leszakad és zúgva, üdvrivalgva hömpölyög a repülőtér egyik kietlen szöglete felé. — Lindberg nélkül. Egy másik csoport egy ál-Lindberghet kapott a vállaira. Egy komikus kétségbeeséssel tiltakozó szőke amerikai fiút. Egy harmadik csoport a gépet fogta közre és azt cibálják, ráncigálják a pavilonok felé. Lindberghet néhányan megszöktetjük és a pilótaszobába visszük. Itt néhány perced szélcsend következik. Néhány francia pilóta, közöttük a hires Weis kommandáns, aki annakidején a sokat emlegetett sürgönyt küldötte Főnek kapitánynak. Kávét, szendvicset kínálnak a dermedtem szinte grimaszszerüen mosolygó Lindbergnek. — Kávét? — Ejnye, az csakugyan jó lesz — motyogja. De gémberedett ujjaival nem tudja a csésze fülét megfogni. Segíteni kell. Felhörpinti az első csészét, azután az első szava, hogy ceruzát, papirt kért és táviratot küld az édesanyjának. — Mama boldog lesz, mondogatja boldogan. mint egy kis gimnazista, aki jó bizonyítványt visz haza a mamájának. Odaát a nagy vizen pedig egy bátor aszszony most talán mégis csak könnyes szemmel olvassa fel majd a sürgönyt — a fekete cicusnak. Az a hősies öregaszszony, aki igy kiáltott föl, amikor hírül hozták neki, hogy kis fia búcsúszó nélkül elrepült Párisba: — Nem baj, majd ir Párisból! Kár, j hogy olyan kicsi a gépe, elmentem volna I vele én is!... De nincs sok idő a mamára gondolni. Betör a pilótaszobába a hivatalos küldöttség. Kiderül, hogy a nagykövet élé az ál-Lindberghet cipelték és a tévedés csak akkor sült ki, amikor már a kövej ur a kezeit szorongatta. A követ ur most már végre látni akarja az igazi Lindberghet, hogy átadja neki Coolidge el-1 nőknek az amerikai nép nevében küldött diadalmas üdvözletét. A hivatalos üdvözlő beszédet azonban nem vártuk meg. Rohantunk a városba I telefonálni. Jó volt sietni. Tiz óra 23 j perckor érkezett Lindbergh Le Bourget-1 ba. 10 óra 50 perckor megjelent az Ope-, ra-téren a villamosujság izgatott cikká- ] zó betüjü tábláján a csodálatos hir: * Lindberg 10 óra 23 perckor megér kenil Le Boargei-re. — Btoatnto* Megőrüsitjük. Megerősítjük!! — Me««**« sitjükH!« Ezt aztán elhltték a páriaiak. Hitt* teilen Izgalom, lelkesedés és ujotigás keletkezett, amelyet csak itt-ott tört meg valami kesernyés izu Emlékezés Nungesserre és Collira. De ennek dacára egy csapásra legalább háromstdtezer ember indult meg kocsival, motoron, autóbuszon, biciklin és gyalog, az autón rendes körülmények között félóra alatt elérhető Le Bourget felé. A hatalmas sugárutat percek alatt eltorlaszolták a négyes-ötös sorokban összekuszált füstölgő, berregő jármüvek. Szó sem volt többé a »jobbra hajts« rendjéről. A kifelé igyekvő jármüvek elfoglalták az ucca mindkét oldalát és igy teljesen eltorlaszolták a városba vezető utat. Hamarosan kiderült, hogy a közel egy kilométeres kocsisorban a Le Bourgetba való kifutásról szó sem lehet többé. Sokan meggondolták tehát a dolgot és kiváltak a sorból, hogy visszaforduljanak. Hely azonban nem volt a fordulásra és igy ezek keresztbe feküdve beleszorultak a sorba. Valahogy ilyesféle lehetett az összegabalyodott trénszekerek zűrzavara a háborúban visszavonuláskor. Ezen a horpadt sárhányóju és összetört bicikli hullákkal szegélyezett utón néhány amerikai kollegával csak lépésröDlépésre gyalog lehetett utat törnünk. Háromnegyed óra is beletellett, amig áttörtük az egy kilométeres szakaszt és autóval járható területre értünk és felkapaszkodhattunk egy »megszökött* magánautóra. Mert taxinak se híre, se hamva. Hatalmasan megrakott autónkat izgatott, nyüzsgő ucca fogadta mindenütt Párisban. A rikkancsok már ordítozták a lapok rendkívüli kiadásait Sikerült, sikerült, kiáltoztak 6s mindenki tudta, miről van szó. Az uccakeresztezödéseknél izgatott tömegek ostromolták az autók utasait a részletekért. — Igaz? Igaz hát? A tőzsde-postán az éjszakai telefonszolgálat még normálisan folyt. Az igazi hullám még féltizenkettökor nem érkezett el ide. A hírlapírók nagy rézé még ott küzködött a rettenetesen túlterhelt le bourgeti telefonfülkékben vagy beszorulva az autók közé. Itt a tőzsdén nagy külföldi sajtóügynökségek telefonszobájában még csak a kőnyomatosokból röpítették világgá a nagy esemény izgalmas részleteit. A telefon kitünően működött. Tiz perc alatt össze vagyunk kapcsolva Európa fővárosaival hogy leadhassuk az első autenttikus részleteket. Aigner Lászlé _______________». oldal Egyszerű, Isiéin költséges azoknak, aki^ lábfájásban szenvednek! lodjmk f l I > evökan Inyi S*ent Rókns-lábsót sgy lavór melegvízben. Áltassuk lábun<at eb en a könnyenoxigénezutt jótékony ha’óau lábvizben vagy tiz percig. A Szent Rótt ua-lábHé csodál a oserősitö vérkeringést fokozó I lutaido eáLot kölsaön z a víznek: hatása alatt I az összes borz olások, fájdalmas égető érzékek, feltörések gyorsan megszűnne«. A tynk- I /.emek ás börkeményedések aanyua megpuhn nak, ho y ké.% vagy borotva nőikül könynven eltávolithatók. Megszünteti a lábizzadás', '.tűnteti a láb kellemetlen szagát. A Szent R)ku3-lábsó a legelhanyattotabb lábakat is tökéletesen helyrehozza. Nincs ennél határosabb szer az elfáradt, meggyötört lábak megujhódésára. Kapható minden gyógyszertárban. Egy DA?j csomag ára 16.— dinár! Főraktár: 435 Kollár és Gabrics NADA drogéria Subotica, Strosmeyerova ulica.
