Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-29 / 147. szám
12. oldal BÄCSMEGYßl napló 1927. május 29. Ha nem szeretsz Irta Juhász Gyula A doktor ur már évek óta lakója volt az élő halottak házának. Mikor behozták, három ápoló is alig birt vele. De az első napok dühöngései után lassan elcsöndesedett. Hetekig a szavát se lehetett venni. Egy nagy szerelmi csalódás juttatta ide, az imádott énekesnő hirtelen szakított vele és ő ezt a rettenetes eseményt egy körúti palota erkélyéről proklamálta az egész világnak. Itt benn semmi sem emlékeztette régi szerelmére, csak az állandó tombolások és veszekedések lármája juttatta eszébe azt a világot, ahonnan jött: a szinpad világát. De ö előkelőén elvonult egy homályos sarokba és ott órákon át maga elé meredve üldögélt. Egy hegedűt hoztak be ve'e. ettől a hangszertől nem tudott megválni .Se éjjel, se nappal, ez a hangszer volt minden kincse, minden gondja. De sohase játszott rajta. Ezzel a hegedűvel kisérte azelőtt az énekesnőt. Cremoná ban vásárolta, a boldog szerelem leg édesebb idejében, fiatalon és a legszebb kilátásokkal a jövőre. A doktor ur el némult, mint ez a hangszer, nem volt többé Számára semmi melódia ezen a földön, De mégis, nagy rlíkáh, késő éjszaka, amikor már a legnehezebb betegek is elcsendesedtek és az ápoló is elszunnyadt egy pillanatra, a doktor tir térítőjét fejére huzva elkezdett bömbölni, mint az Oroszlán a magányos sl vatagban, mikor a párját hívogatja. Kísérteties hangja végigbugott a gyéren megvilágított kórtermeken, sokan fölriadtak és bosszúsan mondogatták: — Már megint rájött a bolondéra! Az orvosok hiába próbáltak lelket önteni bele, makacsul elnézett fölöttük, a fiatal, szőke orvosnőre különösen haragudott és tőle sohasem fogadott el orvosságot vagy injekciót. Idővel egészen lesoványodott, napbarnitotta szakállas arcával, kék-fehér csikós köpenyében olyan volt, mint valami pusztai beduin. Az évek homokja betemette minden emlékét, csak a távol rőt kődéből derengett néha Valami felé, egy nagy, igézetes tündöklés halo vány árnyéka talán. Olykor operák nevét hallotta, amelyekben az énekes nő diadalait aratta. Nevek, amelyek ugv zengenek, mint a dicsőség és szereltem boldogan és mámorosán. Ilyenkor fölkapta és lehajtotta fejét, mint a megriadt őz, akit gyilkos csővel célba vet tek. És futott messze, hogy egyedül maradjon egy névtelen szenvedéssel, amelynek nincsen szava többé. Egy nap, éppen uj életének harmadik születésnapján, amint a folyosó végén gubbasztott, jelentették neki, hogy látogatója érkezett. Ez Volt az első eset o'y hosszú idő óta. A doktor ur morgott egyet, dühösen mérte végig az ápolót, de végre is engedett a gyöngéd erőszaknak és vitette magát a vizsgáló szoba felé. Már nem volt elég ereje az ellenállásra. A vizsgáló szobában minden Csillogott, mint a gyémánt. Üvegek alatt rejtelmes műszerek pihentek és vártak az áldozatokra. Az ahlak előtt, amely a sárga fényben elomló kertre nézett, hatalmas alak állott, fekete selyemben. A haja tündökölt a napban, az ajka virított. Ö volt az énekesnő. Egy kissé a részvét hozta ide, a Jóság és irgalom homályos vágya, egy kissé a hiúság izgató érzése, egy kissé valami kótelességféle Maga sem tudta egészen, miért jött tulajdonképpen? Me'llette, hófehér köpenyben, Ősz fejjel és mosolygó sze mekkel a hires tanár állott Ünnepélyesen. — Nándor, kedves jó, drága Nándor! — és már kitárta karjait a nő, mint valami nagy ária végén, amelyre a tetszés vihara dübörög, A doktor ur valami lehetetlenül üres és merev tekintettel keresztülnézett rajta, mintha egy imeretlcn világba révedne, az ujjaival unottan babrált a kók-fehércsikos daróc gombjaival, azután gyorsan és dühösen hátat fordított a napnak és a nőnek, mindennek s már topogott kifelé. Az ajtót úgy csapta be, hint a pokol kapuit és a hosszú, néptelen folyosón ment vissza a homályos sarokba, egy szó nélkül, mintha semmi se történt volna. Az énekesnő és a tanár összienézett. Az énekesnő szemében valami ritka gyöngy ragyogott e pillanatban. — Ezt előre láttam asszonyom, ezen már nem lehet segíteni —- mentegetőzött a tanár és egy szakszerű előadásba kezdett. . . . Aznap este, lefekvés után a doktor ur fölült ágyában, elővette a párnák alól a hegedűjét, végtelen gyöngédséggel álla alá tette, majd megcsókolva a vonót, remegő kézzel játszani kezdett. A betegek lassan fölfigyeltek, még az örökké nyugtalanul rikácsoló lengyel király is elhallgatott. A nagy, homályos teremben fájdalmasan és édesen viharzott egy nagy, mély szenvedély zenéje: Ha nem szeretsz, úgy én szeretlek S ha én szerétlek, jól vigyázz! Az Operában ez este fátyolozottan énekelte Carment valaki. Faun az uccasarkon Bécs, május végért Vájjon miket mondhat a fekete ember ott a kifeszitett ernyő alatt az Auj gusztiner-bástya tövében? Körülötte széles embergyürü úgy hallgatja, mint a próféták. Feje fölött a bronz Albrecht főherceg lovagol, háttérben inolett kőasszonyok képében (nézd a Tisza-íolyót ábrázoló őnagyságát, micsoda dús keblei Vannak) gyors iramú folyó! az egykori Habsburg-monarchiának, ämig távolabb ferdén szembe vele Mozart figyel kecsesen márványtalapzatán. Holott őt közeiebbre kellene, hogy érdekelje, hogy mi történik a szomszédságában, mert hogy — elárulhatom — a szakmájába vágó esemény fogja ott a siető ügyes-bajos embereket, akiknek Iá' ba gyökeret ver az ernyő körül. Egy uccai árus az a mágnes, amely egy negyed vagy félórai kését okoz a világváros forgatagában. Óh, biztos, sokan az ácsorgók közül egy bizonyos Cél felé igyekeztek és ime beleakadtak a csődület veszélyes hínárjába, amelyből nem lehet egy könnyen kiszabadulni. Senki nincs, aki reggel azzal kelt fel, hogy ma egy okarinát veszek a mellényzsebembe és mégis este hányán vannak, akik a hangszerrel gazdagodva térnek otthonukba. A kristályelmélet az uccán: a kifeszitett ernyő körül, mint szilárd tengely körül lerakodnak az emberkristályok. Mi huzza őket oda? Az ellenállhatatlan kényszer, amely már a vlziseliőket hajtotta, hogy elinduljanak Faun hívogató sípjára. Most Is egy Faun furulyázik ott az ernyő alatt kifogástalan zakóban és az ucca sellői veszik körül. Illetve a sel- Iőket csak akkor látom, ha lecsukom a szememet, mint ahogy a Civil Faun is nem a míthológiából pottyant ide, hanem Németországból jött és Csak a magáravett pózában Faun, valójában pedig egyszerű uccai ártis. aki sípokat árul. De amint már mondtam, a háttérben a folyók kőszellemei gömbölyűdnek, oldalt az Opera terpeszkedik és a Mozart szobor angyalkái hancuroznak a májusi napsütésben és mi mást akarsz szivem, hogy egy költői hasonlatot eleregessek Tudom, hogy az ernyő körül álló emberek többnyire szomorú és keserű emberek, fáradt a lábuk, fáradt a szemük és milyen jól esik az életükbe beiktatni azt a kis derűt, amely az uccai árus egyegy vicces mondása nyomán fakadt. Autók tülkölnek, a nagyváros végzi az élet funkcióját és itt ezen a szigeten öreg és fiatalemberek, férfiak és asszonyok összeverődnek, akik néhány percre kikapcsolódnak a napi igából, egyelőre semmi egyébbel nem törődnek, csak hallgatják, hogy mit mond a fekete ember? Miket mond? Dicséri az okarinát a mellényzsebben és brandenburgi flótát, két uj hangszer, ez a sípok családjából, amelyet Bécs lakosságának elhozott, annak a városnak, amely most ünnepelte Beethovent, amely tanujelét adta nagy zenei kultúrájának és amely az okarina és a brandenburgi furulya mellett sem fog szó nélkül elmenni. Az okarina, amely elfér a mellényzsebben, két és fél oktáv hangskálát rejt magában, a legolcsóbb hangszer a világon, ötven garas az iskolával együtt. De ö nem kívánja senkitől, hogy az első szóra higyjenak neki. ö nem akar okarinát zsákban árulni, be fogja mutatni ezt a hangszert épugy, mint a flótát Is. amelynek szintért nem szabad hiányozni egyetlen egy zeneszerető ember szájából. A mester nyomban felkurbltz egy gramofont, a gramofonra ráhelyez egy lemezt, aztán előveszi az úgynevezett okarinát, nem a mellényzsebböl, egy skatulyából és megkezdődik a konzert. Mintha egy rigót nyelt Volna barátunk, úgy ömlött a szájából a fütty, hol mélyen, hol magasan, csattogva trillázva, cifrázva és olyan gesztussal, mint amikor a Világ legnagyobb művésze produkálja magát. A gramofon hangja és a fütty nagyszerű harmóniában olvadt össze, az aszfalton kitenyésztett muzsika kellemesen rezonált a hallgatóságban. Most játsza el óh du lieber Augusztint! A kívánság parancs volt. A lenyelt rigó elfütyöite a mohás bécsi indulót, az arcok vidám nevetésre szélesedtek. Le lehetett olvasni az arcokról, hogy nagyon tetszik az okarina, amely elfér a mellényzseb legkisebb zugában és akár egy Wagner-operát is el lehet rajta fütyölhl. És a habozást is le lehetett ol vasni a csodálkozó arcokról, ahogy az elhatározás; vegyek, ne vegyek, amiként az inga ingadozik, lassankint megszületett a döntés, hogy mégis mindent meggondolva és megfontolva ötven garas ellenében ezt a kiváló hangszert megszerzett! magántulajdonomnak. Vannak, akik zongorát könnyebb szívvel vásárolnak, de ezek közül senki nem jött el aZ uccai árus koncertjére. Az okarina után a flótát vette a szájába. Ez már egy komplikáltabb hangszer, bölcsőjét Brandenburgban ringatták és különösen alkalmas arra, hogy a megtévesztésig hü ja2z muzsikát lehet vele előállítani. Az uccai árus hirtelen átalakul zenekonzefvatórlummá és kitanitja a hallgatóságot ennek a flótának a használatára. Kotta is jár hozzá és a legkisebb gyermek is íuvolázhatik rajta. A varázsfuvola is remekelt, uj és uj emberek gyűrűzték körül az asztalt, akik Vagy vettek a sípból vagy az ingyenes konzert Után odébbálltak. Én csak Mozarton cső dálkozom, aki megállta, hogy közvetlen szomszédságában furulyázzanak és nem szállt le a talapzatról és nem menekült el. Vagy mégis elfér két dudás egy téren? Végre eltűnt az uccai árus a mellényzsebbe való okarinával és brandenburgi flótával, Uj árus nyitotta ki ernyőjét az Augustiner bástya tövében. Virággyökereket árult. Hollandi virággyökereket, amelyből pompás virágok nőnek. A virágok barátja! foglalták el az állásokat az ernyő körül. A hagymák, gumók és gyökerek folyamodtak az emberek ötven garasaiért. Lecsuktam a szemem és pompázó gyönyörű virágbokfokat láttam, édes illatok csiklandozták az orromat. Közben egy ismeretlen, aki nagyon hozzámszorult, tévedésből kivette a zsebemből a pénztárcámat. Szerencsére üres volt, mivel hogy előzőleg az összes uccai árusokat végiglátogattam és mindent megvettem, ami kapható volt. Egy cipőfűző patentot, puliturozé tinkturát. töltőtollat, nyakkendőtartót, varázsvesszőt, fenőkövet, folttisztitót. És ezt a hagymát is megvettem, amelyet Hollandiából hoztak BécSbe és amelyet nem szükséges földbe ültetni. Elég, ha vizzel öntözik és egy hatalmas dísznövény nő ki belőle, A hagymát zsébrevágtam és a következő pillanatban megnyíltak az ég csatornái, mire én bőrig áztam (miért nem árulnajc az uccai árusok esernyőt is). Másrtap belenyúltam a felöltőm zsebébe, hát Uram Isten, kezem zöld levelekbe ütközik. A hagyma az esőtől átázott és a zsebemben kikelt így jutottam egy télikerthez a felöltőm zsebében. (EJ A magyar-szerb testvériség eszméjének A magyar-szerb közeledés eszméje, nem uj keletű, s nem a politikai, gazdasági és kereskedelmi szükségszerűségek vetették fel. cspán a két népnek1 egyező jellembeli tulajdonsága, vérmérséklete, művészetében, kultúrájában, költészetében megnyilatkozó egvfoma gondolkozása és érzése. Bodenst.aedt jellemző szavai szerint a különböző fajú és nyelvű népek ha egymás szellemi kincseit kölcsönösen megismerik, s átérzik egymás szellemi életét, megismerik jó és rossz tulajdonságait, sokkul több okot találnak arra, hogy egymást szeressék, minthogy egymást gyűlöljék. A magyar-szerb közeledés eszköze volt az a kötet is, amely »A magynr-szerb testvériség eszméjének« ajánlással, a Kisfaludy Társaság pártfogása mellett jelent meg Szomborban l«75-ben. s amelyben Pavlovics Jenő zombori ügyvéd Zmai Jován Jovánovics szerb költő »Gyűlityi« »Rózsák« cimü gyengéd szerelmi költeményeinek magyar fordítását adta a magyar irodalom-pártoló közönség kezébe. Ewinger Kálmán temerini adóügyi iesyző könyvei között maradt meg egy ebből a már alig ismert kötetből. A magyar-szerb közeledés eszméjét Zmaj Jovan Jovánovics is előbbre vitte az által, hogy szerbre fordította Az ember tragédiáját. Arany Toldiját, Petőfi János vitézét. Tompa, Garay és más magyar költők verseit. Zmai forditáisai úgy forma, mint tartalom tekintetében kitűnők s műfordítói kiválóságának elismeréséül Zmajt a Kisfaludy Társaság is -tagjául választotta. »Rózsák« cimü kötetéiben Pavlovics Jenő Zmaj Jovanoviosnak ötvenkilenc költeményét ültette át magyarra. Vitkovitson, Szász Istvánon. Szülik Józsefen, Margalics Edén s másokon kívül Pav- Jovics Jenő is azok közé sorozandó te* ‘laü akik szerb költőknek magyarra fordításával a szerb-magyar közeledés előmozdításán, a megértés. testvéri együttérzés ápolásán, fejlesztésén fáradoztak. Mutatóban itt adunk néhány Zmaj Jovan dalt Pavlovits fordításában. Holdvilág van. pedig holdlény sincsen.,* Koszorúval álmodott a kincsem... Rdmmosólygott álmában az édes — Ettől lett az éjszaka oly fényes * * »Hadd szálljak el messze, messze, — Kedves gondolat — Tavasz napján hadd lássam meg Szép galambomat. Megszólnom, megsimitom. Meg is öletem,« így szólt hozzám egy sóhajom Csöndes éjjelen. Szállt el hozzá én sóhajom. Szállj el csöndesen. Úgy sem tudlak itt tartant Csüggedt keblemen. Oh. de szállva bánatomból nyomokat ne hagyj. Szép galambom meg ne tudja, Hogy sóhajom vagy. »Dehogy tudja, dehogy tudja. — Felel sóhalom — Bánatodat szép ruhával Ha eltakarom. Dallá teszek rózsád ölén: így... most dalolok... S ki gondolná, hogy voltakén Sóhajtás vagyok. * Lakodalom.., jönnek érted... Most öltöztet anyád téged — S mit fog adni vőlegényed? , Amit érzek kedves babám. Mind feltüzni díszként — hagynám: Dalaimat neked adván. Oh de néked a dal nem kell: Te dicsekszel mással, szebbel: Hogy szerb leányka vagy — evvel. * Csendes este — csillagok az égert.., Jer galambom, olvassuk meg szépent Sók a csillag 1— hogy el ne tévesszük: Csókjainkkal sörba feljegyezzük. & A múlton épült tradicionális szerbmagyar közeledésnek, a testvériség megteremtésének legyen eszköze ez a közlemény is. amely annyi őszinte érzéssel Íródott mint amennyi őszinteség nyilatkozik meg Zmáj JovanoVits dalaiban és fordításaiban saját vérei s a magyarság iránt. Temwin Kováts Antal
